Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
o NÉPÚJSÁG 1&87. április 18., szombat A település neve a korábbi Szarvashalom helynév előtagjából önállósult. Szarvashalom feltehetően egy olyan halomról kapta nevét, amelyre szarvasok gyakori jelenléte hívta fel a figyelmet. Haan Lajos, a Békés vármegye hajdana című történeti munkájában — Markovicz Mátyás szarvasi papra hivatkozva — ugyanígy magyarázza Szarvas néveredetét. A derék pap, aki 1734—62. között szolgált a városban, a következőket írta: „az én hallgatóim gyakran emlegetik, hogy hajdan itt a város körüli réteken és cserjésekben igen sok volt a szarvas, s ők magok is nem egyszer jókora borjú nagyságúakat lődöz- tek le.” A településről a 15. században tesznek először említést az okmányok. Szarvas — melyet még 1469-ben is Szarvashalomnak írtak — a történelem során többször elnéptelenedett, legutóbb a török kiűzése idején. A múlt század közepén azonban — Fényes Elek szerint — Szarvas már virágzó város volt, 16 452 lakossal. Az akadémikus az 1851-ben megjelent Magyarország geographiai szótára című munkájában a következőket írta: „Ékesítik a várost gróf Bolza kastélya, s angolkert- je, a Körösön túl egy gyönyörű narancsos, a hajdan industrialis, most pedig T. Lehóczky úr gyümölcsöskertje, az exang. templomban lévő híres orgona, de leginkább az evangélikusok virágzó gymnasiuma, melly a földesuraság nagylelkű segítségével csak 1836-ban hozatott ide által Mezö-Berény- ből. A gymnasium megalapítására az uraság N. Kondoroson a legelőből adott 5 sessió földet, fűvészkertnek 27 holdat, ben a városban két malomnak való helyet. A gymnasiumon kívül az alsó fiú- és leány-oskolák is jó karban vannak. — Van itt továbbá r.kath.paroch. templom, evang. szentegyház és anyaekklézsia, több csinos urasági épület, gyógyszertár, könyvnyomda, vendégfogadók, s a Körösön derék híd. — A szarvasi számos mesteremberek vásárra Erdélybe eljárnak; a földmívelőkre is a derék Tessedikröl ragadt némi józanabb gazdálkodás, nevezetesen luczernát, lóherét sokat termesztenek, s ezek magvaiból szép pénzt vesznek be, valamint gyümölcsfáik nemesítésére is több gondot fordítanak, mint más alföldi helységek. Határa, a kákái, halásztelki, csákói, n.kondorosi, szénási, décsi és csejti pusztákkal, mind szélességben, mind hosszasságban könnyen kiterjed 2-3 mfdnyire, s rajta a tanyák szétszórva úgy látszanak, mint meg annyi kis faluk; a határ laposabb részét a víz gyakran járja, úgy hogy némellykor Túrig lehet csónakon menni. — Földje fekete porhanyós agyag, s olly termékeny, hogy itt a kukoricza vetést úgy tekintik, mint földjavítást, amelly egyszersmind arra mutat, hogy rendesennem szokták megmívelni a földet, trágyázni pedig éppen ritkán. Legelője, rétjei nagy kiterjedésűek; szőlője is sok van. E szerint a természet bőven adott ezen vidéknek búzát, bort, jó kerti gyümölcsöt, dinnyét, mézet, mind- eféle zöldséget, vad sáfránt, lóhert, vad galambokat, vízimadarakat, vadréczéket, túzokot, nyulat, rókát, s néha farkast. Számos szarvasmarháin, lovain, sertésein kívül 50 000 juhot tart, nagy részt közönséges birkákat. A Körös vizében, melly mind embernek, mind marhának jó italul szolgál, — fognak sokféle halat, rákot, csíkot; — továbbá ezen hozzák le az Erdőhátról a tűzi- és szerszám-fákat, Csongrádtól pedig felfelé a tiszahátiak jóféle kormos, pogácsa, ma- sánczki almával szolgálnak. — Egyébiránt fogyatkozásai közé tartozik az, hogy fája nincsen, továbbá ki van téve az áradásoknak, a nagy orkán-szeleknek: marhadögnek, ragadó nyavalyáknak, különösen pokolvarnak (car- bunculus), s sok házi férgeknek.” Szarvast a múlt század végén (1891) már 24 393-an lakták, s a korabeli lexikonok arról is hírt adtak, hogy az akkor nagyközségi ranggal bíró településnek ak idő tájt járási szolgabírói hivatala, járásbírósága, tanítóképzője, királyi közjegyzősé- ge, adóhivatala, takarékpénztára, ipartestülete, gőzfű- részgyára, 10 gőzmalma, vasútállomása, távíróhivatala, postahivatala és három újságja volt. A városban 1986. január 1-én 19 803-an éltek. Itt született többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886. június 6-án) politikus, a magyar függetlenségi mozgalom vértanúja, Gerlai Ferenc (1901. április 28-án) Kossuth-díjas orvos, Kemény Gábor (1883. június 1- én) Kossuth-díjas pedagógiai író, Melich János (1872. szeptember 16-án) nyelvész, akadémikus, a magyar etimológiai szótár kiadásának kezdeményezője, Réthy László (1851. november 21- én) etnográfus, akadémikus és Tessedik Ferenc (1800. február 22-én) földrajztudós, akadémikus. Fotó: Szóke Margit Múltról valló tárgyaink — Battonya Április 11-én, szombaton Battonyán a Molnár C. Pál emlékházba vártuk a mesélő kedvű battonyaiakat. Ezúttal azonban kevesen bízták ránk emlékeiket. A községben a közelmúltban kezdtek hozzá egy helytörténeti anyag gyűjtéséhez. A Molnár C. Pál emlékház mögötti épületben — remélhetőleg — még ez év nyarán kiállítás nyílik a község és környékének régi tárgyaiból. Képünkön (balról) egy hengeres vasaló a helytörténeti gyűjtemény anyagából. Molnár C. Pál a Battonya melletti László majorban született 1894-ben. Édesanyja francia nevelőnő volt, apja, Molnár József a kisbirtok uradalmi kertésze, kulcsára, mindenese. A festő bejárta a világot, sok sikert aratott, Párizsban Grand Prix-t nyert, szűkebb hazájától azonban sosem szakadt el. 1935-ben Battonya díszpolgárává avatták A ceremónia közvetlen előzménye az volt, hogy a község római katolikus templomába szárnyas oltárt festett. Képünkön ennek a műnek láthatjuk egyik míves előtanulmányát. Az 1934-ben festett Angyali üdvözlet a battonya! emlékházban látható Szerelmes levelek a frontról Szabó András édesapjától maradt tárgyakat hozott. — Ezermester volt az öreg. Kőműves szakmája mellett értett az esztergáláshoz és az asztalossághoz — kezdte emlékezését vendégünk. — Rendkívül jó keze volt. Remekül festett. Több mint száz festmény maradt utána, de csak a családnak festett, hobbiból. Emellett faragott faszobrokat, no meg használati tárgyakat. Szabó András magával hozta édesapja 1943 szeptemberében írt két levelét. Színes rajzokkal díszített szerelmes soraiból néhányat kimásoltunk: „Erzsiké is remélem túl lesz az influenzán ... Bandinak a jégeső sem árt, ő mégis csak kis emberke...” (Hiába akkoriban csak a fiút vették emberszámba.) „Juliska, most újból küldök neked 81 pengőt... Jobban jönnék kd, ha én indulnék hazafelé, de másként van, édes szívem! Elhiheted, nem rajtam múlik a hazamenet ...” ír a kilátástalan, értelmetlen helyzetről, persze csak burkoltan, hiszen a frontról másképp nem lehetett: „Annyit gondolkodok, hogy valósággal hülye leszek, ha soká így megy ... Ügy látom, a sors ellenünk szegődött, csordultig van a poharam. Elég volt!!!... De nem óhajtalak ezekkel a szavakkal szomorítani ...” Idősebb Szabó András a háborúban megsebesült, egyszer holttá is nyilvánították, sokáig semmit sem tudtak róla. Aztán mégis megkerült, és egészségesen hazaérkezett. Nyolcvan évesen, múlt év májusában hunyt el a batto- nyai ezermester. Az Írásokat Bundula Csaba és Ungár Tamás készítette Fotó: Gál Kdit. “ így készül a siba Húsvét korbácsa Dühében szokott ütni az ember, szíjjal, kötéllel meg akkor csapdos, ha egészen elveszti a fejét. Jókedvből, ünneplés gyanánt odasózni valakinek? Ilyesmi — nyilván nagyon sokak számára — egyszerűen elképzelhetetlen. Pedig voltak is, vannak is, akik a lehető legjobb szándékoktól hajtva kezet emelnek családtagjaikra, szomszédaikra, ismerőseik egész sorára. S tették, teszik ezt minden húsvét hétfőjén, amikor különben a locsol- kodás ősi szokását gyakorolják falun és városon egyaránt. Hogy miért fonják meg, majd suhogtatják, csattogtatják fűzfavesszőből font korbácsaikat Északkelet-Du- nántúl számos — javarészt szlovák telepítésű — helységében a XVIII. századtól mostanáig a fiúk, legények, meglett férfiak? Nos, tulajdonképpen ugyanazért, amiért a szagos vizet, újabban a márkás kölniket pusztítják: a lányok, asszonyok frisseségét szándékoznak a megkorbácsolással a következő év húsvétjáig, úgymond* szavatolni. Hadd legyenek azok fürgék, szapora mozgásúak. A szóban forgó rítushoz persze elő is kell készülni: meg kell fonni a csapdosás eszközét, szlovák nevén a sibát. Ki kell tehát választani, majd lemetszeni, meghántolni azt a legkevesebb négy, de általában nyolc, kilenc szép szál fűzfavesz- szőt, amelyekből aátán a korbács összefonható. Ha a mintásán megfont korbácsok elkészülnek, szalag — általában nemzetiszínű masni — is kerül rájuk, s indulhat sibázni a legény- meg a férficsapat. Ügy tartják jónak Pest, Fejér, Veszprém és Komárom megye szlovák lakosságú településein, hogy mennél korábban suhintgat- nak meg valakit, az annál dolgosabb lesz a jövőben. Ezért hát már húsvét hétfőjén hajnali 5-6 óra tájban elkezdik a falujárást, hogy a lányokat, aszsonyokat lehetőleg még ágyban találják, s a díszes vesszőfonattal onnan ugrasszák ki őket. Azt nyilván mondafii sem kell, hogy a korbácsolás nem szótlan művelet. Mindenféle rigmusokkal kötik össze, mégpedig úgy, hogy a verssorok végén csapnak egyet az éppen soron lévő „áldozatra”. Ha aztán a férfinép valamennyi képviselője elvégezte a csapdosást, az így megtisztelt női nem képviselői gyorsan asztalt terítenek, és a suhogtatókat illendően megvendégelik. Etetik, itatják őket, sőt meg is ajándékozzák a fiatalabbját festett tojással, aprópénzzel — éppen úgy, mintha locsol- kodni jöttek volna. Amikor pedig elérkezik a búcsú perce, egy-egy szép színes szalag is kerül a nemzetiszínű masni mellé, jeleként annak, hogy a ház népe szívesen fogadta a látogatást. (Itt-ott olyan sibázó legényt is látni, aki több tucat — olykor félszáznyi — szalagot lobogtatva tér végül haza a nagy húsvéti járás-kelésből.) Néprajzkutatóink természetesen utánajártak, hogy valójában hol vált szokássá ez a hazánkba átszármazott népi szertartás. A nyomok Nyugat-Szlovákiába vezettek, az egykori Nyitra, Zólyom, Bars megyékbe és Pozsony környékére. Ott honosodott meg egykor ez a leány- és asszonyfrissítés, s él még ma is, ha nem is annyira elevenen és általánosan, mint hajdan. Egyébként nem csupán északi szomszédaink körében volt szokásos a húsvéti korbácsolás, hanem például Litvániában, valamint az egymással szomszédos nyugat-lengyel és keleti német vidékeken is. Hogy azután innen oda, avagy amonnan ide származott át ez az asszonyverősdi, azt már a folkloristák sem tudják. A szokások azon körébe tartozik ez is, amely a népek közös kincse, s mint ilyen, határokat nem ismerve vándorol. Hazánk említett vidékein mindenesetre elevenen él, s úgy tetszik, nem is igen hal ki, míg fűzfavessző akad, s legény is terem, aki nem rest rápas- kolni egy párnák, paplanok között pihengető leányra ... Az idősebb férfiak is szívesen eljárnak korbácsolni
