Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-02 / 51. szám
1987. március 2., hétfő flz ügyeletes orvos kötelességének eleget tett A Népújság 1987. február 2-i számában a Szerkesszen velünk rovatban Sz. T-né szomorú hangvételű sorai elmarasztalták a sarkadi orvosi ügyeletet. Az olvasói levél nyomán lépéseket tettem az eset felderítésével kapcsolatban, s az ügyben érintettek meghallgatása alapján a történet a következőkben rekonstruálható: — Január 4- én vasárnap munkaszüneti nap volt, az ügyeletesnapló bejegyzései alapján átlagos hét végi betegforgalommal. Délután 14.25 órakor hívás érkezett a Kossuth utcára, epilepsziás rohamban lévő beteghez. Az ügyeletes kiindulása előtt újabb bejelentés érkezett — ezúttal személyesen — az Ungvári Im- réné temetésére gyülekező hozzátartozók egyike személyautóval bejött az orvosi rendelőbe, bejelentve, hogy a gyászoló férj rosszul lett, sürgős orvosi segítségre van szüksége. A hívást felvevő ügyeletes asszisztens akkor szóvá tette, ha a beteg szállítható, célszerűbb lett volna a beteget behozni a rendelőbe, ahol is a szükséges vizsgálathoz, az orvosi segítség- nyújtáshoz gyorsabban, kedvezőbb feltételek között juthatott volna. Mindamellett a hívást „naplózta”, a kiinduló ügyeletes orvost erről tájékoztatta. Az orvosi rendelőtől a körösháti temetőig a Kossuth utcán vezet az út. Az ügyeletes orvos úgy döntött, hogy előbb az első hívásnak tesz eleget, majd folytatja az útját a temetőben lévő második hívás betegéhez. Az epilepsziás beteg ellátása 12 percet vett igénybe, ehhez hozzátéve a kétszeri indítást, az út hosszát — további 6-8 perc idővel számolva — elhihető az A „menetrendmódosítás” címmel 1987. január 19-én megjelent újságcikk után, több észrevétel alapján, a Volán vállalat, a tanács és a helyi közlekedésben érintett üzemek, intézmények és társadalmi szervek képviselőivel felülvizsgáltuk az 1987. január 1-jén bevezetett, periódusos rendszerű autóbuszközlekedést Gyomaendrődön. Megállapítottuk, hogy a szabályos időközökben közlekedő, nagyobb utaslétszám- forgalmát biztosító menetrend kevésbé igazodik a munkakezdéshez és a csatlakozó vonatok indulásához, mint a korábbi, de kevesebb ügyeleti napló bejegyzése, miszerint a hívást követő 20 percen belül a temetőben voltak. A kiérkező ügyeletes orvost a hozzátartozók arról tájékoztatták, hogy a beteg már jobban érzi magát, nem tart igényt orvosi ellátásra. Az ügyeletes orvos tehát kötelességének eleget tett, a beteg ellátása tehát nem miatta hiúsult meg. A levélírónak arra a kérdésére, hogy „tulajdonképpen miért van orvosi ügyeleti kocsi, ha ilyen kritikus esetben nem tudja feladatát ellátni?” azt válaszolom, hogy ez esetben tulajdonképpen az ügyeletes kocsi útvonala — a betegek hívásának megfelelően — időben és térben szerencsésen alakult. Ha figyelembe vesszük, hogy az ügyeletes kocsival Kötegyán, Méhkerék és Sar- kadkeresztúr község betegeihez való hívást is el kell látni, bizony elképzelhető a történteknél hosszabb várakozási idő is. Ezzel beismerjük a tényt: az ügyeletes orvosi rendszer távolról sem tökéletes, mindig lesz olyan eset, amikor utólag kiderül, a másodikként, vagy harmadikként ellátott beteg állapota indokolta volna elsőként való ellátását. Éppen ezért az ügyeletes orvos felelőssége eldönteni, hogy több, egyidejű hívás esetén milyen sorrendben indokolt a betegek ellátását elvégeznie. Sokat segíthet ebben a lakosság, ha csak a valóban sürgős esetekben hívatják az ügyeletet, s ha tehetik, járóképes beteget beviszik a rendelőbe. Kovács László osztályvezető, Sarkad, Városi Jogú Nagyközségi Tanács V. B. intézményirányító osztály járatszámú menetrend. Megállapodtunk abban, hogy a menetrendet 1987. február 16-tól újra módosítjuk, a korábbi közlekedési rend alapján közlekednek az autóbuszok, annyi módosítással, hogy a délelőtti járathiányos időpontban egy új járatpár beállítását biztosítja a Volán vállalat. Ezzel a módosítással a jelenlevők is egyetértettek. Nagy Pál osztályvezető Gyomaendrődi Városi Jogú Nagyközségi Tanács V. B. műszaki és termelésellátásfelügyeleti osztály Szerkesztői üzenetek Nemes Gábor, Mezőgyán. Amint a Pécsi Pannónia Áfész Munkácsy Ipari Szolgáltató Szakcsoportjától, Gyuláról érkezett válaszlevélből kitűnik, olvasónk elvitte a javíttatásra leadott Niagara típusú szivattyút. Azt ugyanis nem tudják megjavítani, mert a gyártó nem szállít tartalékalkatrészeket a szivattyújához. Egyúttal kérjük olvasónkat, írja meg, hol gyártották a szóban forgó Niagara szivattyút, s akkor talán tudunk segíteni a szükséges kettősszigetelésű huzal beszerzésében. „Panaszos vásáriánkat keressük!” Az Univerzál Kereskedelmi Vállalat kérésére tesz- szük közzé a következő sorokat: „Kérjük annak a névtelen nyugdíjasnak a jelentkezését a békéscsabai Univerzál Áruház műszaki osztályvezetőjénél, aki február 21-én vásárláskor, majd panaszlevélben is sérelmezte dolgozónk pénzvisszaadását. Vásárlónkat kártalanítani kívánjuk, mert a pénztár- rovancs igazát bizonyította.” Univerzál Kereskedelmi Vállalat ü gyógyászati segédeszközök beszerzéséről Lapjuk február 23-i számában megjelent Visszhang „A görbebot árnyéka” című olvasói levél felvetését jogosnak tartjuk és köszönjük. Visszatérően vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy valamelyik orosházi gyógyszer- tárban is beszerezhetők legyenek azok a gyógyászati segédeszközök, melyeket a vonatkozó jogszabály a kijelölt közforgalmú gyógyszertárak árusítási körébe utal. Járókeret beszerzésére a megyében Békéscsabán, a Gyógyászati Segédeszközök Gyára Békéscsabai Fiókja, Batsányi u. 32. sz. alatt van lehetőség. A felíró orvosnak minden esetben kötelessége felvilágosítani a beteget arról, hogy a felírt gyógyászati segédeszköz hol szerezhető be. A postára adott vényre a megyében kijelölt két gyógyszertár (Békéscsaba 1410-es számú és Gyula 14'27-es számú gyógyszertár) eddig is postafordultával megküldte a gyógyászati segédeszközt a betegnek. Békés Megyei Tanács V. B. egészségügyi osztálya Gyomaendröd Újabb menetrendmódositás Nem bírta az idő próbáját tovább, s a nagy havazások után ősszeroskadt a tető Újkígyóson, a Hosszú utca 12-ben, az Idős Bozó- házaspár feje fölött. ' A helyi Aranykalász Tsz sietett az öreg épület idős gazdáinak segítségére, és ma már így néz ki a megrongálódott épül»« Kedélyek, kalóriák, számlák Még egyszer a gázügyröl Kissé megkésve és eléggé hozzávetőleges dátummal válasz érkezett az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszttől. „Felpörgetett órák és kedélyek” című, 1986. december 29-én megjelent cikkünkre. A váMHMHWHUM „Az OKGT részéről szükségesnek tartjuk, hogy a lakosság többoldalú, korrekt tájékoztatása érdekében lapjukban nyil- várpsságot kapjon ez a válaszunk is. Békés megye települései a gázvezetékről kétoldali betáplálás útján kapják a földgázt. 1986 januárjában valóban megállapodás született, hogy a várható termelési- betáplálási»viszonyok figyelembe vételével a földgáz háztartások részére megállapított árát az eddigi 3,36 Ft köbméterről 3,07 Ft köbméterre csökkentsék, mivel a műszaki előrejelzések az év folyamán átlagosan 36,0 Mj köbméter fűtőértékű gáz szolgáltatását prognosztizálták. Ez a fűtőér- ték-változás Békéscsaba, Gyula, Sarkad helységeken kívül még 16 Békés megyei települést érintett volna, amelyek adatait a 2. mellékletben összefoglalóan „Egyéb helységek” címszó alatt soroljuk fel. Ezek a következők: Békés, Mezőberény, Csárda- szállás, Murony, Kamut, Kétsoprony, Kondoros, Hunya, Telekgerendás, Üj kígyós, Csorvás, Gerendás, Csanádapáca, Medgyes- bodzás, Medgyesegyháza és Pusztaföldvár. Miután a termelési viszonyok a vártnál kedvezőbben alakultak, az év (1986. — a szerk.) nagy részében jóval magasabb fű- tőrértékű gáz került szolgáltatásra, mint a február 1-én életbe lépett ármegállapításban meghatározott. Mivel a vonatkozó árszabályozási előírások 3 hónapig tartósan plusz-mínusz 5 százaléknál nagyobb fűtő- érték-eltérés esetén kötelezik a gázszolgáltatót az ármódosítás kezdeményezésére, Békéscsabán, Gyulán és Sarkadon augusztus 1-től, az egyéb helységekben szeptember 5-től módosult az ár 3,33 Ft köbméterre, a magasabb fűtőértéknek megfelelően. Amint az a mellékletekből, valamint a cikkben megszólaltatott fogyasztók és szakemberek szavaiból is kitűnik, Békéscsabán december folyamán, az egyéb helységeklaszt — az ebben említett terjengős mellékletek nélkül — közöljük, kiegészítve azt véleményünkkel és egy olvasói levéllel. Reméljük, ezekből kiderül, hogy a kedélyek nem egy újságcikktől borzolódnak... ' *• ben pedig novembertől csökkent a szolgáltatott földgáz fűtőértéke. Miután azonban ez a fűtőérték-változás december 29-ig nem haladta meg a 3 hónapot, a szolgáltató vállalat nem kezdeményezhette december hónapban az ármódosítást. 1987. január 1-én lépett életbe az Országos Anyag- és Arhivatal elnökének 13 1986. (XII. 10.) rendelete. Ez a háztartási célú földgázfelhasználásra vonatkozó árváltozás kezdeményezését kötelezően írja elő már abban az esetben is, ha a fűtőérték a megállapítotthoz képest plusz-mínusz 5 szá zalékkal egy hónap időtartamot meghaladóan eltér, a korábbi 3 hónap helyett. Ennek megfelelően — amennyiben a mért fűtőértékek alapján az eltérés a fenti településeken január hónapban is meg fogja haladna az 5 százalékot — a gázszolgáltató vállalat február elején kezdeményezni fogja az árváltoztatást. Fentiek figyelembevételével tehát megállapítható, hogy 1986. év folyamán a gáz- szolgáltató vállalat nem károsította meg a fogyasztókat, a vonatkozó árrendelkezéseknek megfelelően, szabályosan járt el. A mellékletből még az is kitűnik, annak következtében, hogy az év nagy részében az árrendelkezésben megállapítottnál magasabb fűtőértékű gázt szolgáltatott, Békéscsabán 3,79 millió forinttal, a többi településen 3,55 millió forinttal, összességében Békés megyében 7,34 millió forinttal számlázott kevesebbet a háztartási fogyasztóinak, mint a ténylegesen átadott hőmeny- nyiség után számított összeg. Kérjük Önöket, hogy a későbbiekben — mielőtt olyan cikk jelenik meg lapjukban, amely a lakosság hangulatát ebben a kérdésben befolyásolja — szíveskedjenek szélesebb körben, többoldalúkig tájékozódni. Budapest, 1987. január" vmumMUVHmWMttmMwvtvw Köszönjük a korrekt és a „többoldalú” választ. Bár a levél nagy része semmi újat nem tartalmaz, cs^c megismétli azokat a mozzanatokat, amelyeket lapunkban is közöltünk. Az egyik idézet szerint: „Az OKGT a rendelkezéseknek megfelelően járt el.” Másutt a Dégáz illetékesének a véleményét olvashatjuk, ez megegyezik az OKGT véleményével. íme: „Ki lehet számítani: az éves mérleg a lakosság szempontjából mindenképpen kedvező.” Akkor hol van a bökkenő? Mindenekelőtt ott, hogy a megye párt- és állami vezetői a lakosság észrevételeit figyelembe véve megértették és továbbították a panaszt, amelyet az ipari miniszter és az árhivatal elnöke jogosnak talált. Az mégiscsak tarthatatlan, hogy hosszú távon bizonytalanságban tartsák a fogyasztókat. Azon is el lehetne meditálni: miként is állnak nálunk a „várható termelési- betáplálási viszonyok”, magyarul a műszaki előrejelzés. No, de elismerjük, erről nem az OKGT tehet. Az egyébként precízül összeállított 1. számú táblázatból kiderül, hogy a fogyasztók még véletlenül sem olyan minőségű energiáért fizettek, amilyet ténylegesen kaptak, függetlenül attól, hogy az árkülönbözet előtt mínusz vagy plusz előjel van. Aligha elhanyagolható szépséghibája ugyanennek a mellékletnek a júliusi számsora, amely azt próbálja igazolni, hogy Békéscsabán, Gyulán és Sarkadon a földgáz köbméteréért 3,07 forintot fizetett a lakosság, holott az OKGT állításával ellentétben számlával tudják bizonyítani: a megye- székhelyen nem augusztus 1-től, hanem már július 1-től 3,33 forintért adták a gáz köbméterét. Erről viszont csak novemberben szereztek tudomást. Bizonyára tévedés, de ez a botlás megkérdőjelezi a többi adat valódiságát is. A lakosság hangulatát pedig nem a mi cikkünk korbácsolta fel, éppen ellenkezőleg: az a tény okozott nyugtalanságot, hogy a tél kellős közepén, a legnagyobb hidegben aludtak ki a kazánok és a konvektorok gyújtólángjai, és ebben az időben kellett a nyáron elfogyasztott magasabb fűtőértékű gázért lényegesen többet fizetni. Lapunkhoz érkeztek a telefonok, a levelek, hiszen a helyi Dégáz illetékesei elzárkóztak az önök által olyany- nyira hiányolt korrekt tájékoztatástól. Már ott tartottunk, hogy a szerkesztőség minden tagja ezzel foglalkozott. Tárgyalt róla számos fórum, a fogyasztók tanácsától a népi ellenőrzési bizottságig. Igaz, nem mentek sokra, mert hiányzik az a kontroll, amely egyértelművé tenné a fűtőértéket és az árat. Bizony, tisztában vagyunk azzal is: a gázmérőóra az elfogyasztott gáz mennyiségét méri köbméterben. Ez a mi nagy bajunk! Ha érzékelné a fűtőértéket, illetve az ár változásait, erre a vitára nem került volna sor. Bármennyire is „nem tartható valósághű választásnak” a felcím, az órák. pörögtek, a kedélyek pedig háborogtak. Ugyanis háromszor annyi gázt kellett elfogyasztani ahhoz, hogy a lakásokban a megszokott hőmérsékletet tartani lehessen. A több gáz pedig többe kerül! Érdekes az a megállapítás is, miszerint az egymilliót számláló többi honi lakos ugyanilyen minőségű gázt kapott, mégsem reklamált senki. Sajátos felfogás, elüthetnénk azzal: a Viharsarokban vagyunk, ilyenek a tradíciók. Az igazság viszont az, hogy szeretünk tisztán látni még a gázos ügyekben is. Mert mi is megkérdezhetnénk: miért olcsóbb a földgáz ára mondjuk Budapesten, vagy Zala megyében, mint a Dél-Alföldön? Végül megemlítjük: örülünk a rendelet módosításának, amely akárhogyan csűr- jük-csavarjuk, a Békés megyeiek kezdeményezésére jött létre. Erről tisztességesen tájékoztattuk olvasóinkat. S akkor most jöjjön a levél! „Mennyi lesz a gáz ára... ? Elnézést, egyszerűen nem találok szavakat. Mint közös képviselő, 90 lakás érdekeit próbálom segíteni, rendezni, felvilágosítást adni stb. Még az az egy szerencsém, hogy kitűnő erőben érzem magam, és így február 17-én délelőtt 10 órakor nem ütött meg a guta, amikor az OTP- ben a kezembe nyomták a társasház (Békéscsaba, Kazinczy u. 18—24. és Szerdahelyi u. 1—3. — a szerk.) gázszámláját, melynek összege 171 861,30 forint volt. Nem találtam szavakat, nem kaptam levegőt, szólni sem tudtam, csak néztem a számla összegét. Ez a január hónapra elszámolt 51 610 köbméter gáz ára volt, 3,33 Ftjköb- méterenként. Decemberben is 3,33 forint volt a gáz ára. Januárban közel 3 hétig 15-16 fok volt a lakásokban a hőmérséklet még úgy is, hogy a Népújságban megjelenő előző cikkem után a FÉG kijött, és maximumra állította a kazánt. Megmondták, ne várjunk csodákat, mert olyan gyenge a gáz minősége, hogy az elfogadhatatlan. így meleg, az hogy is lehetett, amikor a gáz naponta folyamatosan 6000-7200 kalóriás volt a FÉG állítása szerint. Normális üzemmód mellett 9300 cal-nak kelle. ne hogy legyen. Senki nem tudott csinálni semmit, fázott az egész város. Olyan gyenge volt a gáz minősége, hogy takarékon a konvektorokat és a tűzhelyeket nem lehetett használni, mert azonnal elaludt, a sütőben nem sült meg a hús stb. Teljesen jogtalannak és igazságtalannak tartjuk, hogy a Dégáz 3,33 forintot fizettessen úgy velünk, mint a többi gázfogyasztóval a gáz köbméteréért az 1986. december 26-a és 1987. február 12-e közötti időszakra, amikor a gáz minősége nem ért semmit. Kérdem én, hogy számoljak el a lakók felé ezzel a számlával, mert szerintem semmilyen indokot nem tudok felhozni a Dégáz mentségére a gáz árával kapcsolatosan. Várjuk az illetékesek válaszát, mi lesz a gáz árával, történik-e valami megoldás a rendezésére? Békéscsaba, 1987. február 18. Kovács László"