Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

1987. Július 25., szombat o Pékek közt Gyomaendrődön „fl kinti hőség ehhez képest felüdülés...” Aki lovagolni, vadászni akar... (Folytatás az 1. oldalról) — Kiakadt a 60 foknál. Pedig nem is egészen a ke­mence elé tettem. Leülök kissé távolabb a kemencétől és figyelem Csil­lák Károlyt, ahogy ördögi gyorsasággal szedi a kemen­céből a frissen sült kilós kenyeret. — Mondja csak, hány ke­nyeret süt egy műszakban? •— Kétezerötszázat — kö­rülbelül. — Nincs izomláza? — Meg lehet szokni. — És a meleget? — A kinti hőség ehhez képest felüdülés nekünk. Szerető István vető. keze alá dolgozik egy kislány, akiről azt mondják, hogy alig egy hónapja dolgozik itt, és 10 kilót fogyott. .. Szerető István beszédesebb a többieknél. Jó humorral — úgy látom — könnyebb­nek érzi a munkát. Igaza van. — 16 éve dolgozom itt mint sütő szakmunkás. Ve­tem a kenyértésztát a sütő­be, nem könnyű munka — láthatja. Én bizony nem va­gyok megelégedve a fizetés­sel. Akárhogy spórolok, eb­ből a pénzből nem tudok házat építeni. így aztán nincs szabadidőm arra, hogy horgászni járjak a Körösre. Jószágtartással foglalkozom. Örülök, ha 6 órát tudok na­ponta aludni. Tudja, fura dolog. Itt, egy udvarban dolgozunk az édesiparral. Nem úgy, mint nálunk, ott például a szombat-vasárna­pért duplán fizetnek, sőt sza­badnapot is kapnak. Érti ezt? De hát én már csak ezt szeretem csinálni. Botosnétól megtudtam, hogy a sütőüzemben nem a legkorszerűbb körülmények között dolgoznak. 1961 óta üzemel ugyanazokkal a be­rendezésekkel, amit akkor beállítottak. Nem lehet ösz- szehasonlítani az itteni kö­rülményeket a fővárosi ke­nyérgyárakéval — mondja. — Ott szalagrendszerben, a legkorszerűbb gépekkel dol­goznak, és a fizetés is ma­gasabb, mint például itt, a gyomaendrődieknél. Pedig itt nincs lazsálásra lehető­ség. A csapatnak egységesen jól kell dolgozni, mert ha valaki csak kicsit is úgy ér­zi, hogy jó lenne pihenni, máris hátráltatja a többi munkáját. Ahogy Falusi László fo­galmazott; — Itt mindenki lelkiismeretes munkájára van szükség ahhoz, hogy jó kenyeret szállítsunk, min­denki megelégedésére ... Ahogy kiléptem a „friss levegőre”, nem is volt olyan elviselhetetlen az a kinti meleg .. . Béla Vali Ötvös József a dagasztógépnél Kunágota Angol nyelvi tábor 43 millió takarékban nyílt Gyulán Angol nyelvi tábor nyílt tegnap, július 24-én Gyulán. Az augusztus 2-ig tartó, tíz­napos intenzív tanfolyamot a Cooptourist szervezi, s a tábor tulajdonképpen kísér­let, amelyet — ha most be­válik — jövőre folytatnak. A nyelvtáborba huszonné­gyen jelentkeztek, főleg kö­zépiskolások és békéscsabai­ak, de más megyéből is Út a homályba Július 9-én Békéscsabán, az izraelita temetőben a vá­rosi rendőrkapitányság akciócsoportja négy szipózót ta­lált. Egy büntetett előéletű 25 éves férfit, és három fia­talkorút. Utóbbiak közül kettő lány, egy fiú. A szipózók tettüket nem tagadták. A kezdeményező a két lány volt. Testvérek. Először február táján szívtak ragasztót. lakosság eddig 150 gépkocsi- nyeremény-betétkönvvet váltott ki. A hitelállomány értéke csaknem hatmillió forint. Az igénylők főként szemé­lyi. termelési és egyéb épí­tési kölcsönöket vettek fel. A helyi takarékszövetkezet totó- ,és lottószelvények áru­sításával is foglalkozik, s ezekből mintegy 30 ezer da­rabot értékesítenek évente.-y -n A Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet kunágo- tai egységében Köböl Ist­vánná vezető és még két munkatársa látja el naponta a teendőket. A forgalom kü­lönösen a 600 000 forint áramdíj befizetésekor nagy, de erre csak kéthavonta ke­rül sor. A betétállomány jelenlegi összege eléri a 43 millió fo­rintot, amely körülbelül annyi,, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt. A Nyomasztó udvar végi lakás. Egy szoba és konyha. Sze- dett-vetett bútorok, raktár­szerű az egész berendezés. Ruhák kilószámra, szana­szét. Délelőtt fél tizenegy. A 15 éves lány a földön fek­szik egy paplanon, és tévét néz. Mire szemem megszok­ja a sötétet, megérkezik egy évvel fiatalabb húga is. A beszélgetés nehezen indul, s ugyanúgy folytatódik. A lá­nyok szinte csak hiányos és tőmondatokban válaszolgat- nak, leggyakrabban igennel, nemmel, bólintással, beszé­des csenddel. Ha valahol a kép homá­lyosnak tűnik, az cseppet sem szándékos. Küzdők a homály ellen, kevés sikerrel. Még valamit: óvok minden­kit a gyors következtetéstől, de attól is, hogy belenyu­godjunk az ok-okozati ösz- szefüggések hiányába. fl szülők nem szólnak bele a lányok dolgaiba már évek óta. Egyszer csak meg­szakadt minden kapcsolat. A nagyobbik lány öt éve do­hányzik. Három éve el akart men­ni egy diszkóba. Apja nem engedte. Szíjjal verte meg. Nem sírt. Az apának job­ban fájt. Néha azért még elővette a szíjat. Aztán fel­adta. A kisebbik lánnyal már meg sem próbált szigorús- kodni. — Ő még nálam is hü­lyébb — mondja a nővére. — Nekimegy apánknak. Szidja, kiabál rá. (A húg — a maga mód­ján — a rendőrségen is ke­ményebben viselkedett: egyetlen szót sem szólt.) Sokat szeretnének csava­rogni. Számukra csak ez az igazi. A kisebbik tegnap jött meg Budapestről. Elkísérte egy barátnőjét. Nem is aludt idehaza. De ez már nem ügy. Nemrég Miskolcon járt. Jó volt. Itthon rossz. De hát ott­hon ez? Négyen alszanak egy szo­bában. Két ágyat most ki­dobtak a garázsba. Szellőz­nek. Dohosak. Kaphattak volna egy ren­des lakást. De az apa nem akarta, visszamondta a kér­vényt. Jó ez. Egész nap dol­gozik. Az anya is. Aludni elég ez. Milyen volna az igazi otthon? — kérdezem a tizenöt éves lányt. — Nem ilyen — vála­szolja. — Lerajzolnád? — Utálok rajzolni — feleli. — El tudod mondani? — Kü­lön szoba mindenkinek. Közös családi élményük nincs. Illetve egy. Egyszer voltak a Balatonon. Az apa nem ment. Hülyeségnek tartja a Balatont, meg a kö­zös nyaralást. Pedig az jó volt. (Hogy mi volt benne a jó, azt már egyikük sem tudja, de jó volt.) Otthon nem tartanak szü­letésnapot. Az apa a have­rokkal igen. Ok is a ha­sonló korúakkal. Családi ün­nep nincs. Talán csak a karácsony. Beszélgetés közben vendé­gek jönnek. Két fiú, tizenöt évesek. Egyikük szintén ott volt a temetőben. Ö is rááll a beszélgetésre. Anyja mindig ideges. Még attól is, ha huzat van a la­kásban. Ha ideges, az po­koli. (A fiú hangja néha megremeg.) Apja infarktust kapott. Még nincs negyven. De apja — a fiú úgy érzi — jól neveli őt, megértőn. Otthon mindig áll a vita. őneki mehetnékje van, any­ja tiltja. Pedig most nyár van. Minek otthon ülni? Ilyenkor már csak lehet csa­varogni. akadt néhány érdeklődő, aki az angol nyelvvel akar fog­lalkozni. A tábori tanulók­kal angol diákok, egyetemis­ták foglalkoznak majd. de mivel mégiscsak nyár van, igen forró nyár, és a tábor­lakók fiatalok, lesz bőven kirándulás, strandolás, úszás, sport is a tíz nap program­jában. « N. K. Igaz, őket az iskola nem zavarta. A kisebbik lány csupa kettessel „szabadult” az általános iskolától. (Vagy inkább az általános iskola tőle?) Napokat hiányzott. A nagyobbikat kibuktatták a szakmunkásképzőből. A gép- és gyorsíráshoz volna kedve. Magyarból is kettes volt. A kisebbik lány ugyan­oda megy, ahonnan nővérét kivágták. Már most utálja. De valahová csak kell men­ni. A fiút ugyancsak elbuk­tatták a szakmunkásképző­ben. Ötből kapott elégtelent. Még tornából is. Ez azért túlzás, mondja, bár órára nem járt. De a szakmát a fiú ki szeretné tanulni. Utána aztán gyorsan elmen­ni a megyéből. Majd lesz valami — ebben bíznak. Szipózni nem akarnak többet. Elég volt. Annyira nem is jó. Nem értik, miért kell ilyes­mivel egy újságnak foglal­kozni. Megemlítem, hogy a szipózásba már elég sokan belehaltak. Tudják, de őve­lük ilyen nem történhet. Ők abbahagyják. Egyébként meg — bár hiúságukat láthatóan legyez- geti az érdeklődés — azt ál­lítják, nemigen szeretnék, hogy írjak róluk. A fiú hoz­záteszi, egyik barátjától tud­ja, az újság nem bánthatja őket. * * * Jól tudja. Az újságtól valóban nem eshet semmi bántódásuk. Az újságtól nem . . . Ungár Tamás Nyugatnémet, svájci és csehszlovák rendszámú sze­mélygépkocsik is parkolnak a hazaiak mellett a mező- hegyesi Hotel Nónius előtt. Sokak szerint a hazai szál­lodalánc egyik legkarakte­risztikusabb hotelje a 19 szobájában 38-57 vendéget (természetesen a pótágyakra is számítva) fogadni képes Nónius. „Közel két esztendővel ez­előtt, 1985 augusztusában nyitottunk” — kezdi elemzé­sét Pósa Istvánná, a szállo­da vezetőhelyettese. A kényelmes és otthonos szálló elsősorban a helyi adottságokra épít: a vadá­szati és a lovaglási lehetőség vonzhatja a vendégeket. „Eddigi tapasztalataink szerint elsősorban a nyugati turisták• veszik igénybe szol­gáltatásainkat. Vendégkö­rünknek több mint ötven százaléka külföldi. A többi szállodához mérve, amivel mi többet tudunk nyújtani, az a családias jelleg; ide így is készülnek a vendégek. És vissza-visszatérnek! Van olyan svájci lovascsopor­tunk, amely tavasszal, nyá­ron és ősszel is megfordul szállodánkban. Egy nyugat­német vadászcsoport — ti- zen-tizenöten szoktak jönni — pedig mindkét idényben helyt foglal, már jó előre. Belga szervezőnk évről évre hozza az általa szervezett csoportot, mára (júl. 21-re — a szerk.) várjuk érkezé­süket." Az elmúlt évben közel harmincszázalékos volt a szálláshelyek kihasználtsá­ga, ami egy — magát csak most „bejárató” — szálloda esetében nem is rossz arány. A májustól szeptember vé­géig tartó úgynevezett sze­zonban szinte minden ágy foglalt. Volt már vendégük Óceániából, Afrikából és nem kevesen az Egyesült Ál­lamokból és Kanadából is jöttek. A nyugati turisták zöme a német nyelvű orszá­gokból érkezik. Sokan ve­szik igénybe a szálloda kí­nálta kényelmet a szocialis­ta országokból is. „Az őszi-téli hónapokra már több szovjetunióbeli csoport foglalt szállást a Hotel Nóniusban.” A szálló presszója és ét­terme természetesen a helyi, a mezőhegyesi vendégeknek is rendelkezésére áll. A konyha „messze földön” hí­res . .. „Legnagyobb gondunk ma az, hogy csupán két éjsza­kát töltenek itt vendégeink. Ügy hiszem, szolgáltatásaink körét kell bővítenünk. Ter­veink szerint néhány héten belül felújítjuk a közeli te­niszpályát is, és kijelölt út- vonalú lovastúrákat is szer­vezünk. A szerintem min­den igényt kielégítő prospek­tusunk — amely Bécsben ké­szül — megtalálható az ösz- szes nagyobb hazai és kül­földi utazási irodánál. Bízom benne, hogy jövőre még jobb eredményekről szólhatok ...” (N. L.) Dőlt betűvel A kőbányai Üton-útfélen hallom: már a kőbányai sem a régi. (Hogy még mi nem, azt nem tudom, de a kőbányai ezek szerint biztosan nem. Végtére is ez egy ilyen ország. Ha­mar általánosít. Mint ahogy fellelkesül vagy hosszan- tartóan magába roskad.) Szóval^ a kőbányai már nem a régi. Bár az igazi sör- issZáktól a legolcsóbb magyar sörről lévén szó — tá­vollevőnek érzem magam, mégis egyetértek a panaszko- dókkal. Annak ellenére, hogy — árnyalatnyi sörizeket megkülönböztetni nem tudván —- képtelen vagyok meg­mondani, higabb vagy vastagabb lett a kőbányai, mint volt valaha. Egyébként is, az italok ízének változását, a sommás ítéleteket némi fenntartással fogadom, amióta rájöttem arra, hogy nemcsak a társadalomépítésben, hanem az italfogyasztásban is voltak nagy korszakaink. Ki ne emlékezne a fekete címkés cseresznyeérára a hatvanas évek tájékán. Aztán a valamivel később ránk köszöntő barna címkés barackkorszakra, amikor vendég­ségben s ilyen-olyan baráti találkozókon az volt az ape- ritívmódi. Nem tudom, kell-e bárkinek is felhívnom a figyelmét arra, hogy most az unicum korát éljük. (Ez valószínű, tovább fog tartani, mint előtte bármelyik — mert hiánycikk. S köztudott, a hiánycikk mindig kere­settebb, ennélfogva érdekesebb.) Amint mondtam, óvatos vagyok az izek változásával, adott esetben a kőbányai megítélésével is. Nem úgy a küllemével. S erre gondolva — mármint, hogy milyen köntösben is kelleti magát — határozottan egyetértek az elégedetlenkedőkkel. Mert mit is tapasztalni manapság? A ládában sorakozó üvegeken — félig lemosottan, vagy épen — ott a régi címke, többnyire nem is a kőbányaié. Rajta amúgy hányaveti módon ferdén, összegyűrődve, vagy szakadtán az új. (Jó, ha legalább rajta van, mert előfordul, hogy se új, se régi, helyette valami más, vagy még az sem.) Szinte hallom a sörösöket: „Magának ez a legnagyobb problémája? Sör—sör, örüljön, hogy kap egyáltalán!” Hát nem örülök. Még akkor sem, ha 9,90-ért a legolcsóbb sörként árulják. Mert már azon is füstölöghetnék, hogy miért olyan silány és ősrégi a kőbányai címkéje (bárha legalább tényleg ősrégi lenne). De ezen egyelőre nem füstölgők (majd egyszer, gazdagabb időkben), mert — elhiszem, hogy igazán szép címkét csak import papírra lehet nyomni. De ami van, legalább azt becsüljük meg. Sörcímkegyártáshoz nem kell nagy tudomány, A felra­gasztásához még annyi sem. (Csak tudnám, hogyan ké­pesek tiszta üvegre, egyenesen felcsirizelni a borsodi vi­lágos címkéjét •— hogy drágább, márkásabb sörökről már ne is vegyek példát.) Ahogy igy töprengek, lassan-lassan rájövök ennek az aligcímkézésnek az előnyeire: ha szerencsénk van, öt­hat üveg kőbányaiból egy egész sörkollekció összejöhet. Szatyrunkba kerülhet akár Pilsner Urquell, Radeberger, Fátra, Berliner, Aranyhordó vagy, hogy a nemesebbjét se hagyjam ki, Spaten, Gold Fassl, Reininghaus, termé­szetesen kőbányai áron. Nem is rossz! Csak hát ameny- nyire kínos illúzióból sörözgetni, legalább annyira fáj­dalmas (meg költséges is) a fegyelmezett munkával és gusztusosán csomagolt árukkal csak az ábrándjainkban találkozni. Arról már nem is beszélve, mi lesz velünk, ha ebben az országban minden jobbra törekvő gondolat — a ki-ki a maga helyén tegyen meg mindent közös kívánata — is csak illúzió marad.

Next

/
Thumbnails
Contents