Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-26 / 200. szám

1987. augusztus 26., szerda II kultúrához való jog Napjainkban gyakran hal­lunk az emberi jogokról. Fontos részüket képezik a kulturális jogok, amelyek­nek egy-egy tényezője a bu­dapesti Európai Kulturális Fórumon is előkerült. A kulturális jogok az egyete­mes társadalmi és emberi fejlődés általános termékei. Az oktatáshoz való jog általános társadalmi igény­ként a kapitalista fejlődés hajnalán jelent meg. Tör­vénybe iktatása Franciaor­szágban történt meg először a XVIII. század végén. Az 1791. évi francia alkotmány szerint meg kell szervezni a közoktatást, amely közös, in­gyenes és nélkülözhetetlen lesz minden polgár számára. Az 1793. évi úgynevezett, gi- rondista alkotmánytervezet arról szól, hogy az elemi ok­tatás mindenkinek szüksé­ges, és a társadalom is tar­tozik ezzel tagjainak. Az 1795. és 1799. évi alkotmá­nyokból azonban eltűnik az oktatás. Az 1830-as Lajos Fülöp-féle • alkotmányos chartában található ismét az oktatáshoz, vagy a tanítás­hoz való jog. Tehát az okta­táshoz való jog kinyilatkoz­tatása alig 150 évvel ez­előtt történt. A művelődéshez való jog magában foglalja a nem ha­gyományos iskolaszerű okta­tást, továbbá a felnőttokta­tást, sőt a felnőttművelődést is, a műveltségszerzés spon­tánnak nevezhető módjait. Ez a jog magában foglalja a szakmai képzést és tovább­képzést, a hozzáférhetés le­hetősége és jogát a művelt­ség lelőhelyeihez: a könyv­tárakhoz, az irodalomhoz, a művészetekhez stb. Igényli a színház, a film, . a tömeg­kommunikációs eszközök megnyitását mindenki előtt. A neveléshez való jog az 1948. december 10-én kelt Egyetemes Nyilatkozatban szerepel első ízben nemzet­közi okmányban, amelyet az ENSZ III. közgyűlése foga­dott el. A nyilatkozat e jo­got oktatási szintek szerint felbontja. E szerint a neve­léshez való jog tartalmához tartozik az elemi és az alap­vető oktatáshoz való jog igénye, az elemi oktatás kö­telező voltának leszögezése, a technikai oktatás általá­nossá tételére vonatkozó igény megállapítása, és a felsőoktatás egyenlő indulási feltételek nyújtásának fon­tossága. A nevelésnek az emberi személyiség kibonta- kőzását kell szolgálnia. Az ENSZ 1968. évi közgyűlésén elfogadott nemzetközi egyez­mény leszögezi, hogy a ne­velésnek minden személyt olyan helyzetbe kell hoznia, amelyben hasznos szerepet játszhat egy szabad társada­lomban. Leszögezi az álla­mok kötelezettségeit is, de a neveléshez való jog sze­mélyi oldalának kibontása hiányzik a dokumentumból. A kultúrához való jog mintegy összefoglalása az oktatáshoz, a művelődéshez, a neveléshez való jognak, de túl is lép rajtuk, a legáltalá­nosabban a kultúrához való szabad hozzájutást, a kultu­rális életben való részvéte­lét jelenti. Napjainkban az államok mindegyikében meg­határozott kulturális politika érvényesül. E kultúrpolitiká­val szemben támasztott nem­zetközi igény, hogy megfe­leljen a. demokratikus kul­túrpolitikai törekvéseknek, törekedjék a békére, utasítsa el a nemzetek vagy fajok közötti gyűlölködést, erősítse a népek barátságát, s bizto­sítsa az egyének és a népek jogát a kultúrához. A lakos­ság minden rétege számára biztosítani kell a részvételt a kulturális javak létrehozá­sában és fejlesztésében, s mindenkinek elidegeníthetet­len joga, hogy korlátozás nélkül hozzájusson a kultú­ra kincseihez. A munkásmozgalom a kezdetektől nagy jelentősé­get tulajdonított a kulturá­lis jogoknak. A Kommunis­ta Kiáltványban „valameny- nyi gyermek nyilvános és ingyenes nevelése” szerepel a programban, a Gothai program (1885) kritikája fontosnak tartja „ ... általá­nos törvénnyel meghatározni a népiskolák anyagi kerete­it, az oktatásrendszer képe­sítését, a tanítási ágakat...” Az Erfurti program (1891) az iskolák világi jellege és kö­telező nyilvános népiskolák mellett foglal állást. A szocialista alkotmá­nyokban a kulturális jogok fokozatosan bontakoztak ki. Mai formájukat az 1936-os szovjet alkotmányban, illet­ve az 1947—1949. évi népi demokratikus alkotmányban nyerték el. Napjainkban a kultúrához való jog mint általános nem­zetközileg kifejezett társa­dalmi igény, a maga „pasz- szív” és „aktív” vonatkozá­sában világméretekben pol-' gárjogot nyert, önállósult és némileg el is szakadt kelet­kezésének közvetett és köz­vetlen feltételeitől. Az 1949. évi magyar alkot­mány, a művelődéshez való jognál kifejezetten szól a népművelés kiterjesztéséről és általánossá tételéről, illet­ve a felnőtt dolgozók to­vábbképzéséről. Az 1947. évi bolgár alkotmány kiemeli az ifjúság kulturális nevelésé­nek fontosságát. Az első né­pi demokratikus alkotmány­ban a kulturális jogok ki­bontakozása és kereteik ki­terjedése már megmutatko­zott, a szabályozás azonban részletekben történt. A később keletkezett szo­cialista alkotmányok mind sokoldalúbban foglalkoznak a kulturális jogokkal. Az 1960. évi mongol alkotmány a művelődéshez való jog le­szögezése után részletesen foglalkozik az iskolahálózat fejlesztésével. Az 1965. évi román alkotmány a tanulás­hoz való jogot emeli ki, hangsúlyozva, hogy az állam minden fokon fejleszti az oktatást, biztosítja a tudo­mány, a művészet és a kul­túra fejlesztésének feltétele­it. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1960. évi alkot­mánya leszögezi a művelő­déshez való jogot, felbontva azt az oktatásra vonatkozó jogokra, a szakmai tovább­képzésre, továbbá az állami és társadalmi szervezetek kulturális és népművelési te­vékenységére. A társadalmi rendről szóló fejezetben tör­ténik utalás a kultúra- és kulturális politikára. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság 1963. évi alkotmánya az alapvető jogok körében szól az isko­lában és a más művelődési intézményekben megszerez­hető tudásról és képzettség­ről, valamint a tudományos és a művészeti alkotás sza­badságáról, illetve a társa­dalmi közösség kötelességei­ről megfelelő feltételek biz­tosítására a tudományos, művészeti és kulturális te­vékenységhez. A Német De­mokratikus Köztársaság . 1968. évi alkotmánya beható­an foglalkozik a kulturális jogokkal. A Bolgár Népköz- társaság 1971. évben elfoga­dott alkotmánya a tudo­mányról, a művészetről és a technikáról szintén két he­lyen rendelkezik a társadal­Akiket a nyelv „megfogott” Űz orosházi eszperantislák terveiből 1887 — a mesterséges nyelvek történetének legje­lentősebb dátuma. Ekkor je­lenti meg Varsóban az esz­perantó nemzetközi nyelv első tankönyve. Sokan es­küsznek arra, hogy ez a leghamarabb megtanulható nyelv. Jelenleg — becslések szerint — a földön mintegy 30 millióan beszélik. * * * Orosházán nagy múltra te­kint vissza a mozgalom. Már a század elején, 1927- ben klubot 1 alakítottak, majd a háborút követően dr. Szemenyei Bálint jóvol­tából újraéledt az eszperan­tó. Ekkor lépett a tagok so­rába Dénes Antal is, aki igen tekintélyes gyűjte­ményt mondhat magáénak. Évtizedek óta szenvedélye­sen gyűjti az eszperantó nyelven megjelenő levél­zárókat, folyóiratokat. Könyvtárában megtalálha­tók nemzetünk nagyjainak eszperantóra lefordított mű­vei. Levelezései révén meg­ismerkedett lengyel, görög, holland, jugoszláv, francia nyelvbarátaival is. Ottjár- tunkkor előkerültek az érté­kes könyvek, dokumentu­mok, fényképek, amelyek ezekről a barátságokról árul­kodnak. Antal bácsitól meg­tudtuk, högy az orosházi eszperantisták 1957-ben nagyszabású Zamenhof-ün- nepséget szerveztek, 1958- ban pedig a VII. dél-ma- gyarországi eszperantó ta­lálkozó volt Orosházán. Nemcsak a múltban, ha­nem a jelenben is aktív munka, tenniakarás jellem­zi e mozgalom híveit. Egyik összejövetelükre mi is ellá­togattunk. Nyilas Istvánná, a klub elnöke elmondta, hogy minden évben ifjúsági esz­perantó találkozót rendez a hazai szövetség. 1986-ban az orosházi csoport vállalta! a házigazda szerepét. A vá­ros intézményei, vállalatai sokat segítettek abban, hogy a kétszáznál is több részt­vevő igényesen szórakozhas­son, képezhesse magát. Kiss Gábor, a mozgalom lelkes híve, nemrég tért haza Var­sóból, a 72. eszperantó vi­lágkongresszusról. Élmé­nyeiről, tapasztalatairól szá­molt be. — A Kardoskúti Rákóczi Mgtsz segítségével jutottam ki a találkozóra. Erről a szövetkezetről tudni kell, hogy 1980 óta kapcsolatban áll az' eszperantó mozga­lommal. E nyelvet munka­nyelvként használják a vra- covi szövetkezettel való együttműködésben. A kongresszusra 61 or­szágból körülbelül hatezer „fanatikus” érkezett. Csodá­latos élményben lehetett ré­szem. Rengeteg nyelvbarát­tal ismerkedtem meg. Cí­meket cseréltünk, így le­hetőség nyílik arra, hogy bátor, vállalkozói kedvű esz- perantistáink beutazzák a világot. Határtalanul nagy jövője van a nyelvnek. Kí­nában tanulják a legtöbben, mert ott a sok nyelvjárás korlátozza az emberek kö­zötti kommunikációt. Az eszperantó segíti őket a köl­csönös kapcsolatteremtésben. Itthon •• szemléletváltozásra lenne szükség. Sokszor a probléma felvetéséig sem tudunk eljutni, nemhogy a megoldásig! Az angol igen népszerű manapság, viszont megfelelő szihten nehéz el­sajátítani. Az eszperantót 2-3 hónap alatt megtanul­hatja bárki. Ezenkívül a kis népek kultúrtermékeinek propagálásában is nagy sze­repet játszhat. Láttam pél­dát arra is, hogy az utazási irodák eszperantó nyelven jelentetnek meg kiadvá­Két kiállítás mi-politikai rendszerrel kap­csolatban az alapvető jogok között a hangsúly az alkotó­munkán van. A Magyar Népköztársaság 1973-ban módosított és egyes részeiben újnak tekinthető alkotmánya két helyen fog­lalkozik a művelődéshez va­ló joggal, és a dolgozók to­vábbképzésével. Szól a tör­vény az állam kötelezettsé­géről a kultúra támogatását, a kulturális jogok feltételei­nek megteremtését illetően. A Magyar Népköztársaság szervezi és támogatja a tár­sadalom fejlődését előmoz­dító tudományos munkát, se­gíti a haladást szolgáló mű­vészetet, valamint biztosítja az állampolgárok képzettsé­gének és műveltségének ál­landó növelését. A törvény­ben megtalálható a kultúrá­hoz való jog lényegében minden ma ismert eleme. Fejlődik az oktatáshoz való jog tartalma-terjedelme, ez­után a jogok sora gazdago­dik a kibontakozó népműve­léssel, majd 'a kultúrához való jog kibontakozó elemei­vel. Ezek között megtalálha­tó a kulturális intézmények állami vagy társadalmi léte­sítése és fenntartása, vagy a fenntartáshoz való hozzájá­rulás, valamint a tudomány és a művészet támogatása. Ezzel tulajdonképpen felraj­zolódik a kulturális jogok egész köre. Az 1976. évi V. törvény a közművelődésről kimondja: „A Magyar Népköztársaság­ban az állampolgárok és kö­zösségeik művelődése, a köz- művelődés fejlesztése az egész nép közvetlen érdeke. Népköztársaságunk biztosítja állampolgárainknak a műve­lődéshez való jogot és gon­doskodik művelődésük lehe­tőségeiről.” A művelődéshez való jo­got alaptörvényünk az in­gyenes és kötelező általános iskola, a közép- és felsőok­tatás, a felnőtt dolgozók to­vábbképzése, az oktatásban részt vevők anyagi támoga­tása, valamint a közművelő­dés kiterjesztése útján való­sítja meg. Ide tartozik a nemzetiségpolitikánk is. A közművelődési törvény az ál­lampolgári egyenjogúság el­vét úgy fejleszti ki, hogy előírja a nemzetiséghez tar­tozó magyar állampolgárok anyanyelvi kultúrájuk sza­bad művelődésének támoga­tását az állam részéről. A vázlatos áttekintés is érzékelteti a kulturális jo­gok történelmi alakulásának néhány elemét. Koncz János nyokat. Az idegenforgalmi szakemberek szerint is mind több és több turista érteti meg magát, és talál barátot idegen; országban az eszpe­rantó segítségével. Eredményeink egyenetle­nek, de ennek ellenére a vi­lágban nagy elismerés illeti meg a magyar eszperantis- tákat. Büszkék vagyunk ar­ra, hogy 1980-ban, a Békés megyében megjelent Szö­vetkezeti Csillag a Nemzet­közi Szövetkezeti Eszperan­tó Szervezet hivatalos lapja lett. — Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy tulajdon­képpen mi tart bennünket össze — folytatja a beszél­getést Nyilasné. — Minden­kinek lenne ezernyi más el­foglaltsága, mégis szakítunk időt a találkozásra. Nem merülhet fel közöttünk az el­szigeteltség. Tekintet nélkül a korra, nemre, foglalkozás­ra, mindig van közös té­mánk. Az eszperantó nyelv megfogott bennünket. Bí­zunk benne, hogy sikerül még több embert megnyerni ügyünknek. Szeptembertől indítunk kezdők és haladók számára nyelvtanfolyamo­kat. Célunk gyakorlatias: elsajátítani a nyelvet a mi­nél hamarabbi kapcsolat- teremtéshez, illetve a már meglevő nyelvi tudás csi­szolása — foglalta össze a tennivalókat. Nyilas István­ná. Csete Ilona Az orosházi Petőfi Sán­dor Művelődési Központ az augusztusi ünnepre meg­nyitott két képzőművészeti kiállításával egy hagyo­mányt folytat és egy új ha­gyomány teremtésének első lépését tette meg. Egy idő­ben, két pontján az épület­nek kapott helyet a két ki­állítás, a gyopárosi képző- művészeti tábor anyagából történt válogatás, valamint az Orosházán élő alkotók felkéréses, közös tárlata. (A XI. gyopárosi úttörő képzőművészeti szaktábor anyagát bemutató kiállítást dr. Farnas József, a KISZ Békés Megyei Bizottságának titkára nyitotta meg, hang­súlyozva e megyei jellegű tábor' fontosságát a tehet­séggondozásban. A szaktá­bor művészeti vezetője ez alkalommal is Triznyai Je­nővé rajz-földrajz szakos tanárnő volt, aki a gádorosi általános iskolában tanít, s elmondta, hogy e táborba pályázat útján lehet bejut­ni, de van olyan ifjú alko­tó, aki több éve már rend­szeres táborozó. A kerámia­csoportot irányító Dimák Hajnal egykoron szintén e tábor if jú alkotója volt, s az idén már csoportot vezetett. Hagyományos az is, hogy rangos alkotók hosszabb-rö- videbb ideig részt vesznék a tábor munkájában, jelen esetben Csizmadia Margit és Rajki László kapcsolódott be a munkába, az Orosházi Fes­tők Csoport tagjaiból pedig Feldmann Tibor, Horváth János, Fekete János, vala­mint Hegyesi Tibor adta át eddig szerzett gazdag ta­pasztalatát a fiataloknak. Három szakcsoport tevé­kenykedett a táborban: fes­tő, grafikus és keramikus. Az első napi felmérés után, választhatott ki-ki a csopor­tok között. A tevékenység itt elmélyülten egy hétig tartott, majd egy-két napig a többi csoport munkájával is ismerkedhettek. így szü­lettek meg aztán azok a grafikák, akvarellek, tem­perák, korongolt vázák, agyagplakettek stb., ame­lyek a kiállításra is kerül­tek. A kiállítás figyelemre méltó anyaga mellett külön érdekesség az üvegszobrá­szat, amellyel az idén elő­ször próbálkoztak, Jegenyés János üvegfúvó segítségével. Gonda Géza, a művelődé­si központ igazgatója vezet­te be az Orosházán élő kép­zőművészek kiállítását, amelyből hagyományt sze­retnének teremteni, hogy augusztus 20. alkalmából az alkotók bemutatnák elmúlt esztendei termésük néhány szép darabját. A jelen kiál­lításra huszonkét alkotó hetven műve érkezett be, amelyből a zsűrizés után ötvenhárom kép került a paravánokra. Áz igazság az, hogy értékelni valamennyi munkát nem éppen könnyű dolog, a hely sem engedi. Nyilvánvaló az is, hogy vál­tozatos műfajú, gondolati tartalmú és minőségű alko­tások kerültek itt össze, és a zsűrizés biztosította azt, hogy a színvonal olyan le­gyen. amely e szándékhoz és az alkalomhoz illik. In­kább olyan oldalról közelí­teném meg a dolgot, hogy azok az alkotók, akiket fel­kértek, elfogadták a meghí­vást, 1 és jelentkeztek. S öröm látni itt 22 nevet, olyanokét is, akikkel ritkán találkozni. S így megítélve a maga nemében hasznos kez­deményezést üdvözölni kell, s úgy gondolom ez a rendez­vény is kialakítja majd a maga rangját, stílusát, hát­ha még akkor, ha ez úgy bővülne, hogy ezen ünnepi alkalommal a város átadna egy-egy nívódíjat is azok­nak az alkotóknak, akik nem csupán önmagukért, hanem e szűkebb pátriáért, Orosházáért is alkotnak. —fb— „Jajgató” Kevermes egyik külterületének neve a Bakófenék és Makkos között. Makkos ma Lökösházához tartozik. Kisgyermekkoromban hallottam először emlegetni apámtól. „Jajgató.” A név mindig megmozgatta képzeletemet. Azonban, hogy honnan származik, erre a kérdésre sosem tudtak választ adni a kérdezett idős emberek. Már letettem a név eredetének megfejtéséről. Ám az elmúlt hetekben otthon jártamkor a véletlen megoldotta az évtizedek óta bennem már mélyen eltemetett titok nyitját. Igaz, az elbeszélő a Jajgatót nem a Lökösháza— Kevermes közti ún. „Dávid”-kanyar és a mai országhatár közé tette. Ö az úgynevezett Hosszú, Epres, Hodály kül­területi határrészek találkozási pontjának környékét ne­vezte Jajgatónak. A Hodály és a Kétegyháza közti útsza­kaszt az 1940-es években ki akarták kövezni. A földmun­kák nagy részét el is végezték. E munkálatok során töb­bek között törökkori ágyút is találtak. Mindezt szüksé­gesnek tartom megemlíteni, mert e helymeghatározás sze­rint a Jajgató egy igen forgalmas út mellett lett volna. Az 1596-os évben Gyula környékén dúló tatár csapatok porrá égették a falvakat, a férfiakat, gyermekeket, örege­ket legyilkolták, a fiatal nőket elhurcolták. A vidék pusz­tasággá vált. Vandál pusztításaikkal nagy károkat okoz­tak az e területen már berendezkedett török hűbérurak- nak is. Nem maradt, aki adózzon nekik. A tatárok az összerabolt zsákmánnyal jobbnak látták bizonyos időre a törökök szeme elől eltűnni. E céljuknak nagyon megfelelhetett a tájból ma is kiemelkedő maga­sabb terület, mely akkor náddal, mocsárral, vízzel körül­vett sziget lehetett. Ez a hely igen távol van a Temesvár —Arad, valamint a Csanád felől Gyulának . tartó hadiút- tól. Itt a tatárok biztonságban érezhették magukat. Az el­beszélés szerint e tájról hónapokon át messzire elhallat­szott az ide hajtott nők jajgatása. Az az egy-két túlélő, akinek szerencséje volt e szörnyű pusztulás elől megme­nekülni, a környék mocsarában, nádasában rettegve, te­hetetlenül hallgatta a szerencsétlenek utolsó jajszavait. Véleményem szerint e monda konkrét helyen, valóban megtörtént eseményt őriz. E helyet nevezik ma Jajgató­nak. Egyik kiemelkedő pontján az 1940-es években pikét " (magasfigyelő) állt. Gyermekkoromban sokszor jártunk e helyen, s itt emberi csontok tömegét találtuk. Ekkor hal­lottam, hogy a pikét építésének földmunkái során kerül­tek felszínre. Az eredetileg kijelölt helyén oly nagy tö­megben találtak csontokat, hogy a pikét végül jó pár mé­terrel odébb került a tervezett helytől. A pikét helyén ma háromszögelési pontot jelölő kő áll. Az 1958-as év nyarán többedmagammal itt ástuk ki egy 13-15 év körüli fiatal lány csontvázát. Korát a cson­tok méreteiről, fogazatáról állapítottuk meg. Koponyája be volt zúzva. Akkor úgy véltük, ló rúghatta szét a fejét. A csontváz mellett semmi tárgyat nem találtunk. Vissza­temettük. Közvetlenül mellette másik csontváz is feküdt, de azt nem bontottuk ki. Ma már sejtem, hogy e csontváz hajdan élt tulajdonosa bizonyára e kevermesi határrész névadó legendájának egyik tragikus szereplője volt. Fábián János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents