Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-07 / 158. szám

1987. július 7., kedd

Menekülés narkomániából

Egy különös, felkavaró könyv

Amióta a kábítószer-élvezettel foglalkozó publikációkat tiltó zsilipek átszakadtak, nálunk is elszaporodtak a narkósokkal, a kábítózás következményeivel, társadalmi hatásaival józanul számot vető írások. A szerzők, orvosok, pszichológusok, szociológusok és újságírók általában tudományos igénnyel elemzik e súlyos társadalmi problémát; dolgozataikban, könyveikben á megszólaló narkósok többnyire csak a mondandó illusztrációjául szolgálnak. Esetleges vallomástöredékeikből egy kusza és áttekinthetetlen világ tárul elénk, amelyből már aligha van kiút. Honi kiadványban még nem ■ olvastam olyan kábítószeres megnyilatkozását, aki sikerrel leszokott volna önpusztító szenvedélyéről.

Szerte a világon, így a szomszédos Lengyelországban is eredményesen működő rehabilitációs központokat hoztak létre. A Monar- tanyák hálózatának köszönhetően a lengyeleknél például megállt a korábban évről évre katasztrofálisan növekvő narkóshullám.

A narkomániából való menekülésnek tehát igenis reális esélyei vannak, ehhez, persze mindenekelőtt az kell, hogy ezt maga a kábítós is akarja. A narkós lelkét össze kell törni, tudatát szétrombolni, hogy a társak segítségével fölépülhessen, egy új, kábítószerfüggéstől mentes személyiség. Kíméletlen, sőt mondjuk ki, embertelen stációk sorozata ez az út.

M. G. Landes-Fuss francia újságírónő vakációját eltöltendő érkezik meg Los Angeles Velencének nevezett külvárosába, a narkósok Mekkájába. Ö évek óta gyógyszerben „utazik”, a lys színes bogyók jelentik számára a földhöztapadt létből pillanatok alatt kimozdító gyönyört és végtelenbe vivő kielégülést. Egy overdózis (túladagolás) után testi-lelki

roncsként vetődik á három- emeletes tengerparti „rém ronda vörös barakkba”, ahol a „kábítószer nélküli kábítósok” rehabilitációja történik. A barakkban totálisan érvényesül az antipszichiátria: orvosok, ápolók nincsenek, az intézet vezetését kigyógyult egykori narkósok végzik.

Az elvonás első hetében iszonyú kínokat kell kiállnia, s kezdetben legszívesebben elmenekülne, hiába érzi, hogy társai terrorja érte van. A munkaterápia a hosszú folyosó csempéinek tizenkét- órai mosásából áll, este pedig a csoportban kell elviselnie a többiek léleknyúzó analízisét. Pőrén áll maga előtt, és védtelenül, akár egy csecsemő.

Marie-Giselé, az írónő olykor-olykor már a mazochiz- mus határát súrolja nagyszerű Egy rém ronda vörös barakk Amerikában című könyvében. A zaklatóan felrázó. őszinteségében megdöbbentő regény nem csupán egy narkós szentimentális széljegyzete a pokolból fölfelé vezető útról; ennél jóval több. Egy önnön sorsával illúziótlanul szembenéző, szuverén írói világot teremtő asszony humánummal teli kitárulkozása. Vallomás az esendő emberről, a nőről, akit a vágy gyötrő-felemelő kalodájába zár a narkomá- nia és a szerelem.

Bár a kábítószer elleni harc szakemberei rengeteg hasznos és talán nálunk is alkalmazható információhoz juthatnak Landes-Fuss 1982- ben írt könyvéből, mégsem elsősorban nekik ajánlom. Sokkal inkább azoknak, akiket szörnyű, magányos .rabságban tart a szerektől való függés, s akik nem tudják, merre induljanak el. Számukra akár példaadó is lehet a francia írónő megszenvedett győzelme. (Magvető Könyvkiadó)

Tódor János

Békéscsabai nyári színházi esték

Moliére: Bandin György

Nyilván a papa, Poquelin mester kárpitosműhelyében sok érdekes történetet meséltek munka közben. Meséltek, mondom, de azért feltehető, arra is odafigyeltek, amit csináltak, különben nem lehetett volna a papa, Poquelin mester udvari kárpitos. De hát a francia humorérzék és a jól felfogott egyéni érdek egyrészt hangulatos napokkal múlatta az időt, másrészt kifogástalan kárpitosremekek alapozták meg a kis Poquelin, a későbbi Moliére útját az életbe. Ez az út, ismerős ugye a téma, egyáltalán nem úgy alakult, ahogy a papa, Poquelin mester, az udvari kárpitos elképzelte, mert a kis Poquelin, a későbbi Moliére színész lett, majd nem sokkal később drámaíró. Kapóra jött számára, hogy XIV. Lajos korának főúri szalonjaiban beteges divattá burjánzott a finomkodó beszédmodor, olyannyira, hogy már alkalmazói sem nagyon értették meg egymást. Több sem kellett Moliére-nek, különösen, hogy ezek a finomkodók még a királyellenes- ségben is jeleskedtek: nosza, megírta a Kényeskedő- ket, hogy odacsapjon egyet a sznoboknak; hogy elnyerje ezáltal a király kegyét és végül; hogy befusson, mint színműíró. Odacsapott, elnyerte, befutott. Innen aztán ontja a komédiákat, egyik jobb, mint a másik, a Tar- tuffe, az álszent vallásosság (és mindenfajta álszenteskedés) vaskos kigúnyolása, az álszenteskedés mögött megbúvó haszonlesés pellengérre állítása Moliére mesterműve lett. Nem olyan nagy tett, de azért igencsak hatásos és a

mások butaságán, bugyuta- ságSn való kacagás örömét szolgáltatja a Danáin György, amit betudhatok a kárpitosműhely egyik meséjének is, de annak mindenképpen, hogy Moliére ebben is mesterien fedezte fel a gúnyolódó komédia nagy lehetőségét, hiszen a felfelé törleszkedő-kapaszkodó parasztpolgár esete a pénzre és nem másra áhítozó úri (nemesi) kisasszonnyal szinte pillanatonként sziporkáztak a fel a gúny nyilait, a másokon való jóízű röhög- csélés pompás alkalmait. Hogy aztán többféle politikai töltés is belemagyarázható a Dandin Gyuriba, az is a Moliére mester ragyogó fricskája, mert ugyebár kinevethetjük Dandint, akit jól át- x'áz a nemesi (netán .fő?!) anyós és após, de a nemesi (netán fő?!) anyóson és apóson, az egész lüké famílián is jót lehet vihorászni, mert ocsmány dolog, szentigaz (és manapság ilyen tör- ténhetne-e?!), hogy szende leányukat a korabeli pa- raszt-dúvad ágyába dugják pénzt szerezni a Szajna fenekéig elszegényedett, de még szépen színeskedő nemesi címerhez? Meg aztán az is kitűnő írói lelemény, hogy félrekacsintgató hitvesével szemben háromszor is igaza van Gyuri mesternek, de mindháromszor a padlón marad, mert az esze nem olyan csavarra jár, amilyenre a nemesi (nótán fő?!) agyak járnak.. . Végül is Dandin Gyuri frenetikus butasága is kell ahhoz, hogy a vígjáték kor- és kórrajza összeálljon, és kikerekedjen belőle a mások kárán örvendő tapsos siker.

Angyalka és Dandin Gyuri: Ferenczy Krisztina Harkányi Jánossal

Dandin és a félresikerült kombinátor, Csikaszt Harkányi János és Sövény Tibor Fotó: Kovács Erzsébet

A csabai bemutató rendezője Mihályfy Sándor mv. nem sokat tudott kezdeni a játék első részével, a második már mozgalmasabbra sikerült. Harkányi János (Dandin György) küzdött a sikerért a legtöbbet és a legeredményesebben, partnere, Angyalka szerepében Ferenczy Krisztina keveset mutatott, nem is volt igazán moliére-i. Tetszett az ellenállhatatlan energiával mókázó Sövény Tibor (Csikasz), a többiek szokott formájukat hozták. A díszlet (Nagy Sándor mv.) jól alkalmazkodott a tanácsudvarhoz.

Sass Ervin

KÉPERNYŐ

Sorstársak

Nem tudom, kik és hányán nézik a pécsi körzeti stúdió havonta jelentkező, Sorstársak című rehabilitációs műsorát. Gondolom, nemcsak azok, akikről szól. Ha érdemrendekkel lehetne jutalmazni az egyes műsorokat, Füzesi János felelős szerkesztő és munkacsoportja ezzel a magazinnal mindenképpen kiérdemelné az emberiességért adhatót.

Olyan sokat beszélünk arról, mennyire fontos a rokkanttá váltak rehabilitációja. Hogy a lehetőségek szerint igazán visszatérhessenek a valamennyiünk számára formált világba. Csakhát előbb-utóbb kiderül, hogy a szándékból nemigen lesz valóság. A Sorstársak szinte minden számában van egy-több riport, amely e folyamat megtorpanásáról tudósít. És ilyenkor pirulnunk kell. Kicsit azért is, amiért még mindig csak húsz műsorpercet kap ez a magazin, s azért is, hogy csütörtök délután, majd a kettesen szintén tévénézés szempontjából holtidőben került ismétlése sugárzásra. Az ügy maga is több figyelmet érdemel!

...akit Mfonzúnak hívtak

Váltsunk témát!

Vannak öntörvényű emberek, akiket nem tudunk besorolni egyetlen megszokott kategóriába sem. Mert nem lehet, mert többek, másabbak. Nos, ennek a folyamatnak a lenyűgözően érdekes fejlődéstörténetét láthattuk egy szomorú esemény következményeként pénteken este, két felvonásban is. Akiről szó volt, Alfonzéként ismerte meg a világ. A művésznév oly sok mindent takart, hogy évek, évtizedek kellenek talán, amire valamennyit igazán felfedezhetjük.

Józsi bácsi elment. Sokaknak talán nem is volt tudott, hogy Markos Józsefnek hívták. Hogy parkett-táncosként (is) kezdte, hogy cirkuszművész, erőatléta volt, hogy élete végéig clown maradt. Már nem kellett a fehérre meszelt maszk. Csak megpillantottuk és bekövetkezett a csoda: szórakoztatott és nevettetett. Őszintén, kimeríthetetlen tehetséggel.

Illő és szép összeállítás volt az Alfonzé szenvedélyei című, amelyhez tökéletesen illeszkedett a rákövetkező portré: Markos József, akit „csak” Alfonzénak hívtak című. Villanások sorozata, az életmű pillanatai. Sok-sok pici állomás, amiért tiszteltük és szerettük; amiért tiszteljük és szeretjük, amiért kedvencünk ő, akit ..csak” Alfonzónak hívnak.

Beat-rock-pop (ó)

Ha valamiért sok támadás érte éveken keresztül a tévét, hát az a könnyűzenei műsorok hiánya volt. Nagyon-nagyon nehezen és mondhatni nyögveqyelősen nyert polgárjogot a műsorszerkesztőknél a rock, pop, beat és udvartartása. S ami korábban is volt (Egymillió fontos hangjegy), inkább ártott az ügynek, mint használt. Tovább erősítette bennünk, a nézőben és a „szakma” még csak most feltörekvő tagjaiban azt a (tév)hitet, miszerint nem(csak) a tehetség függvénye, ki kerülhet képernyőre.

Azóta változtak a dolgok, legalábbis ezt kell hinnünk. Mások az arcok, mások a szerkesztők, rendezők (zömében)* akik dolga-felelőssége a vitathatatlanul széles közönségréteget érdeklő műsorok előállítása. Többek között van egyszer a Sárga tengeralattjáró; legutóbbi száma szombaton délután jelentkezett. S mint mindent, amit nem lehet a -már meglevő skatulyákba begyömöszölni, úgy ez is a magazin műfaji megjelölést kapta. Az egyáltalán? Amennyiben a magazin a „mindent bele!” gyakorlatát jelenti, akkor igen. így aztán még azt is el tudtuk viselni, amikor a Szerelem második vérig című készülő film forgatásáról összeállított tudósításba a Bery Alival készített kis interjú is belekerült. A punkosra maszkírozott, a filmszínészettel és a rockénekesi szakmával most ismerkedő fiatalember kifejtette; ő az egyszerű, magyar átlagsrácot akarja megformálni. Mosolyogni kellett. Nemcsak rajta, ezen a szerkesztési hibán is...

(nemesi)

Romániai barangolások II.

A gigantikus építkezés

Az 1947 decemberében kikiáltott köztársaság tehát

már jelezte a szocialista forradalmat, az ipar, a bankok államosítását, a nép szocialista tulajdonának megteremtését. Bukarest lett az ország legnagyobb ipari

centruma. Ma már az ipar csaknem minden ága képviselteti magát a nehézipartól a nyomdászatig. Az ipari

munkások mintegy 20 százaléka dolgozik a fővárosban.

Bárhonnan is jöjjön a látogató a román fővárosba, a legjellegzetesebbnek azt a nagyarányú építkezést tartja, amely teljesen átalakítja Bukarest képét. Ott, ahol

valamikor a szomorú emlékű külvárosok nyúltak be a tavak partjáig, ma világos, egészséges lakónegyedek állnak. Erről beszélgettünk a Bukaresti Néptanács palotájában Paul Focsa főépítészszel és helyettesével, Cosin- besen Florentinnal. A há- rQmszintes épületet Petre Antonescu tervezte. A szemet gyönyörködtető épület meglehetősen sok íjamán építészeti elemet tartalmaz. A főépítész magas, elegáns férfi. Udvariasan közli, hogy a sok elfoglaltsága közepette is szívesen fogad magyar újságírókat. Először a lakásépítésről esik szó:

— Mindenekelőtt a lakások építését kellett szorgalmaznunk — kezdi a főépítész —, hiszen a háború után az ipari fejlődés miatt a ^pváros lakossága megduplázódott. Óriási erőfeszítések

árán 650 ezer új otthont hoztunk tető alá. Fontos dátum 1959., ettől kezdődően ugyanis 20-30 ezer lakást adtunk át évente. Ez azt jelenti: 480 ezer lakást az utóbbi 21 évben építettünk. De nincs megállás. Ebben az esztendőben újabb 30 ezer otthonban költözhetnek a lakók. Ügy vélem, sokat mond az is, hogy ma már a buke- resti emberek 70 százaléka új lakásban él. Az épületek közül 40 ezer már vasbetonból készült, a terv megvalósítása után az átlagos magasság a mostani négyről hatemeletre módosul. .

— De mi lesz a le nem. bontott régi épületekkel?

— Természetesen ezzel párhuzamosan újítjuk fel a belső negyedek elöregedett közműveit, közútjait. A 'központi részeken beépítjük a

foghíjakat, eltüntetjük a földrengés utolsó nyomait. Fővárosunk egyre közelebb kerül ahhoz, hogy kiszabaduljon a múlt szorításából, felszámolja a régi, szűk utcákat, s világvárost teremtsen. Tavaly például 1500 épületet tataroztunk kívül- belül. Az ötéves terv végére 100 ezer lakást újítunk fel. Az ezredfordulón 900 ezer lakás lesz a fővárosban.

Feláll, a térképhez lép, hosszú pálcával mutatja a jövőt.

— Elkészítettük Bukarest távlati fejlesztési tervét, amely meghatározza a tennivalókat: az építés, a város- rendezés irányát és ütemét. Ezt 1990-ig be kell fejeznünk. A nagy átrendezési munkát három gyűrűben valósítjuk meg. Kívülről befelé haladunk, mert a főváros nem terjeszkedik, hanem inkább összehúzódik.

— Hogyan lehetséges ez?

— Mint emlitettem, néhány lakónegyedet kivéve a belváros nagy része teljesen

A metró állomása a Titán-lakónegyedben