Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-30 / 101. szám

NÉPÚJSÁG 1987. április 30., csütörtök Csütörtök Tegnap reggel az újítá­sokkal foglalkozott az egyik riport. A téma nem új, vissza-visszatér a honi sajtóban. |De úgy látszik, kevés helyen találnak megfelelő visszhangra az újítások bevezetését szor­galmazó írások, rádiós, té­vés riportok. Mert sok vállalatnál még ma is ódz­kodnak az újtól, maradnak a kényelmesebb — ám gaz- daságtalanabb — régi meg­oldásoknál. S közben? Közben óriási vesztesé­gek iérik népgazdaságun­kat a kényelmesség a rossz értelemben vett „hagyo­mányápolás” miatt. El­hangzott a reggeli beszél­getésben, hogy az újítások egyharmada széles körben alkalmazható lenne. Ennek ellenére — hogy csak né­hány példát soroljunk — az energia-, alapanyag- és időmegtakarító megoldá­soknak csupán töredékét hasznosítják országszerte. Így — a becslések szerint — több milliárd forint kár éri hazánkat évente. Most, mint ihallhattuk, egy adatbankot hoznak lét­re, ahol tárolják az újítá­sokat és lehetőség szerint propagálják is azokat. j Mindannyiunk érdekében kívánjuk, legyen sok kun­csaftja ennek az adatbank­nak! p. f. — KEDDEN késő este ér­kezett haza Békéscsabára a Bartók Béla leánykar kéthe­tes koncertkörútjáról. A negyventagú kórus az Ame­rikai Egyesült Államok több nagyvárosában adott sikeres hangversenyeket, találkozott zeneiskolák növendékeivel, kórusokkal és megtekintette a városok nevezetességeit. —i BÉKÉSCSABA város tö­megközlekedésének felül­vizsgálata az új autóbusz­pályaudvar üzembe helye­zésével összefüggésben cím­mel tart előadást dr. Zsiray István és Bencsik Attiláné május 4-én, hétfőn délelőtt 11 órakor a Körös Volánnál. A fiatalok divatját képvi­seli a Budapesti Finomkö- töttáru-gyár szintetikus se­lyem dzsörzéből készült aszimmetrikus redőzésű ru­hája. Ez a kép már tavaszi­nyári divatbemutatón ké­szült (MTI-fotó) /—----- "■ \ A gépjárművek gumiab­roncsának felfekvési felüle­te — talán meglepő, de — nem növekszik attól, ha a légnyomást csökkentjük, s nem változik kedvezően ilyenkor a gépjármű menet­biztonsága sem. A kisebb légnyomás az abroncs túl- melegedését és viszonylag rendkívül gyors kopását okozza. Műfoggyökeret készítenek alumíniumoxid-kerámiából az Orosházi Kazángyártó és Építőipari Szövetkezetben. Az első negyed évben 1600 darabot szállítottak a hazai gyógyászati intézményeknek, s a várható külföldi meg­rendelések előfeltételeként jelenleg három országban — Ausztriában, az NSZK;-ban és Spanyolországban —vizs­gálják az egészségügyi szak­emberek a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet, valamint az oroshá­zi szövetkezet szakemberei által előállított különleges tisztaságú biokerámiát. Az orosházi szövetkezet már évek óta gyárt a textil­ipar számára alumíniumoxid szálvezetőket és a kutatóin­tézet a szentesi kórház ösz­tönzésére kezdte vizsgálni az anyag egészségügyi haszno­sításának lehetőségeit. Az alumíniumoxid-kerámia úgynevezett szövetbarát tu­lajdonságaira már korábban felfigyeltek a kutatók, de az élő szervezetbe való beépít­hetőség mellett számos egyéb követelménynek is meg kel­lett felelnie: rendkívül tisz­tának, tömörnek, tökélete­sen kopásállónak, könnyű­nek, korróziótűrőnek, ke­ménynek kell lennie. Az el­ső beültetést a szentesi kór­házban végezték el, s ma már húsz körül van azok­nak az intézményeknek a száma, ahol műfoggyökér- beültetést is vállalnak. Erre elsősorban olyan esetekben van szükség, amikor a pá­cienseknek nincsenek olyan fogaik, amelyekhez a hidat vagy a koronát rögzíteni le­het. Magyarországon eddig már több mint 200 ember állkapcsába ültettek alumí­niumoxid műfoggyökeret. Üzemorvos a Kondorosi Egyesült Tsz-ben A Kondorosi Egyesült Tsz-ben — a nyugdíjasok­kal együtt — 2200 tagot tar­tanak nyilván. A tagság egészségvédelme érdekében bízták meg üzemorvosi te­endők ellátásával dr. Bartó­ki László orvost. Nemcsak a rendelőben találkoznak vele, időnként a munkahelyeken is felkeresi a dolgozókat. A helyszínen győződik meg ar­ról, hogy az állattenyésztés­ben, a műtrágyával, nö­vényvédő vegyszerekkel dol­gozó munkahelyeken milyen egészségre ártalmas veszély „leselkedik” a munkásokra, így több idő jut nemcsak a gyógyításra, hanem a beteg­ségek megelőzésére is. a. Nyitás előtt a Duna-kanyar strandjai Készülnek a szezonra a Duna-kanyar strandjai. A legtöbb helyen felújították a berendezéseket, kicserélték a medencékben a télen szét­fagyott csempéket, új rafestik az öltözőket, a padokat, friss gyeptéglákat telepítettek. A strandok többsége május 1- jén nyit. A pihenést zavaró és a víz minőségét is rontó kánikulai zsúfoltság csök­kentésére néhány helyen a kiadható jegyek számának csökkentését tervezik. így például Visegrád-Lepence- fürdőn a korábbi 2500 he­lyett naponta legfeljebb 1800, a leányfalui strandon 550)3 helyett 2200 vendéget fogadnak. A dunai szabad­strandokon természetesen nincs ilyen korlátozás, és többfelé — elsősorban a Szentendrei-sziget homokos partjai mentén —• zuhanyo­zókat, kabinokat is felállíta­nak. PROGRAMAJÁNLATUNK BÉKÉSCSABA — Videomozi. A Maár Gyula rendezte A lőcsei fehér asszony című filmet láthatják az érdek­lődők ma, csütörtökön délután 3 órától a megyei könyvtárban. — Díszhalkiállítás látható ma 15 órától a Démász kirendeltsé­gén (Gábor A. u. 1.) május 6- ig. — A Körös Hotelban május 1- én 14 órától Szegedi Nóra és Kincses Károly operetténekesek. 16-től Dévai Kamilla és Pelső- czy László, 16 órától pedig Dó­ka Andrea, Monori Balázs és Sövény Tibor műsorát rendezik meg. — A Megyei Művelődési Köz­pontban május 1-én 15 órától fürdőruha-bemutatót tartanak, 15.30-tól tűz- és kardnyelők szó­rakoztatják a közönséget, 16 órá­tól pedig a szegedi Rakovics- együttes blues-regtime show-Ja lesz. Ugyanitt táncházat rendez­nek 17 órai kezdettel. — Pósteleken 3 napos rendez­vényt szervez a Szabadidő- sportklub. l-én 14 órától szóra­koztató programokat ajánlanak. 2-án már délelőtt sportbemuta­tókkal kezdődik a nap; 15 óra­kor a szimfonikus zenekar be­mutatóját hallgathatják az ér­deklődők. Vasárnap, 3-án 10 óra­kor természetvédelmi sétával kezdődik a program és folyta­tódik különböző kulturális és sporteseménnyel. Póstelek meg­közelítése a Békéscsaba, Hunya­di térről induló autóbuszokkal történik igény szerint. A vitel­díj 8 forint. GYUI.A — Jékely Zoltán Mátyás ki­rály juhásza című mesejátékát láthatják az érdeklődő gyerekek ma délután 4 órai kezdettel a művelődési központban. — Ma este 9 órától a vár kör­nyékén utcabálat rendeznek. X zenét Cintula (Keresztes Tibor) szolgáltatja. — KFT-koncert lesz a sza­badtéri színpadon pénteken este fél kilenctől. — Dixieland show-t rendeznek a vár környékén május 2-án, szombaton este 20.30-tól. — A Gyulai Kamarazenekar hangversenye — Marton György vezényletével — május 4-én 19 órakor kezdődik a zeneiskolá­ban. Közreműködik: Csonka Barna. * * * A szabadtéri programot rossz idő esetén a művelődési köz­pontban rendezik meg. OROSHÁZA — D2 és Dl osztályos társas­táncversenyt rendeznek május 3- án 14 órai kezdettel a műve­lődési központban. — Szeverényi Mihály festmé­nyeiből nyílik kiállítás május 4- én 18 órakor a művelődési köz­pontban. — Martti Kalmari, a finnor­szági Kuusankoskl Népfőiskola igazgatója tart előadást május 4- én 19 órai kezdettel a műve­lődési központban. BÉKÉS — Fábián László fafaragó munkáiból nyílt tegnap délután kiállítás, mely az 1. számú ál­talános Iskolában látható. SZARVAS — Kozák János festőművész munkáiból nyílik kiállítás má­jus 4-én 16 órakor az óvónő­képző intézetben. mezoberEny — A tánciskolások vizsgabe­mutatóját holnap, május l-én 18 órai kezdettel rendezik meg a művelődési központban. — „Cigány show”. Lukács Bá­lint és együttese május 3-án 17 órától szerepel a művelődési központban. BATTONYA — Ahogy ők látják címmel május 4-én 19 órai kezdettel vi- taműsort rendeznek a művelő­dési központban a labdarúgás­ról. Vendégek: Albert Flórián, Gulyás László és Lukács György. bEkessamson — A művelődési ház kézimun­kaszakkörének munkáiból lát­ható kiállítás az intézmény klub­szobájában május 5-ig. DOMBEGYHAZ Díszítőművészeti kiállítást ren­deznek a művelődési házban má­jus 1. és 3. között. Az elmúlt napokban az IBUSZ területi igazgatósága szerve­zésében a Bolgár Tv forgatócsoportja felvételeket készített Békéscsabán, Gyulán és Mezőhegyesen. Mintegy 40 perces filmet mutatnak be a Dél-Alföld idegenforgalmi nevezetes­ségeiről azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kedvet csinál­janak az idegenforgalom kibővítéséhez. Fotó: Béla Ottó Megjelent a szegedi országos elméleti tanácskozás anyaga A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent A szocializmus fejlődésének időszerű kérdései hazánkban címmel idén február 19—21. között Szegeden megtartott országos elméleti tanácsko­zás anyaga. A kötet — az elhangzás sorrendjében — Háztájiból tizenkétezer hízott Csanádapácán tartalmazza a tanácskozás megnyitóját, Berecz János, az MSZMP KB titkára be­vezető előadását A szocia­lizmus valósága és fejlődé­se Magyarországon címmel, valamint az öt referátumot, illetve a szekcióvezetők vi­ta-összefoglalóit és a zárszót. sertés A háztáji gazdálkodás szerves része a Széchenyi Tsz-nek Csanádapácán. A község szorgos lakói sertés- és szarvasmarha-hizlalással, tejtermeléssel és zöldségter­mesztéssel pótolják a szö­vetkezetben szerzett jöve­delmet, illetve a nyugdíjat. A háztáji földön jól jöve­delmező, de erősen munka- igényes növényeket termel­nek: fűszerpaprikát, cseme­gekukoricát, hagymát, hib­rid kukoricát, paradicsomot. Az állattenyésztés is so­kat hoz a konyhára. Egy év alatt 12 ezer hízott sertést, 300 hízó marhát és 500 ezer liter tejet értékesítenek. A Széchenyi Tsz évente mintegy 70-80 millió forint értéket vásárol fel a háztáji gazdaságokból, ami népgaz­dasági szempontból is igen jelentős. a. Ünnepi nyitva tartás A nyilt árusítású üzletek — a május 1-i ünnepek előtti és alatti — nyitva tartási rendjét az alábbiak szerint állapították meg: Április 30-án, ma, csütörtökön valamennyi élelmiszerüzlet, csar­nok és piac 19 óráig, az ennél később záró üzletek a csütörtö­ki nyitva tartási rend szerint tartanak nyitva. Az iparcikküz­letekben a csütörtöki, a ven­déglátóipari egységekben a szombati nyitva tartási rend sze­rint dolgoznak. Május l-én, pénteken minden üzlet zárva tart. A vendéglátó­ünyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Sólyom Erzsébet és Nemes Sándor, Sonkolyos Ibolya Már­ta (Orosháza) és Muhel Sándor (Gádoros), Makszi Tünde Esz­ter (Kardoskút) és Magony Sán­dor (Csanádalberti), Péter Ildikó (Gádoros), Vincze László (Szen­tes), Orsovszky Gyöngyvér (Bu­dapest, XI.) és Udvardi Attila Imre (Budapest, XIV.), Rattai Erika (Orosháza) és Takács László (Hódmezővásárhely), Laurinyecz Tünde (Újkígyós) és Becsei Ferenc (Orosháza), Si­mon Zsuzsanna (Tótkomlós) és Németh Sándor (Tótkomlós). Születések: Földesi Imre és Aranyi Márta fia Imre, Dénes László és Tóth Valéria leánya Anikó, Hegedűs Jenő és Kamasz Piroska Ágota fia Gábor, Kasza István Géza és Krivik Magdolna leánya Bri­gitta, Takács Ágoston és Ho- both Ágnes fia Ágoston, Amb­rus László József és Juhász Ju­lianna fia László József, Skor- ka János és Kiss Mária Vero­nika fia László, Gazsó Mihály és Kósa Julianna fia Péter, Klembucz József László és Ke­lemen Katalin leánya Katalin (Pusztaföldvár), Máté András és Mókán Mária leánya Mária Ani­ipari egységek a szombati, az édesség-, dohány- és virágüzle­tek a vasárnapi nyitva tartás szerint működnek. Május 2-án, szombaton min­den üzlet a szombati nyitva tar­tás szerint áll a vásárlók ren­delkezésére. Május 3-án, vasárnap minden üzlet zárva lesz. A vendéglátó­ipari egységek, valamint az édesség-, a dohány- és a virág­üzletek a vasárnapi nyitva tar­tási rend szerint tartanak nyit­va. A kijelölt vendéglátóipari egységek l-én és 3-án tejet, ke­nyeret és péksüteményt árusí­tanak. ta (Mezőhegyes), Priskin Pál Tibor és Maczák Margit leánya Andrea Margit (Gerendás), Ha- nesz András és Arató Mária fia András (Tótkomlós), Bojtos Fe­renc és Brandt Ibolya leánya Hajnalka (Mezőkovácsháza), Ba­log Zoltán Ferenc és Jankó Er­zsébet fia Tamás (Pusztaföld­vár), Szatmári István és Elekes Edit leánya Andrea (Csorvás), Dézsi Ferenc és Podina Julian­na fia Ferenc Dániel (Mezőko­vácsháza), Besenyei János és Jámbor Éva leánya Éva (Kasza­per), Hangai Tamás és Andro- vicz Erzsébet fia Viktor (Nagy- bánhegyes), Dán Mihály András és Bozsik Erika leánya Erika Brigitta (Tótkomlós), Gyarmati László és Kovács Erzsébet fia László (Kaszaper). Halálesetek: Jeges Emil György, Fodor Ist­vánná Tompa Rozália, Megyesi Imréné Molnár Ilona, Tóth Mi- hályné Lichtenstein Julianna, Gyulai Istvánná Molnár Erzsé­bet, Kamasz József János, Szme- dó Jánosné Bikádi Etelka, Mi- halik Istvánná • Korim Judit (Csorvás), Kun Ferencné Feke­te Gizella Magdolna, Hegedűs András (Gádoros), Zana György (Gádoros), Ivanics István (Gá­doros), Lóczi Gergely (Tótkom­lós), Madarász Sándorné Für Emília (Szeged), Duszka János (Tótkomlós), Hovorka Istvánná Chlebnyiczki Erzsébet (Tótkom­lós), Kolompár István (Nagyszé­nás) , Oravecz Árpád (Tótkom­lós). hírek MA: KATALIN, KITTI NAPJA A Nap kél 5.39 — nyugszik 19.53 órakor A Hold kél 6.16 — nyugszik 23.06 órakor ÉVFORDULÓ Százharminc éve nyitot­ták .meg minden jármű szá­mára a budai Várhegy alat­ti alagutat. Megépítésének eszméjét már Széchenyi felvetette, hi­szen a Lánchíd csak az alagúttal együtt teremthet Pest és Buda (között teljes értékű kapcsolatot. IDÖiflRÜS Szerdán hajnalra ismét erősen lehűlt a levegő, az éjszaka má­sodik felében erősen megnöve­kedett a felhőzet, 0, 2 fok közé hült le a levegő, a talaj köze­lében —3, —4 fokos fagy volt. Napközben lecsökkent a felhő­zet, és ismét megélénkült az északi szél. A maximumhőmér­sékletek ismét az átlagos körül alakultak, kora délután 18 fo­kot mértünk — adta a tájékoz­tatást Mojdisz István, a Békés­csabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Előrejelzés az ország területé­re ma estig: napos, száraz idő várható, kevés délutáni go- molyfelhő-képződéssel. A lég­mozgás legfeljebb kissé élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között, a legmagasabb nappali hőmér­séklet 22 fok körül alakul. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható, a tele- ATI QCII fonszámunk: li/IBuDU Hírügyeletes: Béla Vali — ÜJ IGAZGATÓ a Szép­irodalmi Könyvkiadó élén. Tarnóc Mártont, a Művelő­dési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának eddigi vezetőjét nevezték ki május 1-től a Szépirodalmi Könyv­kiadó igazgatójává. — FOGÁSI TILALOM. Az érvényben lévő rendelkezé­sek értelmében május 4-én nulla órától kezdődik a ponty, márna és a 80 cen­timéternél kisebb harcsa fajlagos fogási tilalma. A Mohosz Békés Megyei Inté­ző Bizottsága intenzíven ke­zelt vizein, a kákafoki, fél­halmi és a danzugi holt­ágakban pontyot lehet fogni. A tilalom lejártáról a me­gyei tanács halászati és va­dászati felügyelője dönt majd. — TELEFONDOKTOR. Ma ismét hívható a telefondok­tor 14 és 15 óra között a 24- 011-es számon. Téma: a bőr kezelése. — ROSSZ MINŐSÉGŰ harisnya- nadrágok. A Kereskedelmi Mi­nőségellenőrző Intézet szakem­berei az ellenőrzések során meg­állapították, hogy a jugoszláv importból származó Tropic és Silla fantázianevű színes, min­tás, női harisnyanadrágok minő­sége. nem felel meg a követel­ményeknek. A Kermi a hibás harisnyanadrágok további árusí­tását megtiltja. Az Intézet fel­szólítja a forgalmazó kereske­delmi szerveket, hogy a rossz minőségű termékek árusítását haladéktalanul szűntessék meg, a vásárlók reklamációját továb­bi vizsgálat nélkül fogadják el, és a vételárat fizessék vissza. — „A VÁRHATÓ új típusú gépkocsik műszaki paramé­terei” címmel Czollner Zsigmond, iá Merkur főmér­nöke tart előadást május 5- én, kedden délelőtt 11 óra­kor Békéscsabán, az Autó­javító Vállalatnál. — VOLÁN-KÖZLEMÉNY Bé- késcsaba helyi járatai május 1- én a szabad napokra — szom­bat és vasárnapra — érvényes menetrend szerint közlekednek. A felvonulás időtartamára elő­reláthatólag 8-tól 11.30-ig az 1- es, 2-es és 3-as autóbuszok a Jókai utcán át az autóbusz­állomásig közlekednek. A Jókai utca, Szarvasi út útvonalon köz­lekedik az 5-ös és 6-os járat. A 10-es és a 16-os ez idő alatt nem közlekedik. A 17-es végál­lomása a Beloiannisz utcai meg­állóhely, így a lakótelep felé közlekedve nem érinti a Köl­csey utca, Csányi utca megál­lóhelyeket. A taxiállomás az autóbuszállomás területére ke­rül.

Next

/
Thumbnails
Contents