Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-30 / 152. szám
1987. június 30., kedd Július 1-töl zárva Költözik a gyulai könyvtár A könyvszerető gyulaiak már néhány éve tudják, hogy a Városház utcai épületet, amelyet a múlt században városházának építettek, legutóbb pedig iskolaként működött, hamarosan a városi könyvtár foglalja el. A homlokzat elől már lebontották az állványokat, de a generálkivitelezőnek, Békés Város Költségvetési Üzemének még bőven akad tennivalója. Hol tartanak most? Ezt kérdeztük Balogh Andrástól, a városfejlesztési iroda munkatársától, az építkezés műszaki ellenőrétől: — Az udvaron jelenleg is folyik a festés, mázolás, Az utcai rész sincs még teljesen befejezve. Végső színre kell festeni a lábazati részt, és az ablakkeretek mázolásán esett sérüléseket is ki kell javítani. Még várat magára a törmelék elszállítása,' az udvar rendezése, a kerítés felállítása. Későbbi terv ugyan, de elmondanám, Hogyan fest majd az épület környéke. A városrendezési terv részeként, az Élővízcsatorna mentén parti sétányt alakítunk ki. A Városház utcát és a csatornát a könyvtár udvarán átvezető sétány köti össze, körülövezve hangulatos parkkal és díszes olvasópavilonokkal. . . Az épületen belül is egységességre és szépségre törekszünk. — A szerződéses határidő június 30. — látható, hogy nem sikerül tartani, éppen a belsőépítészeti munkák miatt .. . — Igen, sok az alvállalkozó. De úgy gondolom, érdemes várni az igényes munkára. Például az Intarzia Gmk, amely a nagyterem berendezését készíti, augusztusra ígérte a bútorokat. Ök állítanak fel itt egy olyan galériát, amely három fal mentén fut körbe. Talán az egész könyvtár ékessége lesz ... Az emeleti és a földszinti termek egy része egyébként már nemsokára fogadhatja a könyveket. Állnak a polcok az emeleti olvasótermek zömében, lefektették a szőnyegpadlót is. Néhány elektromos bemérés és beállítás miatt kell még a költözéssel várni. * * * A népkertbeli könyvtár- épület ajtaján felirat hirdeti, hogy július 1-től a könyvtár bezár. Hogyan fognak hozzá a könyvtárosok a nem mindennapi feladathoz, miként látják el az olvasókat? Erről kérdeztük Havasi Istvánnét, a könyvtár igazgatóját: — Tudjuk, nagy munka lesz. Nemegyszer részt vettünk már községi könyvtárak berendezésében, a városi könyvtár költözése hord- erejében azonban eddig még számunkra is ismeretlen feladat. Mintegy 120 ezer kötetnyi könyvet és egyéb dokumentumot kell megmozgatnunk. Állományunk nagy részét szerte a városban és a könyvtár melléképületeiben raktározzuk. Ez a tény eddig is nagyon megnehezítette az olvasóknak az irodalom átadását, de bonyolítja a költözést is. — Tudomásunk szerint csendben, a könyvtár használatát nem zavarva, felkészültek a nagy munkára. — Minden költözés egy kicsit számvetés. így van ez egy intézmény életében is. Szakmai útmutatások alapján megvizsgáltuk állományunkat, összeállítottuk a hiányzó, de szükséges művek jegyzékét. Alaposan áttekintettük raktári katalógusunkat, és ebből megállapítottuk, mely művek kerülnek majd raktárba, és melyek szabadpolcra. Már a csomagolást is úgy végezzük, hogy összeszedjük a különböző raktárakból a könyveket, és a szerint helyezzük rekeszekbe. amilyen sorrendben maid a polcra kerülnek. Nagy körültekintést igénylő munka ez — ügyelnünk kell a szakterületek megfelelő arányára. Reméljük, az új könyvtár megnyitása után olvasóink is meglátják végre, milyen gazdag gyűjteményünk van, a 151 év alatt milyen kincsek kerültek hozzánk, ugyanis mintegy 60 ezer kötet kerül majd szabad polcra. — Miért szükséges már július elsején zárni? — Már maga a tematikus csomagolás, polcra állítás, hiánypótlás, folyamatos gyarapítás és feldolgozás is igénybe veszi könyvtárosaink minden erejét. Ezentúl meglevő bútorainkat, melyek igen szép, egyedi tervezésű- ek, és majd a gyerekkönyvtárba kerülnek, felújítjuk. Könyveinket tehát a raktárak és az olvasótermek polcairól mielőbb leszedjük, így nem tudjuk fogadni olvasóinkat. — A könyvtárosok nők. Egy költözéshez fizikai erő is szükséges. — Ígért segítséget a művelődési Osztály. A szállításban segítenek az iskolák tanulói, sőt a megyei könyvtárban egy férfibrigád is alakul . . . — Egész nyáron zárva tartanak. Az új könyvtár talán októberben, de lehet, hogy csak novemberben nyílik. Mi lesz az olvasókkal? — Számítunk fiökkönyvtä- raihk munkájára, összesen 14 működik a városban, ezek segítik majd a könyvellátást. Folyamatosan visszük majd ki az új könyveket, a friss folyóiratokat, újságokat. Tekintélyes anyaggal rendelkezik a román gimnáziumban levő könyvtárunk, ez hétfőtől péntekig 9—17 óráig várja az olvasókat. * De említhetném a többieket is, a gyulaváriban levőt, a Pós- teleki útit vagy a Kuznyeczk lakótelepit. Mindent megteszünk, hogy olvasóink ne érezzék meg a városi könyvtár hiányát, kérjük, legyenek türelemmel, hiszen ránk, könyvtárosokra megfeszített munkát hoz ez a nyár ... Kép, szöveg: Szőke Margit Július 17-től 25-ig Szegeden XI. nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál A szegedi hagyományok között rangos helyet foglal el a kétévenként megrendezésre kerülő nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál, amely az idén tizenegyedszer ad alkalmat a népi kultúra terjesztőinek, a hazai és külföldi szakszervezeti együtteseknek bemutatkozásra. A július 17-től 25-ig tartandó fesztiválra a SZOT felkérésére kilenc országból érkeznek külföldi együttesek, Bulgáriából, Ciprusról, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyelországból, Francia- országból, a Német Demokratikus Köztársaságból, Romániából és a Szovjetunióból. A hazai együttesek közül részt vesz a fesztiválon a HVDSZ Bihari, a dunaújvárosi Vasas. a Gutenberg nyomdász és a Délép Napsugár együttese. A sokszínű, vidám forgatagban több száz láb dübörög, ropja majd Szegeden a táncot — a magyar csárdást, a lengyel mazurkát, a bolgár, a szerb kólót, a román hórát, az orosz gopa- kot, a német, a ciprusi, a francia néptáncot. Több hazai és külföldi zenekar húzza majd a talpalávalót a három folklóresten az újszegé- di szabadtéri színpadon, a táncházban és a nemzeti napokon délutánonként a város terein felállított dobogókon és a nemzetközi találkozó fénypontjának ígérke- ,ző Dóm téri gálaesten (július 24—25.) a Boszorkányok, varázslatok című, egész estét betöltő táncjáték bemutatása alkalmával. A gálaműsor rendezője Novák Ferenc, zenei vezetője Rossa László. A verseket Polner Zoltán írta. A külföldi együttesek arra is szakítanak majd időt, hogy más megyékben, városokban, községekben is fellépjenek, bemutassák egész estét betöltő műsorukat. Július 20-án Békés megyébe látogat a jugoszláv együttes és Gyulán mutatkozik be. KÉPERNYŐ Ki ne gondolt volna arra ifjúkorában, hogy egyszer majd „nagy” ember lesz, olyan, akit legalábbis egy egész ország ismer. Olyan, akire felnéznek, akiért rajonganak. Ügy hiszem, természetes dolog ez, így van rendjén. Ez a fajta vágy erőt is adhat, munkára, tanulásra késztethet. Azután — telvén az idő — egyre többen rájönnek, hogy mégsem kiugró tehetségek, s lemondanak vágyaik kerge- téséről, s olyan célokat tűznek maguk elé, melyek eléréI séhez elegendő energiájuk és tehetségük van. Annak idején — bizony, több mint 20 éve volt ez — közvetlen közelről szemlélhettem egy beategyüttes megalakulását, egy évig tartó erőfeszítéseit és „bukását”. Gimnáziumi osztálytársaim alakították meg ezt az együttest. Számos ilyen próbálkozás volt akkoriban, hiszen — 1964—65-öt írtunk — a beszivárgó beatzene, a Beatles és I a Rolling Stones muzsikája lázba hozta hazánk ifjúságát is. Nos, különösebb felszereléssel nem rendelkezett ez az együttes. Két dobozgitárral, egy elektromossal — kemény nyári munka eredményeként —, s egy úttörődobbal (!). I Erősítőként egy Népsuper rádió, alkalmasint egy Pacsirta | világvevő szolgált. .. Nem szaporítom a szót, egy év mun- | kája után mindnyájan belátták, hogy a »későbbiekben | sem „rúghatnak labdába” az akkor még igencsak szűk | beatpiacon sem, s az együttes csendben kimúlt. Tagjai | mára meglett családapák, mindnyájan megtalálták helyű- | két, s munkájuk örömeik egyik forrása is, nem csalódott | emberek. Vajon a mai fiatalok, a mai sztárjelöltek hogyan gon- | dolkodnak önmagukról, lehetséges jövőjükről? Ezt tudtuk I meg a szombaton délután bemutatott Új generáció című műsorból. Három együttesi éí két fiatal énekest fag- I gatott elképzeléseikről a riporter, s közben egy-egy „nó- I tát” is hallhattunk tőlük. Ami rögtön feltűnt, ezek a fia- | tál önjelöltek, már nem is annyira fiatalok, voltak közöt- | tűk olyanok, akik már közelebb vannak a harminchoz, | mint a húszhoz. Egy mindenképpen közös bennük: hisznek magukban. S ez még nem' lenne baj. Csakhogy: legtöbben már elég régen hisznek a kiugrásban, a sikerben. Köztük családapák is, akik nehezen tudják eltartani akárcsak önmagukat is. Mert a zenére tették fel életüket,, s abból is akarnak megélni. S ha nem megy valami, akkor illik hivatkozni valamire, valami kívülálló okra. Így volt ez most is. Az kétségtelen, teljesen más a mai könnyűzenei élet, mint húsz évvel ezelőtt. Ember legyen a talpán — vagy legalábbis popszakértő —, aki eligazodik az együttesek, énekesek, irányzatok áradatában. Azt is megengedem — az egyik „banda " tagja szólt erről —, hogy „maffia” van a hazai popszakmában. Ez is nehezíti a kiugrást mindenképpen. De ez csupán az egyik oldal. A másik oldalt nézve valamiféle hiányt érzek. Elsősorban az I önismeret hiányát, a tisztánlátást, az objektivitást. Mert I csak sajnálni tudom azt a 26 éves programozót, aki még görcsösen kapaszkodik a tőle egyre távolodó „lehetőségbe”, s közben nehezen él a családjával, anyagi gondokkal küszködik. Be kellene már látnia, hogy nem mindenkiből — illetve nagyon kevesekből — lehet sztár, a tömegek bálványa. S az élete értelmét megtalálhatja más területen is. Akár a hétköznapi, a családja boldogulásáért jól végzett munkában. Ahogyan ezt volt gimnáziumi társaim is tették. Röviden, velősen Láttam már a televízióban olyan egyórás gazdasági riportműsort, melyben — úgymond — körbe jártak egy kérdést, igyekezvén megvilágítani az adott téma minden oldalát. Nem egy ilyen műsor után voltam tanácstalanabb, mint megtekintése előtt. Hogy nem csupán a műsor időtartama számít — amikor is a szándék és a megvalósulás találkozik — arra jó példa volt a szombat esti tévéhíradó egyik — talán egyperces — tudósítása. Egy kisszövetkezetet mutattak be. Százan dolgoznak, a 200 milliós a termelési értékük. Tehát — ahogy mondani szokták — megy a szekerük. Mi lehet a titka ennek? — erre válaszolt a kisszövetkezet szimpatikus elnöke. Nem tesznek nagy dolgokat, s nem is meglepőket, ök „csupán” gyakorlatban is azt csinálják, amit nap mint nap követel- « ményként fogalmaznak meg a gazdasági vezetők. Nem várják a megrendelőket, ők keresik a lehetőségeket. S ha olyan kéréssel fordulnak hozzájuk, ami éppen nem tartozna a profiljukba, akkor is igyekeznek megteremteni a lehetőségeket, s nem küldik el a megrendelőt. Az is természetes náluk, ha szükséges, akkor az elnök beáll a sorba, akár segédmunkára is. Példának sem megvetendő, ami náluk történik ... P. F. Kórházvonaton a Dontól Dániáig Azt hihetnénk, hogy Magyarország II. világháborús részvételéről, a különböző hadszíntereken, s itthon történtekről már nem lehet újat mondani. Hiszen mondhatjuk, hogy könyvtárnyi irodalma van e szomorú éveknek. S a szakmai, hadtörténeti munkákon túl, sorra jelentek már meg személyes visszaemlékezések, memoárok is. A napokban azonban elsők között olvashattam el egy olyan könyvet, mely a II. világháborúról szól, s eddig még alig feldolgozott területet tár elénk. Szerzője: dr. Bak Mihály nyugalmazott mezőberényi orvos. * * * A szerző — többek között — ezeket írja könyve bevezetőjében: „A második világháború egészségügye elhanyagolt téma a magyar orvosi irodalomban. Mintha elpárolgott volna fejünkből az a sok szenvedés, amelynek nemcsak én, de sokan mások is hosszabb-rövidebb ideig tanúi, résztvevői voltunk. Nem pusztított ugyan a régi háborúkat befejező pestis, kolera, de a nagyon sokféle sebesülésen, fagysérülésen kívül a kiütéses tífusz, a gázgangréna és az ukraj- nika néven elkönyvelt súlyos bélhurut sok szenvedést okozott.” Bak doktor azért is fogott könyve megírásához. hogy emléket állítson a háborúA felvétel Bak Mihály orvossá avatásának 50. évfordulóján, 1979-ben készült ban sokszor embertélen körülmények között dolgozó orvosoknak, ápolónőknek, az iszonyú kínokat szenvedett sebesülteknek, azoknak, akik hazatérhettek, de azoknak is, akik soha nem láthatták viszont hazájukat. Hosszú évek kutatómunkája és elsősorban saját, a háborúban eltöltött esztendeiben szerzett tapasztalatai, élményei feldolgozásával született meg ez a könyv. A szerző 1942—43-ban a Ili. számú kórházvonaton teljesített szolgálatot beosztott sebészként, s átélte a doni „halálmarsot” is. Később, 1944—45-ben hasonló beosztásban a 107. számú kórházvonaton gyógyította a sebesülteket, összesen három évet töltött a két kórházvonaton, s mint könyvének alcíme utal is erre, a sebesültek szállítása, gyógyítása közben eljutott a Dontól Dániáig, összesen tizenháromezer sebesült szállításában működött közre, s közben rengeteg tapasztalatra tett szert. A hozzájuk kerültektől sok értesülést szereztek a frontokon történtekről, s hamarosan tisztán kellett látniuk a német és magyar hadvezetés embertelen cselekedeteit, értelmetlen, a katonákat semmibe vevő parancsait. Könyvében erről így ír: „Az 1944—45-ös, több mint egyéves tapasztalataim szörnyűsége még az 1942—43- ban átélteket is felülmúlta. A kilátástalan helyzetben a német és magyar hadvezetés, emberáldozatot nem sajnálva, a katonák és a polgári lakosság életét, egészségét egyáltalán nem kímélve, a maga szempontjából is teljesen hiábavaló szenvedéseket okozott. Ezt mint orvos, nagyon közelről és nagyon világosan láttam.” Egyfelől kíméletlenül bírálja az esztelen katonai vezetést, másfelől nagy szeretettel mutatja be az esküjükhöz minden körülmények között hű orvosokat, akik a legmostohább viszonyokkal is dacolva mindent megtesznek az emberekért, sokszor pa- rancsszegéssel — ami háborúban főbenjáró bűn — mentik ki veszélyhelyzetekből a rájuk bízottakat. A könyv egyik legfőbb erénye, hogy a szerző nem csupán1 a saját emlékeire hagyatkozott, s nem csupán az általa átélt három évről ír, hanem igyekszik teljesebb képet adni a II. világháborús magyar katonai egészségügyről, a hadba lépésre való felkészüléstől a teljes összeomlásig. Akkori orvostársai, s gyógyszerésztársai emlékeit, megtalált naplóit is felhasználja művében. Az Orvosok — sebesültek (Kórházvonaton a Dontól Dániáig) című könyv hézagpótló munka témáját tekintve, s viszonylag kis terjedelme ellenére is. Minden bizonnyal alapmunkaként fog szolgálni annak a történészkutatónak, aki egyszer a II. világháborús magyar egészségügy lehető legteljesebb feltárására vállalkozik majd. Pénzes Ferenc A százévesnél is idősebb romantikus középület ősztől könyvtár
