Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-10 / 85. szám
1987. április 10., péntek HgmauKfe« Archív felvétel a békéscsabai táncházban Fotó: Szőke Margit I Táncházak kérdőjelekkel A táncházmozgalom kezdete, majd országos felvirágzása óta — mely a hetvenes évekre tehető —, több Békés megyei kezdeményezésről is hallottunk. Ám valahogy e kísérletek — itt, ahol öt neves néptáncegyüttes működik (!) — nem jártak sikerrel. Hogy miért? Nem könnyű megadni a választ. A szarvasi Tessedik táncegyüttes vezetője Csasztvan András, az orosházi néptáncosok irányítója Kurtucz Borbála és a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ népművelője, aki egykor maga is aktívan táncolt, Szatmári Sándor mindenesetre megpróbálkozott vele. Szedjük hát csokorba véleményüket, mely olykor egyezik, olykor merőben eltér egymástól ... Próbálkozások Az első próbálkozás az akkor még Gyulán "működő Békés Banda nevéhez fűződik. Szégyen, nem szégyen, egy kiskocsmában rendezték meg az első táncházas ösz- szejöveteleket, ám sem a szülők, sem a hivatalos szervek nem nézték jó szemmel, hogy ilyen körülmények között szórakoznak a fiatalok. A táncház új otthona a Komló lett. S jöttek az első viharfelhők: az árak az új helyen nem az ifjú táncosok pénztárcájához voltak méretezve. Ráadásul úgy tűnt, meghittségükből is veszítettek ezek a délutánok. Újabb helyszín: úttörő- és ifjúsági ház. Az összejövetelek időpontja ütközött a Körös táncegyüttes próbáival, így a táncosok lemorzsolódtak. Maradt néhány kívülálló . . . Még volt egy-két összejövetel, de igazi mecénása nem volt a kis csapatnak, a költségek pedig egyre nőttek . . . Szarvason kéthetente rendeztek táncházat, 1983 őszétől 1984 tavaszáig. Ez időre tehető a helyi Tessedik tánc- együttes újjászületése is. Jól jött a táncház a tehetségkutatásban. A zenekar is adott volt, hiszen a Forrás együttes akkor még létezett (mára már sajnos feloszlott). Később az együttes újjászervezését követően a próbák, s a fellépések gyakran ütköztek a táncházi napokkal. Az addigi résztvevőknek mintegy 40 százaléka elmaradozott, s — ez törvényszerű — ha nincsenek sokan, nincs vonzereje a közös táncnak sem. Ma már csak alkalmanként, egy-egy nagyobb diákmegmozduláson perdülnek táncra a fiatalok. Békéscsabán is több próbálkozás volt, legutóbb az elmúlt évben a Megyei Művelődési Központ nagytermében jöttek össze a fiatalok. A megye egész területéről érkeztek (elsősorban együttesi tagok), de voltak kívülállók, táncolni nem tudók . . . Már ez is gond volt, hiszen, sokan nem bírtak lé- • pést tartani a többséggel, így inkább el sem jöttek. Aztán beállt a nagy hideg, a vidékiek otthon maradtak. Ráadásul a táncház vezetője, Sára Ferenc elkerült a megyéből ... S a megyeszékhelyen ismét nincs táncház... Feltételek Természetesen ahhoz, hogy valahol a táncházmozgalom felvirágozzék, sok minden szükségeltetik . .. Egy aránylag tágas, kulturált, fűtött, takarított (stb.) helyiség, mely az adott időpontban mindig szabad. Ez azért fontos, mert beszélgetőpartnereink rendszeresség nélkül el sem tudták képzelni e mozgalmat. (Egy-két csalódás — elmaradt ezért, vagy'azért — és oda a tömegbázis.) Aztán ha adott a hely, ott a másik gond: a zenekar. Van aki csak az élő zenére esküszik, mondván, annak hangulata, atmoszférája van. Egy kezünk is elég lenne ahhoz, hogy megszámoljuk, hány táncházkísérletre termett zenekar van a megyében. Talán a végre megalakult népzenei műhely segít ezen, de az is időbe kerül. Ráadásul a zenekart meg kell fizetni, bevétel pedig ha van is, nagyon minimális egy-egy ilyen rendezvényen. S akkor még az oktatókról nem is beszéltünk . .. Pedig néptánckultúránk korántsem olyan fejlett, hogy a táncházakon spontán felálljanak,. táncoljanak a fiatalok. Ezt is tanítani, tanulni kell, de erről bővebben később szólunk. Az oktatóknál maradva: kevesen vannak, s bizony az együttesi munka teljes embert kíván . . . Emellett táncházat vezetni, s méginkább megszervezni azt, nem kis dolog. Persze mondhatnánk, miért nem jó a gépzene? Csasztvan András ezzel is szívesen kiegyezik. De ehhez korszerű technika, jó minőségű felvételek, gazdag (legalább kétórás) zenei anyag és megfelelő erősítés kell. Kétségtelen előnye viszont a megbízhatóság. S ha minden összejött... A fentebb említett próbálkozások során nagyjából minden összejött. A mozgalom mégsem bizonyult életképesnek. S itt hadd idézzük a szarvasi együttes vezetőjének szavait, aki egy kicsit visszatekintett a múltba. ,.A Galgamentén. mesélték nekem az öregek, hogy vasárnap délutánonként a kocsmaudvaron rendeztek táncmulatságokat. Ismerték egymást, idegen be sem juthatott, nehogy elvigye a lányokat. Ma mi a helyzet? Épp arra használjuk-a táncházakat, hogy lehetőséget biztosítsunk az ismerkedésre. És manapság az idegenek még nehezebben oldódnak fel, különösen ha ezt olyan forma közepette erőltetjük, amely ugyancsak idegen számukra . . .” Mert a táncok ismerete elengedhetetlen feltétele egy sikeres táncháznak. Még a Dunántúli ugrós három alaplépésének elsajátításához is legalább fél óra kell, s — mondják — ez a legköny- nyebb a magyar táncok közül ... S ez még mindig nem elég, hogv jól érezze magát az ember. Hogy párba állva, önfeledten improvizáljanak. ehhez legalább egy év kell. Minderről Csasztvan András beszélt. Igen. A táncházra is nevelni kell a fiatalságot. De hogyan? Mikor? Hogyan tovább ? Nehéz lenne összeszámolni, hány gyermekegyüttes van megyénkben. E csoportokban felcseperedők többsége azonban nem jut be a nagy együttesekbe. Ám ha sikerül úgy megválni a csoportból, hogy megmaradjon vonzalmuk a tánc, a népi hagyományok iránt, nyert ügye van a táncházmozgalomnak. Különösen akkor, ha a csoportokban, melyekbe jártak, nemcsak színpadi produkciókra készítették fel őket — e szemléleten szerencsére már túl vagyunk —, hanem megtanították táncrendekre, improvizálásra is. És az idősebbekről mondjunk le? — kérdezhetnénk. Kurtucz Borbála a tanfolyami formát tartaná üdvözítőnek a felnőtt kor küszöbén állóknak. És még valamit szeretne: „Dédelgetett álmom, hogy napközis tanároknak, pedagógusoknak tartsak tanfolyamot...” S ez már valahol túlmutat a táncházmozgalom léte és nem léte körüli gondolatokon. Hiszen a lényeg végül is az, hogy tánckulturánk színvonalát emeljük, s ennek csupán egyik formája a táncház. Egyik a sok közül. De azért ne mondjunk le róla! Nagy Ágnes---------------------;-----------------N D Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat felvesz baromfifeldolgozás és -csomagolás munkaterületekre női segéd-, és betanított munkásokat két műszakra. Munkaidő: heti 40 óra. Kereseti lehetőség: 26—30,— Ft,óra a teljesítménytől függően. Délutáni műszakra megemelt műszakpótlékot fizetünk. A vállalat a vidéki dolgozók részére utazási költségtérítést biztosít.-Az alábbi útvonalakon munkásszállító autóbuszok szállítják be a dolgozókat: — Körösújfalu—Vésztő—Bélmegyer—Tarhos — Csökmő—Szeghalom—Körösladány— Köröstarcsa—Mezőberény — Geszt—Mezőgyán—Nagygyanté—Doboz — Sarkadkeresztúr—Sarkad—Doboz — Dombegyház—Kisdombegyház— Magyardombegyház—Kunágota— A1 más k amarás—N agy kamarás— Medgyesegyháza—Pusztaottlaka— Csabaszabadi — Dévaványa. Jelentkezni lehet: a vállalat felvételi irodájában, Békéscsaba, Orosházi út 16. Szuchánszki Mihály élete — Elmúltam nyolcvan éves. Tótkomlósi szegényparaszt családban születtem 1906. szeptember 4-én. Három éves voltam, mikor édesanyám meghalt. Már 9 évesen kénytelen voltam a hódmezővásárhelyi tanyákra libapásztornak beállni, mert édesapám nyolc gyermekének létfenntartását alig-alig tudta biztosítani. Fiatal gyermek voltam, amikor egy nap Békéscsaba felől katonák érkeztek a faluba vonaton. Vége a háborúnak! Éljen a forradalom! Éljen a Tanácsköztársaság! — kiabálták örömükben a levegőbe lövöldözve. Nagyon bosszús voltam akkor, hogy én még csak 13 éves vagyok, s nem mehetek el vöröskatonának, az urak ellen harcolni. A Tanácsköztársaság bukása után még nagyobb nyomor szakadt ránk. Tizennyolc éves fejjel otthagytam a szülői házat, téglaverő munkásnak álltam. Két év múlva pedig meg akartam házasodni, de még ebben az évben nagy fájdalom ért: menyasszonyom az aratási munkában olyan erős napszúrást kapott, hogy meghalt. Attól fogva nemigen találtam a helyemet. Csak a hozzám hasonlóan szegény sorsú, politizáló emberek között kaptam egy kissé életre. A ’30-as évek elejétől már rendszeresen hallgattam a moszkvai rádió magyar nyelvű adásait, s abban Bokányi Dezső beszámolóit. A csendőrök zaklatásait társaimhoz hasonlóan én sem kerülhettem el. A munkásmozgalom elméleti dolgaival nehezen boldogultam, mivel mindössze négy elemit végeztem. De az elvtársak, Kovács János, Madzsal József, Hudák András, Kurusta Pál és János, Maliga András, Lóczi János és István, Benvó János, meg az ifjúságiak kö- ^ül Karkus Mátyás sokat segítettek. Megtudtuk, hogy a spanyol nép szabadságharcot vív a fasiszta Franco ellen. És az a hír is elérkezett hozzánk, hogy Csehszlovákiából nagyon sok önkéntes indul Spanyolországba. Mi is menni akartunk, de ehhez nem volt elég pénzünk. Kétségbeesett tettre szántam el magam. „Érdekből” házasságra léptem egy falumbeli, idős, de pénzes özvegy kócsmáros asszonnyal. Időközben Franco diktátor megerősítést kapott, s ezért társaim lemondtak a spanyolországi útról. A 9 hónapos házasságomból származó anyagiakra alapozva, csupán ketten vágtunk neki Paulik János barátommal a csehszlovák határnak. Pozsonyban — gyermeteg módon, félreértve a polgári demokrácia mibenlétét — a hivatalos szervektől kértünk segítséget a továbbjutáshoz. Egyik helyről a másik helyre küldözgettek bennünket, és csak mosolyogtak rajtunk. Végül egy igazi elvtárs elé kerültem, aki azt mondta, ha tenni akarok- valamit a mozgalomért, mernek vissza Magyarországra. Ennek az elvtársnak a közbenjárásával szabadultam ki a pozsonyi börtönből azután, ahova a csehszlovákiai kálvária végén bezártak, majd ugyancsak ő gondoskodott arról, hogy a határig eljussak. Itthon a csendőrségen kellett jelentkeznem. Felügyelet alá helyeztek. Rövid időn beiül felvettem a kapcsolatot a régi elvtársakkal, de most már óvatosabb voltam. És óvatosabbak voltunk valamennyien. Mindig másutt találkoztunk: hallgattuk a moszkvai rádiót. A régi detektoros készülék helyett, amelyet a rendőrkopók eladattak velünk, Makón, majd Szentesen vettünk egy- egy új rádiót. Hazatértem után egyébként rövidesen felbontottam a házasságomat, majd újra nősültem. Leendő feleségemmel együtt jártam munkára egy nagybirtokoshoz, ott sztrájkot is szerveztem, amit a bandagazda a csendőrségen bejelentett. Le is fogtak azonnal. De a földesúr szabadon engedtetett, és napi 40 fillérről visszaállíttatta a bérünket is az eredeti 60 fillérre. Az 1938-as választások idején röpiratokat terjesztettünk, plakátokat ragasztottunk. Ez volt az az év, amikor azt is elhatároztam, hogy ismét átmegyek Csehszlovákiába, ahol legálisan működik a kommunista párt, s onnan politikai anyagokat hozok haza. Csempészekkel jutottam át a határon. Amíg ők a Magyarországon jól eladható portékákat vásárolták föl, addig én propagandaanyagok után néztem. Az utat ekkor, 1938-ban még egyszer megtettem, s mivel alibiből magam is hoztam ■
