Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-28 / 124. szám

1987. május 28., csütörtök Xevje, az anatevkai tejesember, ló nélküli kordéjával (Király Levente) Hegedűs a háztetőn II Szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka Békéscsabán Tudnak tapsolni Békés­csabán! Nem számoltam a perceket ,a taps (vastaps) forrósága volt a lényeges, ahogyan a színészeket kö­szöntötte a csabai közönség. És az a fővárosi lüktetés, forgalom, autók jövése-me- nése a színház előtt, a vas­taps után. Akárha a Víg-, vagy a Madách előtt álltunk volna a derűs, langyos ta­vaszi éjszakában. Az előadás pedig, amit a szegediek produkáltak Sán­dor János kétszeres Jászai- díjas rendezésében, a szo­katlan színpadon, kritika előtt és kritikán túl: színház volt. Magabiztos, tehetséges szereplők, minden agyon- magyarázást és blöffölést ke­rülő díszletekben (Varga Mátyás Kossuth-díjas), a já­tékhoz simuló jelmezekben (Vágvölgyi Ilona m. v.), al­kalmanként megragadó tán­cokkal (Tóth Sándor m. v.): ez volt az alap, amire fel­építhették a világsikerű musical, Joseph Stein— Sheldon Harnick—Jerry Bock Hegedűs a háztetőn előadását. Hogy mitől világsiker ez a musical? Hogy miért iga­zi, őszinte, nyílt színházi él­mény a szegedi produkció? Hogy mitől világsiker, azt a sikerek természetrajzát kutatva sem lehet biztonsá­gosan megmondani. A sajá­tosan szép, kifejező zene? A versszövegek (G. Dénes György fordítása) színvona­la? Az egész dramaturgiai tisztasága, következetessége? A történet tragikus bája, a mindenen átsugárzó ember­szeretet, a közösség megtar­tó erejében való hit, még a felbomlás után is, hogy egy­szer, újra? Ettől őszinte és nyílt az élmény? És attól, hogy Sándor János (a hat­vanas-hetvenes évek békés­csabai Shakespeare-ciklusá- nak kitűnő rendezője) me­gint csak bizonyította az annyiszor leszólt, kijátszott, de attól még megingathatat­lanul létező színházi tételt: jó előadás ott születik, ahol a rendező alázattal és nem önmutogatással közelít a drámához, melynek előadás­ban való megalkotására vál­lalkozik. Sándor János a Hegedűs színrevitelében (mint említettem) a törté­net, az emberi kapcsolatok, a helyzetek világos, lélek- mélységeket megforgató fel­építését helyezte középpont­ba, teret engedve színészei tehetségének, a játéknak, mely végig megőrizte homo­genitását még akkor is, ami­kor látomások tarkítják, so­Golde és Tevje a látomások hitvesi ágyában (Török Vera és Király Levente) Foót: Nagy László Évente ötvenezer perc! H szinkron- és videovállalatnál Egy éve már, hogy a Pan­nónia Filmvállalatból kisza­kadt és önállósult a Magyar Szinkron- és Videovállalat. Igazgatóját, Venczel Istvánt az eltelt hónapok tapaszta­latairól, az új vállalkozás eredményeiről kérdeztük Bu­dapesten a Vörös Hadsereg úton levő, ma is közös mű­helyben, a Pannónia Film­stúdióban. — A hazai szinkronfilm- és rajzfilmgyártás annak ide­jén együtt indult — mondta Venczel István. — A negy­venes, ötvenes években már félszáz filmet szinkronizál­tak évente. Az eredetileg csak szinkronfilmgyártásra átadott épületbe időközben beköltöztek a rajzfilmesek is. A Magyar Szinkron Állami Vállalat, akkor ez volt a hi­vatalos elnevezés, csak 1954- ben vette fel fantázianevét; Pannónia Filmstúdió. Voltak később kísérletek a rajzfilm­gyártás önállósítására, de anyagi okok miatt a kezde­ményezést mindig elvetették. Csak amikor idáig is elért a decentralizálás hulláma, ju­tottunk el a közben felnőtté vált szinkron-* illetve rajz­filmgyártás önállósult egysé­geinek létrehozásához. — Időközben a szinkron­filmgyártás határai is kitá­gultak. — Szinkronfilmgyártásunk valóban jó tízszeresére nö­vekedett. Ma évente 550-600 filmet szinkronizálunk; s mellette még 80-120 filmet feliratozunk. Szinkronfilm­jeinknek 75-80 százaléka a televízió számára készül. A filmszínházakban pedig éven­te 80-90 magyarul beszélő filmet játszanak, munkánk következményeként. — Hogyan tudták elérni ezt a mennyiséget? — Nem utolsósorban az­zal, hogy. korszerűsítettük a szinkronizálást, az elektro­technika a mi stúdiónkba is bevonult. Kezdetben csak az egyik stúdiónkat állítottuk át videoszinkronra. Mindez im­portnyersanyag- és munka­idő-megtakarítás, de egyúttal komoly minőségi változást is jelent. A videokazetta lénye­gesen olcsóbb, mint a devi­záért vásárolt filmnyers­anyag. Megépítettük a má­sodik video-szinkronstúdión- kat is. öt műtermünk mind­egyikében tízezer percnyi szinkronfilm készül évente, tehát ötvenezer perc! Tizen­öt forgatócsoportunk stúdi­ónként három-három váltott műszakban termel. — Nagyüzem lett a szink- ronfilmgyártó? — És alkotóműhely is egy­úttal — teszi hozzá az igaz­gató. — Ha csak azt számo­lom, hogy harminc műfor­dítónk, szövegírónk csaknem minden idegen nyelvet ké­pes átültetni magyarra. — Mégis mi az új vállalat teljes feladatköre? — Többrétű a tevékeny­ségünk: rövidfilmgyártás, vi- deokazettás műsorok készíté­se és szinkronizálás. A dön­tő helyet a videogyártás fog­lalja el, főleg vállalatok megrendelésére készítünk re­ferenciafilmeket. Rövidfilm­jeink kulturális vagy isme­retterjesztő témákat dolgoz­nak fel. Csak egy példa: a Kodály-énektanítás módsze­réről háromrészes video- programot forgattunk a Kul­túra Külkereskedelmi Vál­lalattal közösen. Ezen az úton szeretnénk tovább ha­ladni. — A jövő a videokazet­táké? — Az évtized végére vár­hatóan a hazai videokészle- tek száma elérheti az egy­milliót is. A kazetták gyár­tása éppen ezért égető kér­déssé vált. Mint mondtam, mi elsősorban kulturális té­makörrel szeretnénk foglal­kozni, ám nem elképzelhetet­len, hogy játékfilmeket vagy kész drámákat is szalagra HANGSZÓRÓ Rádiónap Gondolom, bosszankodnak a Rádiónap című műsorzuha- tag kitalálói, hogy nem két évvel ezelőtt jutott eszükbe ez az ötlet, akkor ugyanis éppen hatvanéves volt a magyar rádiózás. Üjabb három évet se akartak várni, hogy eljöjjön legalább a 65. évforduló, így most, az egyébként ritkán szo­kásos alkalomkor, a 62. születésnapon ünnepelte önmagát a rádió. Ha véletlenül elkerülte volna a figyelmem, s a ko­rábbi években is volt hasonló éterhullám-parádé, elnézést az eddig leírt sorokért. Ha volt. nem lehetett túlságosan emlékezetes az a nap. Mint ahogy a mostanira se fogunk sokáig emlékezni, hiszen a szó, még á hangszórón át is elröpül. Igaz, egy-két kivételtől eltekintve, nem is arra való a rádiózás, hogy általa akár kősziklába is bevéshető igék terjedjenek. Sokkal inkább hétköznapi társunk, haj­nalban, délben, este, kopogtatás nélkül is otthonunkba jö­vő barátunk a rádió. Koccintsunk hát a nem kerek szám­mal jelölt születésnapján, különösen azért, mert ilyenkor alkalom kínálkozik egy kicsit visszanézni és talán előre is pillantani. Csak egy kis emlék Hogy szalad az idő! A legidősebb nemzedék tagjai közül sokan vannak, akik már az első rádióadásokat is saját ma­sinájukkal vették. Akkor ők fiatalemberek voltak, divato­zott is, hogy mindenféle fejhallgatókkal, detektoros készü­lékekkel fürkésszék az étert, vajon megreccsen, netán meg is szólal a membrán? Hatalmas antennák, huzalok feszül­tek a lakásokban, földelés, meg miegymás kellett, s ha később „világvevő” készülékhez jutott a boldog tulajdo­nos, mesélte büszkén, milyen sok adást képes fogni. Jöttek is a hangok: andalító muzsika, móka, kacagás, sokszor pe­dig a történelem torz hörgései, sikolyai repesztették a dob­hártyát. Amikor uszítani kellett, népeket vadítottak egy­másnak habzó szájú mikrofonkalózok. És mert az életet jelentették a jóreménység hírei, a rádiódobozokat is csiz­májuk alá tiporták a háború levitézlett lovagjai. Építeni is könnyebb volt, amikor legalább a vezetékes rádió tölcsé­reiből dőlt a nóta, s a dal is arról szólt, hogy holnapra megforgatjuk az egész világot. Forog, forog ez az áldott, bolond világ, néha keserű levében, máskor meg napsütötte égbolt alatt. Várjuk a jó híreket, mert hozzászokni sose lehet a rémülethez, még akkor sem, ha immár együtt élünk a mindennapos félelmekkel. Bartók rádió, Budapest Végre keresztelőt is tartottak a mostani születésnapon: a jellegtelen nevű 3. műsor ezután Bartók rádióként je­lentkezik. Kossuth és Petőfi neve mellett Bartók Béla esz­meisége hirdeti itthon és határainkon is túl, hogy .életre, alkotásra, méltó eredményekre vagyunk hivatottak. Múlt és jelen termékenyítő találkozásának volt példája, hogy a névadó előtt az a riporter emlékezett a háború utáni kez­detekre, akinek a közvetítései nemzedékem számára min­dig élményt jelentettek: Szepesi György! Lehet valaki a szakma hierarchiájában bármilyen poszton, de a hallgató­nak a riporter csak mikrofonnal a kezében riporter. Nem akarjuk tudomásul venni sem a múló időt, sem más be­osztásokat, aki sok éven át jó órákat szerzett a közvetíté­seivel, hiányzik nagyon. Szepesi György elegáns tudása, sugárzó ügyszeretete bizonyára nem csak a hallgatóit ké­pes magával ragadni, de tanulhatnak tőle rádiós kollégái is. Sajnos, már csak a kispesti temetőben sírhatja el, hogy „Bozsik, mit csináltál, Bozsik, mit csináltál”, de legalább még égy osztrák—magyar focimeccsen eldalolhatná a gyö­nyörű strófát, amely úgy végződik: GÓÓÓÓLü! Jöjjenek a hétköznapok Fura ünnep volt ez a szombati rádiós majális, mint ahogy ellentmondásokkal, feszültségekkel terhes a mindennapi életünk is. Három csatornán megállás nélkül zúdult ránk a műsorfolyam, a legtöbb résztvevő nagyon akart bizonyí­tani, aztán legtöbbször görögtűz sikeredett a mutatvány­ból. Oda se lehetett figyelni ennyi sok mindenre. Műhely­titkokat mutattak be, ám e műhelyekből kikerülő műsorok szerencsére értékesebbek, mint a sok önvallomás. Mint az a háziasszony, aki felsóhajt az ünnepek után, a rádiósok is folytathatják mindennapi munkájukat, amely nem je­lent se szürkeséget, se unalmat. Mert az életünkről szól­nak, mondanivalójuk kifogyhatatlan. (Andódy) Nemzetközi bábfesztivál Békéscsabán dorják, emelik meg a föld­től magasabbra, alkalmasint az úristenig. Aki adhatna a gazdagságból egy kicsit töb­bet Tevjének (Király Leven­te érdemes művész remekel­te a szerepet) és családjá­nak, az öt lánynak, akik férjre vágynak, Anatevka falunak, ahonnan a cári ön­kény újra csak szétszórja Tevje népét. Pedig ott van már közöttük, befogadják a diákot, Percsiket, aki külö­nös eszmékben hisz, és még Szibériát is vállalja értük; ott él Fegyka, aki hagyo­mány ide, hagyomány oda, Tevje lányát, Chavát" szere­ti és egymásnak esküsznek örök hűséget; ahol már nem dől össze a világ, és nem omlanak le a házak, mint Jerikó falai- egykor, ha vi­dám zenére lányok és legé­nyek táncra kelnek. .. Különös hely ez az Ana­tevka, és különös ember Tevje, a tejesember. Okos is, meg rátarti is, bölcselke- dő és naiv, hívő is, miköz­ben képes legyőzni hitének ósdiságait, de az is igaz, ha csak annyit mond róla az ember: ember. Esendő, ke­mény, érzelmes és félelme­tes olykor, de mindig em­ber. Bonyolult és végtelenül egyszerű, kiszolgáltatott és tiszteletre méltó. Ezt mind megélte Király Levente, az előadás abszolút főszereplő­je. „Annyi baj van a világon, annyi a bajkeverő” — sírja, kiáltja egyhelyt, hogy a pil­lanatok tört része, alatt át­lépjen a legyőzhetetlen hu­mor bástyái mögé, és az úr­istennel perlekedve finto­rogjon: „Ha valakinek nincs semmije, sose megy tönk­re. . .” Hogy aztán okosab­bat a rabbi sem tud mon­dani, Tevje marad a hő­sünk, Tevje örömeit, bajait érezzük át és meg, amíg el nem érkezik a vastaps. Lehetne elemezni az elő­adás arányainak pontos ki­dolgozását, a rendező szí­nészvezetésének mesteri fo­gásait, a nagy tömegjelene­tek lehengerlő erejét, szép­ségét, külön felvillantani a Cejtelt alakító Markovits Bori és a Motelt játsszó , Turpinszky Béla színészi tel­jesítményét, Török Vera szívhangjait Golde szerepé­ben, Jente házasságközvetí­tő (Szabó Ildikó) jelenetei­nek légkörét, Lázár Wolf mészáros (Bácskai János) találó darabosságát, a tán­cosok és a zenekar (kar­nagy Nagy Imre) teljesítmé­nyét: végül is oda érkez­nénk, hogy a Hegedűs a háztetőn békéscsabai előadá­sa a szegediek vendégsze­repléseként feljegyzésre mél­tó alkalom volt a város színháztörténetében. Sass Ervin veszünk. Évente immár tíz­ezer videokazetta sokszorosí­tására vagyunk képesek. Van már kazettafeliratozó gépünk is. Igaz, nincs könnyű dől- ] gunk a feketepiacon uralko­dó kínálat mellett, de arra j kell törekednünk, hogy bő- j séges választékot adjunk mi j is. — Kísérleti jelleggel is dolgoznak? — Semmiféle kísérlet elől nem zárkózunk el. Anyagi lehetőségeinkhez mérten ele­get teszünk a művelődéspo­litikai feladatoknak. — Summázva az eddig f megtett utat, mit mondanak az igazgatónak az új vállal­kozásból leszűrt tapasztala­tok? — Még a kettéválás előtt — akkor még mint a két részleg közös igazgatója — tapasztalhattam, hogy a rajz­film és a szinkron két ön­álló műfaj, és hogy a közös cég egy házon belül féke- zőjévé válhat a további szak­mai fejlődésnek. Amikor pél­dául az első videoszinkron- apparátust felszereltettük a stúdiónkban, a rajzfilmesek érthető szakmai irigységgel néztek ránk. Azóta megvál­tozott a helyzet, nincs vita a tulajdonkérdésekben. Mind­két vállalat, bár közös fedél alatt, de jól és békésen együttműködve, egymást is segítve, addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. Szémann Béla Június 23-án kezdődik a VIII. békéscsabai nemzetkö­zi bábfesztivál. Ezen a na­pon délután 3 órakor lesz a megnyitóünnepség a Jókai Színházban, melyen Pusztai Ferenc művelődési minisz­terhelyettes mond ünnepi beszédet. A megnyitón a békéscsabai Napsugár, a bia- torbágyi Prospero, valamint a zalaegerszegi Bajazzo báb­együttes is fellép. A bemu­tatókat követően rendezik meg a résztvevők baráti ta­lálkozóját a városi tanács dísztermében. A fesztivál­bál este 8 órakor kezdődik az iskolacentrumban. Június 24-én, 25-én és 26- án az ifjúsági és úttörőház­ban, valamint a Jókai Szín­házban lesznek bemutatók. A záróünnepség szintén a Jókai Színházban lesz júni­us 27-én délelőtt 10 órakor. Ezen a nemzetközi szakmai zsűri ismerteti értékelését, majd átadják az arra ér­demes együtteseknek az UNIMA diplomáit. A bábfesztivál napjaiban nyitják meg Csavlek Etelka kerámia-kiállítását a Mun­kácsy Múzeumban, éjszakai klubbemutatókat szerveznek az iskolacentrumban, a sza­badtéri színpadon pedig Bangó Margit nótaénekes szerepel majd június 26-án, este 8 órai kezdettel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents