Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
1987. július 4., szombat jguawjiM KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Boszorkányok a szegedi Dóm téren Beszélgetés Polner Zoltánnal A Csongrád Megyei Hírlap főmunkatársa, Polner Zoltán társszerzője a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál gálaműsorának, a szegedi szabadtéri játékokon színre kerülő Boszorkányok, varázslatok című táncjátéknak. Ez az apropója annak, hogy kollégámat „hóhérakasztásra”, azaz beszélgetésre kértem. — Mióta foglalkozol a néphit, néprajz kutatásával? — Először is: nem vagyok a néprajz tudósa, még néprajzkutató sem, papírom nincs róla. Ez természetesen meghatározza, hogyan rangsorolják az embert. De: sem Arany, sem Petőfi nem volt néprajzkutató abból a meggondolásból, mint mondjuk Kriza vagy Erdélyi. Költői kötelességüknek tartották, hogy azt a népet, ahonnan jöttek — ahogy később Bartók és Kodály —, megismerjék, fölemeljék. Mögöttem negyedszázados kutatómunka van, kiegészítő tudományágnak tekintem, mély- lélektani régészeti munkának, ami azért szükséges, hogy mindazt, ami költészet, ebből az alapállásból közelítsem meg. — Ugyanakkor a másik, vénádat, a költőit is táplál- tatod belőle? — Az természetes, ezt nem is lehet külön megfogalmazni, hogy másik véna. Ugyanis a másik véna akkor kezdődik és akkor jelentős, ha ettől a költő unikumot tud létrehozni. Ha nem tud értéket teremteni, mindegy, milyen vénával rendelkezik. Visszapillantva költői munkásságom 25 évére. 1962-ben jelent meg az első kötetem. A negyed század alatt elkészült négy verseskötetem, tíz néprajzi kiadványom, 9 néprajzi film és 2 rádióműsor. Utóbbiak zömében ezhtán kerülnek adásra. — És a szabadtéri előadás. — Ez csak egy lehetőség, amelyben néhány verssel és egy történettel megmutathatok, visszaadhatok valamit. Az igazi nagy alkalom, az első nagy megmérettetés az Az utolsó stáció, az opera. Ahol a néprajzi szöveg és a történet egységben van. És kap egy különleges zenei felemelést. — Mondanál még néhány mondatot az operáról? — Háborúról és békéről szól, az a Pongrácz Zoltán írt hozzá zenét, aki maga is népdalgyűjtő, s az elektronikus zene legjelentősebb hazai képviselője. így az opera nemcsak hagyományos opera lesz, hanem elektronikus is. Ami még különlegesebbé teszi a néprajzi szövegeket. — A misztikumot adja vissza? — Igen. De nemcsak azt, hanem ami másként nem oldható meg. Például: a zenekar játszik, az énekes énekel, s az elektronika lehetővé teszi, hogy egy utcai tüntetést beközvetítsünk. Hangzásban egyszerre jelenik meg valami egészen sátáni dolog. — Bemutató? — 1989., a Szegedi Nemzeti Színházban. A színház és a szabadtéri közös vállalkozása lesz. — Térjünk vissza a néprajzi gyűjtésekhez. — Olyan területen dolgozom, mint a babonák, ami az ötvenes években tiltott volt, valamint a népi hitélet, az apokrif népi imádságok. Ez csak azért tesz büszkévé, mert a Föld szülte fáját kötetem az Erdélyi Zsuzsa kötetével együtt egy új néprajzi kategória dokumentációja. 1970. óta tudjuk, hogy létezik népi imádság, s ebből összesen két gyűjtés jelent meg az országban. Erdélyié és az enyém. Felbecsülhetetlen érték abból a szempontból, hogy ma már ugyanazon embereket nem tudnám megszólaltatni, szinte kivétel nélkül halottak. Gyűjtöttem ráolvasókat, hiedelmeket, ezekből is kész kötetek jelentek meg. Dolgozott bennem a vágy is, hogy olyan témákat gyűjtsék, melyeket az ország más részein nem lehet: tudós kocsisok, jósok, ördön- gősök. Persze ez az állítás — mármint, hogy máshol ilyen nincs —, véleményem szerint nem igaz, ugyanis azt hiszem, azért nem találtak, mert nem kereste senki. Ilyen gyűjtő, mint én, más megyékben nem akadt, önálló kötet jött össze például a szentesi Veszett Nagy Sándorról, meg a maroslelei Kúráiról — ezek az ördön- gősök. Azt akarom mondani ezzel, ha az ország 19 megyéjének lenne megszállott kutatója, akkor az anyag országossá gazdagodhatna. Bartók az összehasonlító zene kapcsán azt mondta, adatokra van szükségünk, százezerszámra adatokra. Kitűnő összegző tanulmányok születtek. Németh Lászlótól, Csoóritól. Én nem írtam ilyet. De letettem nyolc-ki- lenc olyan könyvet, mely önállóan megállna, mint „nép- költészeti tanulmány”. Ahogy Bálint Sándor is vallotta, a néprajzi dokumentumok fontosabbak, mint bizonyos eszmefuttatások, összegzések. Ezeket Ikésőbb is el lehet végezni. Az én — önmagam által rám rótt — feladatom a gyűjtés. A-Csongrád Megyei Hírlap, munkahelyem jóvoltából kikerülhettem Csongrád megye 62 községébe, a tanyavilágba. — Mikor, hogyan jött az ötlet, hogy a boszorkányokat ,.kivigyétek” a Dóm térre? — Nagy Pál, lapunk nyugdíjas főszerkesztő-helyettese adta az ötletet. Novák Ferenc örömmel fogadta, gondolom, babonát még nem dolgozott fel. A táncjáték története rendkívül egyszerű sztori, meseszerű. A boszorkányoknak, varázslatoknak Szegeden egyébként is hagyománya van, mondhatnám, szégyenteljes hagyománya, hiszen éppen a bemutató előtti napon lesz 259 éve, hogy 1728. július 23-án 12 szegedi lakost, hat nőt, hat férfit égettek meg a Boszorkányszigeten. Ilyen mértékű boszorkányégetés Európában egyszerre nem zajlott le. Ez a szegedi szélsőségek közé tartozott. A szabadtéri bemutató története pedig egy szép mese, ahol a boszorkány arra készteti ördögűző Istvánt, hogy elmenjen szerelme után, mert a boszorkánynak is tetszik» a fiú. s elvarázsolja a lányt. István elindul a világ nagy országaiba. Fölveszi a lány lábnyomát, és beleköti a jegykendőbe — a lábnyom és a jegykendő, tudjuk, népi rekvizítum. Végül megtalálja az előle állandóan eltűnő szerelmét, s visszaváltja, a többi boszorkányt is „eldobolja”, azok egyszerre szépséges lányokká változnak vissza. — A bemutató nemzetközi, hiszen több külföldi országból érkeznek táncosok. „A darab ezt a nemzetköziséget kívánja jelezni azzal, hogy a fiú országról országra jár? — A külföldi táncosok saját folklórjukból olyan jellegű táncokkal kapcsolódnak be, amelyek fedik ezt a világi anyagot — az állatrontás, a szerelmi varázslás nemzetközi hagyomány, minden népnél megtalálható —, s táncuk illik hozzá. Nem kell mondanom, hogy a szerelem nemzetközi, s nem keü ahhoz néprajzkutatónak lenni, hogy tudjuk, boszorkányos dolog. Hiszen a nők úgy meg tudnak vadítani, őrjíteni férfiakat.. . Ma is. Mágikus hatása van. . — Mi lesz a sorsa ennek a táncjátéknak a szabadtéri bemutató után? — Ki tudja. A sikertől függ. Elvileg európai érdeklődés is lehet iránta. Hiszen minden ellen tiltakozás, ami az emberi tisztaságot, békességet, szerelmet megbontja. — Min dolgozol jelenleg? —' Most jelenik meg a Jegykendő a forgószélben című kötetem, állat- és gm- berrontások Csongrád megyében. Egyébként pedig rendelkezésemre állnak továbbra is az éjszakák — mert hogy napi munka mellett dolgoztam végig ezt a negyed századot —, s tudjuk a néprajzból, hogy a boszorkányok éjszaka, hajnal előtt jönnek... Honti Katalin (Fotó: Enyedi Zoltán) Molnár Antal: Zrenjanini házak Molnár Antal: Egri utca Kovács György: A szememben búcsúpillantás „Elűzött a földem” Ady Éndre Mint aki útra készül úgy nézek szét magam körül — új veszélyek új furcsa helyzetek tűnnek föl s a szememben búcsúpillantás Kalandok tenger-sós illatát várom s robajló vad szeleket fáradt szememben új fények gyúlnak — vedd le a karomról csitító kezed * Lásd eged nélkül már csak tátogok hát add Uram Te Egyedül Hatalmas még villoghassak mint a szuronyok de legyen hozzám minden éj kegyelmes E.Kovács Kálmán: Visszhang Ki tornázott a kard élén? Ki ócsárolt városszerte? Ki a gálád törvényszegő? Kik óvják, mi forradalmi? Kik nézik le, ha paraszti? Kik az ügyes ingyenélők? Szúdy Géza: A szó visszahőköl • Lehet-e pontos annyira a szó, hogy •* megragadja a lényeg lényegét, amely mindenkor mélyen rejtezik? Az ember végzete, a szavaké, hogy bennük is, mint a száraz tökhéjban, gyémánt és kavics egyformán csörög. Hát hogy hihetnék a „biztos” szavakban? Tapogatózni tudok velük is csak, mint vak, a belső sötétségben. Tán kitapintom a valóság egy szögletét. Tán kitapintom a meredély szélét, amelyen túl ott lappang a felmérhetetlen. A végső igazság már nem adekvát szavakkal, csupán önmagával. Mint az istenség, akinek nincs, mert nem is lehet, neve. „Vagyok, aki vagyok!” A szó csak az átfutót érinti meg, mert maga is átfutó csak. A mindenség alapjai a titkok vak rétegébe ágyazódnak, s véglegesek csupán ezek. A szó a véglegest soha meg nem ragadja, így hőköl vissza a halál előtt is.
