Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-16 / 90. szám

NÉPÚJSÁG 1987. április 16., csütörtök II nagyobb szaktudásért Kísérlet a békéscsabai 635. sz. szakmunkásképzőben Beázik a tető. Nem illesz­kednek a falak az új lakás­ban. A padlószőnyeg kön­nyűszerrel felszedhető. A csempék hullanak, már ha csak ránéz is az ember. Az úgynevezett nyílászárók nem zárják a nyílásokat, lötyög­nek, nyeklenek. Egy-egy la­kás átadása után a „boldog” tulajdonos lobogtatva a hi­bajegyzéket, szalad fűhöz- fához. Sokszor ezeken a pa­pírokon 50-60 tételt sorol­nak fel a — lakást sok pén­zért vett — tulajdonosok. Ki a felelős? Az építőipar leg­többször nem vállalja a fe­lelősséget. Hogy ez érthetet­len? így igaz, de „megszok­tuk” ezt a helyzetet, volt elég időnk rá. Sok összetevője van an­nak, hogy itt tartunk. Igaz, már született sok-sok hatá­rozat, elképzelés, a helyzet megváltoztatására. Ezektől azonban még nem javult meg a felhúzott, átadott épületek állapota, minősége, továbbra is beázik a tető, nem illeszkednek a falak, és így tovább ... Egyesek a hanyag, nem­törődöm munkában látják a dolgok nyitját, illetve a sok-sok hiba okát. Mások az ellazsált hónapok utáni, a mindenáron határidőre tör­ténő átadásért folytatott lá­zas hajszának, rohammun­kának tulajdonítják a későb­bi panaszok áradatát. Végül vannak olyanok is, akik az építőipari munkások nem megfelelő képzettségében vé­lik felfedezni a hibák for­rását. S itt álljunk meg egy pillanatra. Kétségtelen, ez az utóbbi érv mindenre magyarázató^ ad. Mert hiszen hogyan is várhatnánk olyan emberek­től pontos, szakszerű mun­kát, akik nem birtokolják teljességgel szakmájuk csín- ját-bínját, minden fogását? Nos, mindezt átgondolva ha­tározták el a békéscsabai 635. Számú Szakmunkáskép­ző Intézetben, hogy az 1986/ 87-es tanévben megváltoz­tatják az építőipari szakmá­kat tanulók oktatási rend­jét, legalábbis a harmadéve­sekét. (Ehhez annak idején még minisztériumi enge­délyt kellett kérniük. Ma már nincs szükség folyamod­ványra, az új oktatási tör­vény alapján az iskolák ma­guk dönthetnek ilyen kér­désben is.) Az új oktatási rend szerint a harmadéve­sek szeptember 1-től no vem- > bér 30-ig, valamint március 16-tól az iskolai év végé­ig gyakorlati oktatáson vesz­nek részt, míg a téli idő­szakban az elméleti tárgya­kat sajátítják el. Végeredményben ez az új oktatási rend nem is any- nyira új, hiszen tízegynéhány évvel ezelőtt még e szerint, az úgynevezett turnusos ok­tatás szerint szerveződött az építőipari szakmunkástanu­lók élete. Ezt szüntették meg — országosan — a hetve­nes évek elején, s tértek át a más szakmákban általános gyakorlatra: a diákok né­hány naponként váltakozva tanulnak elméleti, illetve gyakorlati ismereteket. Mindezt az építőipari szak­mákat illetően az akkori kö­rülmények, lehetőségek iga­zolni látszottak. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején indul­tak országszerte a nagy la­kásépítési programok, s az állami építőipari vállalatok a legtöbb esetben téliesített munkahelyeket tudtak bizto­sítani. Vagyis a folyamatos gyakorlati képzés megold­ható volt, s úgy tűnt, hosz- szú távon is hasonló lesz a helyzet. Ám a nyolcvanas években visszafogottabbá váltak az állami lakásépít­kezések, s a tanulók többsé­gének téli foglalkoztatása egyre inkább formálissá, ténylegesen megoldhatatlan­ná vált. S hozzátehetjük: sú­lyos, morális problémákat is okoz(hat) a gyerekekben a látszattevékenység, avagy az értelmetlen téblábolás, a munka nélküli időtöltés. Az erkölcsi gondokon túl más­sal is szembe kell(ett) néz­ni: a gyakorlati tudnivalók megszerzésére szánt idő — pótolhatatlanul — elvész té­len, értelmes munka híján... Arról sem szabad elfelejt­kezni, hogy sokan tanulják az építőipari szakmákat kis­iparosoknál. Nekik is, a téli időszakokban — érthetően — kevesebb a munkájuk, s ta­nulóikat sem tudják megfe­lelően foglalkoztatni. Ügy látják, hogy a váltakozó ta­nítási rend szerint nem ad­hatják át tudásukat, a szak­ma minden fortélyát. Töb­ben azon gondolkodnak: in­kább nem fogadnak tanuló­kat, hiszen az ő hitelüket is ronthatják a felkészületlen, de kezük alól kikerült ifjú szakmunkások. Most örülnek azok a kisiparosok, akiknek tanulói a 635-ösbe járnak. De még mindig azt szeret­nék, ha ezt a rendszert ki­terjesztenék az elsős, máso­dikos szakmunkás jelöltekre is. A békéscsabai 635. Számú Szakmunkásképző Intézet­ben nem kis szervezőmun­kát jelentett, hogy átállja­nak e tanévben erre az új oktatási rendre, az említett szakmákban. Milyen eredmé­nyekről lehet beszélni az el­telt néhány hónap alapján? Mind a tanárok, mind a gya­korlati oktatók arról szá­molnak be, hogy a harmad­éves tanulók jobb eredmé­nyeket értek el, mint a ko­rábbi, hasonló évfolyamok­ba járók. A legnagyobb előny talán az, hogy a szak­munkásjelöltek egy-egy munkafolyamatban, annak az elejétől a végéig részt vesznek, látják tevékenysé­gük eredményét. Míg koráb­ban, ha valamit elkezdtek, sűrűn előfordult: mások fe­jezték azt be, s így csupán részfeladatokat oldhattak, ta­nulhattak meg. Az eddigiek igazolják az iskola döntését, az új forma máris mutatja, a tanulók nagyobb tudásra tesznek szert. De — mert az a de mindenütt ott bujkál — van­nak olyan kérdések is, me­lyek ma még nem megoldot­tak. Először is az merül fel gondként, hogy a folyamatos gyakorlati képzés ideje alatt — több munkahelyen dolgoz­nak, szétszórva — a tanulók közösségi élete végered­ményben megszűnik. Külön­böző KISZ- és egyéb ren­dezvényekre csak a téli hó­napokban nyílik lehetőség. Másfelől nézve, az elméleti tárgyakból ugyan jobb ered­ményeket mutatnak fel a tanulók, de március 15-től kezdve már nem foglalkoz­nak az elmélettel. Vajon ho­gyan birkóznak majd meg ezekkel a szakmunkásvizs­gán? Igaz, előtte egyhetes felkészítést tartanak ezekből a tárgyakból. De elég lesz-e ez? A kérdések természetesen még szaporíthatok. Tudnak erről az iskolában is. Alap­jaiban azonban nem kérdő­jelezhető meg a 635-ösben bevezetett oktatási forma. Ezt a tanévet kísérletnek szánták a harmadéves építő­ipari szakmunkásjelölteknél. De már az eddigi tapaszta­latok birtokában is úgy ha­tároztak, folytatják a kezde­ményezést. Mert az eredmé­nyek őket igazolják. S ter­mészetesen folyamatosan foglalkoznak azzal, hogy mi­nél kevesebb kérdőjellel kelljen szembenézniük, s dolgoznak azon is: a tanulók, de a tanárok, oktatók érde­kei se szenvedjenek semmi­ben qsorbát. Pénzes Ferenc Készül a Korán a Helikonnál Napjaink külpolitikai je­lentései között gyakorta sze­repelnek az iszlám világból érkező hírek. Minden bi­zonnyal ez is motiválja a növekvő érdeklődést a keleti népek kultúrája, vallása, történeti fejlődése iránt. En­nek kíván eleget tenni eb­ben az évben a Helikon Könyvkiadó a Korán ma­gyar nyelvű kiadásával. A Korán, a „kinyilatkoz­tatás” könyve, Mohamed lá­tomásainak gyűjteménye, a tervek szerint két kötet­ben jelenik meg: az első kö­tet a Korán teljes szövegé­nek fordítását, s az eredeti legszebb 20 színes lapjának hasonmását tartalmazza. A második kötetben kapott he­lyet az olvasó eligazodását segítő jegyzetanyag, vala­mint a Koránt bemutató ta­nulmány. (MTI-fotó: Kiss G. Péter — KS) A névjegykártyák és a történelem Nemrég azt se tudtuk, mit jelent a szó — hobbi. Ma meg a fél ország azzal dicsek­szik, ilyen vagy olyan hobbi gazdagítja az életét. Ha vallatóra fognának, vajon nekem is akad-e ilyennemű kedvtelésem, a min­dennapi könyvvásárláson túl, ami szak- mámbeli ember számára mesterségbeli bol­dog kötelesség, egy dőre passziómról is szá­mot kéne adnom. Névjegyeket gyűjtök. Emlékszem a pillanatra, ami beoltott a névkártyák iránti érdeklődéssel. Antikvá­rius barátom elém tett egy füzetecskét. „Most mondd meg! — nézett rám. — Vala­ha még erre is akadt valakinek ideje.” Belelapoztam a ma már mit tudom én hány forintra árazott vézna portékába. Névjegyek voltak benne. A Bach-korszak idején hazánkban állomásozó osztrák kato­natisztek vizitkártyái. Továbbá néhány — akkor főispán vagy hasonló méltóságot be­töltő magyar úr nevét és közhivatali rang­ját föltüntető kartonlap. Ismerőseim azóta megbocsátó derűvel ve­szik tudomásul bolondériámat, és meg- megajándékozgatnak fiókjaik mélyéről ösz- szegyűlt téglalap alakú kartonlapocskákkal. Mi boldogít ebben? Néha történeti becsű darabokhoz is hozzájutok, mint legutóbb Móricz Zsigmond névjegyéhez. Vagy Kos­suth Ferenc gyászkeretes kártyájához, me­lyen 1885. május 12-én teljes szívéből kö­szöni valakinek, hogy Talpolcán határtalan buzgalommal és kivételes eréllyel küzdött elveik diadaláért. S talán a Rippl-Rónai József nevét föltüntető karton se kutya, melyen arra kéri Petrovicsc Eleket, hogy megbízottjának adja ki egyik pasztellképét. Máskor az gondolkodtat el az újabb zsák­mány szemrevételezésekor: ezek a semmi kis papírok jellemezhetik használójukat. Egyik megyeszékhelyről eljutott hozzám egy népművelő nyomtatványa, rajta az atyafi négy különböző társadalmi funkciója, két korábbi állása, nem különben, hogy egy­szer miniszteri dicséretet kapott, egyszer pedig megyei harmadik volt valamilyen at­létikai versenyen. Színész barátom — ki tudja panaszként, vagy mókából — komé­diásnak mondja önmagát. Igaz, őze Lajos is azt tétette a kis téglalap alakú papírra, hogy ő színijátékos. Nem tudom, takarékosság, avagy nyugta- lanvérűség bizonysága-e az a női névjegy, melyre először a Nagy Mária név került, majd használója áthúzta ezt. s fölébe írta: Petre Pálné. Más színű tintával semmisí­tette meg ezt a nevet, és rávezette újabb házasságára utalóan: Kraft Richárdné. Az a frigy se sikerült, mert hangvánvi betűkkel az került a tetejébe: Csarnok Gyuláné. És végül — keresztbe, mert följebb már nem futotta a helyből, ismét a régi, az első név: Nagy Mária. Egyik híres humoristánk azt is hírré tet­te a személyét megtestesítő lapon, hogy a hét mely napjain mettől-meddig található az ügetőn. Élő klasszikusnak számító szín­házi emberünk a neve alá mindössze azt íratta: „Kiváló művész”. Amikor gyámol­talanul megjegyeztem, miért érezte ennek szükségét, hisz őt ismeri az ország, nehéz­kes szóval mentegetődzött: „...Nem hiúság­ból. .. De az aggastyán kor küszöbén álló ember vagyok, s ha mondjuk, valami ügyem van a házkezelőségnél, talán nem förmed- nek rám, mit nyugtalankodik apuskám, másnak a lakását fél éve elöntötte a víz, mégsincs oda.. Fölbukkan néha a kartonlapok kazlából az utolsó nevezetes fűzfapoétának, Misik János bácsinak a névjegye. Ő három nyel­ven adta ezen ügyfelei tudtára, hogy nép­költő, és nem kevesebb, mint tízezer vers szerzője. A kurta közmondások tömörségével vál­totta ki csodálkozásomat egy kártyácska, mely bár foglalkozás is szerepelt rajta, csu­pán csak hat betűből állt. íme a puritánság ilynemű rekordja: Ó Pál őr. Végezetül a külföldi darabokról, őrzök névjegyet Moszkvából, Oszakából, Izland szigetéről és Jeruzsálemből is. Külföldre szakadt magyarok neve betűzhető ki argen­tínai és Hollandiából való singapúri Taor- minában nyomott kártyákon. Egy chicagói úr a vitézi szék ottani hadnagyának írja magát, van olyan darabom, amin egy Zichy gróf foglalkozásaként a villanyszerelést je­löli meg. És gemkapoccsal egymáshoz rögzítve két névjegyet adott át nekem valaki múltkorá­ban. Az egyiken egy világcég magyar nevű vezetője jelölte meg beosztását és lakhelyét. A másikon az a hazánkfia szerepelt, aki mint pesti főosztályvezető megkeserítette az előbbi mérnök életét, s arra az elhatározás­ra bírta, hogy a világ más táján keressen és találjon szerencsét. Ez a két ikernévjegy azt a gondolatot kelti bennem; ma már kör­mére néznek annak, aki előnytelen gazda­sági ügyletekkel herdálja a világpiacon honi termékeinket. De számonkérik-e valakitől, ha valaki pompás mérnököket, aranykezű munkásokat, kiváló orvosokat, vagy világ­hírre méltó művészeket késztet arra, hogy ne itthon keressék a boldogulást? Mert — gondoljuk meg — ilyen oldala is lehetett annak, ha valaki nem politikai disz- szidenssé, de agyafúrt fogalmazással. élve, „idegenbe szakadt hazánkfiává” vált. Bajor Nagy Ernő HANGSZÓRÓ Az utóbbi években gomba módra szaporodtak hazánk­ban a különböző kisvállalkozások, gmk-k, vgmk-k, szak­csoportok, ilyen-olyan társaságok. A felelős szervek szor­galmazták is ezek megalakulását, hiszen sokat vártak, vár­nak tőlük, elsősorban azt, hogy azokat a munkákat végez­zék el a kisvállalkozások, melyeket a nagyvállala t k csak nehézkesebben tudnak teljesíteni. Az ilyen kisváll kozá- sok pedig — rugalmasságuknál fogva — alkalmasnak is látszanak ezekre a feladatokra. Mindezek mellett a közvéleményben elsősorban az ter­jedt el, hogy a kisvállalkozásban részt vevők jóval többet keresnek, mint azok, akik nem dolgozhatnak közöttük. Ter­mészetesen elsősorban a kívülállók beszéltek, beszélnek mesés pénzekről, jövedelmekről... Arra azonban már ke­vesebb figyelem jutott az utóbbi időben, hogy nagyon sok kisvállalkozás kérészéletűnek bizonyult, rövid működésü­ket hamarosan a feloszl(at)ás követte. S bukni egy kisvállalkozás is nagyot bukhat, erről győ­zött meg bennünket hétfőn, a Kossuth adón este elhang­zott Szorító című műsor. Nem kevesebb, mint 54 millió forintról van szó. Ennyit követel most a Borsod-Abaúj- Zemplén megyében levő Tömöri Petőfi Téesz rövid ideig fennállt szakcsoportjának, a Topszolgnak tagjaitól. A bo­nyodalmas ügy kérdéseire a Szorító 54 millió forintért címmel kereste a választ a több mint egyórás műsor. Meg­szólaltatták azokat, akik a Topszolgnál dolgoztak, a téesz vezetőit, s több szakembert is. Hogy mennyire bonyolult az ügy, az is bizonyítja: a szakcsoport volt elnöke már második éve előzetes letartóztatásban várja a döntést. De még sok a nyitott kérdés. A tét nem kevés, hiszen a téesz jelenleg 1167 embertől — volt Topszolg-alkalmazottól — követeli vissza az 54 millió forintot. Az indok: a vállal­kozás óriási veszteséget okozott, s végeredményben a Top­szolgnál dolgozók nem munkabért kaptak, hanem jöve­delemelőleg címen vettek fel pénzeket. A volt alkalmazottak arra hivatkoznak, hogy nem tud­tak róla: jövedelemelőleget vesznek fel, s nem bért. S bár­hogyan is volt — hangoztatják —, megfelelő munkát vé­geztek, s nem akármilyen minőségben. (Ezt kívülállók vé­leményével is megerősítette a műsor.) így hát nem érzik magukat felelősnek, s nem hajlandók fizetni. A másik ol­dalról a téesz elnöke azt bizonygatja, hogy a Topszolgba belépőkkel megismertették a ■ szakcsoporti tagság feltéte­leit, így nem fogadhatja el a visszafizetési kötelezettségek megtagadását. Itt kell megemlítenünk, hogy kiderült, a téesz vezetői különösebb gondot nem fordítottak az ellenőrzésre, s no­ha az ő égiszük alatt működött a szakcsoport, megeléged­tek az építőipari tevékenységet folytató kisvállalkozásból befolyó milliókkal, melyek az egyébként gyenge adottságú téesz eredményeit növelték ... Nem sokáig működhetett a tömöri téesz Topszolg-szak- csoportja. Hamarosan fény derült arra, hogy meg nem en­gedhető eszközökkel éltek vezetői a rövid működésük alatt. Jelenleg a korábbi vezetőség ellen folyik a vizsgálat, s nem menti tevékenységüket az sem, hogy jelentős ered­ményeket értek el, de — az egyébként kusza — jogszabá­lyok megkerülésével. S ezzel 1167 ember életét is bizonyta­lanná, megkeseredetté tették. Nem tudni még, mi lesz a döntés, ez már a Munkaügyi Bíróság feladata. De a tömö­ri példa intő lehet sok kisvállalkozás számára. Építészet és...építtetők Sokan ostorozták már azt a szokást, ami korábban a ki­sebb településeken alakult ki, hogyha valaki új házat épít, akkor csakazértis — ha belegebed is — nagyobbat, „csi- csásabbat”, mint a szomszéd. (Tegyük hozzá, ma már a városokban is megfigyelhető ez a jelenség.) S felépülnek ezek a házak, sok energiával, rengeteg anyag — és pénz — felhasználásával. Mondanom sem kell, legtöbbször pusztán pazarlás ez, mivel nem lakják ezeket a házakat, illetve csak kisebb részét használják. Ki tehet minderről? Milyen az építtetők és az építészek kapcsolata? Lehet-e a megrendelőre hatni észérvekkel, aki úgymond a pénzéért saját — sokszor torz — elképzeléseit akarja megvalósítani? Ilyen és még sok hasonló kérdéssel kíván foglalkozni az az új tizenkét részes sorozat — Épí­tészet és ... építtetők címmel —, melynek első része ked­den este hangzott el a Kossuth adón. Az első adást, meg­hallgatva, bízom abban, hogy leendő építtetők is figyelem­mel kísérik a további részeket. P. F. felvesz HÁROM MŰSZAKOS MUNKARENDBE üzemeltető lakatost, 9000—11 000 Ft kereseti lehetőség, betanított és segédmunkást gépkezelőt (nehézgépkez. vizsgával), pultkezelőt, 5000—8000 Ft kereseti lehetőség. A harmadik műszakban 70%-os műszakpótlék biztosított. KÉT MŰSZAKOS MUNKARENDBE géplakatos, vízvezeték-szerelő, esztergályos, gyalus szakmunkásokat, 5000—7000 Ft-os kereseti lehetőséggel VESZÜNK FEL.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents