Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
1987. július 11., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Veresegyház Az utóbbi idők legnagyobb slágerét dalolta mikrofonba a Z’Zi Labor együttes és a veresegyházi asszonykórus, amikor a rádióból, televízióból egyaránt jól ismert nótát rögzítették elnyújtottan újrázva, hogy women, women, women ... (Asszony, asszony, asszony ...) Hát ez a szövetkezés — különösen annak videoklip- pes megörökítése — országos hírnevet szerzett a kis Pest megyei településnek. Aki észak felől közeledik a Gödöllői-dombságnak eme községéhez, az Fótot érintve jut el oda, aki délről érkezik, annak Gödöllő városán kell áthaladni. (Egy kicsi út még Mogyoródról is ered a szomszédos Szadáig.) S ha már ott van az ember, nyilván látni is akar valamit. Netán olyasmit, ami az elhíresült nótázók slágerével kapcsolatos. Különösebben érdeklődni sem kell. mert az útbaigazító táblák könnyen elvezetik az idegent ahhoz a tóhoz, amelynek partján egykor ugyanúgy sulykolták a ruhát az asszonyok, mint azon a föntebb emlegetett filmfelvételen. Veresegyháznak ez az állóvíz az első számú természeti kincse, fő vonzereje! Tegyük hozzá gyorsan, hogy nem ősidők óta, hanem csak kétszáz esztendeje, hiszen a Sződi-Rákos-patak vizét akkor duzzasztották fel tóvá a falu délnyugati szegletében, egyrészt azért, hogy halat telepítsenek bele, másrészt meg azért, hogy vízi mailátnivalói mot emelhessenek a partjára. A malom immár nem kelepek hal azonban most is bőségesen terem ennek a mintegy 250 méter hosszú és átlagosan 80 méter széles tónak az északi, nádas, zsombékos részében, ahol horgásztanya pecaállást követ sűrű egymásutánban. Idegen itt csak hosszas keresgélés után — no és szigorú igazoltatásokat követően — találhat helyet magának, mert a veresegyházi tó az egyik leglátogatottabb, s ennek megfelelően a leginkább óvott vadászterülete a szervezett horgászoknak. Még szerencse, hogy a gya- logoshíd déli oldalán barátságosabb a fogadtatás: az ottani strandon ugyanis bárki megmártózhat a tó rendkívül kellemes, nyáron 22— 24 Celsius-fokos vizében. Aki csupán pancsolni szeret, az a part közelében csapkodja a pici hullámokat, aki viszont tempózni akar, az odabent a helyenként 2,5 méter mélységű vízben, úszhat is. Ezt a Budapesttől mindössze 27 kilométernyire fekvő helységet csak 1909-től jegyzik üdülőhelyként. A jelzett esztendőben kezdték el ugyanis parcellázni a tó környékét, s akkortól kezdtek szaporodni ott a kisebb- nagyobb nyaralók, hétvégi házak. Igaz, nagy iramban, hiszen manapság már legalább ezer ilyen hétvégi ház nyújt kényelmet a közelebbről, távolabbról idejáró tulajdonosoknak. (Egy ideje úttörőtábort is nyitottak; ez a szünidő egész tartamában fogadja a két-két hétre érkező fiatalokat.) Mivelhogy a Sződi-Rákos- patak folyvást táplálja a ta vat, annak vize mindig friss, a körülményekhez képest tiszta, így a vízi növények igen kedvelik: gyönyörűen virít ott a taviró- Zsa, s szintén jól érzi magát a vízi moha is. Azt pedig, hogy a köny- nyűbúvárok ugyancsak gyakran választják gyakorlóhelyükül ezt a mesterséges tavat, szintúgy a patak állandó táplálása magyarázza: a friss környezetben ugyanis egészen más körülmények között lehet gyakorlni az alámerülést, az odalent tartózkodást. A strandvendégek közül néhányan bizonyára egy-egy rövidebb túrára is szívesen vállalkoznak. S tehetik, mert a tótól több turistaút indul a Gödöllői-dombság érdekesebb látnivalóihoz. Az egyik ilyen célpont a Szadai-hegy lehet — ez 278 méter magas —, a másik pedig a Margita-tető — ez már 345 méternyire nyúlik fel. A jószívvel ajánlott túrákhoz kabátot, esernyőt sem igen kell vinni, mert ezen a tájon csak nagy ritkán esi!:: lévén szélárnyékban. itt igazán ritka a tartósabb eső, a szaporább zápor. «!* Maga a falu, ahol a nevezetes női dalárda , tartja próbáit és lép fel kalkal- mankint, különösebb látnivalót nem kínál. Katolikus temploma számít műemléknek, hiszen 1777-ben épült, valamint — szintén katolikus — temetőjében lehet látni remekmívű vörösmárvány sírköveket az 1806 és 1849 közötti időkből. A. I,. II Cassandra-levél 120 esztendővel ezelőtt a Magyar Újságban megjelent egy nyílt levél, amelyet az akkor Párizsban élő Kossuth Lajos írt. Egyidejűleg a levél kéziratát Kossuth elküldte Deák Ferencnek is. Deák a Pesti Napló május 30-i számában erről a következőket írta: „...Kossuthnak hozzám intézett levele nem magánlevél, ő maga nyílt levélnek nevezi azt. Kossuth nem nekem akart írni, hanem ellenem...’’ Vajon mi késztette Kossuthot arra, hogy magyarországi sajtóorgánumban fejtse ki nézeteit? A szabadságharc 1849. évi elbukását Haynau bitófákkal szegélyezett rémuralma, majd a Bach-korszaknak nevezett önkényuralom követte. Ellene a nemzet csupán a Deák Ferenc által meghirdetett „passzív rezisztenciával” védekezhetett. 1866- ban a Habsburg Birodalom vereséget szenvedett a poroszoktól. Kilátás nyílt arra, hogy a birodalom, vezetői kénytelenek lesznek változtatni belpolitikájukon, azaz vissza kell édesgetniük magukhoz a magyarokat. Az uralkodó, az akkor még megkoronázatlan Ferenc József 1867. február 17-én leirattal visszaállította a magyar alkotmányosságot, s megalakította a felelős magyar kormányt. Az uralkodó és az ország közötti kiegyezésről 1867. március 20-án kezdte a vitát a képviselőház, s a 397 képviselő közül 257-en megszavazták. ^ Ezt követően, ebben a politikai légkörben írta Kossuth látnokinak is nevezett levelét, amely mint „Cas- sandra-levél” vonult be a magyar politikai irodalomba. „ ... Most szólok, és hozzád (ti. Deákhoz) és nyíltan szólok — írja Kossuth —. mert úgy látom, . ■. hogy nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik . . Ezután, Deákhoz címezve, ígv folytatja: „...Nem vélek hibázni, midőn állítom, hogy azon nagy, azon példátlan befolyás, melyet a nemzet határozataira gya1 korolsz, azon álláspont következése, melyet 1861-ben választottál. (Kossuth itt Deák „felirati javaslatára” céloz, amelyben igen határozottan fogalmazta meg az alkotmányjogi követeléseket, s leszögezte, hogy kivívásukban a nemzet a helytállás és a kivárás politikáját folytatja.) S nem vélek hibázni, midőn állítom, hogy a roppant erkölcsi hatalomnak, mely kezeidben van, kulcsa abban fekszik, hogy a romlatlan nép ösztönszerűsége Téged, a nemzeti jogok békés úton visz- szaszerzésének terén vezérét, még mindig az 1861-i jogalapon vél állni. Pedig már régen nem állasz ott...” — folytatja Kossuth, hivatkozva a kiegyezési törvény- javaslatra, amely ott fekszik előtte. Azután így folytatja: „Mindezeket látva és megfontolva, okom van kérdezni: minő lényeges állami jog, minő alkotmányos biztosíték marad még fenn, mellyel nemzetünk magát az áldozatokért nem mondom vigasztalhatná, hanem legalább misztifikálhatná, hogy még mindig nemzet, még mindig alkotmányos?" Ezek bizony kemény bíráló szavak Deák művéről. Különösen a hadsereg, a hadi költségvetés megoldását kifogásolja, mert „ .. .Ezáltal elveszti nemzetünk az alkotmányos állami élet legfőbb, legpraktikusabb életbiztosítékát.” A kiegyezési törvényjavaslat szerint ugyanis a magyar hadsereg az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítő részeként szerepelt, amelynek alkalmazását kivonják a magyar honvédelmi miniszter ellenőrzése és felelőssége alól, s a katonai költségvetést nem az országgyűlés, hanem egy közös bizottság határozza meg. „Nemzetnek lehet elnyomást tűrnie — olvassuk a levélben —, de jogai (meg)- valósításának reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbeesnie, s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes (meg)- valósitaní, nem szabad arról önként, örök időkre lemondani.” Mindezt részletesen taglalja, majd rátér a nemzetiségi kérdésre, és elemzi az általános európai helyzetet is, amelyből arra az egyértelmű következtetésre jut. hogy a kiegyezést nem szabad megkötni. Még a sorokat olvasva is elénk áll a kor legnagyobb szónoka, s szinte halljuk, midőn felkiált: „ __Nézz körül mag asb államférfiúi tekintettel, s fontold meg a maradandó következtetéseket, melyek felé vezetéd a hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő percét, de a változ- hatatlan múltat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. — Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!” A befejezés is méltó Kossuth tollára: „Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának! Tudom, hogy a Cassand- rák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!" Kossuthnak a levelét záró hasonlata is találó. Bizonyára megérezte, hogy ő is úgy jár, mint a trójai Pria- mosz király leánya, ama Cassandra, akit Apolló, mert nem viszonozta szerelmét, azzal büntetett, hogy ne higgyenek szavának. Nem is hitt neki többé senki, akkor sem, amikor megjósolta Trója elvesztét. Kigúnyolták, őrültnek tartották. Dr. Csonkaréti Károly Magyarbánhegyes GÁL EDIT KÉPRIPORTJA
