Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-28 / 99. szám

1987. április 28., kedd HZIjÜUKTiltj Ünnepi munkásgyíílés a kertészeknél Kedd Békéscsabán, a vásár­csarnoktól nem messze lát­ható egy — a megyeszék­hely tisztaságának állapo­tára utaló — felirat. A festékszóróval készített „mű” egy jelzőből s egy jelzett szóból áll. A jelző — finoman szólva — nem éppen hízelgő Csabára néz­ve, ezért ennek közzététe­lét most mellőzöm. Hónapok óta látható ez a felirat más, immár „megszokottak” — focicsa­pat, rockegyüttes neve — társaságában. Nemrég a vásárcsarnok egyik bejára­tánál lévő szeméttároló konténeren is felfedeztem ugyanazt a két szót. Az itteni „technika”, s a fes­ték színe is azonos a má­sik feliratéval, vagyis el­képzelhető, egy időben „ír­ták" azokat. Naponta több ezren lát­hatják, olvashatják ezeket. Feltételezhető, az ügyben illetékesek is látták már valamelyiket. Ideje lenne tenniük — tennünk! — va­lamit, hogy ezek a csúfsá­gok eltűnjenek. És egyút­tal hozzá lehetne kezdeni egy olyan programhoz is, melynek végeredménye­ként már csak eszébe sem juthatna senkinek efféle jelzős szókapcsolat Békés­csabával kapcsolatban. Bár gyanítom, ez nélkü­lünk, állampolgárok nélkül aligha sikerül... p. f. Fiatal gyógyszerészek vetélkedője Hétfőn Hévízen megkez­dődött a fiatal gyógyszeré­szek hagyományos Rozsnyay Mátyás-emlékversenye. A vi­lághírű magyar gyógyszerész emlékének szentelt 22. ve­télkedőn az a huszonkilenc ifjú gyógyszerész számol be kutatási eredményeiről, akik az elődöntőkön a legjobb eredménnyel szerepeltek. Ta­nulmányaik a gyógyszer- készítés, a gyógyszerügyi szervezés, a gyógyszerha- tástan, a gyógynövény- és drogismeret, továbbá a gyógyszerészettörténet té­makörébe tartoznak. — A MEZŐBERÉNYI Patex Kossuth Lajos kultúr ottho­nában nyitották meg Kosz- ta Rozália festőművész ki­állítását, amelyet az érdek­lődők importtá 10-től 18 órá­ig nézhetnek meg. — A SARKADI nagyközsé­gi könyvtárban ma 18 óra­kor kerül sor Gyuricza Li- liann „Psyché” című előadó­estjére. — Régi hagyomány, hogy munkásgyűlésünk megren­dezése a május 1-i ünnep­séghez kötődik — kezdte ünnepi beszédét Kovács Er­nő, a Gyulai Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalat igazgatója. Tegnap, hétfőn délután a városi tanács dísztermében került sor az ünnepségre. A vállalat igazgatója méltatta a közelgő munkásünnep je­Békéscsabán az Alfredo Lima Ipari Szakmunkáskép­ző Intézetben az elmúlt hé­ten csütörtökön nyitották meg ünnepélyes keretek kö­zött az iskola névadójának tiszteletére rendezett kultu­rális és sporthetet. Ugyan­ezen a napon értékelték az alkotó ifjúság pályázatára beérkezett munkákat is, me­lyek közül a legjobbakat ki­állították. Délután Nagy Fe­róval találkoztak az iskola tanulói, majd este videó- diszkót rendeztek részükre. Pénteken nyolc helyi kö­zépfokú intézmény csapata vett részt az iskolában ren­dezett városi egészségügyi vetélkedőn. Tegnap délután, >■ külpoli­tikai fórum keretében Hirschler Rihárddal, a Heti Világgazdaság című újság főszerkesztő-helyettesével találkozhattak a diákok. A délután folyamán kispályás A fehérjetakarmányok ter­melésének jelentős fokozása érdekében a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium, a társhatóságokkal egyetértésben megváltoztatta néhány fehérjében gazdag növény — a szójabab, a ló­bab, a takarmányborsó és a csillagfürt — termelésének és felhasználásának érde­keltségi rendszerét. Mivel e termékek világpiaci ára mérséklődött, a termelői árat nálunk is csökkentették, ám — a termelői kedv élénkíté­sére — árkiegészítést vezet­tek be. Az -intézkedéssel azt is el akarják érni, hogy a termények ára a későbbiek­ben tényleges beltartalmi ér­téküknek megfelelően ala­kuljon. A szójabab eddigi felvá­sárlási ára a tonnánkénti 11 lentőségét, szó volt a válla­lat elmúlt évi tevékenységé­ről, mellyel megalapozták a jövő évek eredményeit. Az ünnepi beszédet követően megjutalmazták a legjobba­kat. Tizenhatan kapták meg a Kiváló Dolgozó jelvényt, a szocialista brigádok pedig a különböző fokozatokat és az azzal járó pénzjutalmakat. b. o. focibajnokságra is sor ke­rült. Ma, kedden reggel a diá­kok megkoszorúzzák Alfre­do Lima emléktábláját, majd délelőtt több helyszí­nen folynak az események. Két teremben videofilmeket vetítenek, ugyanakkor tanár­diák ügyességi vetélkedőt rendeznek, valamint a taná­rok, oktatók, diákok között kispályás focibajnokságra is sor kerül. De lesz KRESZ- és szakmai vetélkedő, s be­mutatkozik az amatőr iro­dalmi színpad is. Ebéd után a Lombrágó és a Wams együttes zenéjét hallgathatják a fiatalok, utá­na pedig Maksa Zoltán hu­morista szórakoztatja őket. Később karatebemutatón ve­hetnek részt az érdeklődők. Az Alfredo Lima-hét ese­ménysorozata este videó- diszkóval zárul. ezer 250 forintról 10 ezer 500 forintra, a lóbabé 8 ezer 250 forintról 7 ezer forintra csökkent. A szabad árformába tartozó takar­mányborsó árát a tonnán­kénti 8 ezer forintról 6 ezer forintra mérsékelték. Az alapárak rendezésével egy­idejűleg a mezőgazdasági nagyüzemek a szójabab után tonnánként 2500 forint, a lóbab, a csillagfürt és a ta­karmányborsó után pedig 2-2 ezer forint árkiegészítést kapnak. Ösztönzik a szójabab ta­karmányozási célra történő előkészítését is. Azok a gaz­daságok, amelyek takar­mány-előkészítésre és -fel­dolgozásra is vállalkoznak, tonnánként további 2 ezer forint árkiegészítéshez jut­nak. Ma zárul az Alfredo Lima-hét a 611-es szakmunkásképzőben Ösztönzik a fehérjegazdag növények termelését és feldolgozását Zeneszótól volt hangos tegnap délután a békéscsabai Szigligeti utca. Az utcában lévő óvo­dában ugyanis fél 5-kor vidám sportvetélkedő kezdődött, melyet — Anyu, apu, gyere ve­lünk, sportolj velünk! — címmel hirdettek meg az óvoda dolgozói. Mindhárom csoportból két-két csapat indult, összesen 36 gyerek és 36 felnőtt Minden résztvevő emlékplakettet ka­pott. Az ügyesebbek papírsapkát és ugrálókötelet nyerhettek. Képünkön: a kiscsoportos „Katica” és „Pingvin” csapat vetélkedését láthatjuk, mely a Pingvinek fölényes győzelmé­vel végződött Fotó: Kovács Erzsébet Hatvanhét lakás, üzletek, iroda és húszállásos garázsház épül Gyulán, az áfész ABC-áruháza közelében Fotó: Béla Ottó Pályázat Békéscsaba építészeti hagyományainak megörökítésére Békéscsaba Város Tanácsa, a Békéscsabai Városvédő és Szépítő Egyesülettel közösen — az ÉTÉ békéscsabai csoportjának közreműködésével — pályázatot hirdet ta­nulmány, illetve gyűjtemény összeállítására a következő tárgykörökben: — Jellegzetes békéscsabai építészeti hagyományok megörökítése. — Békéscsabai születésű, vagy hosszabb ideig itt élt építészek, építőmesterek munkásságának, alkotásainak, érdemeinek, életrajzának összeállítása, méltatása, az 1950. év előtti időszakból. — Jellegzetes békéscsabai népi, vagy egyéb építészeti hagyományok (elemek, motívumok) alkalmazása, felhasz­nálása új létesítményeknél, továbbá átépítési vagy fel­újítási munkák esetén. A pályázat nyilvános, nem titkos, azon bárki részt ve­het, a pályaműn nevének és címének feltüntetésével. A pályamunkák díjazására és megvételére 40 000 forint áll rendelkezésre, melyből az értékelés szerint a legmaga­sabb díj 12 000 Ft, a legkisebb dij 5000 forintnál kisebb nem lehet. A pályaműveket postán 1987. november 15-ig kell a vá­rosi tanács elnökének (Békéscsaba, István király tér 7. sz.) feladni. A pályázat eredményének kihirdetése legké­sőbb 1987. november 30-ig történik meg. A pályázattal kapcsolatban feltett kérdésekre felvilágosítást a városi tanács vb műszaki osztályán (Békéscsaba, István király tér 7. sz.) lehet kérni. Hangverseny Békéscsabán Ma, április 28-án este Bé­késcsabán, a Jókai Színház­ban rendezi meg az Orszá­gos Filharmónia soron kö­vetkező bérleti hangverse­nyét. Fellépnek a debreceni MÁV-szimfónikusok. Vezé­nyel az USA-ból érkező Craig Zerbie. A műsorban A nyílt árusítású üzletek — a május 1-i ünnepek előtti és alatti — nyitva tartási rendjét az alábbiak szerint állapították meg: Április 30-án, csütörtökön va­lamennyi élelmiszerüzlet, csar­nok és piac 19 óráig, az ennél később záró üzletek a csütörtö­ki nyitva tartási rend szerint tartanak nyitva. Az iparcikküz­letekben a csütörtöki, a ven­déglátóipari egységekben a szombati nyitva tartási rend sze­rint dolgoznak. Május 1-én, pénteken minden üzlet zárva tart. A vendéglátó­Rnyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések: Nemes Éva és Győrfí. Sándor, Nagy Éva Teréz (Budapest) és Domokos Gábor (Békés), Bujdo­só Julianna (Békés) és Icsa An­tal (Gyomaendrőd). Születések: Oláh István és Steigervald Zsó­fia leánya Barbara, Budás László és Szálkái Éva fia Krisz­tián, Surman Miklós és Balog Éva Erzsébet fia László János, közreműködik Onczay Csaba gordonkaművész. A zenekedvelő közönség Muszorgszkij Egy éj a kopár hegyen, Sosztakovics Gor­donkaverseny, Szöllősy And­rás Sonorita és R. Strauss Till Eulenspiegel című mű­vét hallhatja az este fél 8 órakor kezdődő koncerten. ipari egységek a szombati, az édesség-, dohány- és virágüzle­tek a vasárnapi nyitva tartás szerint működnek. Május 2-án, szombaton min­den üzlet a szombati nyitva tar­tás szerint áll a vásárlók ren­delkezésére. Május 3-án, vasárnap minden üzlet zárva lesz. A vendéglátó­ipari egységek, valamint az édesség-, a dohány- és a virág­üzletek a vasárnapi nyitva tar­tási rend szerint tartanak nyit­va. A kijelölt vendéglátóipari egységek l-én és 3-án tejet, ke­nyeret és péksüteményt árusí­tanak. Kása Sándor és Boldizsár Zsu­zsanna Erzsébet leánya Berna­dett (Köröstarcsa), Harsányi Márton és Lukács Mária Piros­ka fia Márton (Mezőberény), Harich Mihály és Juhász Eszter Zsuzsanna leánya Ágnes (Mező­berény) . Halálesetek: Kurucz Gergely né Hőgye Ró­za, Kurucz György, Szabados Gábor, Hegyi Antal, Nagy Mi­hály, Berke Lajos. SARKAD Házasságkötés: Herbert Márta (Okány) és Esz- lári Imre (Sarkadkeresztúr). HÍREK MA: VALÉRIA NAPJA A Nap kél 5.34 — nyugszik 19.50 órakor A Hold kél 5.27 — nyugszik 20.42 órakor ÉVFORDULÓ Százötvenöt éve született Miskolcon Vadnai Károly (1832—1902) újságíró, író és szerkesztő. IDŰlÚRflS Hétfőn ismét hideg, szeles időnk volt. Reggelre általában 2 fokig hűlt le a levegő, de a talaj közelében —1, —3 fokos fagyot is mértünk. Napközben lecsökkent a felhőzet és meg­élénkült az északi szél. Kora délután 12—14 fokot mutattak a hőmérők — adta a tájékoztatást Mojdisz István, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyele­tese. Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: kevés felhő, napos, száraz idő várható. Az élénk, helyenként erős északi szél a délutáni óráktól mérsék­lődik, majd csak kissé élénkül meg. Hideg lesz az éjszaka. Haj­nalra mínusz 2, plusz 3 fokig hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fok kö­rül alakul. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható, a tele- 9"7 QCfl fonszámunk: 41"OOU Hírügyeletes: Béla Vali — BÉKÉSCSABÁN a válla­latok, szövetkezetek közötti településfejlesztő társadal­mi munkaversenyt az- idén — az 1986-os év teljesítmé­nye alapján — a Békés Me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat kollektívája nyerte. Második a kötöttárugyár, harmadik a Magyar—Szov­jet Barátság Tsz kollektívá­ja­— TELEFONDOKTOR. Ma 14 és 15 óra közötít hívható a telefondoktor a 24-011-es számon. Téma: a bőr. — A SPORTFOGADÁSI és Lottóigazgatóság tájékoztat­ja fogadóit, hogy április 30- án a lottósorsolás időpontja 19 óra 15 perc helyet;* 19 órakor lesz a Televízióban. A rádió nem közvetíti a sor­solást, a legközelebbi hírek­ben ismertetik a nyertes számokat. — A Napoleon Bid. együttes ad koncertet április 29-én U órai kezdettel az ifjúsági és út- törőházban. — A TSZKER békéscsabai területi központja tavaly mintegy 310 millió forint értékű agrokémiai terméket forgalmazott. A Csorvási Lenin ísz-szel közösen mű­ködtetett raktár jól szolgál­ta a feladatok teljesítését. — LEÉGETT EGY DACIA. Bé- késen tegnap délelőtt kigyulladt egy álló Dacia személygépkocsi. A tűzoltók a lángok továbbter­jedését megfékezték, de az au­tóban keletkezett kár így is el­éri a 110 ezer forintot. Személyi sérülés nem történt. A tűz oka — az első vizsgálatok szerint — elektromos hiba volt. — KÖZÚTI INFORMÁCIÓ. Ápri­lis 27—30-ig a dobozi Kettős-Kö- rös-híd garanciális javítási mun­káit végzik. A munkálatok ide­je alatt félpályás útlezárás lesz. A forgalomkorlátozást jelzőtáb­lák, a forgalmat terelőőrök irá­nyítják. A Dél-alföldi Magazin mai műsora Ma este szokás szerint 6 óra­kor a 2-es programon jelentke­zik a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának Dél-alföldi Magazin című műsora. Ebben — többek között — érdekes fil­met láthatunk a szegedi és szentesi plasztikai sebészet mun­kájáról. távérzékelési konferen­ciáról tudósítanak Békéscsabá­ról, kajak-kenu hosszú távú verseny zajlik Szegeden, erről láthatunk közvetítést, és bepil­lantást nyerhetünk a szegedi operafesztivál előadásaira. A mai adás felelős szerkesztője Bubriák István, a műsort Mu­csányi János vezeti. Ünnepi nyitva tartás

Next

/
Thumbnails
Contents