Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-18 / 115. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 0 MEGYEI TANÁCS LAPJA 1987. MÁJUS 18., HÉTFŐ Ára: 1,80 forint XLH. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Hét végi munka a földeken és a káztájikban lói jött a csapadék megyénkben Az elmúlt napok esőzései némileg lelassították a mező- gazdasági munkákat, sok helyütt azonban még ilyen körülmények között is dolgoztak a gazdaságokban és a szövetkezetekben, hogy megelőzzék a lemaradást. Vasárnapra már kisütött a nap, mindenütt munkába álltak a gépek és benépesültek a háztáji gazdaságok. Az Alföld legdélibb fekvésű vidékén, Csongrád megyében vasárnapra minden tavaszi növény magja a földbe került. A mintegy hatvanezer hektáron vetett kukoricaföld egyharmadán már kikelt és zöldell a növény. Gyorsan fejlődik a cukorrépa is, megkezdődött a talaj porhanyósítása és gyomtalanítása. Csongrád- ban kalászba szökött az árpa, s a kemény tél után szépen fejlődnek a búzatáblák is. Szolnok megyében beféje- ződött a körzet egyik leg- 'fontosabb növényi kultúrájának, a rizsnek a vetése, a gazdaságok a tervezettnél két százalékkal nagyobb területen, több mint 6400 hektáron tették földbe a vízi gabonát. . A hét végén — főként vasárnap — serényen dolgoztak a kiskertekben, gyümölcsösökben is. Bács-Kiskun- ban mindenütt szedték a szabadföldi zöldségféléket, köztük a spárgatöveket, gyűjtötték a sóskát, spenótot. Negyven gép segítségével 150 hektáron került termőhelyére az előnevelt paradicsompalánta. Kalocsa vidékén a fűszerpaprika-földeken gyomtalanítottak, miután a felázott talajon erősödött a gyomosodás. Szeged környékén hatsoros ültetőgépekkel száz hektáron tették földbe a paradicsompalántákat, a Duna—Tisza közötti homokvidéken megkezdték az újburgonya szedését. * * * A hét végén több mint 15 milliméter csapadék hullott megyénk földjeire. Tegnap délután felhívtunk két termelőszövetkezeti vezetőt, akiktől arról érdeklődtünk, hogyan segítette a növények fejlődését a mostani eső, milyen állapotban vannak a növények. Ruck János, az Üjkígyósi Aranykalász Tsz elnöke a következőket mondotta: — Nálunk mintegy 20 milliméter csapadék hullott. Jót tett a kora tavaszi vetésű növényeknek, szépen sorol a cukorrépa és a kukorica. Az utóbbi két hétben az 1400 hektár őszi búzánk is megerősödött. Májusban sokat javultak a kalászosok, így remény van egy közepes termés elérésére. A hét végén nem tudtunk dolgozni a földeken. Hátravan még 30 hektár bab vetése. A héten megkezdjük a cukorrépa sorkultivátorozá- sát. Májusban eddig több mint 60 milliméter eső hullott, mindez hozzájárult a legelők és gyepek jelentős fejlődéséhez. Most igaznak tűnik a mondás: a májusi eső aranyat ér. A Gyulai Köröstáj Tsz elnöke, Prohászka Tamás így vélekedett: — Jelentős csapadék volt a hét végén, így nem is tudtunk dolgozni. Jót tett a 800 hektár kukoricának, a 310 hektár cukorrépának az eső. Szója-vetésterületünket 200 hektárral megnöveltük, az idén 280 hektáron került földbe a mag. A búzánkra is kedvezően hatott májusban az eddigi 70 milliméter körüli eső, amely szerencsére nem párosult rendkívül nagy meleggel. Az elmúlt héten megkezdődött a lucernabetakarítás, itt nem kellett volna a csapadék. Ezt a kiesést pótolja az a haszon, amit a többi növényféleségnek jelentett az eső. V. L. Szocialista árucsere Választékosabb ellátás Még 1985 márciusában kapott engedélyt a Belkereskedelmi Minisztériumtól a Békéscsaba és Vidéke Áfész, hogy nagykereskedelmi tevékenységet folytasson. Indokolttá tette mindezt a választékosabb áruellátás, a határ menti és a szocialista árucsere kiszélesítése. A kezdet nem volt könnyű, ennek ellenére az első évben 35, tavaly már 80 millió forint forgalmat bonyolitott le a nagykereskedelmi részleg. Csehszlovákiából mintegy 7 millió forint értékű árut, elsősorban szerszámokat, építőanyagokat, háztartási cikkeket, ruhaneműt és vascsöveket vásároltak. Tavaly decemberben több bort, déligyümölcsöt tudtak szállítani boltjaikba, hozzájárulva a karácsonyi választék bővítéséhez. Ebben az esztendőben Romániából és Lengyelországból bútor, textília, édesség érkezik. így 10—12 millió forinttal színesítik a választékot. A tervek szerint kereskedelmi kapcsolatét teremtenek a Német Demokratikus Köztársasággal is. Elképzelésük szerint 1987-ben a nagykereskedelmi részleg nyeresége eléri a 2,5 millió forintot. (s. s.) A Skálabau Ipari Szolgáltató Gyáregysége Szentendrén mintegy három éve készít úgynevezett szendvicspanelokat a könnyűszerkezetes építkezésekhez. A 12 fős kollektíva által előállított oldalfalakból és tetőelemekből ipari, mezőgazda- sági létesítmények emelhetők. A korszerű építőanyagból, amelyet kemény poliuretánból gyártanak, mintegy 22 ezer négyzetméter készül évente (MTI -fotó: Balaton József — KS) Csehszlovák kommunista pártküldöttség érkezett hazánkba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására vasárnap Budapestre érkezett Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttsége, élén Jan Fojtikkal, a KB elnöksége póttagjával, a KB titkárával. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Berecz János, az MSZMP KB titkára fogadta. Jelen volt Ondrej Durej, Csehszlovákia budapesti nagykövete. Osszecsomézott injekciéstü — egymást öleié emberek Négy nemzet női törviadala Békéscsabán Maradj köztünk: szuperkoncert a Budapest Sportcsarnokban Ügy látszik, a segélykoncertek korát éljük. Az utóbbi néhány évben a hazai és a nemzetközi színpadokon az előadóművészet legkülönbözőbb műfajait képviselők — de kiváltképp a rockzenészek — léptek fel, hogy honoráriumukról lemondva, önzetlenül segítsék a bajba jutottakat. Dalok szóltak az afrikai éhezőkért, az SOS bat- tonyai gyermekfaluért, a magyar földrengés-károsultakért. .., és még sorolhatnám. A hazai popélet legújabb kezdeményezése, hogy támogatják a kábítószerező fiatalok meggyógyítására, a normális társadalmi életbe való beilleszkedésére indított országos akciót. A Magyar Ifjúság szerkesztőségének az ötlete volt ez a koncert. Ahhoz azonban, hogy létrejöhessen, hatalmas szervezőmunkára volt szükség. De szerencséjük volt, mindenki melléjük állt. A BS vezetősége, a rádió, a tévé, az Omega együttes — amely a felszerelést adta — és természetesen a felkért zenekarok. így semmi akadálya nem lehetett, hogy jól szórakozhasson a közönség szombat este. Fél 7: a jegyüzéreknek felkopna az álla. Korlátlanul van ugyanis belépő. Pedig népi is drága, 100 forintért árulják. Háromnegyed 7: fényárban úszik a csarnok, alig van fél ház. Néhányan a földön kártyáznak. Csak a színpad előtt állók — néhány éve még csöveseknek hívták őket — üvöltenek. Pontosan 7 óra van. Hirtelen sötét lesz, a pódiumon a Géniusz együttes, felhangzik egy dal: Maradj köztünk (az ismert szerzőpáros — Szörényi—Bródy erre az alkalomra komponálta). Túlzottan nagy sikert — finoman fogalmazva — nem arattak. Bubik István köszönti ezután a nézőket, majd Gubcsi Lajos — a Magyar Ifjúság főszerkesztője — a koncert kapcsán néhány gondolatébresztő szót mond. A tömeg azonban tombolva követeli már a bandákat. Végre megjelenik a színpadon Nagy Feró és a Beatrice. A nyakukban babos kendő. Néhány régi nóta, és berobog „autóján” — amely három egymás végéhez kötözött botból és egy seprűből áll — Vaszlawik Gazember, Kelet-Európa egyetlen rocksámánja, aki egyben mozgásművész is — fantasztikus sikert arat. Nincs időnk azonban álmélkodni, mert már a Bikini andalít el muzsikájával. Egy kislány könnyes szemmel énekel velük. Bubik István bejelenti: a Heavy Metal sztárcsapata következik. A rockerek őrjön- genek, a nézőtérről több százan rontanak a pódium elé. A jel és a Totális Metal című nóták megbabonázzák a rajongóikat. Ujjaival V betűt formálva egy 50 év körüli férfi hadonászik, akinek szögecsekkel kivert ruháját bárki megirigyelhetné. Dallamosabb, lágyahb zenét játszik a Varga Miklós Band. Sikerük talán éppen ezért sokkal mérsékeltebb. A hazai popszakma egyik legkulturáltabb együttese, a V’ Moto Rock követi őket. Eközben két fiú karateleckébe kezd — de leintik őket. Egy szál gitárral a kezében ezreket tud dalra fakasztani — ez Bródy János. Utolsó dala mi más is lehetne, mint a sok vihart kavart Ha én rózsa volnék... öngyújtók, csillagszórók gyulladnak fel. Már évek óta csúcson van a KFT. Intellektuális muzsikájuk itt is frenetikus sikert arat. Erre a zenére még egy anyuka is táncra perdül, nyakában kétéves csemetéjével. Világhírű Rolling Stones-dal sajátos magyar átdolgozásban a veresegyházi asz- szonykórus közreműködésével, ők a Z’Zi Labor. Az idősebb nénik mozgásán azonban látszik: ők még más ritmusra ropták hajdanán. Hatalmas a hangzavar, a színpadon az R Go. Őket éltető — és ellentranszparensek. Őket azonban mindez cseppet sem zavarja. Rendíthetetlenül játsszák egyvelegüket, a 3+2 együttes stílusában. Finálé. A Géniusz együttes néhány sztárral kiegészülve ismét eljátssza az est címadó dalát. Háromnegyed 11: fényárban úszik a csarnok, a koncert véget ér. Budapest, 1987. május 16. Bundula Csaba Jánosi Zsuzsánk hengereltek pástra léptek a vasárnapi versenyen. Olasz—francia, magyar— román párosításban kezdtek a csapatok délelőtt, némi meglepetést okozott, hogy a legjobbjaikat nélkülöző — Vaccaronit, Zalaffit, Trili- nit, Giufridat — olaszok így is villámpartiban győztek 9:1 arányban, ugyanakkor a magyar lányok nehezen bírtak a románokkal: 9:4. De azért a Ste'janek—Husti (ismertebb nevén Guzganu) 5:2, a Jánosi—Gyiurkan 5:0 és a Kovács—Husti 5:2 ösz- szecsapás utalt a megérdemelt győzelemre. A második fordulóban a franciák igyekeztek kiküszöbölni a csorbát ellenünk, 6:4-es magyar vezetésnél még minden lehetséges volt, de aztán Kovács, Jánosi és Szűcs győzelmei megnyugtatták a kedélyeket, amely egyébként ezen a mérkőzésen volt a legfeszülíebb. A másik páston a románok könnyen győztek a fiatal olasz csapattal szemben: 9:2. Így a délutáni Azzurikkal vívandó mérkőzés előtt, már akár kis különbségű vereség esetén is magyar győzelem ígérkezett. Persze, a lányok nem bízták a matematikára a versenyt — győztek, miközben a románok kikaptak a gall-kakasosoktól. Így a Békéscsabán megrendezett nagyszabású vívóversenyen a hazai siker egyértelműnek mondható. (Folytatás a 8. oldalon) Rangos, Békéscsabán eddig nem látott sporteseményt rendeztek vasárnap az ifjúsági és úttörőházban, ahol a Magyar Vívószövetség megbízásából a Békéscsabai Előre Spartacus rendezte a „Négy nemzet női tőrcsapatversenyét” — olasz, francia, román és magyar résztvevőkkel. A sportegyesület 75 esztendős jubileuma jegyében rendezett versenyt dr. Gally Mihály, a Békéscsabai Előre Spartacus társadalmi elnökhelyettese nyitotta meg: — Köszönjük, hogy hozzájárulnak jubileumunk megünnepléséhez, reméljük, hogy e verseny segíti önöket a közelgő vb-re történő felkészülésben — mondta köszöntőjében. Nem kis mezőny gyűlt össze, hiszen olimpiai és világbajnoki győztesek és dobogósok is A győztes magyar válogatott (balról): Szőcs, Stefanek, Jánosi, Tuschak, Kovács