Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-28 / 74. szám
IgljilUlTiW O 1987. március 28., szombat SZÜLŐFÖLDÜNK Múltról valló tárgyaink — Békésszentandráson Március 21-én, szombaton Békésszentandráson, a tanácsházán vártuk a mesélő kedvűeket. Sokan elhozták féltve őrzött kincseiket, s jó szívvel megosztották velünk porosodó emlékeiket. A legtöbb történet a háborúhoz, a Tanácsköztársasághoz, s az újabb nemzetközi méretű világkatasztrófához, a második világháborúhoz kötődött. Egyetlen érdekes adat: a munkásmozgalmi dokumentumok szerint 286 békésszentandrási vöröskatonát tartanak számon. S hogy miként éltek, harcoltak, szerettek, arról is hallottunk néhányuktól. Még számos történetet hallottunk a régmúltból... íme az emlékek közül néhány. Vöröskatonák Négyen üres kézzel jöttek, ám az emlékezetük... Az emlékezetük tele volt történetekkel. Először Szabó Árpádné érkezett. Férjéről mesélt nekünk. Első világháború Galíciában, a 101-es gyalogezredben ... Megúszta egy szilánkkal ... ’19-ben vöröskatona. A román fronton tüdő- és bokalövés ... A lábát le akarták vágni, de három hét után annyira gyógyult, hogy az orvos másképp döntött ... Talán teljesen rendbe jön a bokája, csakhogy Horthyék bevonulása után kidobják a kórházból. .. Menekülnie kell... Sebei így sosem gyógyulnak meg ... Örökre húzza a lábát, s 1975- ben a tüdeje vitte el... 78 évet élt meg a rendkívül szívós, sokat szenvedett ember. Sántaság ide, tüdőlövés oda, az izmot-csontot nyűvő kubikosszakmából élt. A vöröskatona múlt, s hogy tagja volt a kommunista pártnak a két háború között, sehol sem volt jó ajánlólevél. Ha más mód nem volt családja eltartására, kiment a pusztára summásnak. Nyolcvan fillér volt a napi bére. Hogy ez mit ért? Egy liter tej tíz fillérbe került. Harmincnyolcban tized- magával felvonultak a szentandrási községháza elé, s tüntettek a háború ellen. Felesége megkérdezte, hogy mire jó ez? — Annyit elértünk, hogy kinevettek minket — mondta: S még valamit: kapott négy hónap börtönt agitálá- sért. Aztán jöttek még hárman. Gonda Mihály, Pálinkás András és Szín Károly. Mindannyian 90 évesek. Sorsukban sok a közös vonás. A világháború lövészárkából a fogolytáborba, majd a Vörös Hadseregbe vezetett útjuk. A Tanácsköztársaság bukása után ’45-ig cipelték priuszukat. De megállták helyüket. Gonda Mihály kordés volt a földmunkákon. Három kordéval és három lóval kezdett. Évenként, kétévenként gyarapodott az állomány, s végül 9 kordéval dolgozott. Legnagyobb munkája az erdélyi vasútépítés volt. Ott a saját kilenc kordáján felül még 27-re felügyelt. A kor- dékonvojt hatosával egy-egy gyerek vezette. Pálinkás András a háborúban orosz fogságba esett. Egy szénbányában dolgozott. Miután győzött az októberi forradalom, a bányába ellátogatott Lenin. Toborzóbeszédet mondott. Pálinkás András akkor már jól tudott oroszul, így értette a hallottakat. Végül is nem ott, hanem itthon állt be a Vörös Hadseregbe, de elébb kalandos, veszélyekkel terhes utat tett meg. Öt a második világháborúban is besorozták. Üjra fogságba esett és ’46- ban, ístván király napján térhetett haza. Szin Károly a legkegyetlenebb első világháborús fronton, az olaszon harcolt. Fején sebesült meg, de szerencsésen meggyógyult. Ö hajlandó volt beszélni egy másik harcról is, arról, amit egy fiatalember katonakorában a nők frontján küzd meg. — Az olasz nők nem hagyták magukat — kezdte. — Velük felesleges volt kikezdeni. A Felvidéken már több sikerem volt. Irigyeltek is a többiek, mert egy sza- kácsnéval éltem együtt. A komámat meg beprotezsál- tam a szobalányhoz. A három kilencvenéves ember jót derült a régi eseten. Aztán Gonda Mihálytól szomorú történetet hallottunk: — Volt egy falubeli jóbarátom, a Csonki Bálint. A fogságban baleset érte. Kezében volt a kenyér és a faggyú, úgy ment föl egy létrán. Leesett és eltört a vállperece. Bement a kórházba. Miután meggyógyult, mi már nem találkoztunk. Ö hazaszökött. Volt itthon nagy öröm, legalábbis egy hónapig. Mert akkor kivitték az olasz frontra. Hamarosan meghalt, mert egy repülő bombát dobott rájuk. Ha neki akkor nem törik el a vállperece, s ha nem kerül kórházba, aztán ha nem szökik meg... Én a fogságot baj nélkül túléltem, ő meg belehalt a szerencsés menekülésbe — fejezte be a fájó emlékezést, majd még hozzátette: — Hiába, a háború elől még megszökni sem lehet. < Aki túlélte, s aki elveszett a háborúban Csipái Jánosnak hívták mindkettőjüket. Szécsi Balassiié mesél róluk. Egyikük a nagyapa, másikuk az édesanyja testvérének a fia. A nagypapa a Magyar Királyi Hadsereg 101-es gyalogezredének 11. zászlóaljában szolgált, majd megtért a háborúból, s a kézzel, tintaceruzával írott „Bori-note- szek”-ből tudják, mi is történt a lövészárokban, hogyan haladtak előre, zajlott a visszavonulás, s a boldog hazatérés. Az unokabátty, a fiatalabb Csipái a második világháború kénköves poklában járt. Előbb Nagyszalontáról küldött katonai levelezőlapot, majd Sarkadról postai táviratot, Rókáról már Lackó János és családja tudósít az ifjabb • Csipái János sorsáról. Dányról Rókára hajtották az embereket. November 17-én megsebesült, ösz- szeesett, behozták a kórházba, most orosz kórházban ápolják — írták 1944. decemberében, vagy feltehetően még november végén írott levelükben Laczkóék. A következő családnak szóló levél már arról tudósít, hogy meghalt, több mint valószínű, ő lesz az akit tömegsírba temettek, intézkedjen a család a holttest A nagyapa notesze hazahozataláról. A család bizonytalansággal keveredett bizonyossága megbolygatta a kedélyeket, a sokadmaguk- kal sírfelbontási engedélyt kértek, s a békésszentandrási Szakács főjegyző erre engedélyt is adott. Ez azonban nem volt elegendő, ugyanis a* 1945. április 23-án kelt engedélyt meg kellett erősíteni egy orosz parancsnok- sági engedéllyel. Kétnyelvű okirat ad arra lehetőséget, hogy Csipái János, az apa, és Aszódi Julianna, az anya, elutazzanak Rókára, fiuk hazahozatala érdekében. — Nem találták meg a fiút — meséli Szécsi Ba- lázsné, majd később küldték el' a „számát” és a személyes holmijai közül a pénztárcáját, akkor vált bizonyossá : tömegsírban nyugszik Kókán. Koronázási emlékkönyv Az ismeretterjesztés egyik remekműve az a könyv, amelyet Szalai Antalné, a nagyközség vb-titkára őriz. A koronázási emlékek, a koronázás szertartása, a viselet leírása a kötet fő témája, gazdag illusztrációs mellékletekkel, korabeli rajzokkal. S akire emlékeztet mindez. A tanácsháza mellett volt egy ószeres, s árulta, forgalmazta a régi és új keletű értékeket, Dorogi Imre bácsi. Jó tíz éve járt le a helyiség bérlete, akkor eladta, kiárulta a holmi jó részét, amit értékesnek vélt, ezt meg elajándékozta. így maradt meg a békésszentandrási emlékek között a 150 éves könyv, amely különös ritkaságnak is számít... Hősi halottak emlékszobra Vajon mennyire ismerik akárcsak a békésszentandrá- siak közül is a sebesült honvédet ábrázoló Hősi halottak emlékszobor létrejöttének a történetét, hogyan is született az ötlet, a kivitelezés miként történt. ’Egynéhány fotó őrzi: József főherceg, a Magyar Királyi Hadsereg 31. gyalogezredének hadtestparancsnoka felavatja az első világháborús emlékművet. „A zászlót vittük mindhalálig / Elhulltunk mind egy szálig! / Átok reá, aki ezt félejti / S a szent lobogót porba ejti!” — áll az emlékművön a vers, s a névsor, akik mind e föld fiai voltak. A képviselők 1926. évi 14. közgyűlésén vitatták meg, hogy a békésszentandrási hősök emlékére állítandó szobor kinek a terve alapján készülhetne el. így a több jelentkező közül kiválasztották Bérán Lajos budapesti szobrászművészt, aki árban is megfelelt a képviselők igényeinek. A tervek szerint 3,50 méter a talpazata, a bronz szobor magassága 5 méter 80 centiméter, a sebesült honvéd jobb vállán a zászlóval, magasra emelt fejjel néz a jövőbe. Az akkor már erősen inflálódó koronából 155 millió koronáért. A Békés Megyei Levéltárban őrzött képviselői jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1927-re 37 millió 865 ezer 200 koronát vetettek ki, szedtek be a lakosságtól e célra, majd a békésszentandrási Takarékpénztár Rt-től, valamint a szarvasi Hitelbank Rt-től vettek fel 12, illetve 13 százalék kamatra 6 hónapi lejáratú váltóval fedezve. Azt a hitelt pengőben vették fel, s a 155 millió korona 12 ezer 400 pengőt ért, mire befejezték, már 16 ezer pengőről készült a hitelszerződés, a kivetett és beszedett közel 38 millió korona ráment a szoborra, meg elfogyott a felvett hitel is, amit a költségvetésbe építettek be. A szobor elkészült 1927- ben, az idén ötven esztendeje, de hogy mikor avatták fel, annak nem akadtunk a nyomára.. . Medál Történelmi múltunk darabjai a tárgyak is. S mert József főherceg járt Békésszentandráson, sokaknak az ő arcképét hordozó tárgyak, a nagy emberek közelségét jelentették. De nem csupán ez az oka annak, hogy Szécsi Balázsné elhozta, megmutatta ezt az apró medált. (Képünk bal alsó sarkában.) A szeméttelepen találta, megtisztította, s most ereklyeként őrzi. Szívesen hordaná egy nyakláncon, ha nem féltené, hogy elveszíti. A medál mellett egy korabeli aranypénz. A királyi j százat I Hazug jegyzőkönyv Legfiatalabb vendégünknél, Seres Istvánnál hat- szorta idősebbek voltak a vöröskatonák. Seres István nem is akart versenyre kelni velük a század dolgaiban. Ö — első gimnazistához képest szokatlan elmélyült-, séggel és rendszerező tudással — a korábbi századok eseményeihez nyúlt vissza. Könnyedén eligazodik az ódon iratokban, s amik.or épp nem nekünk mesélt, iratai közt böngészett, jegyzetelt egész délelőtt. István egy éve foglalkozik kutatással. Levéltárakba jár és' idős embereket faggat valóságról, legendákról. Kedvenc témája a hun király, Attila, akinek tábora az egyik verzió szerint Bé- késszentandrás közelében, Atalakon volt, és állítólag ugyancsak a közelben, Gödényhalmon temették el. A honfoglalás korából származó legenda, hogy Gyula vezér sírja a Békésszentand- rásról Szentesre vezető út mentén van. Arra, hogy Sirató neve miből ered, harminc változatot gyűjtött ösz- sze. A legvalószínűbb, hogy a tatárok itt mészárolták le a falu népét. Hihető a másik monda is, ami szerint a falu asszonyait, lányait itt hajtották át a Körösön. Szombat délelőtt a legtöbbet egy régi tanúvallomás jegyzőkönyvéről beszélt nekünk. Ez Vértessy Mihály szentandrási bíró eltűnéséről szólt. Vértessy részt vett a Szegedinác Péró-lázadás- ban 1735-ben. A parasztok ellen kivonuló telegdi nemesi felkelők leírt tanúvallomása szerint Vértessy meghalt. Még a sírját is megmutatták. Viszont az egykori krónikák szerint Vértessy túlélte a felkelést. 1752—53- ban részt vett a Törő—Pető- féle mezőtúri, hódmezővásárhelyi zendülésben is. Akkoriban elterjedt, hogy jön Rákóczi, bár a fejedelem már 1735-ben meghalt Rodostón, de a nép ezt nem hitte, vagy inkább nem akarta elhinni. Nevére sokan megmozdultak, a zendülés azonban hamar elbukott. Vértessy, akiről a kor- társak feljegyezték, hogy hihetetlen erővel tudta mozgósítani a parasztokat, katonaként pedig több csatában kitűnt bátorságával, a hétéves háborúban — ami 1756—63- ig tartott — porosz tisztként harcolt Mária Terézia hadserege ellen. A falubeliek azt híresztelték, hogy akkoriban találkozott a fiával is, vagyis a jegyzőkönyv — úgy tűnik — igaztalant állít. A szentandrási bíró még sokszor feltűnt, s mindig haj- líthatatlan ellensége volt a Habsburgoknak. Az oldalt Számadó Julianna és Ungar Tamás állította össze, a fotókat Kovács Erzsébet készítette.
