Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-23 / 172. szám
1987. július 23., csütörtök Építkezések Eleken, délegyházán és Kevermesen Csütörtök Autósmozi megyénkben, olvashatjuk néhány centiméterrel arrébb. Biztosan jó dolog, hiszen másutt is közkedvelt. Köszönet érte az autós mozirajongók nevében. De az volna jó, ha mások is gondolnának az autósokra. A másfél milliós magyar gépkocsiparkra, ami aggasztóan öregszik, és amelynek — ha már utánpótlása olyan, amilyen — legalább alkatrészellátása javulna valamelyest. Elcsépelt téma? Az. Csakhogy annak, akinek egyetlen csavar hiánya miatt komplett alkatrészt kell vennie a hibádzó csavar értékének ezerszeres árán, annak ugyancsak elcsépelt szavak törnek ajakára. S hogy soroljak még néhány hasonlót: városaink többségének súlyosak a parkológondjai, kevés a benzinkút (aki nem hiszi, kérdezze meg a szarvasiakat, vagy — a most már reménykedő — orosháziakat), zsúfoltak a szervizek, feleslegesen, működnek a közlekedési lámpák. Lefutott slágerek. De hiába dúdoljuk őket együtt, a megoldást illetően kevés köztünH az egyetértés. , II Magyar Nemzeti Bank hitelfelvétele Július 22-én Budapesten a Magyar Nemzeti Bank és 39 külföldi bank képviselői 400 millió dolláros konzor- ciális hitelmegállapodást írtak alá. A hitel lejárata 8 év, kamatozása a mindenkori londoni bankközi kamatláb, plusz háromnyolcad százalék. A bankkonzorcium szervezői a világ legnagyobb és legismertebb bankjai közé tartoznak: Arab Banking Corporation, Bahrein; Deutsche Bank, Luxemburg SA.; The Long-Term Credit Bank of Japan Ltd., Tokió; Morgan Guaranty Trust Company of New York, valamint a National Westminster Bank pic, London. A hitelműveletben angol, bahreini, egyesült államokbeli, francia, japán, kuvaiti, NSZK- beli. norvég, olasz, osztrák, portugál és svéd bankok vettek részt. A napokban adják át a MÁV tömbjét Az Eleki Költségvetési Üzem legdinamikusabban növekvő ágazata az építőipari tevékenység. Az üzem elmúlt évi mérlege szerint építőipari tevékenységének értéke meghaladta a 22 millió forintot, ezzel a tervezett árbevételt mintegy 24 százalékkal túlteljesítette. Az utóbbi években Eleken és a környező községekben kivitelezői voltak több nagy beruházásnak. Eleken az elmúlt évben fejezték be az általános iskola építését, ugyancsak itt és Kevermesen szinte három hónap alatt átadtak egy-egy Kunság ABC-áruházat. Ebben az évben újabb milliós nagyságrendű építkezésekbe fogtak. Eleken a központban háromszintes, 18 lakásos épület készül 20 millió forintos költséggel, melyben az új postahivatal is helyet kap. Kevermesen az egészségügyi központot és az orvosi szolgálati lakást újítják fel, valamint átépítik és korszerűsítik a művelődési szolgálati lakások második házat és környékét. Ezzel Kevermesen egységes művelődési centrumot alakítanak ki, hiszen összekapcsoliák a művelődési házat, a könyvtárat, a mozit. A 4 millió forintos átalakítást november 7-re fejezik be. Kétegy- házán a MÁV Szegedi Igazgatóságának szolgálati lakásait újítják fel. Egy nyolclakásos tömböt már átadtak, a napokban készül el a második, melyet ez évben még majd újabb nyolc lakás felújítása követ. A költségvetési üzemben valamivel több mint nyolc- vanan dolgoznak, az építőiparban 48-an. Az üzem árbevétele mintegy 110 százalékkal, nyeresége csaknem 300 százalékkal nőtt 1985-höz képest. Gernán Géza üzemvezető szerint a siker annak köszönhető, hogy tevékenységük eltolódott a szabadáras munkák felé, és jobb munkaszervezéssel megrövidítették a kivitelezések időtartamát. Kép, szöveg: Sz. M. Palotajáték a japánoknak Augusztus 2-án, vasárnap Visegrádon újra megelevenedik Lajos király udvara. Ezúttal az eredeti terveken felül rendezik meg a visegrádi palotajátékokat, mivel egy japán televíziós társaság felveszi a színpompás műsort, amelyben a békéscsabai Pa- kucza József alakítja Lajos királyt. — DOBOZON a tervek szerint ebben az évben a József Attila, a Kiss Ernő, a Bem, a Tompa, a Toldi és a Ságvári utcában építenek társadalmi munkában, ösz- szesen egy kilométernyi járdát. Az anyagot a helyi tanács biztosítja. Lo-szomj Múltról valló tárgyaink Mezőhegyesen Július 25-én szombaton, délelőtt 9 órától 12 óráig Mezőhegyesen, a művelődési házba várjuk azokat, akik múltról valló tárgyakat, s azokhoz tapadó történeteket hoznak nekünk. Milyen tárgyakat várunk? Szinte felsorolni is lehetetlen. Csak ízelítőül néhányat: régi szakmák, háztartások ma már egyre ismeretlenebb munkaeszközeit, elődeink iratait, naplóit, leveleit, képeit, bevásárlókönyvet, olyan fotókat, képeslapokat, amelyek a település egy, ma már alig felismerhető arcát mutatják, neves emberek által adományozott vagy használt tárgyakat, divatjamúlt gyűjteményeket, ruhákat... Mindezeket és teljesen másokat. A cél minden esetben ugyanaz: elődeink életének minél teljesebb megismerésé. A legérdekesebb emlékezéseket, adományokat közöljük lapunkban. Pokoli zaj — és más semmi A legutóbbi Ki mit tud?- on feltűnt, kemény rockzenét játszó Pokolgép együttes az utóbbi években rendkívüli népszerűségre tett szert a fiatalok egyes köreiben. Feltehetően ennek köszönhető, hogy a Megyei Művelődési Központ szervezői meghívták őket hétfő estére a békéscsabai szabadtéri színpadra. Húsz óra harmincra hirdették a műsor kezdetét, de — hatásvadász módon megváratták a közönséget — háromnegyed kilenckor még a Rainbow együttes slágereit üvöltötte a magnó. (Akkor még nem sejthettük: összehasonlíthatatlanul jobban járunk, ha a koncert helyett ezt a muzsikát hallgathattuk volna.) De a színpadi árokba előrehúzódó tömeg őrjöngő követelésének már nem lehet sokáig ellenállni: éktelen csörömpölések, füstköd, fényorgia közepette egyenruhájukban — fekete bőrnadrág, ugyanilyen színű ing, szegecsekkel kivert öv és csuklószorító — vonulnak be Kalapács József és társai. Ez volt az a pillanat, amelytől kezdve már csak az órámat lesem, mikor telik le az egy-másfél óra. Roppant finoman fogalmazok: egyszerűen katasztrofális volt, amit az az öt ember zenélés címén a pódiumon művelt. Felváltva játszottak az első — Totális metál — és a megjelenésre váró Pokoli színjáték című nagylemezükről számokat. Azonban az embernek inkább az volt az érzése, hogy az egész műsor egyetlen — bár időnként (szerencsénkre) tartottak szünetet is —, botrányosan rosszra sikeredett dal, amelyben a muzsikusoknak egy célja van csupán: minél fergetegesebb tempóban a lehető legnagyobb zajt csapni. Nótáik szövege is rendkívül jellemző az egész zenekarra. Az énekes artikulátlan üvöltéséből olyan szavakat hordott fülünk felé a szél, mint pokol, robbanás, ördög, vérszívó asszony, pusztulás, sá- tánfajzat... és még sorolhatnám. „Magasröptű” gondolataikból talán idéznék: „Tökfejű nem leszek, van belőle elég . . A buli végén az együttes — azon felül, hogy csönd lett — még egy eredményt elkönyvelhet magának: sikerült a másfél órát különösebb rendbontás nélkül megúszni. (Szombathelyen egy „Pokolgép-rajongó” súlyosan megsebesítette a velük közösen fellépő Omega együttes vezetőjét, a Budapest sportcsarnokbeli „Maradj köztünk” kábítószerellenes koncerten pedig csak a rendezők erélyes föllépésének köszönhető, hogy nem tört ki tömegverekedés a banda éljenzői és pfujolói között.) Hazafelé menet eltöprengtem Józsa Béla — a zenekar szövegírója — szavain: Kö- zép-Európa legjobb heavy- metal együttesének titulálta ugyanis a koncert kezdetén a Pokolgépet. De ha ez igaz, te jóságos ég, milyen lehet a többi ...?!? (bundula) PROSlIHUlniTUNI BÉKÉSCSABA — Paca Panni kalandjai címmel vizuális játékot rendeznek ma délután 3 órától a megyei könyvtárban Baji Miklós irányításával. — Videomozi. A Szergej Bon- darcsuk rendezte Háború és béke című film első részét láthatják az érdeklődők ma délután 4 órától a megyei könyvtárban. — A jugoszláviai Celjei Néptáncegyüttes lép fel július 26- án 16 órai kezdettel az ifjúsági házban. — Ki nyer ma? címmel zenés irodalmi fejtörőt rendeznek gyerekeknek július 28-án délután 3 órától a megyei könyvtárban. GYULA — sütő András Álomkommandó című színműve látható július 26-ig a Várszínházban, naponta 20.30 órai kezdettel. — A lengyel szczeczini gyer- mek-néptáncegyüttes július 25- én a tószínpadon mutatja be műsorát 18 órai kezdettel. — A Z’Zi Labor együttes július 28-án 20.30 órai kezdettel ad koncertet a szabadtéri színpadon. SZANAZUG — Az V. Szanazugi Buli változatos szórakoztató programokkal várja az érdeklődő, kikapcsolódni vágyó fiatalokat július 25-én és 26-án a gyulai oldalon. Anyakönyvi hirek OROSHÁZA Házasságkötések:' Bőte Judit Tünde és Balogh László, Bihari Krisztina (Orosháza) és Gilly Miklós (Kecskemét), Kersmájer Edit Margit (Orosháza) és Csilek András (Tótkomlós), Lajos Tünde Magdolna (Csorvás) és Faragó István (Csorvás), Botos Erika (Tótkomlós) és Vincze István Zoltán (Tótkomlós), Horváth Ildikó (Tótkomlós) és Bozsó István (Orosháza), Károlyi Márta Éva (Nagyszénás) és Pallagi József (Kondoros). Születések: Szabó László Béla és Bokros Piroska Ilona leánya Brigitta, Gombkötő Imre Bálint és Szél Margit Agnes fia Gábor, Pusztai István és Nagy Erzsébet leánya Ágnes Katalin, Csányi Győző és Gémes Éva leánya Renáta, Bartalus József és Somogyi Margit Ilona fia József, Herjeczki József Balázs és Ruh- mann Csilla fia Balázs, Marton Zoltán Tibor és Rostás Ilona Lujza leánya Lilla, Acs György és Gergely Ilona fia Csaba, Van- cza Miklós és Evanics Anna Éva leánya Dóra (Csorvás), Lovas György és Körösi Edit leánya Edina (Mezőkovácsháza), Bene Gábor és Szalóki Timea leánya Noémi (Battonya), Vass Sándor és Bertók Mária Ibolya fia Sándor (Mezőkovácsháza), Borsos István és Seres Irén fia István (Mezőhegyes), Kis János és Csonki Ilona Erika fia Gergely János (Békésszentandrás), Nagy József László és Matuska Julianna fia József László ( Kaszaper), Apáti István és Mravik Anna leánya Anita (SzarvasL Csanda Ferenc és Fári Mária fia Milán Gergely (Békéssám- son), Csilik János és Kovács Erzsébet fia János (Csorvás), Danka Dezső György és Kanalas Hajnalka fia Dezső (Békés- sámson), Radics Sándor és Fodor Katalin fia Sándor (Mezőkovácsháza). Halálesetek: Mihály János, Horváth József, Rédal Istvánná Gajdács Judit, Aklan Lajos, Iglicz Mihály, Tóth Józsefné Leczki Mária, Nagy Gábor (Nagyszénás), Pintér Sándor (Gádoros), Janurik Mihályné Kiss Julianna (Nagyszénás), Klement Istvánná Kar- kus Erzsébet (Tótkomlós), Va- lach Istvánná Rattai Mária (Nagyszénás), Miklya András (Gerendás), dr. Krasznai László (Mezőkovácsháza), Nyíregyházki Mihály (Tótkomlós), Pelle József (Mezőkovácsháza). MA: LENKE NAPJA A Nap kél 5.10 — nyugszik 20.31 órakor A Hold kél 2.13 — nyugszik 19.36 órákor ÉVFORDULÓ Negyvenöt éve halt meg Nikola Vapcarov (1910— 1942) bolgár kommunista költő és drámaíró. IDÓinRÓS Szerdán folytatódott a felhőtlen, forró nyár. Hajnalban 18, délután 33 fokot jeleztek a hőmérők. Napközben kissé megélénkült a nyugati szél, de ez sem hozott enyhülést, mert a tiszta levegőben zavartalanul érvényesült a napsugárzás melegítő hatása. A talajfelszín hőmérséklete kora délutánra 40 fok fölé emelkedett — kaptuk a tájékoztatást Szudár Bélától, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az ország területére ma estig: folytatódik a derült, száraz idő. Legfeljebb az északnyugati országrésaben lehet átmeneti felhősödés, egy- egy gyenge zápor. A változó irányú szél mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13-18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27-32 fok között alakul. HíTügyeletünk 19 óráig hívható; a telefonszámunk : 27-360 Hírügyeletes: Tóth Ibolya — A CSEPEL AUTÓGYÁR 4. számú szeghalmi gyárában évente általában 400- 500 ezer forint kamatmentes vállalati kölcsönnel támogatják a dolgozók lakásépítését, illetve -vásárlását. Ebben az évben erre a célra több mint 1 millió forintot fordítanak a gyárban. — TELEFONDOKTOR. Az orr- és fülcseppekról ad tájékoztatást július 23-án, ma 14—15 óráig Békéscsabán a telefondoktor a 24-011-es telefonszámon. — AZ OROSHÁZI KAZÉP fennállásától napjainkig mintegy 4700 kazánt gyártott. A tüzelőberendezések ellenőrzésében szerződés alapján a Prometheus és a Kalorex Tüzeléstechnikai Vállalat is részt vállal a gyártó, orosházi szövetkezet mellett. — SARKADON a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat takarmánykeverő üzemében úí intenzív malactáp gyártását kezdték meg az idén. A táp már 2-3 hetes malacnak adható, és védi a jószágot a gyomor- és bélgyulladástól is. — ŰJ UTCANEVEK OROSHÁZÁN. Orosháza belterületén a Gyöngyvirág utcával párhuzamos utca az Ibolya nevet kapta, Gyopárosfür- dőn pedig az egykori Springer dűlőt az idei évtől Barátság utcának nevezte el a városi tanács végrehajtó bizottsága. Szintén Gyopároson három új utca a Lepke, a Gomba, illetve a Mogyoró utcanevet kapta. — ÜJABB RÉGÉSZETI LELETEK Baláca-pusztán. Újabb leletekre bukkantak a régészek a Veszprémhez közeli Baláca-pusztán, ahol a római villagazdaság már korábban megkezdett ásatásai folynak. A veszprémi múzeum munkatársai megkezdték egy halomsírra emlékeztető temetkezési hely feltárását. A földréteg egy mauzóleumot takart, melyhez hasonlót sem Pannóniában, sem más római provinciában eddig még nem fedeztek fel.