Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-31 / 204. szám

1987. augusztus 31., hétfő NÉPÚJSÁG DER SPIEGEL A -□ en olvastuk Dél-Afrika: II nagy sztrájk A fehér kisebbségi kormányra legveszélyesebb ellenfe­lének a megerősödött fekete szakszervezeteknek a nyo­mása nehezedik rá. Több mint negyedmillió bányász megtagadta a munkát, ami azzal fenyeget, hogy a sztrájk átterjed más ipari területekre is: a búr állam történeté­ben ez a legnagyobb tiltakozási hullám. „Mi hangyák vagyunk, és ott az elefánt.” James Ma- Iatsi, a NUM (Bányászok Országos Szövetsége) elnöke egy fadoronggal nyomatékosította szavait: „Viva NUM!” kiáltották a munkások. „Be fogjuk bizonyítani, hogy a hangyák meg tudják ölni az elefántot” — mondta a fe­kete szakszervezeti vezető. „Viva!” — visszhangozta a feldühödött tömeg ezt a for­radalmi örömkiáltást, amely a portugál gyarmati uralom alól több mint egy évtizede felszabadult Mozambikból került át. A résztvevők va­dul dübögtek a földön, szim­bolikusan „széttaposták” a fehér bányavezetőket. „Viva ANC!” — felkiáltással még az Afrikai Nemzeti Kong­resszus (ANC) dél-afrikai fegyveres felszabadítási moz­galmát is éltették. Ez a Johannesburgtól ke­letre fekvő Township Emba- lendhleben történt július utolsó előtti vasárnap dél­utánján. Ugyanazon az estén több tízezer fekete bányász nem vette fel a munkát. A bányászszakszervezetek szerint legalább 220 000, il­letve más szakszervezeti je­lentések szerint 340 000 vájár sztrájkolt. Dél-Afrika bányá­szata az ország történetének legnagyobb méretű munka- beszüntetésével találta szem­be magát. A hatalmi csúcson levő fe­hérek régi lidércálomba es­tek. Ha a fekete dolgozók el­nyomott többsége az apart­heid rendszernek megtagad­ná a fizikai erejét — még ha kis időre is —, akkor belát­ható időn belül vége szakad­na a kissebbség uralmának. Nem üzemel 28 arany- és 18 szénbánya. A fellázadt munkások a cégtulajdonban levő barakkokban üldögéltek és játékkal meg szabadság­dalok éneklésével töltötték el idejüket. Westonariában a bányászok az egyik refrén­ben valami ilyesmit énekel­tek: „Ha mi szabadok le­szünk, családjainkkal együtt élhetünk.” A munkafeltéte­lek javítására, a családdal való együttélésre, a maga­sabb bérre és politikai jo­gokra vonatkozó követelések pattanásig feszítették az osz­tályharcot ... ... A bányászok munkabe­szüntetésében csak látszólag játszik szerepet a bér; a NUM 30 százalékkal akart többet. Végül a hat legna­gyobb bányavállalat egyolda­lúan 15—23,4 százalékot adott meg, miután a tárgya­lások dugába dőltek. A fe­keték és fehérek bérezésében a szakadék mégiscsak 30 százalékkal csökkenne — így érvelt a NUM. „Egyetlen fehér vájár sem kap 1500 randnál kevesebbet havonta” — közölte Gwede Mantashe szénbányász az új­ságírókkal. „A mi embereink csupán 300 és 500 rand kö­zött keresnek átlagosan. A társaságok éppenséggel meg­adhatnák a bérpótlékot. Az aranybánya-üzemek 1986-ban mesés nyereségre tettek szert. S a dél-afrikai szénnek — szankciók ide vagy oda — még mindig nagyon jó piaca van, mert ez a világ legol­csóbb szene.” A feketék az utóbbi évek­ben rendszeresen kaptak bérpótlékot, amelyet azután a Dél-Afrikában tapasztal­ható kétszámjegyű infláció gyorsan felemésztett. A bá­nyákban igazán csak most változhatnak meg az elavult körülmények is. Két hete Klapstadtban a fehér parlament a bányászat­tal kapcsolatos 13 megma­radt záradékot is törölte a „rezervációs” munkatörvény­könyvből. A jövőben a feke­ték olyan munkákat is elvé­gezhetnek, amelyeket eddig csak a fehéreknek tartottak fenn. Például megkaphatják a „robbantásra jogosító iga­zolványt”. Erre aztán rögtön sztrájkkal fenyegetőzött Ar- rie Paulus, aki a közelmúlt­ig az egyik, kizáróan fehére­James Malatsi szakszervezeti két tömörítő szakszervezet főnöke volt: „Minden egyes robbantási jogosítvány kia­dása a feketéknek a kommu­nizmus felé egy lépést je­lent” — csattant fel a pro­minens fehér fajgyűlölő, aki a négereket „páviánoknak” és kafferbivalyoknak” szok­ta nevezni. Májusban az utolsó választáson Carleton- ville bányavárosban Paulus bravúros győzelmet aratott. Ma az ultrajobbos konzerva­tív pártot képviseli a parla­mentben. Tíz napja a sztrájkfront még jobban megerősödött. A NUM szerint a bányatulojdo- nosok legmegbízhatóbb ki­szolgálói közbeléptek: az ál­lambiztonság emberei, akiket rendkívüli állapot idején csaknem korlátlan hatáskör­rel ruháznak fel, Klerksdorp bányavárosban 86 NUM tisztségviselőt letartóztattak. A rendőrség tájékoztatása alapján „összeesküvéssel és felbújtással” vádolják őket. Csütörtökön a munkásmoz­galom a nyilvánossághoz for­dult a sztrájkolóknak segít­séget kérve. A johannesburgi Witwatersrand Egyetemen tartott szimpátiatüntetésen élelmiszeradakozásra szólí­tották fel. Az elsősegély szol­gálatban résztvevő .hallgatók mint ápolók voltak készen­létben, mert: „Vér folyhat, sőt halottak is lehetnek.” Ugyanabban az időpontban már több tucat ember sebe­sült meg és legalább egy sze­mély életét vesztette. S hogy kinek a számlájára írhatók az erőszakcselekmények, azt gyakran nem lehet kideríte­ni. Ugyanis nemcsak a biz­tonsági erők lépnek fel ke­ményen, hanem a dolgozni akaró feketékre is rátámad­tak fejszékkel, vésőkkel, la­pátokkal, késekkel, és lőfegy­verekkel a sztrájkoló kollé­gáik. A johannesburgi NUM-iro- dában egy csendesen mun­kálkodó sovány férfi tartja kezében a sztrájkok „szálla- it”: Cyril Ramaphosa főtit­kár, aki nem bányász, ha­nem. jogász, és aki néhány éven belül a hatalmas bá­nyatársaságokat megtanítot­ta rettegni. Vezetése alatt gyorsan megnőtt a szakszer­vezetek létszáma: az idén több mint 261 000 ember fi­zetett NUM-tagdíjat, vagyis a dél-afrikai bányákban fog­lalkoztatottaknak kereken egynegyede. Amikor a múlt héten' az igazgatók a teljesíthetetlen munkáskövetelések miatt so­pánkodtak, Ramaphosa az üzleti jelentésekkel és az osztalék-kifizetésekkel kap­csolatban hűvösen megje­gyezte, hogy az előző évti­zedben profitjuk több mint kétszeresére növekedett. A sztrájkról ezt mondotta: „Dél-Afrika történetében ez a legjelentősebb erőpróba a fekete szakszervezet és a munkaadók között. A straté­giailag legfontosabb iparág­ban most dől el a hatalmi egyensúly kérdése.” A nagy konszernek kezdet­től fogva abban bíztak, hogy bér- és élelmezési stoppal a sztárjkolók kedvét hamaro­san elveszik. Ugyanis koráb­ban már 48 óra eltelte után megmutatkozott, hogy a szakszervezet képtelen össze­tartani heterogén tagjait; a Dél-Afrika számos nyelvte­rületéről és a búr köztársa­ság szomszédos államaiból származó férfiakat. . .. Ezúttal augusztus köze­péig tartott a sztrájk. A konszernek a követelések nem teljesítése miatt a becs­lések szerint 30 millió randot veszítettek el naponta. A gondosan felhalmozott szén­hegyek és aranyrög-készletek addigra már leapadtak. A szakszervezet új plat­formja a szemléletváltozás következménye. A munkás- képviselet korábban egy többnyire apolitikus szerve­zet volt, és csak az apartheid ellen harcolt az arcvonalban: fél évvel ezelőtt vették át a bányászok elsőként az ANC alapokmányt; az úgynevezett Freedom Chartert, ezt a búr rezsim ellen tiltakozó doku­mentumot. A fiatal, s még egy évti­zedet sem felölelő fekete szakszervezeti mozgalom szo­lidaritásról tett tanúbizony­ságot. A halk szavú Rama­phosa maga sem akarta ki- rekeszteni az eddigi megmoz­dulásoktól távol maradt pla­tina-, urán- és krómbányá­kat. Két hete csatlakozott a legnagyobb aranyfinomító, s Klap-Stadt keleti részében az elégedetlen postások nagy­arányú sztrájkokkal fejezték ki együttérzésüket. A Sasolt, amely szénből állít elő ola­jat, részleges, a legnagyobb kukricaörlő malmot pedig teljes munkabeszüntetés fe- fenyegette... A Mercedés-gyár igazgatói úgy viselkedtek, ahogy ez Dél-Afrikában szokás: a múlt héten a mindössze 3000 dol­gozó sztrájkját 188 „vétkes” elbocsátásával bosszulták meg. Fordította: Bukovinszky István vezető Ma hazánkba érkezik a csehszlovák miniszterelnök Grósz Károlynak, a Mi­nisztertanács elnökének meghívására augusztus 31- én, ma baráti munkalátoga­tásra hazánkba érkezik Lu- bomir Strougal, a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság kormányának elnöke. * * * *\ Lubomir Strougal 1924- ben született Vesely Nad Luzniciben, munkáscsalád­ban. Apját, aki 1921-től volt a CSKP tagja, a német meg­szállás alatt az antifasiszta ellenállási mozgalomban va­ló részvétele miatt elítélték, s a börtönben meghalt. Lubomir Strougal a tre- boni gimnázium elvégzése után, a háború végéig mun­kásként dolgozott; a felsza­badulás után Csehszlovákia Kommunista Pártja tagjai­nak sorába lépett. Felsőfokú tanulmányait a híres prágai Károly Egyetem jogi karán végezte, majd | különböző pártfunkciókban dolgozott Dél-Cseh megyében. 1957- ben a CSKP megyei bizott­ságának vezető titkárává választották. 1958-tól — a GSKP XI. kongresszusa óta — tagja a Központi Bizottságnak. 1959. és 1961. között a mezőgaz­dasági, erdő- és vízgazdál­kodási miniszteri, majd 1961-től 1965-ig a belügymi­niszteri posztot töltötte be. Lubomir Strougalt 1960-ban a Nemzetgyűlés, 1969-ben pedig a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának képvise­lőjévé választották. A politikus 1965-ben visz- szatért a pártmunkához: há­rom éven át a CSKP KB titkári tisztjét látta el, majd szövetségi miniszterelnök­helyettesi megbízatást ka­pott. A CSKP KB 1968. no­vemberi ülésén a párt El­nökségének és Végrehajtó Bizottságának tagjává, a Központi Bizottság titkárá­vá, illetve a cseh területen folyó pártmunka irányításá­val foglalkozó iroda elnöké­vé választották. Lubomir Strougalt 1970- ben nevezték ki a CSSZK szövetségi kormányának el­nökévé, s megbízatását e funkcióban 1976-ban, 1981­ben és 1986-ban megújítot­ták. Kiemelkedő párt- és álla­mi munkáját több magas csehszlovákiai és külföldi kitüntetéssel ismerték el. Í1EH3EHCKAÜ riPABZ H tdr ,ví' ÓRIÁS MORTADELLA Portorozsban turistaatt­rakcióként egy óriási mor- tadellát készítettek, súlya 500 kiló, hossza 6 méter. Augusztus 14-én állították ki és 200 grammos adagok­ban bocsátották árúba, 1000 dináros áron. LADOGA A Szovjet Tudományos Akadémia leningrádi köz­pontjának kutatói átfogó ak­ciót kezdeményezték a La- doga-tó és a Finn-öböl tér­ségében uralkodó meteoro­lógiai és hidrológiai jelen­ségek megismerésére. A földi kutatópontok és — állomá­sok mellett légi laboratóriu­mok és műholdak szolgála­tát is igénybe veszik. SZÁRAZSÁG Miközben Asszam állam­ban a monszun esők nyo­mán keletkezett árvizek mi­att tucatjával vesztették éle­tüket az emberek, India az utóbbi száz év legnagyobb szárazságának néz elébe — jelenti a The Hindustan Ti­mes c. lap. A nyugati meleg, sok port hozó szelek kiszárí­tottak mindent. Hivatalos adatok szerint 150 körzetben a vetés tönkrement, egyre több helyen jelentkezik a vízhiány. EGY CONCORD SZERENCSÉJE Szerencséje volt egy, a New York-i repülőtéren le­szálló Concord utasszállító gép pilótájának: leszálláskor öt gumiabroncsa lyukadt ki a 10 közül, ennek ellenére sikerült szerencsésen megál­lítania a gépet. A 93 utas között volt Margaret Tha­tcher fia is. GYORS NÉPSZAPORULAT NEPÁLBAN Nepálban a Himalája ki­rályságban gyorsan növeke­dik a népesség. Az utóbbi két évben a lakosság száma 16,6 millióról 17,6 millióra emelkedett. Ez az egyik leg­nagyobb növekedési ütém a világon. TALÁNYOS mümia Egy buddhista szerzetes örök lótuszülésbe mere­vedett, hét kilogramm súlyú múmiája okoz fejtörést a vietnami tudósoknak. A Ha­noi mellett talált lelet leg­alább háromszáz éves, és az egyiptomi múmiáktól eltérő­en nyoma sincs rajta kon­zerváló eljárásnak. Mindösz- sze vékony réteg gyanta, fűrészpor és agyag található a testfelületen. LELKIISMERETES BLICCELŐ Hatvanhét év után feléb­redt a bűnbánat egy svéd ismeretlenben, aki 1920-ban jegy nélkül utazott Gullber- na és Wissefjarda állomások között. Most a jegy akkori árának hatvanszorosát küld­te meg névtelenül az állam­vasutak címére, elnézést kérve a hosszas késleke­désért — 30 koronát. A Békés Megyei Szolgáltató és Termelő Szövetkezet felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: Gyula város 94. sz. üvegezőrészlegébe: üvegező, asztalos, Béke sugárúti női fodrászatba: női fodrász. Mezőberény 53. sz. üvegezőrészlegünkbe üvegező, asztalos, 193. sz. fényképészüzletbe fényképész. Szeghalom városába, a 153. sz. fényképészüzletbe fényképész. Békéscsabára, Bajza u. 7—15. sz. alatt levő méretes szabókhoz női szabó szakmunkás. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Bajza u. 15—17. sz. alatt, a szövetkezet személyzeti vezetőjénél. i Razziák indiai kormány­hivatalnokoknál akar-e üzlettársunk lenni? Ha váltóját nálunk számítoltatja le, ha követelését nekünk adja el, OLCSÓN JUTHAT HITELHEZ! Az Indiai Központi Nyo­mozóhivatal (CBI) tizenhét kormánytisztviselő ellen in­dított eljárást beosztással történt visszaélés, gazdasági bűnszövetkezetben való részvétel és titkos vagyonok felhalmozása miatt. Lapje­lentések szerint az ország­szerte végrehajtott pénzügyi razziák sok tízmillió rúpia értékű ingatlant és ingósá­gokat tártak fel, ám tulaj­donosaik nem tudtak „szá­mot adni” vagyonuk forrá­sáról. A nyomozóhivatal hálóján állami vállalatok vezetői, bankigazgatók és hivatalno­kok akadtak fenn. Leleple­ződött egy bűnszövetkezet: a Cotton Corporation of India állami társaság négy magas rangú alkalmazottja illegá­lis pamutexportból húzott óriási hasznot. Egy Andra Pradeshi bankigazgató nem létező személyeknek hitele­zett 2,5 millió rúpiát. A Tu- ticorin Port Trust tűzoltójá­ról pedig kiderült: a többi között három háza, egy te­hergépkocsija és egy sze­mélyautója, két motorkerék­párja van. Vagyonának ér­téke eléri az egymillió i*ü- piát — tűzoltói fizetéséből élete végéig nem .tudott vol­na ennyit összegyűjteni. Keresse fel bankunkat, meggyőződhet kedvező feltételeinkről. ORSZÁGOS KERESKEDELMI ÉS HITELBANK RT., KECSKEMÉT.-ül A Békéscsaba és Vidéke Afész Házépítők Boltja 1987. szeptember 1-től az alábbi termékeket 10 és 40 százalékos árengedményekkel ajánlja kedves vásáriéinak AMÍG A KÉSZLET TART: radiátorok, nyílászárók. k. faanyagok, tűzhelyek, csempék, padlóburkolók. pvc-padlók, szőnyegpadlók stb. Cbekscsa biiVllPCgLvJ V-

Next

/
Thumbnails
Contents