Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-25 / 174. szám
1987. július 25., szombat KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET „Angyalmezsgyén hazafelé” Bella János kiállítása a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban Szokatlanul expresszív, mégis ismerős világ tárul fel Bella János kiállításán: a tanyák, idős parasztemberek, gémeskutak az alföldi táj jellegzetességei, amelyek élénk, erős színvilággal párosulnak. Szembeszökő az alkotó Alföldhöz kötődése, de az ábrázolás sajátosságai sejtetik; bejárt egy másik utat is, életében, s művészetében egyaránt. Bella János 1935-ben született Endrődön. Ottani rajztanára, Szabó Ernő biztatta arra, hogy tanulmányait művészeti iskolában folytassa, így került Budapestre a művészeti gimnáziumba, majd az Iparművészeti Főiskolára, később pedig a szegedi tanárképző főiskolára. „Az optikai világ dolgainak papírra vagy vászonra vitelét viszonylag fiatalon megtanulja és begyakorolja az ember, de hogy ez még nem művészet, azt én már nagyon regen tudom.” Bella merészen, önpróbáló módon kísérletezett a festői kifejezés különféle stílusaival, közöttük a nonfiguratívval is, de végül visszatért a figurális ábrázoláshoz, melyet éveken át formált saját belső világához igazítva. Az ő belső világa nagyon erősen alföldi — sőt, azon belül is endrődi —, pedig 30 éve él a Német Szövetségi Köztársaságban, a Stuttgarthoz közeli Back- nangban. A gyermek- és ifjúkor emlékei olyan erősek, életre szólóak és meghatározóak Bella Jánosban, hogy ezáltal nemcsak egyéniségének, magatartásának eredendő karakterét őrizte meg, hanem festészete is erre az érzelmigondolati világra épül. Innen van műveinek „megtévesztő” alföldiessége, amely azonban magán viseli a német klasszikus expresszio- nizmus bizonyos — átformált — vonásait is. Bella János képein a személyesség érződik, ő nem a valóságot rögzíti lírai nosztalgiával, vagy tárgyilagosan dokumentálva, hanem saját életének kötődéseit éli újra. A megdöntött síkok, megbillent horizontok, a lebegve lépő figurák: az emlékek múltidej őségének. a megidé- zés gesztusának a jele. Ez az „anyagtalan” megjelenítés Chagall finom, álomszürrealizmusával mutat távoli rokonságot, de Bellánál mégsem a Chagall-hagyo- mányok a jellemzőek, hanem az expresszionizmus átszűrt hatása. Az intenzív színvilágról (erős pirosak, kékek, sárgák) és a kifejezés felfokozott erejéről (torzított vonások, vehemens festésmód) következtethetünk rá, amelyek Bella saját festői eszközeivé szelídültek. „Poláris erők egymásra hatásában képzelem el az életet, az embert, aki kifelé és befelé figyel, akit immanens és transzcendens erők mozgatnák. Tehát nem az egyik és nem a másik, hanem mind a kettő, és ezért nevezném törekvésemet transzcendens realizmusnak.” A kiállításon 30 festmény és 30 grafika mutatja be Bella János munkásságát. A festmények többségének témája látszólag nem tág: otthon, család, szerelem, de Bellának ezek a témák — noha alapvetőek — egyidejűleg a szembesítés, az önvizsgálat és a humánus értékekért való aggódás kifejezésének is közegei. A múltat idézik a kiállítás elején látható, nagyszülőket, önportrét, kis házakat megjelenítő, meleg barnás tónussal övezett képek (Aranyházasok, Pusztavénusz, Alom a szülői házról). A másik oldalon a szerelemről, a párkapcsolat bensőségességéről és viharairól szóló képek vannak (Fiatalság-öregség, Jegyespár stb.). A terem túlsó oldalán elhelyezett, legújabb festményeken az emberi-alkotói sors allegóriáit festette meg, melyek közül az „Angyalmezsgyén hazafelé" című mű jelképezi legköl- tőiebben Bella János életútját, de egyben alkotói útját is. A kiállításon látható ak- varellek és grafikák nagy része témában az olajképekhez kapcsolódik. Itt most nem érzékelhető, de igen jelentős Bella grafikai munkássága is — egy időben grafikusként tartották számon —, gazdag sorozata van magyar és német költők verseihez készített illusztrációkból. 1982-ben, a Műcsarnokban rendezett „Tisztelet a szülőföldnek” című kiállításra is rajzokat küldött, amelyeket a békéscsabai múzeumnak ajándékozott. Bella János képei több helyen lesznek láthatók itthon, legközelebb szeptemberben Gyomaendrődön, az endrődi művelődési központban. Ibos Éva Alföldi falu, törpe akácos utca, vénen görnyedő ház. Anyám a bádogteknő fölé hajolva mossa az olajos ruhákat: apám itt felejtett munkáscuccait. Alig egy hete, hogy elköltözött tőlünk. Tisztán akarja utána küldeni. — Jó ember, majd meglátjátok. Legyetek hozzá kedvesek, szólítsátok apukának. — Apuka elment! — pi- tyergi nővérkém, durcásan hátracsapva szőke copfjait. — Én nem mondtam neki, hogy menjen el. Magától ment el kislányom ... — Hívd vissza! — Most már elég legyen! Nem érted, hogy hiába hívnám? Az új apukátok kedves és fontos ember ám, egy étteremnek a vezetője! És ha jók lesztek, vesz nektek szép játékokat... — Apuka is fontos ember! — acsarkodik nővérkém. — ö is vezet! Azt a nagy gépet az utcán, tudod, ahol annyian járnak! — Egy traktort vezetni sokkal kisebb dolog, mint egy éttermet. De ez mellékes, én csak azt akarom, hogy ti boldogok legyetek, nekem ez a legfontosabb ... — Akkor hívd vissza apukát! — Idén, hívd vissza! — hunyorgok anyámra, nővérkém felé nyújtva arasznyi karjaimat. — Apuka sokkal ejősebb. mint az az öjed faszi. .. — Te! Meg ne halljam Koloh Elek: Múltdarabkák I I még egyszer, hogy így nevezed! — kiált rám dühösen, és szappanos kezében megremeg a gyökérkefe, de én már nem figyelek rá, csak ugrándozok a bádogteknő körül, mint akit darázs csípett meg és sikongatom: — öjed faszi! öjed faszi... Futásnak eredek anyám pofonra lendülő kezét látván. Tompán koppan kobakomon a súrolókefe. Arra eszmélek, hogy valami meleg csorog végig az arcomon, a nyakamon, sárga in- gecském alá. Anyám mellettem térdel és zokog . . . * * * összebújva vacogunk nővérkémmel a gidres-gödrös. szalmazsákos ágyban. A szobaajtó résein át beszűrődik a konyhából a lámpafény, s betódulnak a szitkok, a veszekedés hangfoszlányai. — Minden éjjel ez megy — szipogja nővérkém. — Régen nem így volt. — Ez most medint részed, ugye? — suttogom. — Persze. És szidja anyukát. Még lehet, hogy meg is veri. Pedig anyuka azt mondta, hogy jó ember. Szerintem az ilyen nem jó ember. — El kellene hívni a mi idazi apukánkat, ö nagyon ejős, egyből a földhöz vád- ná, elhiszed? — Nem jön el. Beszéltem vele. Azt mondta, hogy bennünket szeret, de anyukához nem szól többet. Én már nem érték semmit, öcsikém, de az biztos, hogy nerri jó így. Anyának sem, hiszen sokat sír. Velünk meg csak mindig kiabál legújabban. — Nem szejet minket? De mi azéjt szejetjük egymást, ugye? — szipogom, és közelebb húzódok nővérkémhez. * * * Albérlet. Egy rozoga házikó rozoga melléképülete. A parányi konyhában sápadtan hunyorog a csupasz villanykörte, akár Erzsi, kócos haját igazgatva, hálóingéből elővillanó -vállát az ormótlan szobaajtónak támasztva. — Jellemző rád! — sziszegi. — Éjjel két órakor jössz, mert le merném fogadni, hogy eddig piáltál a haverjaiddal. Meg fűzted a csajokat, csakhogy nem akadt horogra senki, azért vagy itt. Mert én csak arra vagyok jó neked, hogy széttegyem a lábamat. Igaz. szépfiú? Azt sem írtad meg. hogy hazajössz ... — Most mit nyavalyogsz? — Lecsavarom a . vodkás- üveg kupakját, és kortyolok egy nagyot. — Délután érkeztem. Ledobtam otthon a batyumat, adtam egy puszit az öreglánynak, és már rohantam is volna hozzád, ha nem találkozom Fenékkel :. . — És miért nem írtál három hétig egy kurva lapot sem? Nehogy azt mondd, hogy a vizsgáid miatt! Ismerlek! Hancúrozol ott a sok főiskolás kis ribanccal! Te is egy strici vagy, amilyen a férjem volt! — Ne kiabálj, felébreszted a fiad. — Miért csinálod ezt velem? — Duzzadt ajkai meggörbülnek. szemeit ellepi a könny. — Tudod, hogy majd megveszek érted ... Az ölembe ül, pityeregve csókolgat. Szabályos, szép arca öregnek tűnik. Már nem kívánom, csak sajnálom, de félreérti a simoga- tásomat. — Most csináljuk így ülve, mert még felébred Jancsika, ha bemegyek a szobába a matracért — lihegi, kigombolva nadrágomat. Behunyom a szemem. Szédülök. Nem a szerelemtől, inkább a mérhetetlenül sok vodkától. Vadul vonaglik, s. amikor felsikolt, a szájára tapasztom a tenyerem. — Neked is nagyon jó volt? — ibúgja. s végre leszáll zsibbadó combjaimról. — Ühüm — hazudom. Mintha ezernyi hangya futkosna a talpamon, amikor felállók, hogy begombolkozzam. — Ha befejezed a vizsgáidat, miénk lesz az egész nyár. — Majdnem — dünnyö- göm, a vodkásüvegért nyúlva. — Két hétig a Balcsinál leszek, utána Jugoszláviában . . . És én?! — sikítja. Tombol, szitkozódik. átkoz. — Ne üvöltözz, mert még a szomszédokat is felriasztod — mondom, s kezdi elönteni az agyamat a vér. — Te könnyen dumálsz! — toporzékol. — De én ki sem mozdulhatok ettől a kölyöktől! önző strici! — Fogd be a szád! — Remegek a dühtől, s már én is kiabálok: — örült vagy. Egy féltékeny őrült! Vadmacskaként ront nekem, arcomba mélyesztve körmeit. Az első pofontól megvonaglik. a másiktól a falnak csapódik, és lecsúszik a kopott konyhakőre. — Méjt bántod az én anyukámat? — Az ormótlan szobaajtóban egy szőke fejű kisfiú áll piros pizsamában. Nem sír, csak reszket. — Még nővérkéje sincs, aki megvigasztalhatná — motyogom, kitántorogva az éjszakába. S valami meleg csorog végig az arcomon, a nyakamon. sárga ingem alá^.. . Verasztó Antal: , Fütyörésztem... fütyörésztem kútramenet (most csapból eresztem a vizet) kútvödörben hűsölt a dinnye dühödt darazsak ültek a szőlőfürtökre diófaárnyékba húzódott a Nyár kézből fogyott zsíroskenyér lakomám bontogatom az emlékeket fütyörésztem kútramenet Bella János: Álom a szülői házról Bella János: Lány és lovas Kántor Zsolt versei: „Só-szonáta" A szomj mélyén kristályok Táncol az Idő mint a Kocka Tűként végy Mértanodba Mert átszőnek a lányok Játszom és titkolózom Magasba emel az Alkony Hold zuhan mint az ólom Repülőgépek a parton Nyelved alatt a város Legszebb ékköve Egy szóval összetöröd-e? Erkélyről nézed a Múltat Kis terasz a Nyár Látod ez a Vágy Izek billentyűi a zongorán Sósak az ujjaid Cserje hajol erogén románcba Egy szétszedett ladik Az idő arca Sebhelyes a változás. Templom: elemeiben árva. Ráfér a tatarozás, újabb változásokba mártva. Imák között a vérhabarcs, sorsod kicsavart rongya, ígéreteddel betakarsz, történeted a monda. A vers a kert, a szó a hajnal. Ködös bánatokban ébredsz. Hallgatását a Zajjal szövi át az Ének.
