Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

NÉPÚJSÁG 1987. május 9., szombat SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nyomában Tarhos A település egy 16. században élt Tarhos család után kapta nevét. A helység 1955 óta városkörnyéki község, a háború előtt puszta és majorság volt. Tarhos lélekszáma 1986. január 1-én 1132 volt. Fotó: Gál Edit n Kardoskuti vízimadár-szálló Békés megyében, Oroshá­zától délre van egy kis fa­lu : Kardoskút. A községet Hódmezővásárhellyel össze­kötő út mentén, Pusztaköz­pont után alig néhány kilo­méternyire a szikes, rideg tájon madárles tűnik fel. In­nét leshetik meg a madara­kat azok, akik erre járnak. De csak innét, mert a vidék természetvédelmi terület. 1966-ban nyilvánították az­zá: 488 hektár területéből 100 hektár szikes tó, amely a nyáron kivirágzó szikről ugyanúgy a Fehér-tó nevet kapta a helybeliektől, mint a szegedi. 152 hektár lege­lő, a többi pedig erősen szi­kes talajú, hagyományosan művelt szántóföld. Valamikor az ős Maros egyik mellékága folyt itt, lassan feltöltődő vonulatá­ban alakult ki a mostani tó­meder. Talajában a magyar- országi szikesek szinte vala­mennyi formája előfordul. Hogy szikben, vagyis nátri­umsókban gazdag, az a nö­vényzet összetételében is tükröződik, s állatvilágának létfeltételeit is meghatároz­za. Az emlősállatok közül a legfigyelemre méltóbb a föl­di kutya, a tiszántúli pusz­ták egyik legvédettebb rit­kasága. A kardoskúti Fehér­tavat azonban mindenekelőtt madárvilága teszi érdekes­sé, országos, sőt európai je­lentőségűvé. A Fehér-tó vadvízi madaraira már a II. világháború előtt fölfigyel­tek, akkor is tudták, hogy Kardoskút az északi mada­rak délre vonulása közben igen fontos gyülekezőhely, 1966-os természetvédelmi te­rületté nyilvánítása óta pe­dig még jobban megnöveke­dett e szerepe. A beavatko­zás egészen rendkívüli ered­ményeket hozott: a Fehér-tó ma a legnépesebb, a legna­gyobb magyar vízivadma- dár-szálló, amelyhez hason­ló földrészünkön kevés van. A táj évszakonként vál­tozik. Mélyvíz, mocsár, zá- tonyos iszapszőnyeg, félsiva­tagos szikes, száraz puszta­ság kiszámíthatatlan egy­másutánjában találja meg otthonát az itteni élővilág. Legszebb sziki madarunk, a gulipán Amikor kitavaszodik, az olvadó hóié összegyűlik a tó három kilométer hosszú medrében. A vizen az észak­ra vonuló vadlúd- és réce­csapatok bukdácsolnak. A tószéli rét füves tocsogóin a nagy és a kis szélkiáltók se­regei, a sok ezres tömegben átözönlő cankófajok pihen­nek meg. A böjti szél azon­ban "lassan kiszárítja a se­kély vizet, csak kopár záto­nyok, száraz porondok ma­radnak. Minden évben tíz— tizenkét pár gulipán fészkel az iszapszőnyegeken, a par­ton pedig székililék foglal­ják el a csenkeszes, bárány- paréjos földet. Ahol maga­sabb a fű, bíbicek, godák, piroslábú cankók költenek. A kiszikkadt tófenéken oly­kor-olykor fészket rak a rö­vidujjú pacsirtának csak a Hortobágyról meg innen is­mert alfaja is. Az utóbbi években egy Dél-kelet-Eu- rópa felől lassan terjeszke­dő madárfaj, a kucsmás bil­legető is meghonosodott. A rétszéli gabonában egy-két túzokpár is rejtőzik, ők a ritkaságok. A hazai vadré­cék viszont közönségesek, minden fajuk költ itt; a tő­kés meg a böjti récék egé­szen nagy tömegekben. Amikor elérkezik a nyár, a tómeder fölrepedezik, ki­virágzik rajta a sziksó; ha végigfut fölötte a szél, fe­hér porfelhő kavarog. Az élet mégsem hal ki: sok ezer vadkacsa bújik össze a tó­fenéken, akár a birkanyáj. A közeli vizekről is inkább ide, a szárazságba húzódik, mert már tudja, hogy erre­felé senki sem háborgatja. Nyár végén a szalmasár­ga puszta a szalmavirágtól, a sziki lellegtől lilásvöröses- be öltözik. Októberben meg­élénkül a vidék: vonulnak a darvak. A daruvonulás a kardoskúti Fehér-tó leg­szebb látványossága. A da­ru valamikor hazánkban is fészkelt, a századforduló óta már csak átvonul. Az észak­ról érkező csapatok keskeny útvonalon röpülnek át a ke­leti országhatár közelében. Korábban a biharugrai pusztán pihentek meg, de mióta a Fehér-tó védett, azóta ez a vándordarvak legforgalmasabb hazai gyü­lekezőhelye. Hetekig el­időznek, néha több ezres se­regben. Elkezdődik a vad- lúdvonulás is. A hideg be­álltával a darvak tovább- szállnak, napról napra ke­vesebb a madár, noha köz­ben új vendégek is érkez­nek, a sarkvidéki apró ma­darak: a hósármányok, a havasi fülespacsirták, a leg­északibb tájakon honos sar- kantyús sármányok. A kardoskúti Fehér-tavon ez idáig 79 fészkelő és 142 vonuló madárfajt figyeltek meg. De mit figyelhet meg az, aki csak arra vetődik ? A te­rület elsősorban madárvé­delmi célokat szolgál, nem turistalátványosságnak szán­ták, holott igazán az min­den szakaszában az eszten­dőnek. A kardoskút—hód­mezővásárhelyi úton köze­líthető meg, de az autóval érkezők is csak gyalogosan nézhetnek körül. Megfigyel­hetik az évszakok váltako­zását, a táj folyton más és más arculatát, s természete­sen a madarakat. Az út mentén az Orosházi Üj Élet Termelőszövetkezet külön kis alacsonylest állított fel az idelátogatóknak. Fehér László Szomszédolás A kiskunfélegyházi börtönmúzeum A maga nemében egyedülálló közgyűjteménnyel di­csekedhet az Alföld egyik legrendezettebb kisvárosa — vagy ahogyan a helybeliek tartják: a Kiskunság fővá­rosa — Kiskunfélegyháza. S bár ezt a települést mint Móra Ferenc szülővárosaként, Petőfi Sándor gyerekkora színhelyeként ismerjük, most mégsem irodalmi barango­lásra szeretnénk invitálni az olvasót. Az 1753-ban épült, majd a XVIII. század végén emeletesre bővített copf stílusú Kunkapitány-ház — amelyet a városközponttól pár száz méterre az M5-ös főközlekedési út belvárosi szakaszán talál meg az érdeklődő — ad otthont a Kis­kun Múzeum gyűjteményének. A fő attrakció minden­képpen az udvaron álló egykori városi fogház, s benne hazánk egyetlen börtönmúzeuma. A századfordulón, 1910-től Országos Börtönügyi Múze­um néven kezdték el gyűj­teni az anyagot, amelyet 1950 óta láthat itt a közön­ség. A jelenlegi, A magyar büntetőjog emlékei 1514— 1919. című kiállítást 1969- ben dr. Bónis György for­gatókönyve alapján rendez­ték be. A vasalt, több mázsás aj­tót hatalmas kulcs nyitja; az első pillanat élménye • most is meghatározó. Mindig és mindenkor felkelti kíváncsi­ságunkat a titok, az elzárt falak mögötti világ. Ilyen a börtön is, amely itt és így inkább kultúrtörténeti kurió­zumok gyűjtőhelye; a ma­gyar történelem egy kétség­kívül nagyon érdekes szelet­kéje. Ennek ellenére csak felnőtteknek és kiegyensú­lyozott idegzetűeknek ajánl­ható a megtekintése, bár a kiállítás rendezői tartózkod­tak minden horrorisztikus elem bemutatásától, nem áll szándékukban a néző ré- mítgetése. A földszinti helyiségek voltak egykor a cellák; az ablakok vasrácsa is eredeti. Sorra a büntetővégrehajtás fejlődéstörténetét követhet­jük nyomon. A piciny elő­térben vitrinben az évszáza­dokra mindent meghatározó alapmű, Werbőczy István Hármaskönyvének egy 1822- es kiadása látható; mellette a falon két alabárd . .. Az első szobában a megszégye­nítés relikviáit helyezték el. A középkorban a tömlöcöt (a XVII. századig) csak az őrizet helyének használták, a „rendes büntetés” a halál volt. Csak az enyhébb ese­tekben alkalmaztak megszé­gyenítést, testi fenyítést. Ilyen volt a pellengér, a szé- gyenpad, a lábkaloda, az os­torozás. A következő két helyiség már a személyi szabadságtól való megfosztás feudális ko­ri eszközeit mutatja be: bi­lincseket, béklyókat, posta­vasakat (a jobb kezet a bal lábbal láncolták össze ennek segítségével), a motollát (mereven tartotta fogva a rab kezeit) és más effélét. A vasalt cellaajtó mögött be­rendezett siralomház. Itt ka­pott helyet a halálbüntetés végrehajtásának középkori, igen változatos (?) eszköztá­ra. S amit tárgyi emlékben nem tudtak bemutatni, azt a korabeli metszetek segítsé­gével illusztráltak. A kiállítás az emeleten folytatódik: a szűk lépcső­házban egy akasztófa ijeszt rá teljes rettenetével a lá­togatóra. Mellette egy „bi­zonyítvány”, amelyet 1853- ban Both Ferenc részére ál­lítottak ki, s amelyben iga­zolják: nevezett kiváló mes­tere szakmájának. Both Fe­renc Haynau hóhéra volt... Az emeleti első teremben a múlt század legendás né­pi hőseinek társaságában ta­láljuk magunkat: Angyal Bandi, Zöld Marci, Sobri Jóska, Milfajt Ferkó és a többi betyár viselt dolgairól mesélnek a fényképek, per­iratok, tárgyak. Például a vallatás akkori kedvelt esz­köze is, a terem közepén terpeszkedő úgynevezett kop- laltatóláda. Akit ebbe csuk­tak, rövid idő múltán azt is bevallotta, amit soha nem követett el .. Rózsa Sándor „életműve” is szerepel itt dokumentumokban elbeszél­ve. Ö is raboskodott itt, aho­gyan a környék legismer­tebb betyárbandája; Bogár Szabó Imre két fiával és unokaöccsével. A legifjabb szegénylegény mindössze húszéves volt 1862-ben, ami­kor Pesten kötélen végezte. A börtönőri lakás beren­dezése akár egy XIX. száza­di módosabb polgár otthona is lehetett volna. A követ­kező terem kiállításának cí­me: A polgári korszak bör­tönei. Itt a látogatót a ma is működő fegyintézetek ki­alakulásának történetével is­mertetik meg. A vitrinek­ben olyan tárgyak kaptak helyet, amelyeket a rabok készítettek, elsősorban una­loműzésként, unaloműzőnek. Kártyák és rajzok, kisebb használati eszközök ezek. A terem végén vagy két és fél méter magas, fából készült világóra áll, amelyen a ko­rabeli, kézzel írt cédula me­séli el születése történetét: „Ezen órát 1915. október 1- től 1916. május 1-ig tervez­tem és 1916. június 6-tól 1918. október 8-ig készítet­tem. Vácott, 1918. október 8. (olvashatatlan) József ko­sárfonó segéd, jelenleg 18 évi és négy havi fegyházra ítélt fegyenc.” Az utolsó emeleti terem­ben azok emléke előtt tisz­teleghetünk, akik az elmúlt századokban az önkény el­len keltek fel, akik a sza­badságért áldozták életüket. A fő helyen egy durván ácsolt szék: ezen ült Marti­novics Ignác a budai vár alatti mezőn (amit később Vérmezőnek neveztek el), amikor lecsapta fejét a ba­kó. Emlékek Dózsa kivégzé­séről, Kazinczy Ferenc kuf- steini rabságáról, az aradi tizenháromról, a Tanács- köztársaság helybeli nép­biztosainak megöletéséről. Nemesi László A megszégyenítés középkori eszközei: nyak- Zárkabelső veremmel és bilincsekkel és lábkalodák

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents