Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-08 / 133. szám

1987. június 8., hétfő Barátságvonattal a Szovjetunióban Ugrás a mély vízbe! Orosz szokás szerint kenyérrel és sóval fogadják a vendégeket Ez év májusában 34 ma­gyar békeküldött kereste fel a „Hős városokat”. Kijev- ben, az Olimpiai Szállóban helyeztek el bennünket. Két napon keresztül a XI. száza- • di kijevi Oroszország, az el­ső szláv állam fővárosával ismerkedtünk. Voltunk az Orosz Képző- művészeti Múzeumban és a Lavra Kolostormúzeumban. Döbbenetes látvány tárult elénk a nagy honvédő hábo­rú múzeumának megtekinté­sekor. Hatalmas méretű kép ábrázolja a megrázó pillana­tot, amikor egy fiatal anya földre borulva öleli pici gyermekét és testével védi a fölöttük hulló bombáktól. A kijevi „Örök Dicsőség” parkban lévő monumentáliá emlékmű előtt, az örökmé­cses körül márványtáblák őrzik a kiváló hősök emlé­két. Megható volt látni az utókor szívből jövő tisztele­tét, amint ezrével érkeztek piros tulipánokkal, hogy le­róják kegyeletüket a hősök emlékművénél. Követendő példaként állíthatjuk ma­gunk elé azokat a pillanato­kat, amikor fiatal szülők 2- 3 éves gyermekeikkel meg­álltak egy-egy márványtáb­la előtt és megmagyarázták nekik, hová helyezzék a szál virágot, és miért. A barátságvonattal ezúttal Ogyesszába utaztunk, ahol meglátogattuk a tengerész­képző iskolát, valamint a „Nyugati és’.Keleti” Művé­szetek Múzeumát. A város­nak most egymillió-kétszáz­ezer lakosa van. Küldöttsé­günket meghívta az ogyesz- szai békebizottság. Kellemes, baráti beszélgetés alakult ki a tolmácsok segítségével. Vendéglátóink beszéltek munkájukról, gondjaikról, a békéért £ folytatott kitartó küzdelmeikről és érdeklőd­tek a magyarországi béke­munkáról is. Küldöttségünk vezetője ismertette béketö­rekvéseinket. Búcsúzóul egy békegalambot ábrázoló jel­vényt ajándékoztak bensősé­ges emberséggel, nyílt, tiszta szeretettel, ^najd kivittek bennünket másfél órás fe­kete-tengeri sétahajózásra. Miután elbúcsúztunk a ked­ves várostól, éjjel repülőgép­pel Volgográdba, az egykori Sztálingrádba érkeztünk. Történelmi tanulmányok­ból és „A sztálingrádi csata” című szovjet filmből tudtuk, milyen borzalmakat élt át ez a hős város a II. világhábo­rúban. 7 Érthető, hogy felfokozott érdeklődéssel indultunk sé­tára a Volga partján fekvő, XVI. században alapított te­lepülésen, melynek jelenleg egymillió lakosa van. Finom ízeknek, aromák­nak gyorsan terjed a híre. A békéscsabai Kiss Pál cuk­rász kisiparos fagylaltja sem sokáig időzött az ismeret­lenség homályában. Nép­szerűsége még az üzlet meg­nyitásának évében, 1982-ben átlépte a megyeszékhely ha­tárait. Egy darabig ment is minden rendben a maga út­ján. Egy ellenőrzés azonban mindig váratlanul jön ... Először a megyei tanács kereskedelmi felügyelőségé­nek munkatársai keresték fel a Jókai utca 33. szám alatti cukrászdát, 1985. június 28- án. Az üzletben kifüggesz­tett tábla szerint akkor egy kanál fagylalt súlya 5 deka­gramm volt, amit 2 forint 50 fillérért árusítottak. A tár­sadalmi ellenőrök 4 gömb fagylaltot vásároltak. A mér­leg nyelve 13 dekagrammnál állt meg, ami még a kalku­láció szerinti 15,68 deka­grammtól is messze elma­radt. Jó két héttel az eset után újabb ellenőrzés következett, ezúttal a megyei állategész­ségügyi és élelmiszer-ellen­Programjaink között sze­repelt a Mamajev Kurgán és a honvédő háború múzeu­mának megtekintése. Küldöttségünk vörös szeg­fűcsokrot helyezett el a hő­sök emlékére, az örökmé­csesnél. Külön megragadott ben­nünket, hogy a koszorúzás ünnepi perceiben Schuman „Szerelmi álmok” című ze­néje hallatszott. Megkérdez­tük, miért épp egy német zeneszerző szerzeménye szól? Idegenvezetőnk válasza meglepő és tiszteletre méltó volt. Idézem: 7— Az utókor szívében nincs gyűlölet, nincs harag, és ezt ezzel is kívánjuk ér­zékeltetni. A nagy honvédő háború múzeumának megtekintése­kor elmondták, hogy 1942. augusztus 12-én kezdték bombázni Sztálingrádot a németek. Tervük egyértelmű és világos volt: le akarták rombolni a várost. Kétszáz napon át tartott az ádáz küzdelem, majd no­vember 19-én megindult a szovjet ellentámadás. A főtéren lévő magasla­ton a szovjet katonák ke­ményen tartották magukat, és csak 40 kilométerre vol­tak tőlük a németek. Éjjel a Volgán csónakokon mentet­ték ,át a túlsó partra, a hát­országba a gyerekeket és az öregeket. Szemtanú elmon­dása szerint egy óvoda ki­csinyeivel megindult a csó­nak, és a német vadászgép észrevette, s amikor az már a folyó közepén haladt, le­dobta reá a bombát. A szemtanú a drámai ese­ményt 45 év után is maga előtt látja, amint az ártat­lan gyermekek levegőbe re­pülve csapódtak bele a víz­be. A németek 1943. január 31-én megadták magukat, és őrzési állomás szakemberei részéről. A fagylalt ismét túl könnyűnek bizonyult: a va­nília 345, a citrom 311 gram­mot nyomott az előírt 500 gramm helyett. A minőség­ben viszont nem találtak ki­vetnivalót. A felszolgálók az ellenük kiszabott szabály­sértési bírság ellen mindkét alkalommal azt kifogásolták, hogy a kisiparos árvetésében rögzített adagsúlytól gyakor­latilag nem tértek el. De vajon milyen adatokat rejtegetett az a bizonyos ár­vetés meg a kalkuláció? Az árkiszámítási lapok adatai szerint a kalkulációt Kiss Pál 10 kilogrammra készítet­te, és az önköltség megálla­pítása sem tért el a szabá­lyostól. Ezt követte a 200 fo­rint rezsiköltség és a 83 szá­zalékos haszon. Az így ki­számított ár minden eset­ben meghaladta a ténylege­sen alkalmazott árat. A kal­kulált és az eladási ár kü- lönbözetét Kiss Pál a termék súlyából vonta le. így a kal­kulációban az előírt 500 grammos adagsúly helyett a vaníliafagylalt csupán 377, február 4-én Sztálingrád fel­szabadult. E nap emlékét őrzi a „Haza Anyácska” című mo­numentális emlékmű, a „Memorialis Komplexus”, melyet a szovjet nép 1967- ben állított. Magassága 102 méter, vasból és betonból készült, súlya 8 ezer tonna. Egyébként 17 emlékmű emlékeztet a városban a „sztálingrádi csatára”. Meglátogattuk a volgai vízi erőművet, mely napon­ta két és fél millió kilowatt áramot termel. Szárnyas- hajóval kirándultunk a Vol­gán, egészen a Don torkola­táig. Meghívást kaptynk a vol- gográdi békebizottságra, ahol békenagygyűlésen vehettünk részt. Mind a szovjet, mind a magyar felszólalók aggo­dalmukat fejezték ki a fegy­verkezési hajsza miatt, és hitet tettek a béke mellett, melyet aláírásainkkal is megerősítettünk. A találkozót a Szovjet Te­levízió felvette és aznap es­te a hírekben elsőként sugá­rozta. Vendéglátóink fényképe­ken megörökítették az ese­ményt, és még azon a napon átadták ajándékba a remek fotókat. Ismét a búcsúzás követke­zett, és 16-án éjjel repülővel Leningrádba indultunk. Bár a kora hajnali órákban ér­keztünk, a repülőtéren ott várt bennünket a helyi bé­kebizottság elnöke, aki me­leg szavakkal köszöntötte a csoportunkat. A háromnapos leningrádi tartózkodás élményeit nehéz méltóképpen leírni. Lenyű­göző látványban volt ré­szünk a Néva-parti város­ban, melyet méltán nevez­nek „Észak Velencéjének”. Látogatásunk az Ermitázs­a puncs 323, a citrom 386, a málna és az eper 398, a cso­koládé 360 grammos volt. A cukrászdában 1985. február 1-től augusztus 31-ig 17 ezer 441 kilogramm fagylaltot ad­tak el. A fagylaltgömbök át­lagos 370 gramm súlyát ala­pul véve, adagodként 65 fil­lér, összesen pedig — a meg­engedett tűréshatárt is fi­gyelembe véve — 260 ezer 400 forint jogtalan anyagi előnyhöz jutott a kisiparos. Eszerint az elsőfokon el­járó Békés Megyei Bíróság folyamatosnak tekintette Kiss Pál cselekményét, hi­szen 1983-ban hasonló eset miatt már fizettek szabály­sértési bírságot. Feltűnően kevésnek találta a 110,35 szá­zalékos haszonkulcsot is, ami ugyanebben az időszakban két másik fagyialtos kisipa­rosnál 187,19, illetve 212,5 százalék volt. Ráadásul Bé­kés megyében a kisiparosok az 500 grammos fagylaltokat egységesen 3 forintért adták. Ily módon Kiss Pál a szab­ványnál kisebb adagokra ál­lapította meg a fagylalt­gömbök árát, és ezzel arány­ban 3 óráig tartott. Kísérőnk elmondta, hogy 3 és fél mil­lió kiállított tárgy található itt, s ha valamennyi előtt csak két percet töltenénk, akkor 7 év kellene az Er- mitázs megtekintéséhez. Megnéztük a Péter-Pál erődöt, majd leróttuk ke­gyeletünket a Piszkarajevói hősi temető emlékművénél. Ezen a helyen 1942-ben két és fél millió embert temettek el. Egy részük a háború, más részük a járvány és az éh­halál áldozata lett. A lát­vány békéért kiált! A leningrádi békebizottság is baráti találkozóra hívta meg csoportunkat. Vendég­látónk őszinte hangú beszé­dében kiemelte, hogy a Gor­bacsov főtitkár által kezde­ményezett nagy átalakulások időszakát élik. Érdeklődtek aziránt, ho­gyan kapcsölódik be a ma­gyar ifjúság a békemunká­ba. Az Országos Béketanács Ifjúsági Bizottságának tagja válaszolt a kérdésekre. Részletesen ismertette a sor­ra megalakult ifjúsági béke­klubok, békeközösségek tar­talmi munkáját. A búcsúestén elvitték a csoportot á Leningrádi Nagycirkuszba, mely kelle­mes felüdülést jelentett szá­mukra. Május 18-án, este szerencsésen megérkeztünk Budapestre. A 12 nap szép és megrázó élménysorozata örök emlék marad. Megismerhettük és szívünkbe zárhattuk egy ha­talmas ország sokat szenve­dett népének fájó múltját, tiszteletre méltó eredmé­nyeit és őszinte békevágyát! Szabó Incéné népfronttitkár, Gyomaendrőd talanná tette eladási árait. Mindezek kimerítették a tisz­tességtelen ár fogalmát. Az­zal pedig, hogy az üzletben 5 dekagramm adagonkénti súlyt tüntetett fel a tényle­gesen kimért adagokkal szemben, jelentős anyagi előnyre tett szert. A Békés Megyei Bíróság Kiss Pált 340 ezer forint gaz­dasági bírsággal sújtotta, amelyet a kisiparos fellebbe­zése után a Legfelsőbb Bíró­ság helybenhagyott. L. E. A Kétegyházi Béke Mgtsz FELKÍNÁL ELADÁSRA 1 db JD 970 kombájnt, kalászos- és kukorica­adapterrel, valamint 1 db JD 4630 tip. traktort, üzemképes állapotban. Érdeklődni lehet: Balázs György műhelyvezetőnél, a Béke Mgtsz gépműhelyénél. Tx.: 83572 Telefon: Elek 140 Roppant érdekes és igen nehezen fogható fel, hogy a hazai szállodaépítési prog­ramból egy cséppnyi sem jutott Békéscsabának. A Bu­dapesti Körszálló felújításá­ból azonban már részelt va­lamit a Békéscsabai Bútor­ipari Szövetkezet. A megyé­ben épült szállodákat, szál­loda jellegű üdülőket más hazai és külföldi vállalatok bútorozták be. Ha csabai, akkor nem kell! Nos, hát mindez azért ér­dekes, mert ez a szövetke­zet szállodai berendezések és stílbútorok gyártására specializálta magát. Mint egyetlen hazai „kisvállalat” nem tudott bizonyítani. Az elnök: Szikszay Antal hiába állította másokkal szemben, hogy a legmagasabb hazai igények is elégedettek lehet­nek a csabai bútorok minő­ségével, 1985-ig nem nagyon kaptak még bemutatkozási lehetőséget sem. A szövetkezet termékei­nek megítélésében 1985 azért hozott fordulatot, mert vég­re vették maguknak a bá­torságot, és a Budapesti Körszállónak készített szo­baberendezésekből egy gar­nitúrát a Budapesti Nemzet­közi Vásáron .bemutattak. A hazai igényt képviselő publikum akkor csak úgy elment a kiállított bútorok mellett. Ugyan mit akar ez a szerencsétlen szövetkezet? — a megítélésben ilyesmi ér­ződött. Volt azonban egy holland úr, aki megsimogat­ta a bútorokat, és valami olyan különleges érzés fog­hatta el, mint amikor az anya magához öleli régen látott gyermekét. Melegség áradt a bútorokból, és a holland úr képtelen volt szabadulni a kísértéstől. Bé­késcsabán rendelt bútorokat egy épülő 160 szobás szállo­dája részére. Ez a hozzánk hasonló ki- csinységű Hollandia mehe­tett volna a világban más­hová is, de a hollandus csak idejött Békéscsabára, mert a bútor minősége, formája, színe, megmunkálása, vál­lalkozásában nem utolsó­sorban árfekvése itt volt a legkedvezőbb. Szikszay Antaléknak ek­kor adatott meg, hogy a vi­lág bútorgyártására rápil­lantsanak. Valami azt su­gallta: csak bátran, be a mély vízbe! Itt csak nyerni lehet, vesztenivalója nincs a csabai bútorosoknak! — Micsoda versenytársak közé kerültünk. Amikor a jegelegánsabb bútorgyártó nyugati cfgek között az Ar- tex jóvoltából és patronálá- sával megjelentünk, egy da­rabig úgy néztek ránk, mint ha valami távoli földrészről, vagy valamelyik idegen bolygóról jüttünk volna. Az­után, amikor megsimogatták hozzáértő kezek kiállított termékeinket a hollandiai Eindhovenben, a világhírű Phillips cég központjában, másnap, harmadnap már azt kérdezték, mi a cég neve és pontos címe. Amikor el­mondtuk, mi bútoroztuk be az egyik nemrégiben átadott holland szállót, akkor né­hány komolyabb bútorkeres­kedő szobát váltott benne, csak azért, hogy még köze­lebbről' megnézze, kik va­gyunk — mondja Szikszay Antal. — Olyanok voltunk, mint a versenyló. Munka közben, futás közben jött meg a na­gyobb teljesítmény elérésére isv alkalmas kedvünk. Futot­tunk. Állomásaink: Frank­furt, Párizs, Köln voltak. Ránk csodálkozott a világnak ez a része, hiszen a szocia­lista országokban, különö­sen a szovjet piacokon már elismert bútorgyártóknak számítunk. Itt is a minő­séggel nyertünk. A mi szö­vetkezetünk valami olyan csodálatos érzést is bevisz a munkadarabokba, ami sajá­tos, amire más nem . képes. Mi a lelkünket is a fába ad­juk! — Valójában mitől is ilyenek az itt készült búto­rok? Gazdasági bírság a „könnyű súlyú” fagylaltok miatt — Még 15 éve sincs, hogy egy „ipari for­radalmat” szerveztünk ka­pun belül. Kereken 30 milliót költöttünk fejlesztés­re, s azt mondtuk, 500 mun­kahelyet teremtünk. Meg is csináltuk, s volt, aki nem bírta cérnával és tovább- állt. Ma 190-en vagyunk, munkára, bizonyításra el­szántan. Mi abból élünk, amit termelünk! Nem áll mögöttünk az állam bácsi. Vagy megfelelünk a velünk szemben támasztott köve­telményeknek, vagy nem. Ha nem, akkor bezárhatjuk a boltot, vagy pedig mást kell csinálnunk, ha élni aka­runk. Hallatlan kényszerpá­lyán mozgunk, és ezen az úton az egyetlen élni aka­rás útját járjuk. Nem tu­dom, érzi-e, mit szeretnék mondani? Ez a belső kény­szer, tehát az élni akarás, és azután a nem akármi áron való élni akarás, a munká­ból fakadó megbecsülés hajt, űz bennünket a piac­ra, ahol verseny van és ha­lálos küzdelem folyik a ‘ke­nyérért. — Az élet tehát kiprése­li az emberből a teljesít­mény csúcsát? — vetem köz­be. — Kérem: a vízben ful­dokló az utolsó szalmaszál­ba is kapaszkodik, védel­met remélve. Tudom, nehéz helyzetekben megtöbbszörö­ződik az ember ereje, telje­sítőképessége.'" A szövetkezet is emberekből áll. Néhány • nehéz helyzetet mi is átél­tünk. S tudjuk, kockázat nélkül ma már semmi sem megy. így vállaltuk fel az életet. — De térjünk vissza a legutóbbi üzletkötésre — in­dítványozom, mivel erről már korábban olyan törté- netel^Jttjagnak közkézen a gyártöK^i? a bútorkereske­dők között, amilyenre a ha­zai fül eddig érzéketlen \Á>lt. — Lehetséges, hogy külföld most minden versenytársat felvonultat ellenünk? — Pontosan ez történt. Az egyik frankfurti szálloda­építő 420 szoba berendezé­sére pályázatot írt ki. Aján­latot kért. Belga furnért, osztrák pácot és lakkot írt elő. Az Artex közreműködé­sével mi is elküldtük pályá­zatunkat. Más országokból is küldtek ajánlást. A mi munkánk, berendezésünk tetszett meg. Különféle min­tákat készítettünk. Minta­darabjainkat a konkurencia szakemberei bírálták el. Oroszlánok közé dobtak ben­nünket, s érdekesen jó ősz-, ' tályzatot kaptunk. Meg­nyertük a pályázatot. így 1987-ben minden eddiginél nagyobb tőkés exportot bo­nyolítunk le. — örülnek-e ennek a munkának? — Már hogyne örülnénk. Frankfurtban is megismerik Békéscsaba város nevét, szö­vetkezetünk munkáját, le­hetséges, ez a megbízatás újabb tőkés megrendelőt hoz számunkra. Az elnök rendezi gondola­tait, mivel a szövetkezet műszaki berendezésein is újítani kellene, hogy a mi­nőséget őrizhessék. Gépbér­letre gondol, azután meg ar­ra, hogy a frankfurti meg­bízás kamionos szállításra épül. Német specialitással már azt is előírták számuk­ra, hogy melyik kamionba milyen bútorokat kell rakni­uk. Ezek a járművek azután menetrend szerint róják a kilométereket, előre megha­tározott időben érkeznek az épülő frankfurti szállóhoz. Tehát nemcsak a gyártás­ban, de a szállításban is a határidő, a pontosság min­dent eldöntő, üzletet befo­lyásoló, döntő téneyző. A Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet felnőtté vált a nyugati országok piacain. Számunkra ez csak annyi­ban lehet érdekes és külön­leges, hogy idehaza még nemigen vették észre őket. Istenem: magyarok va­•gyunk. Dupsi Károly

Next

/
Thumbnails
Contents