Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-01 / 153. szám

A király, a királyné a magyar urak körében: Mária: Ráckevei Anna, II. Lajos: Tóth Tamás és balról Báthori István nádor: Tyil Attila Fotó: Béla Ottó Mi történt Mohács előtt? Háy Gyula tragédiája a Várszínházban---------------------­-----ISNUHktiTcl á talakulóban a felnőttoktatás Tarboson Hogy miért Mohács Mo­hács, azt II. Lajos, a király személye és pusztulása ma­gyarázza. Hiszen történetírók jegyzik fel a tényt, hogy Mo­hácsnál egy szedett-vedett, nagyrészt idegen zsoldosok­ból álló, begyakorlatlan se­reget ért megsemmisítő ve­reség, és nem volt az a se­reg az ország színe-java. Az elesett, vagy a csata után ke­leti szadizmussal kivégzett nemesurak és más hadifog­lyok ezreivel ugyan „sírba szállt” a középkori Magyar- ország egyfajta uralkodó ré­tege is, de nem az egész, és főként nem az ország való­ságos, tényleges hadereje. A csata után Szulejmán a leg­nagyobb bizonytalanságban és gyanakvással figyelte Zá­polya János és még inkább Frangepán Kristóf érintetlen seregeit, araszolgatva ha­ladt Buda felé, ahonnan Mária királyné Pozsonyba menekült, és ahol a magyar lakosság (alkalmi fosztogatás után) kitörő örömmel fogad­ta a mohácsi vérfürdőt, modnván: végre megszaba­dult az idegen királytól! Észbontóan különös, szin­te magyarázhatatlan helyzet. Harminchat évvel Hunyadi Mátyás virágzó Magyaror­szága után, egy szedett-ve­dett magyar sereg veresége a távoli Mohács mezőin ele­gendő ahhoz, hogy felbomol- jék a rend, megbomoljanak az elmék, szétessen egy lát­szólag jól s?ervezett állam, és Budán, az ország főváro­sában, ahogy az onnan szin­tén elillanó Szerémi írja: „csak a szegények maradtak, meg a sánták, vakok, hü­lyék." De hát minden ért­hető: odaveszett a király, II. Lajos, aki a legnagyobb név­leges hatalmi pozícióban vi­lágosan látta: az egész Euró­pát fenyegető török vesze­delemmel szemben csak a keresztény államok összefo­gása védhetné meg Magyar- országot; erre az összefogás­ra azonban az ezerfelé ágazó érdekszövevények módot nem adtak, lehetetlenné - tet­ték a veszélyhelyzet kivédé­sét, elodázását. Igen, oda­veszett a király, és ezzel vé­res valóságában feltámadt, a kor politikai küzdőterére lé­pett a trónutódlás: Lajosnak gyermeke nem lévén, Ferdi- nánd és Zápolya János kö­zött kellett eldőlnie annak, ki lesz a király? Hogy ez a trónviszály a Mohácsnál sok­szorosan, hagyobb véráldoza­tokba rántotta az országot, az is kétségtelen. De nem szükséges túlságosan messzi­re távolodnunk ahhoz, hogy a Mohács sokféle előzményét kutató Háy Gyula-tragédiát, a Gyulai Várszínház nagy produkcióját vegyük szem­ügyre. Az első, amire a Mohács előtt zajló cselekmény vála­szokat keres o Mohács utáni pánik (fejvesztettség, meg­zavarodás) lehetséges okai, a mélyben (az emberi lelkek mélyén) és a felszínen (a cselekedetekben) megmutat­kozó összetevők mibenléte, kialakulása, magyarázható- sága. Ami nagyon fontos: a Mohács előtt 12 évvel (idő- ben-életben jóformán jelen­idő!) felkeléssé, bosszúvá, pusztító vonulássá változó keresztes hadjárat és Dózsa György; a megtorlás (de sok­féle volt már történelmünk­ben!) kegyetlensége; az or­szágvezetők érthető, vagy mégsem érthető fenntartásai az újabb „jobbágymozgósí­tással” szemben;‘már önma­gában is elegek ahhoz, hogy egy szedett-vedett és begya­korlatlan, sőt: kis létszámú magyar királyi sereg állha­tott csak oda 1526. augusztus 29-én, rekkenő kánikulában a mohácsi síkra. Feltehető étien és szomjan, hogy nyolc-tíz órai ácsorgás (mi­lyen tragikomikus!) után az ellenség bekerítő mozdula­taitól megrettenve (!) eszte­len rohamra vágtasson az akkori világszínvonalat sok­szorosan meghaladó török ütegállások ellen, és füstben, vérben, golyózáporban meg­futamodva kiváltsa a ször­nyű bukást, és a menekülő király halálát. De több is volt ennél! Ebben .a szörnyű, tragikomikus, önpusztító bu­kásban benne volt egy erős vezető egyéniség nélkül egyet akarni, összefogni képtelen magyar mentalitás, mely ez­úttal a főurak (és a közne­mesek) torzsalkodásában öl­tött testet, abban a képte­len, de igaz és valóságos tényben, hogy mindenki a maga hasznát, birtokai, va­gyona gyarapítását tartotta legfőbb érdekének, a „haza sorsa” pedig huszadrangú, szavakkal elintézhető prob­lémává degradálódott. Ha harminchat évvel (a megölt?) Mátyás virágzó birodalma után oda jut egy ország, hogy a vezetői egymást ra­bolják, egymást fosztogatják és játsszák ki a „nagypoliti­kában”; ha oda jut a köz­nép, hogy Budán a magya­rok „szinte újjászületnek” a mohácsi csatavesztés hírére, ott rettenetesen nagy baj van. Az ilyen ország túlélte önmagát, az ilyen országnak törvényszerűen pusztulnia kell. Hát nem hihetetlen, hogy sem a csatából megme­nekült Báthori István ná­dor, sem más, nagy közéleti név nem jutott el a tettekre sarkalló felismerésig, misze­rint a török a kapuk előtt áll, sőt, már kapun belül jutott? Mert azért azt még­sem mondhatjuk, hogy ez a vezető réteg válogatás nélkül oktondi, buta, szűklátókörű, hiú és önző volt, és a pusz­tulásra ezért is megérett. Háy Gyula Mohács című tragédiájában ezeket a meg­közelítési pontokat keresi és építi fel belőlük a dráma szövetét, mely feszültségben, konfliktushelyzeteinek ki­bontakoztatásában túlzás nélkül mondhatóan — re­mekmű. Ahogyan megtalálja a részleteket (az érdekek és kimondott szavak ellentéte, a magatartás, a tudatos go­noszság, az álnokság, az őszinte honmentő szándék), melyek az egészet, az általá­nos belső és külső (te­hát külpolitikai) helyzetet is jellemzik: mesterien logikus, mentes' minden álpátosztól, mentes a valóság fejtetőre állítását#, melyet pedig elő­szeretettel alkalmaznak más, önmaguk és környezetük ál­tal „egyedül üdvözítőnek” felkent drámaírók. Háy Gyu­la szigorúan követi írói mód­szerét, látásmódja a valóság és az igazság felfedezése, ezek (és csakis ezek!) hely­zetbe hozása, ez esetben ar­ról a feladatról, hogy „mi történt Mohács előtt?” A tragédia II. Lajos kirá­lya ' a szövegben és az elő­adásban is központi alak. A rendező, Szirtes Tamás két okból is szerencsésen épít erre, először azért, mert az író szándékát felfedni igen­csak könnyű, másodszor pe­dig azért, mert olyan nagy tehetségű fiatal színészt ta­lált erre a szerepre, mint amilyen Tóth Tamás. Mind­ezeken túl világosan látható a rendezői elképzelés: Háy Gyula írói módszereihez iga­zodva olyanná szervezni az előadást, hogy annak min­den mondata, ritmusa, len­dülete, a látvány közbeját­szása, a zenei aláfestés szin­tén a valóság és az igazság felfedezése legyen. Hogy arrafelé vezesse a nézőt, ahol találkozhat a szeren­csétlen sorsú Lajos király és a hozzá emberi-asszonyi-po- litikusi nagyságban felemel­kedő Mária királyné 1526- ból idesugárzó, a középkori Magyarország megmentésére szőtt egyetlen lehetséges, de meg nem valósítható álmai­val. Találkozhat az ember azóta is változatlan, legkü­lönbözőbb arcával, a ki tud­ja, miféle kohókból hozott lehetetlenségekkel, irigység­gel, bizalmatlansággal, rossz- indulattal, az egységre oly ritkán képes önzéssel, az ön­pusztítás mámoros különc­ségeivel, a „mire megyünk ketten” misztériumával, me­lyek jól látható útjelzők Mohács augusztusa felé is. Szirtes Tamás a világos beszéd legkülönbözőbb esz­közeit hozza a vár színpadá­ra, nemcsak szóban, hanem színészvezetésben, látvány­ban, hangulatban egyaránt, hogy úgy idézhesse meg és fel a tragédiát, ahogyan azt az író akarata jelzi. A siker nagy része ezzel az övé, ál­tala azonban elsősorban mégis a színészeké, akik azonos hangra jutva jelení­tik meg a tragédiát, Ma­gyarország tizenhatodik szá­zadbeli bukásának e legtá­volabbra ható eseményét. Mintha valami lehetetlen, földön túli hatalom babonáz- ná meg ezt az országot, olyan a csata előtti (és utá­ni) helyzet, ebben Vergődik a tragédia hőse, II. Lajos, ebben hívei és ellenfelei, ebben a minden gonoszság­ra kapható Zápolya, és ezt érzi meg (a tragédiában és a valóságban is) V. Károly, és a „nagy várományost, Fer- dinánd, amikor Lajost üres tenyérrel pusztulni hagyják. Pedig Lajos a sógor! Mária királynő a testvér: és mégis. Nyilván; magas hatalmi szövevényben nincs sógor és .testvér, csak a hatalom min­denáron való kiteljesítése van, az elérhető bármely eszközökkel. Kitűnő érzés látni, hogy a Mohács legtöbb szereplője érti is azt, amit játszik, és hordozója egy-egy meghatá­rozó magatartásnak, alakító­ja a cselekmény bonyolítá­sának, vezetésének, szolgá­latának. Tóth Tamás Lajos királya egyenesen lenyűgöző. Mindent tud ez a fiatal szí­nész, amit tudnia kell, ki­rály a színpadon: Rex Ludo- vicus. Órákkal, napokkal az előadás után az ő alakja a meghatározó, és nemcsak azért, mert (végül is) róla szól a tragédia. Akárha Szé­kely Bertalan országhíres festményéről, a „II. Lajos holttestének f eltalálásé”-ról támadna fel, és lépne át a gyulai vár színpadára! Vé­gig uralkodó jelenség az elő­adásban. Méltó társa az okos és szerelmes asszony, Mária szerepében Ráckevei Anna, aki olykor gyenge vállára veszi Lajos szenvedéseit, és az ország nyomorúságait is. Sodró, életteli, igaz alakítás. A tehetetlen és megértő böl­csesség diktálja Burgio An­tonio pápai követ (Koltai János) szavait, érző szívé­nek számtalan jelét az ifjú király iránt; a második rész nagyjelenetében (vagy a legnagyobban?) végsőkig pontosan kidolgozott V. Ká­rolyt hoz fel a színpadra Schnell Ádám fh., ugyancsak kitűrő karakterrajz László Zsolt fh. Ferdinánd hercege is. Fazekas Zsuzsa Anna sze­repében olykor félelmetes, mert tisztán jelzi, hogyan és mi módon szól bele a „nagy- politikába” az asszonyi ön­zés, kicsinyesség, nyafkaság és hiúság. A jelmeztervező Vágó Nelly az eddig felsorol­takat szerepükhöz méltó öl­tözetben vonultatja fel, saj­nos, a király körüli magyar urak, az ország nádora, a püspökök, a kancellár, a bu­dai kapitány méltatlan, él- használtnak tűnő, szegényes ruházatban kénytelenek jön- ni-menni, megjelenni. Miért e különbség? Hiszen (éppen jellemükből fakadóan, saj­nos) a kor főméltóságai ugyancsak kiöltöztek, de rangjuk is megkövetelte ezt. Mondhatnánk: kis ügy, de azt is, hogy lényeges. A sze­gényesebb öltözék mintha az alakításokra is átragadt vol­na, nem igazán jók ezek a magyar urak itt, pedig Tyll Attéla (Báthori István), Hu­szár László (Szálkái érsek), Ferenczy Csongor (Brodarics kancellár), Fillár István (Bornemissza János kapi­tány), máskor jobb formá­jukat hozzák. Hatásos Cser- nák János (Zápolya János). Tímár Béla (Bakics vajda), kár viszont, hogy csak kül­sőségekre futotta Kanizsai Dorottya szerepében Nagy Annának, és nem meggyőző Koncz Gábor Tömöri Pál- alakítása sem, mely a sze­rep szűkmarkúsága ellenére is lehetett volna erőteljesebb sugárzású. Székely László díszletei (láthatóan) a várszínpadra készültek, mozgatásuk jól szervezett, ami nem lebecsü­lendő. Vukán György zene­válogatása, zenei effektusai pontosan célba találnak, a hatásfokozás funkcióját tel­jes mértékben betöltik. Háy Gyula Mohácsa nagy esemény a Gyulai Várszín­ház életében,, és nagy aján­déka ennek a nyárnak. Sass Ervin A társadalmi-gazdasági fejlődés állandó változása megdöntötte azt a hitet, hogy általában egy életre válasz­tunk pályát. Napjainkban már számolni kell azzal, hogy a munkahely, a tevékenysé­gek jellege gyakrabban vál­tozik, s az embernek alkal­mazkodnia kell a változó kö­rülményekhez. Ebből követ­kezően a továbbtanulási döntés már nem egyszeri, sokkal inkább az életutat végigkísérő döntések soroza­tta. Az átképzéshez, tovább­képzéshez azonban elenged­hetetlen a technikai, anyagi feltételek biztosítása. Ezt ismerte fel a békési Mezőgazdasági Szakközépis­kola és Szakmunkásképző Intézet, amikor 1974-ben megszervezte Tarhoson a fel­nőtt tagozatot, ahol megyénk mezőgazdasági üzemeinek képeznek betanított és szak­munkásokat. A hetvenes évek elején a kemikáliák használata egyre jobban terjedt, így a mező- gazdaságban is megnőttek az igények a szakemberképzés iránt. Elsősorban a mező- gazdasági területen valósult rpeg — a szövetkezetek és az iskola kölcsönös kapcsolata által — az átképzés folyto­nossága, de az iskola egyre több lehetőséget kíván biz­tosítani a második, harma­dik, esetleg negyedik szak­ma megszerzésére is. Az elmúlt évben 17 szak­területen képeztek szakem­bereket, amelyből két tanfo­lyam már kimondottan ipa­ri jellegű volt. Az ipari te­vékenység egyre jobban be­lopja magát a mezőgazdasá­gi termelésbe, és szinte nél­külözhetetlen lesz e két te­rület szorosabb együttműkö­dése. Ezt az igényt kívánja szolgálni az iskola az ipari jellegű tanfolyamokkal. 1986-ban 39 tanfolyamon 951 halleató végzett, és többek között választhattak tüzelés- technikai, gázkészülék-szere­lői, épületvillamossági-szere­lői, kőműves, ipari gáztüze­lőberendezés-kezelői és me­zőgazdasági szakmák közül. Ez évben, augusztus 24-én indul a felnőttképzés, és új szakot is indítanak, a debre­ceni ÉVM építő-gépkezelő­ket képző központjának köz­reműködésével a könnyű­gépkezelők felkészítésére. A szakmák bővítését a jövő­ben is tervezik, megadva a lehetőséget a termelőszövet­kezeteknek, hogy a számuk­ra legmegfelelőbb szakembe­rek kerüljenek ki a tagozat­ról. A békési Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet tanfo­lyamaira a nappali tagoza­ton szokásos feltételekkel le­het felvételt kérni, de leg­gyakrabban a mezőgazdasá­gi üzemek ajánlásai alapján vesznek fel tanulókat. A leg­rövidebb képzés 80 órás, amely mellett a szakmától függően indul még tízhetes, egy- és kétéves képzés is. Az éves tanfolyamokon szak­munkás-bizonyítványt vagy technikusi oklevelet lehet szerezni. Az iskola hatvan férőhelyes kollégiummal is rendelkezik, ami megköny- nyíti a távolabbi települé­sekről beiratkozó emberek részvételét az elmélati és a gyakorlati munkában. A bentlakásos, illetve a bejá­rók tanfolyama mellett az iskola nem zárkózik el az egy-egy üzembe kihelyezett tanfolyam megszervezésétől sem. Ilyen kihelyezett okta­tás folyik például jelenleg Békéscsabán két mezőgaz­dasági üzemben. ^ A jövőben az eddig kiala­kított mezőgazdasági pro­filt bővíteni szeretnék, lé­pést tartani a fejlődéssel, a fellépő igényekkel, és szoro­san kapcsolódni a termelés­hez. Olyan bázisüzemekkel szeretnének kapcsolatba ke­rülni, akikkel megosztva az anyagi terheket magas szintű képzést, továbbképzést való­síthatnak meg. Halasi Mária A- tervezett ütemben halad a Néprajzi Múzeum felújítása. A kivitelező, a Műtárgyakat Javító és Kivitelező Gmk előre­láthatólag a következő nyárra végez a Parlament felé néző homlokzattal. Az 1896-ban, Hauszmann Alajos tervei alap­ján elkészült épületet alaposan megviselte az idő. A mosta­ni felújítás során nemcsak megtisztítják a felületeket, de pó­tolják a hiányzó vagy sérült köveket, és átfaragják a díszí­téseket, szobrokat is (MTi-fotó: Baric Imre — KS) Gyakorlaton az ipari gáz- és olajtüzelő-berendezést szerelő tanfolyam hallgatói Fotó: Bérezi József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents