Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-07 / 56. szám

1987. március 7., szombat

o

Fiatal nö a termelésben

Bedobták a mély vízbe

A 77. nemzetközi nőnap alkalmából megyeszerte ünnepségeken köszöntik ezekben a napokban a lányokat, asszonyokat. A megyeszékhelyen az MSZMP városi bizottsága, a HNF, a szakszervezetek, a KISZ-bizottság, valamint Békéscsaba Város Tanácsa március 6-án, tegnap délután a városi tanács nagytermében rendezett ünnepséget, amelyen részt vett dr. Lovász Matild, a megyei pártbizottság titkára. Azok a lányok, asszonyok kaptak meghívást erre az alkalomra, akik a közéleti munkából is részt vállaltak.

Ünnepi köszöntőt dr. Sze- menyei Sándor, a békéscsabai városi pártbizottság titkára mondott. Emlékeztetett a Koppenhágában immár 77 esztendeje elhangzott, a világ asszonyaihoz, lányaihoz szóló felhívásra, mely arra mozgósít, hogy „fogjanak össze a béke, az emberiség boldogsága és szabadsága érdekében”. S hogy e felhívás soha feledésbe ne merüljön,

e konferencia küldöttei javasolták, hogy évente egy napon emlékezzenek meg világszerte a nőmozgalom e nemes törekvéséről. ■

Köszöntőjében az előadó emlékeztetett arra, hogy az egyenjogúság nem a női mivolt megszüntetését, hanem az e mivoltból eredő hátrány tényleges és végleges felszámolását jelenti. „Most, amikor megemlékezünk a nőmozgalom évfordulójáról — folytatta — elismeréssel és tisztelettel megköszönöm a közéletben, a munkában kifejtett áldozatkész fáradozásukat. Köszönjük kedvességüket, gondoskodásukat, a gyermekek, az unokák nevelésében, a család - életének szebbé tételében való igyekezetüket."

A köszöntő után a békéscsabai Jókai Színház művészei, Morvay Pálma, Kincses Károly és Sövény Tibor adtak műsora, majd KISZ-es fiatalok adtak át az ünnepeiteknek egy-egy ajándékot.

Fotó: Kovács Erzsébet

Az Orosházi Dózsa Tsz-ben két éve dolgozik növénytermesztési ágazatvezetőként Benkő Magdolna. A fiatal, tehetséges szakember gyerekkorában matematikatanár szeretett volna lenni. Később, mivel mindig nagy figyelmet fordított a gépekre, egyik főiskolás ismerőse tanácsára a Debreceni Agrár- tudományi Egyetem Szarvasi Mezőgazdasági Főiskolai Karára került. Előtte egy évig az Orosházi Béke Tsz- ben adminisztratív munkát végzett.

— Ez az egy év elég volt a benti munkából, s egyre inkább megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy kint, a termelésben kell dolgoznom. Simán sikerült a felvételim 1979-ben Szarvasra, és 1982-ben, három év után átvehettem a diplomámat. Legjobban a géptant szerettem a tárgyak közül, dr. Magyar József tanár úr rendkívül igazságos, sokat követelő, nagyszerű pedagógus volt.

Magdi az iskola befejezése után az Orosházi Új Élet Tsz-be került. Üzemgazdászként foglalkoztatták a termelőszövetkezetben, majd később a közgazdasági csoportba került. Három évet töltött el az Üj Élet Tsz- ben és 1985 óta dolgozik jelenlegi munkahelyén, a Dózsa Tsz-ben.

— Örömmel jöttem a Dózsába, mivel itt bizalmat szavaztak nekem. Rögtön a mély vízbe dobtak, így aztán sok buktatón át tanultam meg, hogy milyen nehéz ez a pálya. Kezdetben kétkedve fogadtak, különösen a műszaki szakemberek próbáltak „vizsgáztatni”. Amikor közösen elvégeztük a különböző gépbeállításokat, látták rajtam, hogy értek a szakmához, könnyebb lett a helyzetem. Ügy érzem, az elmúlt két esztendőben sikerült a dolgozókkal és a vezetőkkel is megtalálnom a megfelelő kapcsolatot.

Benkő Magdolna jelenleg a Dózsa Tsz-ben a szója-, a napraforgó-, valamint a kukoricatermesztésért felel. Két aszályos esztendő után, érkezésének idején, 1985-ben tovább folytatódott a nagy szárazság, kisebb termést adott a kukorica. Tavaly azonban már sikerélményben volt része a fiatal szakembernek.

— Az elmúlt év jól sikerült. Kukoricából a tervezett 8 tonnás termésátlagnál 320 kilogrammal értünk el magasabb hozamot. Szójából két tonna volt a terv hektáronként, s majdnem 2,5 tonnát takarítottunk be. Napraforgóból is meghaladta a tervben megfogalmazottat a hozam, több mint 2,8 tonnát sikerült elérni. Ez a siker arra ösztönöz, hogy a jövőben még nagyobb odaadással dolgozzunk közösen a növénytermesztés színvonalának emeléséért. Tudomásul kell venni, hogy itt csapatmunka van, a traktorostól a kombájnvezetőn keresztül a szárítóüzemi dolgozóig mindenkinek megvan a sajátos feladata.

Amikor arról érdeklődtünk, hogy mennyit dolgozik átlagosan hetente, s hogyan bírja ezt a munkatempót, mosolyogva válaszolt:

— Aki a termelést választja, annak mindig talpon kell lenni, öt éve dolgozom a termelésben, és úgy érzem, ennek a pályának a közelében kívánok még hosszú ideig tevékenykedni. Reggel fél 7 körül kezdünk, és ilyenkor télen 4 óra, fél 5 körül ér véget a munkaidő. Nyáron más a helyzet, gyakran már 6 órakor kint vagyok és egy-egy búzabetakarítási napon este 8, fél 9-ig is a

táblán tevékenykedek. Ez a pálya még a férfiaknak se könnyű, nemhogy a nőknek. Már kezdetben el kell dönteni, hogy meri-e Vállalni a sok lemondást, aki belevág.

Benkő Magdolna úgy érzi, hogy az Orosházi Dózsa Tsz-ben anyagilag és erkölcsileg is megbecsülik. Folyamatosan képezi magát, részt vesz a különböző szakmai bemutatókon, programokon. Most a télen Bábolnán járt, az IKR tanfolyamán, majd részt vett a- Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban a szójás továbbképzésen. Szabadidejében nyelv- tanulással foglalkozik és rendszeresen sportol. Tavasztól őszig, ha idő van rá, a helyi Táncsics Gimnázium teniszpályáján üti a labdát. Kedvenc hobbija a zenehallgatás, de kötni is szokott.

— Ha lehetőségem lenne rá, akkor kipróbálnám az erőmet külföldön is. Hollandiában igen magas színvonalú a mezőgazdasági termelés, s mivel elég jól beszélek németül, így bizonyára sok hasznos tapasztalatot szerezhetnék. A Dózsa Tsz- ben a legtöbbet a növény- termesztési főágazatvezetőtől, Benkő Ferenctől tanultam. Munkakapcsolatunk példamutatónak nevezhető, nagyfokú önállóságot biztosít, rendszeresen ellenőriz. Ha gondok, problémák adódnak, közösen beszéljük meg a tennivalókat.

Magdi azt is elmondotta, hogy az elmúlt évben igen jól zárt a szövetkezet, így most olyan helyzetben vannak, hogy mindent megadhatnak a növényeknek. Az idén próbálják ki például a búzánál a folyékony műtrágyát. A növénytermesztésben legfontosabb a fajták megválasztása, a jó talajállapot kialakítása, valamint a szakszerű vetés biztosítása és a veszteségmentes betakarítás megszervezése. Sajnos, a Dózsa Tsz-ben is, csakúgy mint a nagyüzemek többségében, a traktorok csaknem fele már elhasználódott, nullára leírt. Örömmel újságolta az ágazatvezető, hogy két korszerű Zetor Cristal traktor érkezett a közelmúltban. Nagy segítséget jelent majd a tavaszi vetéseknél ez a két erőgép. A napraforgót és kukoricát Becker vetőgéppel kívánják elvetni. A tervek szerint 640 hektáron kerül földbe a kukorica magja. Ez a szám csak akkor változik, ha esetleg az őszi kalászosok közül valamely területet ki kell szántani.

— Továbbra is a közkedvet és nálunk jól vizsgázott Pioneer fajtákat részesítjük előnyben. Tavaly a hosszabb tenyészidejű P—3707-es adta az egyik legjobb eredményt, az idén megpróbálkozunk a korai tenyészidejű P—3925- össel is. Napraforgónál a már jól bevált Citozolt, valamint a J—550-est termesztjük.

Egy boldog emberrel találkoztunk az Orosházi Dózsa Tsz-ben. Férfiak számára sem könnyű munkát lát el, mégis úgy érzi, hogy sikerült teljesítenie a rábízott feladatokat. Mindezt nem kis lemondás árán tudja csak megvalósítani, hiszen gyakran a hétvégeken Ss a tsz-ben tölti az időt. A jövőben igyekszik továbbképezni magát, még többet elsajátítani a szakmából, mert jól tudja, az évjáratok változnak, s még a tapasztalt szakembereknek is gyakran okoz fejtörést egy-egy váratlan időjárási helyzet.

Verasztó Lajos Fotó: Szőke Margit

Itt a reggel. Mi is van ma? Igen, szerda. Letelt a műszak. A zsúfolt nővérszobában nagyot nyújtózik, aztán a fehér köpenyt utcai ruhára cseréli. A tenyérnyi tükör előtt fáradt önmagára csodálkozik. Fésű után kutat és közben megfogadja, hogy ma igazán rendet tesz ebben a nyomorult táskában. „Szervusz Ilikém” — köszönnek utána a többiek a kórház folyosóján. Gyalog igyekszik a postáig, ott száll fel a 17-esre, mint 13 éve mindig. A hídon lassít, elnéz jobbra-balra, ezt soha el nem mulasztaná. „Nemsokára virágzik a gesztenye- sor!” — örül előre is a látványnak.

— „Szervusz anyuka, megjöttem” — csörren a kulcs az előszoba kis asztalán. A konyhából érkezik a „jó reggelt”, no meg Timi személyesen, a csikófarokba szorított rengeteg hajával szelesen, kedvesen. „Ugye anyu, rajzolsz majd velem? Lázam nincsen, a gyógyszit bevettem!” — nevet a szeme; ragyogó két fekete gomb.

A friss kávéval behúzódik a nagyszobába, elengedi magát a fotelben, s mint mindig, végiggondolja a maga mögött hagyott 15 órát. „Mennyi infarktus, és némelyik még fiatal ember! Hajnalban, akit behoztak kiterjedt infarktussal, ő is alig múlt ötven. És éjféltájban az újraélesztés! Érdekes, ilyenkor hogy megváltozik az ember időérzéke. Holnap megkérdem az intenzíven a lányoktól, hogy van az a bácsi, akinek a felesége egész éjjel szótlanul gubbasztott a folyosón. Csak a szeme, a könyörgő szeme! ...”

Kihűlt a kávé. Felhörpinti, a másik fotelra felrakja a -iábát, szétnéz a szobában. „Hol is kezdjem? Ma talán kiszedem ezt a rengeteg könyvet, letörlöm a polcokat. Nem, ma nem lehet. Zsoltinak kell cipőt venni, ha megjön az iskolából, akis

Zolinak meg pulóver kellene»” A tévére esik tekintete. „De jó lenne, ha meg tudnánk venni a színeset! Zoltánnak ugyan igaza van, hogy a gmk, a túlóra meg a íusi nem biztos pénz, de talán ki tudnánk szorítani, most, hogy minden részlet

letelt, csak a lakás, no meg a rezsi...” Az ám, Zoltán 1 Vasárnap névnap, jé, és nőnap is, még ki kell találni az ünnepi ebédet. Ráadásul szombaton éjszakás műszak. De először lássuk a mai napot! Talán jó lesz gulyásleves meg palacsinta, azt

mind a három gyerek szereti, és persze az apjuk is. Ha boltba megyünk, lehet hogy végül is Zoltán főzi meg. Szerencse, hogy ennyire rendes, a féltékenységével együtt is. Istenem, nekem is van mit a szememre vetni.”

Gyorsan talpra ugrik, bekapcsolja a rádiót, hogy elterelje a figyelmét a cigarettáról, ami megint az eszébe jutott. „Igenis leszokok, ha gurulni fogok, akkor is!” — Egyezkedik magával.

S telik ez a hétköznap is, mint a többi. Leginkább a kora esti órákat szereti, amikor együtt a család, itt a kilencedik emeleten, ebben a lakásban, am; hat embernek ugyan szűkös, de otthon, amit 12 évvel ezelőtt egy fiatal emberpár a maga erejéből vásárolt.

* * *

Hadd mutassuk be őt: Finta Zoltánnénak hívják, szakképzett ápolónő, a békéscsabai kórház ambuláns osztályán dolgozik, három műszakban. Férje szintén a kórházban gáz- és vízvezeték-szerelő. A nagyfiú 11 éves, a kisebb 9, Timi, a kislány pedig most elsős. Ilona csendes, kevés szavú, inkább magát emésztő, önmagával szemben szigorú fiatalasszony. Dolgozhatna másutt — de marad. Mások fájdalma, a halál ténye ma éppúgy megviseli és önvizsgálatra kényszeríti, mint kezdő korában — amikor az idősebbek azzal biztatták, „majd megszokod”! Nem tudja, nem is akarja, nem is lehet megszokni. Ezért olvassa mindig az új szakirodalmat.

A család, az nagyon fontos számára, az a menedék, a forrás, ahonnan erőt meríthet. Egy ő a sok közül, akik csendben, névtelenül előbbre viszik a világot — nem utolsósorban azáltal, mert jól tudják, mosogathat, bevásárolhat, főzhet a férfi, mégis; a mécses lángját a nők őrzik, amióta világ a világ...

Tóth Ibolya