Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-14 / 88. szám

1987. április 14., kedd NÉPÚJSÁG Óvatos várakozás Hazánkba érkezett a dán miniszterelnök Lázár György üdvözli a vendéget Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meghívására hétfőn hivata­los látogatásra hazánkba ér­kezett Poul Schlüter, a Dán Királyság miniszterelnöke. A dán kormányfőt magyar- országi útjára elkísérte fele­sége. A dán és magyar nemzeti lobogókkal díszített Ferihe­gyi repülőtéren katonai tisz­teletadással fogadták a ma­gas rangú vendéget. Első­ként Lázár György és Vár- konyi Péter külügyminiszter üdvözölte Poul Schlütert, aki ezután vendéglátója tár­saságában fogadta a felsora­kozott díszszázad tisztelgé­sét. A dán miniszterelnök a délutáni órákban megkoszo­rúzta a Magyar Hősök Em­lékművét a Hősök terén, majd Poul Schlüter és Lá­zár György vezetésével hi­vatalos magyar—dán kor­mányfői tárgyalásokat tar­tottak az Országházban. A megbeszéléseken jelen volt Hans Kühne és Király And- rásné. Az MTI tudósítójá­nak értesülése szerint a meg­beszéléseken áttekintették a kétoldalú kapcsolatok ala­kulását, majd véleményt cseréltek időszerű nemzet­közi kérdésekről. Mindkét részről megelége­déssel állapították meg, hogy a magyar—dán kapcsolatok az élet minden területén egyenletesen, jól fejlődnek, s további bővítésükben nem jelent akadályt a két ország eltérő társadalmi rendszere sem. Az elmúlt csaknem egy évtized során most harmad­ízben tartanak találkozót a két ország kormányfői. Ez­zel kapcsolatban a - tárgyaló- partnerek kölcsönösen hang­súlyozták a magas szintű lá­togatások jelentőségét. Ezek a kétoldalú kapcsolatok el­mélyítése mellett — mutat-1 tak rá — a nemzetközi lég­kör javításához is hozzájá­rulnak. A magyar—dán kormány­fői tárgyalások után az esti órákban Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese szállásán kereste fel Poul Schlütert. A megbeszé­lésen jelen volt a két nagy­követ is. * * * Lázár György és felesége este díszvacsorát adott Poul Schlüter és felesége tisztele­tére a Parlamentben. Felelősségteljes, komoly tárgyalásokat várunk, és ab­ban reménykedünk, hogy az amerikai vendéggel folyta­tandó megbeszélések közép­pontjába valóban a súlypon­ti, nemzetközi szempontból is lényeges problémák, és nem az utóbbi napokban Washing­tonban előszeretettel felho­zott „kémhisztéria” vádjai kerülnek. így foglalható ösz- sze az a várakozás, amely az amerikai külügyminiszter, George Shultz tegnap kez­dődött moszkvai látogatását megelőzte. Szó sincs tehát arról, hogy a szovjet fővárosban túlzott optimizmussal követnék a washingtoni diplomácia irá­nyítójának vizitjét. Ellenke­zőleg, Moszkvában tisztán látják, hogy a két nagyhata­lom közti viszonyt jó né­hány olyan ellentét, érdek- ütközés, és mélyen gyökerező bizalmatlanság terheli, ami aligha ad lehetőséget a gyors előrelépésre. Mégis — amint azt a Gorbacsov fő­titkár múlt heti prágai útja során tett javaslatok is jel­zik — maximális rugalmas­sággal és a béke védelme iránti elkötelezettséggel igyekeznek megtalálni azt a találkozási pontot, azt az át­törési lehetőséget, amely a kölcsönös kezdeményezések, vagyis a szavak után végre tettekhez, a tényleges fegy­verzetkorlátozási megállapo­dások megkötéséig vezethet­ne. Moszkvában azt sem tit­kolják, hogy az elvileg az idei évre előirányzott újabb szQvjet—amerikai csúcsta­lálkozó éppen ettől, egy, leg­alább kezdeti lépést jelentő leszerelési egyezmény kidol­gozásának sikerétől függ. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az európai közép-ható­távolságú nukleáris eszközök témája lehetne az a terület, ahol a két fél véleményének közelítésére a legnagyobbak az esélyek, ám (lásd például a washingtoni törvényhozás­ban folyó vitákat, vagy a Pentagon ellenvetéseit) még e kérdéskörben is számos buktatóra kell számítani. Nem indokolatlan tehát a moszkvai várakozást jellem­ző óvatosság. Ez persze nem jelent elzárkózást az egyéb napirendi pontok megvitatá­sától, legyen szó akár az atomkísérletek ügyéről, az űrfegyverkezés problemati­kájáról, a bécsi utótalálko­zóról vagy különböző kétol­dalú kérdésekről. A lényeg — emlékeztetnek diplomá­ciai és sajtókörökben egy­aránt Moszkvában —, hogy amerikai részről is meg­nyilvánuljon az a felelős­ségtudat, és konstruktív, építő szándék, amely felté­tele bármely jövőbeni meg­állapodásnak. A vádaskodá­sok épp ezért nemigen te­kinthetők másként, mint tu­datos próbálkozásként arra, hogy a világpolitikai jelen­tőségű ügyeket mellékvá­gányra csúsztatva, a szem­benállás és terméketlen vi­ták folytatásának veszélyét növeljék. Szegő Gábor Shultz amerikai (balra) és Sevardnadze szovjet külügymi­niszter Newsweek a I I -ban olvastuk Műgyűjtési láz 1889-ben, egy évvel ön- gyilkossága előtt az idegbe­teg Van Gogh még azt bi­zonygatta bátyjához intézett levelében, hogy Napraforgói 500 frankot érnek. Ma vi­szont, mikor egy aránylag kevésbé jelentős festmény, mint például Manet Mos- niers utca kövezőkkel című műve, több mint tizenegy- millió dollárért kelt el ta­valy decemberben, Van Gogh híres Napraforgói min­den bizonnyal csillagászati árat érnek el. Néhány további példa: Rembrandt egyik festménye 10,3 millió dollárért, Jacques Louis Davis Telemakhosz és Eukharisz búcsúja című ké­pe, melyet egyes kritikusok közönséges giccsnek minősí­tettek 4,1 millió dollárért került kalapács alá. „A pia­cot nem a műérték érdekli, hanem a pénz’’ — mondja Sir William Rees-Moog, a. londoni The Times volt szerkesztője, a Brit Művé­szeti Tanács elnöke. „A ma­gas árak arról tanúskodnak, hogy a világ tele van pénz-, zel, amelyet az emberek nem tudnak okosabban el­költeni.” Egy New York-i műkeres­kedő szerint „a művészet pénzeszközzé lett”. Világ­szerte vagyonosok ezrei fek­tetik be a pénzüket műtár­gyakba abban a reményben, hogy jó üzletet csináltak, és sikeresen védekeznek az inf­láció és az ingadozó valuta­piac ellen. Az ingatlanon kí­vül műtárgyakba fektetnek be legtöbb pénzt azon az alapon, hogy a régi meste­rek és az impresszionisták többé már nem alkotnak, el­lenben a műveik iránti ke­resiet évről évre nő; termé­szetesen mindebben van egy kis kockázat is, főleg ami a kevésbé jelentős művészeket és műveiket illeti, de hát mi ez azoknak, akik a kul­túra által szeretnének gyor­san meggazdagodni? Az árverések egykor ex­kluzív gyülekezete az idők folyamán igencsak demokra­tizálódott, hebehurgya fiatal amerikaiaktól komoly japán üzletemberekig (a japánok jelenleg a nagy nemzetközi árverések résztvevőinek 10 százalékát teszik ki) sokféle népség megfordul a patinás termekben, ahol Tiziano festményeitől ódon játék­mackókig rengeteg tárgy cserél gazdát, önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy a befektetőknek nem több-e a pénzük, mint a józan eszük? Egyesek aggodalmukat feje­zik ki, hogy változik a re­mekművek látásmódja, és hogy egy híres festményre lassan úgy tekintünk, mint egy versenylóra, vagy egy raktárházra, amelybe érde­mes pénzt fektetni. Ezek az aggályok azonban egyálta­lán nem újkeletűek: már a Szung dinasztia korabeli nagy gondolkodót, Csao Taőt is hasonló kételyek kínoz­ták. „A művészet szeretete és élvezete mindenfelé di­vatba jött, és a műalkotáso­kat árunak tekintik, vagy megvesztegetésre használják; ez korunk nagy átka” — ír­ta 800 évvel ezelőtt. Nemcsak a régi mesterek és az impresszionisták mű­veit vásárolják nyakra-főre: szinte minden művészeti irányzatnak jó ára van, kü­lönösen keresettek a XIX. és XX. századi amerikai festmények, melyeket mind­eddig sokkal kevésbé érté­keltek. Persze ezek sem ol­csók. George Caleb Bing­ham A vidám tutajosok cí­mű képe például hatmillió dollárért kelt el januárban; amerikai műért ez az összeg rekordárnak számít. Sok műgyűjtő valóságos megszállottá válik: ez tör­tént A. Alfred Taubannal, egy amerikai ingatlanügy­nökkel is, aki Jackson Pol- locfc-tól a kínai bútorokig mindent megvásárolt, sőt három évvel ezelőtt odáig ment, hogy megvette magát, a kétszáz éves hagyományra visszatekintő árverezési cé­get, a londoni Sotheby’st is. Mások csak azért vesznek, hogy vegyenek. Szeidzsiro Macuoka japán ingatlan­mágnás például bevallja, hogy amit már megvett, az nem nagyon érdekli többé, jobban élvezi magát a vá­sárlást — a birtokába kerü­lő képeket egyszerűen be­dugja raktárába, vagy egy tulajdonában lévő tokiói múzeumba. Más nagystílű gyűjtők is tartanak fenn magánmúzeumokat, de nagy. számban vannak olyanok is, akik a rablóktól való félel­mükben még az árverésre se mernek személyesen el­menni, és miután megszerez­ték a kívánt műtárgyat, kü­lönlegesen őrzött rejtekhe­lyen tárolják. Az egetverő kikiáltási árak háttérbe szorítják a nagy európai múzeumokat, mivel egy-egy nagyobb vétel eseté­ben az igazgatóság döntése legtöbbször hónapokig is el­húzódik, míg a magángyűj­tők megengedhetik maguk­nak, hogy olykor pillanatok alatt határozzanak. Az olyan világhírű intézmény is, mint a londoni Tate Gallery, évenként mindössze 2,7 mil­lió dollárt fordíthat képek vásárlására, ami elég szo­morú még akkor is, ha tud­juk, hogy a legtöbb múzeum máris több művet birtokol, * mint amennyit ki tud állí­tani. Constable A Waterllo- híd megnyitása című festmé­nyének megszerzése érdeké­ben például országos gyűj­tést rendeztek, a kép névte­len tulajdonosa ugyanis, bi­zonyos adókedvezmények el­lenében, hajlandó lenne egy általa elfogadhatónak tartott áron — 6 millió dollárért(!) — átengedni a művet a Tate-nek. Az összegből még mindig hiányzik majdnem 800 000 dollár, a határidő pedig egy hónap múltfa le­jár. Ha a Taté nem is tudja most megvenni a képet, a brit törvények értelmében, ha külföldi vásárló jelentke­zik, a galériának még hat hónapot adnak, hogy össze tudja gyűjteni a rávalót. Nem minden országban vannak azonban ilyen törvé­nyek, és még ha vannak is, sokszor a határidő meghosz- szabbítása sem tudja az or­szágban tartani a képet. Gondoljunk például Olaszor­szág felbecsülhetetlen értékű műkincsállományára, amely­ből még mindig igen sok tá­vozik külföldre, bár vala­mennyire sikerült megfékez­ni a csempészetet. A japánok óvakodnak a mai művészettől, de nem úgy az amerikaiak. Abban a reményben, hogy talán egy új Picassót fedeznek fel, so­kan vásárolják mai művé­szek alkotásait is — például Jean Michel Basquiatét, aki néhány éve még metróko­csikra firkált, de mióta a pop-art nagy öregje, a nem­rég elhunyt Andy Warhol a Szárnyai alá vette, úgy ve­szik a képeit, mint a cukrot. A piac szeszélyei kiszá­míthatatlanok — legutóbb a közel-keleti olajválság ide­jén, 1973—1974-ben volt nagy árapály a műkincspia­con — sokan rá is fizetnek, de vitathatatlan, hogy a korszakalkotó mesterművek­nek mindig megmarad az értékük, valószínűleg pénz­ben is... HEROIN A GRAPE FRUIT ALATT Egy török teherautóban né­hány tonna grape fruit alatt a nyugatnémet rendőrség 51 kiló heroint fedezett fel, a heroin piaci értéke 50 mil­lió márka. Ez a nyugatné­met rendőrség eddigi legna­gyobb sikere a kábítószer elleni harcban. MILLIÓ RÓZSASZÁL Harmincötmillió szál virá­got exportál évente Lengyel- ország, főleg szegfűt, ezen­kívül rózsát, tulipánt, fré- ziát, gerberát és krizanté­mot is. Legnagyobb megren­delői a Szovjetunió és Csehszlovákia. CSAK A MÁSODIK? Edmund Hillary, az Eve­rest első meghódítója, nem csodálkozik egyes amerikai szakemberek nyilatkozatán, miszerint a csúcs, amelyet 34 évvel ezelőtt elsőként mászott meg, nem a világ legmagasabb csúcsa. Hillary egy ausztrál újságírónak ki­jelentette, hogy hallott már ilyen kijelentéseket. Arra a kérdésre, hogy mit érezne, ha tényleg igaznak bizo­nyulnának a kijelentések, azt felelte: már eddig is túl sokat örült az Everestet meghódító első ember hír­nevének. Amerikai szakem­berek bejelentették, hogy a himalájai „K 2” csúcs jelek szerint néhány méterrel ma­gasabb az Everestnél. Ezt az amerikai műholdakon elhe­lyezett speciális techniká­val és rendkívül érzékeny műszerekkel állapították meg. Az eddigi mérések sze­rint az Everest 8848 méter magas, a „K 2” pedig 8611 méter magas volt. Az illető szakemberek viszont azt ál­lítják, hogy a világ legma­gasabb csúcsa a „K 2”, amely méréseik szerint 8852 méteres. VÉRBŐL RAGASZTÓ Az amerikai orvosok sze­rint az emberi vérből nyert ragasztót kitűnően fel lehet használni egyes operációknál a klasszikus cérna helyett. Dr. Robert Weissmann ame­rikai sebész a vérből készült ragasztót egy középfülműtét­nél használta fel, ezenkívül alkalmazható szaruhártya- átültetésnél, bőrátültetésnél és más sebészeti beavatko­zásoknál, amelyeknél a klasszikus cérna nehezen használható. PÉNZ HELYETT REVOLVER Kétmillió dollár értékű ékszert rabolt el két felfegy­verzett bandita New York­ban. A rablók tettüket dél­után követték el. Előzőleg megegyeztek egy ékszerüzlet tulajdonosával nagyobb ösz- szegű ékszer vásárlásában. A megbeszélt találkozóra pontosan megérkeztek, azon­ban pénz helyett revolvere­ket rántottak elő, átvágták a telefonzsinórokat, megkö­tözték a személyzetet, majd a széfből 272 kilogramm ék­szert vittek el. TlZKILÓS TUMOR Egy kínai orvoscsoport Zambiában kétórás műtéttel egy tízkilós tumort távolí­tott el egy nő hasából. A megoperált nő 41 éves és két gyermek anyja. Az asz- szony jó ideig azt hitte, hogy másállapotban van. A NIKOTIN ÖSZTÖNZI A RAK TERJEDÉSÉT Amerikai tudósok megál­lapították, hogy a nikotin ösztönzi a rák terjedését azoknál, akik már megkap­ták ezt a betegséget. A ni­kotin ugyanis megbolygatja a szervezet természetes el­lenállóképességét, amely megakadályozza a ráksejtek elterjedését a szervezetben. A leghosszabb aluljáró Az utolsó simításokat végzik Bukarest leghosz- szabb aluljárójának építő­telepén. Az Ilié Pintille és a Nicolae Titulescu sugár- utat összekötő Victoriei té­ri közúti aluljáró hossza 700 méter, ebből 300 méter fe­dett, a kétszer két közleke­dési sáv között az aluljáró központi részén 200 sze­mélygépkocsi számára léte­sítenek parkolóhelyet. Ere­detileg az aluljáró megépí­téséhez 36 hónapot irányoz­tak elő, de tekintettel az érintett sugárutak nagy for­galmára, az építők megszer­vezték a folyamatos tévé" kenységet, vasárnapokon, ünnepnapokon is a legna­gyobb mértékben kihasznál­ták a rendelkezésükre álló eszközöket, s így sikerült mintegy a negyedére csök­kenteni a kivitelezési időt A hatalmas munkálat jel­lemzésére álljon itt néhány adat: megmozgattak 110 000 köbméter földet, 25 000 köb­méter betont és 10 000 tonna aszfaltot öntöttek. Pályázati felhívás! A Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége (Békéscsaba, István király tér 5.) PÁLYÁZATOT HIRDET közgazdasági titkárhelyeflesi munkakör betöltésére. Feladata: a szövetségnél folyó közgazdasági munka irányítása, a tagüzemek közgazdasági, számviteli tevékenységének segítése. Biztosított juttatások: bér a 25/1983. sz. rendelet, illetve az elnökség döntése szerint. Azok pályázhatnak, akik: — felsőfokú végzettséggel és szakirányú képesítéssel rendelkeznek — legalább 4 éves nagyüzemi, felsőszintű vezetői gyakorlatot szereztek — pályázatukat legkésőbb május 5-ig eljuttatják a .szövetséghez. A pályázathoz mellékelni kell: — önéletrajzot — kitöltött személyi adatlapot (beszerezhető a szövetség titkárságán). Részletesebb felvilágosítást adnak a szövetség vezető beosztású dolgozói.

Next

/
Thumbnails
Contents