Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-25 / 199. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1987. AUGUSZTUS 25., KEDD Ára: 1,80 forint XLI1. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM A kormány munkaprogram­tervezetéről tárgyalt a SZOT elnöksége Gáspár Sándornak, a SZOT elnökének vezetésével teg­nap rendkívüli ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. A ta­nácskozáson részt vett Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke. A testület a Miniszterta­nács elnökének vitaindítója és az írásos dokumentum alapján véleményt mondott a kormány gazdasági-társa­dalmi stabilizációs munka- programjának tervezetéről. Egyetértett annak fő céljai­val és hangsúlyozta, hogy végrehajtását a mozgalom aktívan támogatja. Az elnök­ség tudomásul veszi és elfo­gadja a kibontakozás meg­valósítása érdekében elke­rülhetetlen változtatásokat. A testület megfogalmazta a szakszervezetek észrevéte­leit, javaslatait. Hangsúlyoz­ta, hogy továbbra is szüksé­gesnek tartja a SZOT júli­us 10-i állásfoglalásában fontosnak ítélt tennivalók fi­gyelembevételét a stabilizá­ciós munkaprogram véglege­sítésénél. * * * Pozsgay Imre főtitkár ve­zetésével tegnap kibővített ülést tartott a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkársága. Az ülésen részt vett és felszólalt Grósz Ká­roly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke. A tanácskozáson a testület tagjai állást foglaltak a kor­mány gazdasági-társadalmi stabilizációs munkaprog­ramjának tervezetéről. Egyetértés volt abban, hogy a stabilizáció és az azt kö­vető kibontakozás határozot­tabb cselekvést igényel. En­nek nélkülözhetetlen feltéte­le a tennivalók pontos meg­határozása és a hibák, a gyengeségek őszinte feltárá­sa. A vitában kifejeződött: a népfront ismeri és vállalja a megújító kezdeményezések kockázatait, támogatja a gazdaság, a politika, a tár­sadalom fejlesztésére irá­nyuló törekvéseket, s a köz- megegyezés megteremtésén munkálkodik. Arra hív min­denkit, hogy jól szervezett, közös munkával teremtsük meg a külső és belső gazda­sági egyensúlyt, ami a to­vábbi előrehaladás meghatá­rozó feltétele. Tanácskozott az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága A magyar élelmiszer-gaz­daságnak és a faiparnak az elmúlt tervidőszakban elért jelentős eredményeire ala­pozva a kormány a mező- gazdasági ágazatok további dinamikus, ugyanakkor fő­ként a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó, sze­lektív fejlesztését szorgal­mazza! — hangsúlyozta az Országgyűlés Mezőgazdasá­gi Bizottságának tegnapi kibővített ülésén Váncsa Jenő, a tárca vezetője. A testület a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elő­terjesztésében megvitatta az ágazatok 1988—1990-re szóló munkaprogramjának terve­zetét; az ülésen részt vett és felszólalt Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsá­nak elnöke és Kovács Imre, az MSZMP KB gazdaság- politikai osztályának helyet­tes vezetője. A vita alapjául szolgáló írásos beszámoló — amely a képviselők észrevételével kiegészítve a kormány gaz­dasági-társadalmi stabilizá­ciós munkaprogramjának egyik melléklete lesz — főbb megállapításait össze­foglalva Váncsa Jenő rá­mutatott; az elképzelések­nek megfelelően az élelmi­szer-termeléssel és a fagaz­dasággal szemben támasz­tott követelmények érdem­ben nem térnek el a VII. öt­éves tervben meghatározott céloktól; továbbra is alapve­tő feladat megőrizni a jó színvonalú belföldi ellátást, hozzájárulni a külgazdasági egyensúly javításához, és növelni a jövedelemtermelő képességet. Ugyanakkor a munkaprogram sajátossága, hogy — a népgazdasági cé­lokkal összhangban —] a tervidőszak első két évéhez képest feszítettebb ütemű növekedést ír elő. Ezzel párhuzamosan a termeléspo­litika sarkkövévé válik a minőség javítása, s a foko­zottabb alkalmazkodás az agrártermékekből kialakult kínálati piachoz. Ennek igé­nye egyaránt érvényes a ha­zai ellátásra, a szocialista országokba irányuló agrár- kivitelre, és a nem rulbelel- számolású forgalomra. A cé­loknak megfelelően alakítják az elkövetkezendő években az élelmiszeripari termelés feltételrendszerét. Ezt szol­gálja egyebek között az ál­talános forgalmi adó, s a személyi jövedelemadó beve­zetése, valamint az árre­form, amelynek általános céljai a mezőgazdasági ága­zatokban is érvényesülnek. Az eszközök közé tartozik az áru- és termelési kap­csolatok erősítése, a piaci viszonyok kibontakoztatása. A beszámolót hosszas, élénk eszmecsere követte, amelyben a mezőgazdaság jövőjét érintő kérdések szé­les köre került terítékre. Békéscsaba HHF-vita a pártbizottság feladattervéről Békéscsabán a Hazafias Népfront városi bizottsága tegnap rendkívüli ülésen vi­tatta meg a városi pártbi­zottság feladattervét, amely az MSZMP KB 1987. július 2-i állásfoglalásából adódó tennivalókat tartalmazta. A vélemények, javaslatok ismertetése előtt Kutas Gyu­la első titkár válaszolt a kérdésekre. Ezek a közhan­gulat rosszabbodásának okai­ra, a személyi jövedelemadó­val kapcsolatos megbeszélé­sekre, a párt belső életére, továbbá egyéb ideológiai és gazdasági témákra vonatkoz­tak. A testület néhány tagja pesszimistának ítélte meg az anyagot, míg a többség an­nak őszinte, kritikus és lé­nyeget feltáró jellegét hang­súlyozta. Egyebek között el­hangzott az is, hogy javíta­ni kellene a különböző szer­vek és a lakosság kölcsönös informálásának feltételeit, valamint szükséges tovább szélesíteni a demokratizmust. A népfrontmozgalom sokat tud segíteni a tájékoztatás hatékonyabbá tételében, az állampolgárok és a tanács kapcsolatának erősítésében, a közéleti aktivitás fokozásá­ban és a szociális körülmé­nyek felmérésében. Az ülé­sen megfogalmazódott az az indítvány is, amely szerint nem csak a feladatok megha­tározását, hanem azok kö­vetkezetes végrehajtását is szem előtt kell tartani. A városi tanács képvise­lője azt kifogásolta, hogy tervezéskor nem mindig ve­szik figyelembe a megye- székhely sajátosságait. Első­sorban azokat az elgondolá­sokat célszerű előtérbe he­lyezni, amelyeknek megvan a reális alapjuk. Ugyanis már több esetben előfordult, hogy nem kellőképpen meg­alapozott prognózisokat dol­goztak ki például a telepü­lésfejlesztés vonatkozásában. Ami a környezetvédelmet il­leti, jó lenne, ha egy kézben fogná össze az erre illetékes hatóság, illetve vezető tes­tület. Szabó Lászióné, a HNF városi titkára hozzászólásá­ban kiemelte: a mozgalom tisztségviselői és aktivistái tegyenek meg mindent an­nak érdekében, hogy a végleges formában összeállí­tandó program következete­sen valósuljon meg a város­ban, és kapjon nagyobb sze­repet a lakosság módosítása. Kutas Gyula, a városi pártbizottság első titkára be­fejezésül megemlítette, hogy a népfronttól és a különbö­ző szervektől összegyűjtött, jól hasznosítható véleménye­ket, javaslatokat a készülő anyag kidolgozásakor min­denképpen figyelembe veszi a szerkesztő bizottság. —y -n Kiss Gáborné a svájci licenc alapján gyártott jelfogókat szereli a MÁV-nak, a Ganz Relégyár gyulai leányvállalatánál Fotó: Béla Ottó Szántóversenyt rendeznek Mezőberényben Több éves hagyomány már, hogy a KITE taggazda­ságaiban dolgozó traktoro­soknak minden esztendőben szántóversenyt rendeznek. Az idei országos döntőt szep­tember 5-én — Mezőberény­ben, az Aranykalász Tsz gépműhelyének szomszédsá­gában, a Békéscsaba—Mező- berény műút mentén, a 3. kilométerkőnél — három kategóriában tartják. A selejtezőket 6 területi elődöntőn már lebonyolítot­ták, a fináléban a kategória­győztesek, illetve második helyezettek, összesen 36-an ülnek gépre, hogy összemér­jék tudásukat, felkészültsé­güket, ügyességüket. De nem csak ők, hanem a régi erő­gépek, a Hoffer traktorok és traktorosok képviselői is ott lesznek a nosztalgiakategó­riában. A legjobbak értékes díjazásban részesülnek, a ka­tegóriagyőztesek 10 ezer, a második helyezettek 8 ezer, a harmadik helyezettek pe­dig 5 ezer forint jutalmat kapnak. A győztesek jogot szereznek arra, hogy hazánk színeit képviseljék a szántó­világbajnokságon. A rendezők több szórakoz­tató programról is gondos­kodnak: a szántóversenyen ott lesz a Tótkomlósi Hala­dás Tsz fúvószenekara, al­kalmi kiállításon mutatják majd be a kétegyházi trak­tormúzeum néhány becses ritkaságát, a levegőben a hódmezővásárhelyi Mezőgép motoros mezőgazdasági sár­kányrepülői, a friss szántá­son pedig motocrosszosok- nak rendeznek bemutatót. Az érdeklődőket büfé, a jár­műveiket pedig tágas par­koló várja. _sz__ M iniszteri tájékoztató az egészségügyi ellátásról Tovább fejlesztik a veseátültetések technikai feltéte­leit, s ha kis mértékben is, javítani kívánják az egész­ségügyi intézmények műszerezettségét, és a tervek kö­zött szerepel, hogy a közeljövőben meghatározzák az AIDS-szűrővizsgálatra kötelezhetők körét — mondotta többek között Medve László egészségügyi miniszter a sajtó képviselőinek tegnap a minisztériumban. A tárca vezetője áttekintést adott az egészségüggyel kapcsolatos több időszerű kérdésről, említést téve az egészségmeg­őrzés társadalmi programjáról, az orvosellátás helyze­téről, s az egészségügyi törvény módosításával kapcso­latos végrehajtási rendeletekről. Elöljáróban kiemelte: kedvező fogadtatásra talált a megyékben is az egészség- megőrzés társadalmi prog­ramja, amelyet ezekben a napokban a legkülönbözőbb helyi testületek véleményez­nek, további ötleteket adva, javaslatokat téve a program megvalósításához. Ma már egyre többen felismerik, hogy az egészségvédelem nem csupán szakmai kér­dés, hanem az egész társa­dalom ügye, mind többen hajlandók tenni saját maguk és mások egészségéért is. A miniszter lényegesnek1 tar­totta, hogy az egészségmeg­őrzési program megvalósí­tása ne kampányjellegű le- gven, a közvéleményt kép­viselő sajtó ne csak idősza­konként foglalkozzon ezzel, hanem folyamatosan tartsa napirenden e témakört. Medve László utalt arra, hogy az egészségügyi tör­vény módosítását májusban fogadta el az Elnöki Tanács, s a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek a napokban látnak napvilágot. Ezek között szerepel, hogy a kötelező gyógyító-megelőző ellátást kiterjesztik — az al­koholbetegeken kívül — a különböző, függőséget okozó szerek fogyasztóira is. Sza­bályozzák az emberen vég­zett orvosbiológiai kutatá­sok körét is, s rendelkeznek a szervkivételekről. Űj en­gedélyezési eljárást léptet­nek életbe a gyógyszernek nem minősülő, de gyógyha­tású anyagok forgalomba hozásáról. Az eddigiektől el­térően nem az Egészségügyi Minisztérium, hanem az Or­szágos Gyógyszerészeti Inté­zet dönt majd egy-egy ilyen anyag bevezethetőségéről. Az országban már majd­nem mindegyik megyében működik műveseállomás, s egyre több azoknak a szá­ma, akik új vesére várakoz­nak. A minisztérium külön­böző intézkedésekkel sze­retné tovább növelni a ve­seátültetések számát: az évente eddigi 80 helyett mintegy 150 vese-transz­plantációhoz kívánják meg­teremteni a feltételeket. Az orvosegyetemi felvé­telekről szólva Medve László elmondotta: az idén kiválóan felkészült fiatalok jelentkeztek, s csakúgy, mint eddig minden évben, mintegy 1000 hallgatót tud­nak beiskolázni. Háromszo­ros volt az orvosegyetemek­re a túljelentkezés. A felvé­teli ponthatár alsó értékét elérők közül előnyben ré­szesítették azokat, akik már háromszor, vagy négy­szer próbálkoztak, s így né­miképpen bizonyították el­kötelezettségüket e hivatás iránt. Bevezetik kísérlet­képpen az úgynevezett nul­ladik, előkészítő évfolyamot is, amelyen a hátrányos helyzetű — megfelelő pont­számmal' rendelkező — fia­talok felkészítését kívánják elősegíteni. Kérdésekre válaszolva Medve László elmondotta, hogy semmi újdónsággal nem tud szolgálni az AIDS- szel kapcsolatban, a vizsgá­latok során nem találtak újabb pozitív eseteket. Ter­vezik azonban, hogy kiszé­lesítik az AIDS-szűrővizsgá­latra kötelezhetők körét, ám ebben még nincs egyet­értés a különböző miniszté­riumok között. Beszámolt arról is, hogy a büntetés­végrehajtási intézetekben végzett vizsgálatok során eddig nem regisztráltak fer­tőzött személyt. A Celladammal kapcso­latos hír, hogy minősítéséhez újabb adatokat juttattak el az Országos Gyógyszerészeti Intézethez a szer mérgező hatásának megítélésére. Most! szakértők vizsgálják, hogy a Celladam jelenleg alkalmazott mennyiségében mérgező-e, vagy sem. Így közelebb kerülhet a szer minősítésének befejezése. Medve László nagy fi­gyelmet szentelt a személyi egészségügyi lap bevezeté­sének. Véleménye szerint e könyvecske — amelyet min­denki a személyi igazolvá­nyában' tartana — hozzáse­gíthetne ahhoz, hogy gyor­sabban, szakszerűbben lát­hassák el a betegeket. A bejegyzett adatok a legfon­tosabb tudnivalókon kívül tartalmazhatnák a köny­vecske tulajdonosának nyi­latkozatát arról, hogy el­halálozása esetén holttesté­ből bármilyen szervet kive­hetnek-e, vagy sem.

Next

/
Thumbnails
Contents