Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-28 / 74. szám

1987. március 28., szombat

Békéscsaba, V. kerület, Padrah általános iskola

Elsősük között reggeltől délutánig

Életünk két legfontosabb, mondhatni óriási eseménye az első hét évben játszódik le: ekkor tanulunk meg beszélni, írni-olvasni. Létünk olyan állomásai ezek, amelyek nélkül nincs emberi élet; e kettőre épül mindaz, ami kiteljesíti az egyént, s egyben társadalmi lénnyé formálja. A család és az iskola így találkozik és fog

kezet az első osztályban — majd tovább —, hogy a kis emberpalántákat előkészítse az életre.

Itt, ebben a 910 tanulót és 70 pedagógust számláló iskolában is.

Reggel háromnegyed hétkor már annyi a gyerek az iskola környékén, mint valaha nyolc óra körül. Főleg nagyobbak, akiket reggeli után autóbusz visz be a városba az ifjúsági koncertre. A kicsik a tágas folyosókon

szórakoznak. Az egyik ablakban Balkus Attila, Balogh Robi, Druga Misi és Szeles Tibi úgy hajol össze susogva, mint a lányok szoktak. Elsősök. S közülük Tibi volt az első ma az egész iskolában, mert valamivel fél hét előtt jött, s amire büszke: egyedül. De aztán kiderül, más kicsik is tudnak már egyedül közlekedni.

A másik ablakmélyedés is foglalt: itt három a kislány. Egy ötös csoportot a folyosói forgalom se zavarja: körbe állnak, forognak és énekelnek, egy belül, s annak szól a refrén: tetszik néki, tetszik néki, Szabó Jóska tetszik néki!

Akikkel így játék közben találkoztam, mind az 1. a- ba járnak, osztálytermük takaros, szépen díszített, az asztalok mögött székek. Hátul még egy kis játszó-pihenőhelyre is futotta. Kell is, mert ők iskolaotthonosok. Az osztály egyébként testnevelés tagozatos, ami az

első két évben azt jelenti, hogy megtanulnak úszni, a

többi aztán jön.

Nyolckor mindenki munkára, tettre kész — én is Szász Attila mellett —, s négy gyerek jelent Róta Pálné tanítónőnek. Az első a magyaróra, de mint kiderül: a második és harmadik is.

Irma néni kipróbálja az írásvetítőt, aztán egy lemezt mutat föl, később ezekre is sor kerül, most azonban az olvasókönyvet nyitják ki, s a Tündér Ilonát kezdik, a „szépen olvassatok és hangosan” felszólításra. Az első kislány gyorsan, hibátlanul, a másik lassabban, de jól..., majd gyengébb is akad. S így váltakozik, s mindenki megkapja az értékelést.

Találóskérdések következnek. Az érdeklődés nagy, találat is akad. A játéknak még nincs vége: jön a bar- kochba! Nem megy köny- nyen, de végül is közösen sikerül rájönni: a pékre gondolt a tanító néni. Ha már pék, akkor jöhet a hozzá illő nyelvtörő is. Jancsi mondja, majd az egész osztály.

Ki emlékszik Tamkó Sirató Károly versére? Mindenki, s most még pár szót hallanak a költőről, a gyerekek nagy barátjáról, és olvashatják a Volt egyszeregy ponty-ot. Érdekes, élvezik.

Fél kilenckor ablaknyitás, s míg a szellőztetés tart, állva olvassák a vetítőről a szavakat, ami nem más, mint ejtésgyakorlat, hiszen ilyesmiből áll: Hírek, óvónő, dicsér, posta, szőlő, színház stb.

Pereg az óra. A Mondjam még? című verset többféle variációban olvassák. hol egyénileg, hol kórusban fe- lelgetnek egymásnak. Aztán megnézik és megmondják, mi van a szöveg melletti képeken. De azt is, mi jellemző rájuk, s ki látott már ilyeneket? Magyarázatot is kapnak. Csak aztán térnek rá: milyen a vers hangulata? Vidám, vicces, hangulatos, mókás ...! No, akkor, mi mivel van párosítva? Dongó a léggyel, asztal a székkel, molnár a pékkel — mondják szinte tétovázás nélkül.

A Mit vettél még észre? — kérdésre akár az előbbiek során, több mint a fél osztály jelentkezik. Mellettem Attila majd kiesik a pádból, annyira, így ő mondhatja meg: az ismétlődést! De még nincs vége, Vera, Roland, Kriszti és Jancsi azt is megmondják, mi ismétlődik, aztán a néma olvasás után kiderül: melyik sor, melyikkel rímel. Orsi, meg a fél osztály a rímelő szavakat húzza alá, a többiek pedig a sorok szótagszámát keresik.

A tanítónő ellenőrzi a munkát, elégedett, jól dolgoztak a gyerekek. Jöhet egy kis írás a tábláról. Béla, Berta, Betti... Mik ezek, honnan tudják, hogy nevek? — és így tovább, egészen a V betű gyakorlásáig.

Aztán csöngetnek, öltözés, és ki a szabadba! 15 perc szünet.

Frissen jönnek be, de — szerencsére — nem annyira katonásan, mint a minden óra előtti jelentéstételből gondolná az ember. Már jó ismerősök vagyunk, érdeklődnek az újság iránt, s mint eddig, eztán sem zavartatják magukat.

A második és harmadik óra is hasonló intenzitással folyik, s olyan változatossággal, hogy megint csak nincs idő unatkozni. Ének és vers, Írás és meseolvasás..., egyben hangsúly-, értelem- és beszédgyakorlat; nyelvtani és természetrajzi ismeretek, melyekből közben a szülő és gyermek érzelmi viszonya, az ember és az állat- és növényvilág kapcsolata bontakozik ki.

A negyedik óra: írásgyakorlás. Belenézek a füzetekbe és alig hiszek a szememnek, annyi a Mándi Jancsiéhoz hasonló gyönyörű írás. Aztán rajzolnak egy kicsit az olvasmányhoz kapcsolva.

S míg folyik a csöndes és könnyed munka, s jár köztük figyelő segítséggel a tanítónő, gondolataim körülötte járnak. A nap minden percében érezni lehetett nagy szakmai tudását, alapos felkészültségét és egyéniségének hatását. Nyugalmat árasztó, biztonságérzetet és szeretetet sugárzó lényét.

Pont délben ebédelni megyünk a volt Il-es téglagyárba, ahol nagy társadalmi ösz- szefogással modern ebédlőt hoztak létre nemrég. Dolgozott itt fél Jamina, maguk a pedagógusok, a szülők, a városrész iparosai, s az oroszlánrészt vállaló üzemek: a téglagyár, a barne- vál és a Szabadság Tsz, hogy az iskola 50 ezer (!) forintjából félmilliós értékű létesítmény szülessen.

Az ebéd jó, a pöttöm gyerekek önállóak, s evés közben vígan beszélgetünk. Nem rohanunk, mert az osztályok a beosztás szerint kerülnek sorra. Aztán a jó levegőn visszaballagunk az iskolába, ahol egy órakor folytatódik a levegőzés az udvaron játékkal, s majd csak két óra körül a felkészülés másnapra.

A délutáni tanítónő — a váltótárs —, a pályakezdő Maár Borbála, az iskola volt tanítványa. Őrá vár a későbbi matematika- és környezetismeret-óra, s ezek után már csak az uzsonna van hátra, s annak végeztével páran hazamennek. Fél öt után a többiek is követik őket, ki maga indul el, kit valamelyik szülő visz haza. Ők vannak többen, hiszen még oly kicsik.

... Mégis szépen veszik az élet első és nem kis akadályát.

Vass Márta

NÉPÚJSÁG

MOZI

Nő a volánnál

Sok, s közte nem kevés nagy ország nemzeti filmgyártása — a kulturális kormányzattal együtt — panaszkodik az amerikai filmek mindent elárasztó meny- nyiségére, behatolására. Valóban, szinte az egész tálágon uralják a mozikat, de a televíziós piacot is: a képernyőt. E két terület pedig soha nem látott tömegű „fogyasztót” jelent, különösen, ha a képernyő előtt ülőkre gondolunk. S bármennyire védenék — és védik — az egyes népek a hazai közönséget, még inkább a saját' film- vagy tévéiparukat, nem lehet, főleg pénztárcával és technikával győzni az erőteljesebb honi fejlesztést. Pláne, ha még a művészi igényességre is adnak, s nem csak a tömegszórakoztatás vagy ami azzal egyet jelent: a zsúfolt nézőtér lebeg a szemük előtt.

A versenyt egyre inkább a befektetett tőke diktálja, s aki pénzre fekszik, az pénzre kel. S még csak azt sem lehet mondani, hogy jó, sőt olykor kiváló alkotások nem kerülnek ki a nagy filmgyárak stúdióiból, inkább azt, hogy ahol sok film készül, ott ugyan sok a selejtes munka is, de épp a nagy mennyiség miatt, aránylag több az, ami megüti a művészi mércét — ha szám szerint kevés is —, és a jó közepes színvonalú meg már szép számmal akad.

Ez utóbbi kategóriába tartozik Jonathan Kaplan most bemutatott filmje, a Nő a volánnál. Meséje egyszerű, az életet viszi a filmszalagra, a vidéki kis pincérnőt, akit az Isten is autóversenyzőnek teremtett. Rátermettség, kiváló reflexek, a feszültség elviselése, a verseny kívánása, sőt élvezete olyan kitartással párosul, hogy törvényszerűen röpíti az élre még ebben a kimondottan férfisportban is. Izgalmas karriertörténet? Az is. S már csupán ez is érdekes, de a film ennél többet nyújt.

Keresztmetszetet ad az amerikai vidéki életből, az egyéni és csapatmunkáról, az autóversenyek sajátos hangulatáról, s az állandó halálos veszélyt rejtő, kegyetlen sportról. S mindebbe ágyazva egy nőről, aki nem hajlandó a főzőkanál mellett maradni, vagyis egy emancipációs problémáról. Shirleyt, a hősnőt, férje, az ügyes autószerelő ugyanis mindaddig támogatja, mig csak hobbit lát a versenyzésben, ám, amikor komoly- lyá, hivatássá kezd válni, akár egy férfi esetében: nem bírja elviselni. De nem csak ő, még a rendezők is nehezen adják be a derekukat; őket ugyan „leszereli” a nő tudása, de a férj a sikerre is féltékeny. Amikor kenyértörésre kerül a sor, az asszony a sportot választja, s később új társat lel egy volt versenyzőben, aki kis szerelőcsapatának az élére áll. De az az asszony, aki oly magabiztos a munkájában, a vezetésben, a szerelemben közel sem az: bedől egy másik nő blöffjének, és sértetten megszakítja a kapcsolatot. Sikert sikerre halmoz, de a magánéletben kudarcot vall. Úgy tesz, mint egy gyereklány, és nem mint egy tapasztalt ember.

Az érdekes és humorral fűszerezett film főszereplői: Bonnie Bedelia, Beau Bridges, Leo Rossi és a fiút játszó Anthony Edwards.

Hogy érzi magát az értelmiség Vésztőn?

Vésztőn a közelmúltban felmérőlapot és kérdőíveket juttattak el a nagyközségben élő értelmiségiekhez, illetve munkáltatóikhoz. A kérdések összeállítói elsősorban arra kerestek választ, hogyan látják helyzetüket, milyennek tartják a nagyközségi ellátást az itt élő értelmiségi fiatalok? Bár 140-ből csak 105-en (!) küldték vissza válaszaikat — s ez elgondolkoztató —, mégis sok tanulság levonható az így összejött anyagból.

Szomorú tény, hogy a Vésztőn élő értelmiségiek száma országos és megyei viszonylatban is a legalacsonyabbak között van. Az viszont biztató, hogy a fiatalok aránya a megyei átlagnál (22,3 százalék) lényegesen jobb: 33 százalék.

Mi lehet hát az oka, hogy különösen a mezőgazdaságban, a közlekedésben és a kereskedelemben — kevés a felsőfokú végzettségű szakember? A munkakörülmények alakulásával a kérdezettek többsége elégedett, 86-an úgy vélik, megbecsülik végzett munkájukat. A pedagógusok nagy része túlzott leterheltségről panaszkodott, mely olykor a munka rovására megy, s volt a megkérdezettek közt nem egy, aki a munkahelyi légkört tartotta nem kielégítőnek. Baj, hogy a továbbtanulás lehetőségét nem minden munkahely biztosítja, s a fiatalokat a vezetésbe sem vonják be úgy, ahogy azt megkívánnák.

Az elmúlt két évben emelkedett az értelmiségiek átlagbére és átlag- jövedelme. Bár a tanács az elmúlt években az átlagosnál nagyobb mértékben emelte a pedagógusok fizetését is, még mindig alacsony az átlagbérük, csak úgy, mint a népművelőké.

Sajnos, a felmérés tanulságai között szerepel, hogy a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökben foglalkoztatott képesítés nélküliek jövedelme több területen eléri vagy meghaladja a diplomás szakemberekét. így a továbbtanulásra nem ösztönzik kellőképpen az érintetteket.

A jövedelmi viszonyok alakulása kérdéskörben meg kell jegyeznünk, a fiatal értelmiség igyekszik kényelmesebbé, korszerűbbé tenni otthonát; 50 százalékuk gépkocsival: 28 százalékuk színes tévével; 40 százalékuk automata mosógéppel rendelkezik. Természetesen többen — a megkérdezettek fele — ezt keresetkiegészítő tevékenységgel — háztáji földműveléssel, állattartással — érik el. Mások csak szeretnének ilyesmivel foglalkozni, ám a nagyfokú szabadidőhiány miatt erre nincs módjuk.

Az értelmiségiek számának alakulásában sarkalatos kérdés, hogy miként tudják segíteni lakáshoz jutásukat. Ha azt nézzük, hogy 70-75 százalékuk saját lakással rendelkezik, nyugodtak lehetünk, különösen, ha hozzátesszük: az otthonok komfortfokozata is megfelelő. A szolgálati lakások száma sem elhanyagolható, s minden munkahely biztosít kölcsönt az építkezni szándékozóknak. Az áfész is létrehozott már lakásépítési alapot, de sajnos a keret még kicsi, csak kevesen részesülhetnek e kedvezményben, s az összeg sem megnyugtató, amit kapnak. Itt kell megemlítenünk, hogy a tanács jelentős állami segítséggel próbálja a lakáshelyzetet javítani.

Eddig úgy tűnik, a munkakörülmények, a jövedelmi viszonyok, s a lakáshelyzet területén aránylag megnyugtató a helyzet. Miért kevés mégis Vésztőn a végzett diplomás? A kérdőíveket kitöltők többsége a szolgáltatások, a művelődési és szórakozási lehetőségek hiányosságait tartják a legfőbb problémának. Klubokat, közösségi formákat, több színvonalas TIT-előadást igényelnének. A város vonzásának elsősorban azok tudnak ellenállni, akik maguk is vésztői születésűek, s mikor végeztek, visszatértek a baráti, családi körbe. Még nagyobb azon értelmiségiek száma, akik munka mellett szerezték meg felsőfokú végzettségüket. S hogy ragaszkodnak Vésztőhöz, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a megkérdezettek többsége a közéletben is jelentős szerepet vállal. Még akkor is, ha úgy vélik — válaszaikból legalábbis ez tűnik ki —, hogy napjainkban nem kifizetődő, nem népszerű feladat ilyen társadalmi, közéleti elvárásoknak eleget tenni.

A kérdőívek, felmérőlapok alapján készült beszámoló nemrég a

párt nagyközségi végrehajtó bizottsága elé került, ahol a feladatokat is meghatározták a résztvevők. S hogy tennivaló akad bőven, ez az eddigiekből is kitűnt. A pártalap- szervezetek feladata, hogy az értelmiségi fiatalokkal beszélgetve a konkrét tennivalókat meghatározzák. Hogy megnyugtató legyen az értelmiségiek száma, elsősorban a vésztői kötődésű fiatalokat kell a továbbtanulásban segíteni. A munkahelyeknek e cél érdekében ösztöndíjat kell alapítaniuk. Az ülés résztvevői feladatként határozták meg azt is, hogy a munkahelyi- párt- és gazdasági vezetés több fiatal értelmiségit vonjon be a vezetésbe, s megfelelő differenciáltsággal ismerjék el a jövedelmekben is a magasabb iskolai végzettséget. A művelődési, szórakozási lehetőségek kielégítését nagyban segíti majd az új művelődési ház átadása. Itt lehetőség nyílik egy értelmiségi klub életre hívására is.

Hogyan is összegezhetnénk e felmérés, s az azt követő tanácskozás eredményét? A nagyközség sok éve fáradozik azon, hogy mind több végzett szakember telepedjen le itt. Nem véletlen, hogy minden orvosi állás betöltött, hogy a szakképzett pedagógusok aránya is javulóban van, és sorolhatnánk tovább az eredményeket. Hogy mégis maradtak hiányosságok? Hogy ma sem lehetnek elégedettek? Kétségtelen. Ám bizonyára, ha a most meghatározott feladatoknak minden érdekelt megpróbál eleget tenni, további előrelépésről, javulásról számolhatnak majd be egy későbbi, a mostanihoz hasonló felmérés alkalmával.

N. A.

—a