Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-26 / 72. szám

1987. március 26.. csütörtök Jól halad Dévaványán az új 8 tantermes általános iskola építése, melynek kivitelezője a helyi költségvetési üzem. A nagyközségben sok a szükségtanterem, s a szeptembertől be­lépő új iskola sokat javít a dévaványai tanulók körűimé- nyein Fotó: Jávor Péter „57-30-87” Mozgalmi vetélkedő Füzesgyarmaton Csütörtök A közelgő tavasz vissza­vonhatatlan jele: kinyitot­tak a faiskolai lerakatok, árusítják a gyümölcsfaolt­ványokat, díszfákat, -bok­rokat. Még egy-két nap és tényleg kitavaszodik, a kiskertek is benépesülnek, igyekszik, dolgozik a ház apraja, nagyja. Higgyék el, kell a sürgés-forgás, aki amit csak tud termeljen meg a munka utáni sza­bad időben, mert a pénz­nek, amit a főmunkaidő­ben keresünk, millió más helye lesz. Évtizedekkel ezelőtt ezt a tevékenységet egészen másként ítélték meg. Ak­kor a tsz-ekben külön bi­zottságok foglalkoztak a háztáji gazdaság méretei­vel, foglaltak állást a 15 tyúk, egy koca, néhány hí­zó, s az egy tehén tartása engedélyezésében. Szűkén látó világ volt akkor, na­gyon hiányos ellátással. Ma senki sem vizsgálja, kinek hány tyúkja, kocája, hízója, tehene, hízóbikája, juha van. Lényeg, hogy le­gyen, a termelés lehetősé­geit mindenki használja ki, mert ez az alapja, egyik lényeges feltétele az ellátás színvonalának. Tavasz közeleg a palán­tanevelő központokban is. A fóliavázakra mind több helyen felkerül a palást, a jövő hetek langyos mele­gében mind többet be is ültetnek paprikával, para­dicsommal, uborkával. Békés népe nem tétlen­kedett a télen, dolgozott a kemény hidegben is: re­méljük, meglesz az értel­me. D. K. A KISZ zászlóbontása 30. évfordulójának tiszteletére rendezett a múlt héten ke­rületi vetélkedőt Füzesgyar­maton Szeghalom város út­törőelnöksége a Füzesgyar­mati 1900. Sz. Űttörőcsapat és a Szeghalmi Városi Könyvtár. A nyolc résztve­vő csapatot úttörőkből. KISZ-tagokból vegyesen ál­lították össze. A KISZ- és az úttörőmozgalom történe­téről szóló színvonalas ver­senyre jól felkészültek a csapatok. Az izgalmas versenyben végül a bucsaiak bizonyul­tak legjobbnak, a szeghal­miak és a házigazda füzes­gyarmatiak előtt. Szintén az „57—30—87" el­nevezésű akció keretében rendeztek sikeres vetélkedőt Szeghalmon az úttörő és if­júsági házban kisegítő isko­lásoknak. A hat versenyző csapat közül a Szeghalmi Sebes György Általános Is­kola mellett működő kisegí­tő iskola csapata nyerte meg a versenyt. _csa__ G yorslista Nyereményjegyzék az 1987. március 24-én megtartott Tele­lőit ó jutalomsorsolásról, melyen a márciusi Telelottó-szelvények és a március havi előfizetéses szelvények vettek részt. A nye­reményjegyzékben az alábbi rö­vidítéseket használtuk: A vásárlási utalv. (3000 Ft). B Dacia 1310 tip. személygépko­csira szóló utalvány. C Skoda 120 L tip. személygépkocsira szóló utalvány. D Szerencse- utalv. (30 000 Ft). E vásárlási utalv. (10 000 Ft). F vásárlási utalv. (9000 Ft). G vásárlási utalv. (7000 Ft). H vásárlási utalv. (5000 Ft)-. I vásárlási utalv. (4000 Ft). A nyertes szelvényeket 1987. április 10-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfoga­dási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Fe­renc utca 15.) eljuttatni. hárommillió 805 657 F 822 823 F 831 40G D 839 989 I 874 321 I 900 070 I 917 236 D 951 563 G 960 151 F 968 734 G 977 317 H 985 900 I 994 483 I HETVENHÉT- MILLIÓ 370 550 I 379 133 G 387 716 G 404 882 D 422 048 H 430 631 I 439 214 E 456 380 G nyolcvankét­millió 005 370 G 022 536 I 039 702 E 056 868 B 074 034 I 091 200 I 116 949 H 134 115 H 151 281 G 168 447 I 185 613 I 447 797 E 464 963 H 013 953 I 031 119 I 048 285 I 065 451 H 082 617 D 099 733 E 125 532 F 142 698 I 159 864 I 177 030 I 194 196 G 202 779 E 219 945 I 237 111 D 254 277 I 271 443 H 297 192 I 322 941 E 348 690 I 374 439"E 391 605 I 451 686 I 503 184 E 528 933 G 554 682 H 580 431 F 211 362 H 228 528 I 245 694 I 262 860 F 288 609 I 305 775 D 340 107 I 357 273 H 383 022 H 400 183 I 494 601 I 520 350 D 546 099 G 571 848 E 597 597 I — EMLÉKÜLÉST rendez a KISZ gyulai városi és a sarkadi nagyközségi bizott­sága az ifjúsági szövetség •megalakulásának 30. évfor­dulója tiszteletére március 27-én. Az ülést a gyulai Er­kel Ferenc Művelődési Köz­pontban tartják 18 órai kez­dettel. — BEMUTATÓ FOGLAL­KOZÁST rendeznek márci­us 31-én Békéscsabán, a szlovák iskola és kollégium iskolaelőkészítő óvodájában. A délelőtt 9 órakor kezdődő foglalkozáson megyénk szlo­vák nyelven is oktató óvo­dáinak képviselői vesznek részt. Dnyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Hamvasi Marianna és Szabó László Tibor, Németh Gizella és Károlyi Frigyes, Borsos Rita Andrea (Budapest, XIII.) és Dér István Csaba (Orosháza), Pala- csik Mária (Csanádapáca) és Behán József (Csanádapáca), Balogh Irén Mária (Tótkomlós) és Rápolti János (Tótkomlós).- Születések: Göböly Péter és Szemenyei Piroska Mária leánya Anett, Gelegonya Sándor és Káposzta Éva leánya Éva, Bányik János József és Udvardi Éva Rozália leánya Hajnalka Éva, Gál Gá­bor és Horváth Mária leánya Genovéva, Bodnár Attila és Ho- ván Éva leánya Éva. Bányik Ferenc és Bencsik Gabriella fia Ferenc, Vidákovics Zoltán és Bikádi Katalin leánya Katalin, Tóth István Zoltán és Varga Edit leánya Beáta Edit, Gonda Ferenc és Lantos Erzsébet leá­nya Erzsébet (Mezőkovácsháza), Gyarmati Pál Ferenc és Ladu- ver Márta fia Zsolt (Pusztaföld­vár), Michnai Mihály és Nagy Éva Julianna fia Gergő (Nagy­szénás), Krátki György és Komlódi Erzsébet leánya Erzsé­bet (Szarvas), Gubucz Zoltán és Gazsó Márta fia Zoltán (Szarvas), Nagy József és Ma­kai Judit fia Gábor és lánya Gerda (Mezőhegyes), Földesi Zoltán János és Szénáczki Ag­nes fia Zoltán (Csorvás), Sztre- hovszki János és Janecska Zsu­zsanna Irén fia Róbert (Kondo­ros), dr. Gehér Pál László és dr. Huszár Hermina Eveline fia György Pál (Szeged), Klimaj Pál és Dobrotka Ágnes leánya Renáta (Szarvas), Hruska Mi­hály és Bányász Judit fia Csa­ba Mihály (Szarvas), Kovács Tibor Gábor és Földvári-Nagy Gyöngyi Sarolta leánya Gyön­gyi (Mezőhegyes), Stál István és Kiss Ildikó fia Krisztián (Mező­hegyes). Halálesetek: Madarász Julianna, Szűcs László, dr. Supkégel Emil Ist­ván, Blaskó Sándor, Diós Já­nos, Szita Józsefné Tóth Etel, Lénárt Istvánné Antali Eszter, Bencze Mihály (Nagyszénás), Oravecz Pál (Tótkomlós). Pusz­tai István Ferenc (Battonya), Szincsok Mihály (Tótkomlós), Jozó Antal József (Csanádapá­ca), Szabó Mihályné Paku Ju­lianna (Pusztaföldvár), Tamási István (Gádoros), Kerekes Ist­ván (Gádoros), Csapó Gyula (Gádoros), Füredi Istvánné Föl­des Irén (Tótkomlós), Gál Sá­muel (Pusztaföldvár), Jankai Mátyásné Sztvorecz Mária (Csor­vás), Lénárt Ferenc (Kardos- kút), Tóth János (Nagyszénás). — TELEFONDOKTOR. Ma délután 2 és 3 óra között hívható lesz a telefondoktor a 24-011-es számon. Téma: társadalmunk és a homo­szexualitás. — OROSHÁZÁN a művelő­dési központban március 27- én, pénteken délután 5 óra­kor középiskolai dalostalál­kozó kezdődik békési, sze­gedi és orosházi vegyes ka­rok fellépésével. Programajánlatunk BÉKÉSCSABA — Diáktanya. Ma, csütörtökön délután 2 órától a Tégla közös­ségi házban a „Diáktanya” ke^- retén belül diákbutikot, divat- bemutatót rendeznek, s közben a Dobókocka együttes ad kon­certet. — Szigma klub lesz március 27-én 19 órai kezdettel a Korzó étteremben. — Népművészeti játszóház lesz március 28-án délelőtt 10 órá­tól a városi nemzetiségi klub­házban. — Játszóházat rendeznek az úttörő- és ifjúsági házban már­cius 28-án 14 órától idegen nyelveket tanuló gyerekek ré­szére. — Mi leszek, ha rajz leszek? Ez a címe annak a foglalkozás­nak, melyet Hegyi-Füstös László tart március 28-án 15 órától a megyei könyvtárban. — Kocka-klub lesz az ifjúsági házban március 28-án este hat órától. A klub vendégei a Vas— Bocskai duó, valamint Voll- muth Frigyes és Major Gyula amatőr filmesek. GYULA — Lakberendezési tanácsadást tart Szabadosné Szászfalvi Ilo­na belsőépítész március 26-án 17 órai kezdettel a Pósteleki úti fiókkönyvtárban. — A Napoleon BLD együttes ad koncertet a művelődési köz­pontban március 26-án 18 órá­tól. — Városi úttörő kulturális se­regszemlét rendeznek a műve­lődési központban március 23- án 9 órától. — A Békéscsabai szimfonikus zenékar — Sugár Miklós ve­zényletével — április 1-én ad koncertet a művelődési központ­ban 19 órai kezdettel. GYOMAENDRÖQ — Humorforgácsok címmel ke­rül sor Forgács Gábor estjére március 30-án 18 órai kezdettel az ENCI kultúrtermében. MEZÖBERÉNY — Sándor-bálat rendez a Pe­tőfi Sándor Gimnázium a mű­velődési központban március 28- án 19 órától. BATTONYA — Hofi-kabaré lesz a művelő­dési központban hétfőn, márci­us 30-án 18 órai kezdettel. Néprajzi és nyelvjárási gyííjtőpályázat A pályázat feltétele, hogy a pályamunkák eredeti is­meretanyagot tartalmazzanak a paraszti élet saját ta­pasztalata, helyszíni gyűjtése, illetve történeti, levéltári kutatás alapján. Nyomtatásban megjelent, kiadás aiatt álló, más pályázaton részt vett munka, valamint szak- dolgozat, doktori értekezés, hivatalos munkatervben szereplő kézirat a pályázatra nem adható be. A pályá­zat nyílt, azon bárki részt vehet, aki néprajzi és nyelv­járáskutatással hivatásszerűen nem foglalkozik. Egy pályázótól több pályamunkát is elfogadnak, illetve több pályázó, vagy szakkör, közösen is elkészítheti pálya­művét. A pályázatnak felnőtt és ifjúsági tagozata van. A pá­lyázatokat 2 pld-ban kell beadni. A kéziratok benyúj­tási határideje: A Békés Megyei Műzeumigazgatóság- hoz: 1987. augusztus 25. A pályázat keretében önállóan fotópályázat is meghirdetésre kerül. A fotópályázatra benyújtandó munkákat közvetlenül a Néprajzi Mú­zeumba kell küldeni. A beküldési határidő: 1987. szep­tember 30. A pályázatokkal kapcsolatban részletes felvilágosí­tást adnak az érdeklődőknek a következő múzeumok: Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum (néprajzi, illetve közművelődési osztály); Békés, Békési Galéria; Gyula, Erkel Ferenc Múzeum; Szarvas, Tessedik Sámuel Mú­zeum; Orosháza, Szántó Kovács Múzeum; Szeghalom, Sárréti Múzeum. Mit ír a „Táncsics útján”? Bőven kíván jó olvasni­valót az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szakközépiskola alkalman­ként megjelenő diáklapja, a „Táncsics útján” legfrissebb száma. Miután az új isko­laévben ez az első szám, ter­mészetesen az intézmény életében történt legnagyobb változással, az ■ igazgatóvál­tással foglalkozik minde­nekelőtt a diáklap. Nagy tisztelettel és megbecsülés­sel ír Keller Józsefről, aki 1957-től 1986. július 1-ig állt a nagyhírű Táncsics Gimnázium élén. Vele, majd az új igazgatóval, Fülöp Bé­lával beszélgetett Márta Erika negyedikes diák. ..Mi a véleménye a mai fiatalok­ról?” — többek között ezt kérdezte Erika Keller Jó­zseftől. S a tanulságos vá­lasz; „A fiatal mindig egy­forma, csak a kor változik. A tv és a rádió a világot hozza a szobákba. A tudo­mányt éppen úgy, mint a szórakozást. Az if júság min­dig fogékony volt az újra. Az idősebb ember is addig marad fiatal, amíg fogé­konyságát megőrzi az új iránt.” Csongrádi Krisztina diák­szerkesztő a ..Látogatóban" sorozat keretében ezúttal Elek Lászlónál, az iskola egyik egykori tanáránál járt. A neves író, kutató megje­lent és megjelenésre váró műveiről, majd terveiről, s végül, visszakanyarodva . a múltba, a Táncsics Gimná­ziumhoz fűződő emlékeiről mesélt. Dicséretes ötlete a szer­kesztő bizottságnak a város építészeti emlékeit bemutató sorozat, amelyben ezúttal a római katolikus templomot ismerhetjük meg közelebről, mégpedig Forman Balázs jóvoltából. Olvashatunk to­vábbá környezetvédelmi kérdésekről, megismerhetjük Szénási Mihály festőt — őt Pleskó Ágnes és Brezovszky Anikó mutatja be. Tanulsá­gos olvasmány az „öreg­diákok visszaemlékezései” is, — az öregdiák ezúttal Kris- tó Gyula professzor, aki 1953-tól ’57-ig tanult az „Orosházi Táncsics” falai között. MA: EMÁNUEL NAPJA A Nap kél 5.37 — nyugszik 18.04 órakor A Hold kél 4.37 — nyugszik 14.17 órakor ÉVFORDULÓ Százhatvan éve halt meg Ludwig von Beethoven (1770—1827) német zeneszer­ző, az egyetemes zenetörté­net egyik legnagyobb alak­ja­IDŰIÓRÓS Tegnap végre az évszaknak megfelelően alakult az időjárá­sunk. Hajnalra a borult ég mel­lett 4—5 fokig csökkent a hő­mérséklet megyénkben. Nappal felhőátvonulások kíséretében az élénk déli szélben 15—16 fokig melegedett fel a levegő — kap­tuk a tájékoztatást Kudlák Já­nostól, a Békéscsabai Meteoro­lógiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország területé­re ma estig: átmenetileg minde­nütt csökken, majd csütörtökön napközben időnként ismét erő­sebben megnövekszik a felhőzet. Szórványos gyenge záporokra csütörtökön számítani lehet. Né­ha megélénkül a délnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok, a legmagasabb nappali hőmér­séklet 14 és 19 fok között ala­kul. Hírügyeletünk ható, a tele­fonszámunk: Hírügyeletes: 19 óráig hív­27-360 Ungár Tamás — ELHUNYT PÁSZT RÓ­BERT újságíró. Ötvenhat éves korában súlyos beteg­ségben elhunyt Pászt Ró­bert újságíró. Hosszú éve­kig volt a Magyar Rádió munkatársa és a televíziózás indulásakor riporterként je­lentkezett az egykori Élő Újságban és A tv jelenti című hétvégi politikai ma­gazinban. Az elmúlt évek­ben a Lapkiadó Vállalat ve­zető munkatársa volt. Teme­tésének idejéről a Lapkiadó Vállalat később ad hírt. — FOGADÓNAP. Fekete Já­nos, a 11-es választókerület országgyűlési képviselője március 28-án szombaton 10 órától 1 2 12-ig fogadónapot tart Békésszentandráson a tanácsházán. Holttest az Élővíz-csatornában Március 24-én délután Bé­késcsabán az Élővíz-csator­na Lencsési-hídhoz közeli szakaszán holttestet talált egy horgász. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy az elhunyt azonos Fe­hér Imre 78 éves békéscsa­bai lakossal, akinek eltűné­sét január 6-án jelezték hozzátartozói. (A Népújság január 24-i számában egy rendőrségi felhívás már ol­vasható volt Fehér Imre el­tűnéséről.) Az eddigi adatok alapján bűncselekményre utaló körülményt nem ész­leltek. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. — JOGI TANÁCSADÁS. Bé­késcsabán a HNF megyei bizottságán (István király t. 10. I. emelet) ingyenes jogi tanácsadást tart március 27- én, pénteken 9—12 óráig Csulik Mihály. — BÉKÉSCSABÁN a Bar­tók Béla út 87. szám előtt gázvezetékcső-törés miatt a külső forgalmi sávot előre­láthatóan március 27-ig le­zárták. A változást itt is táblák jelzik. — MÉRSÉKELTÉK A KÉSZÜLT- SÉGET. Tegnap a Kövizig a Sebes-Körösön megszüntette az I. fokú vízminőség-védelmi ké­szültséget, a Fekete- és a Ket­tős-Körösön pedig I. fokúra mérsékelte. — VÁSÁRNAPTÁR. Márci­us 27-én, pénteken országos állatvásár lesz Dévaványán, március 28-án, szombaton Debrecenben és Makón autó­vásárt tartanak. — KÖZÜTI INFORMÁCIÓ. Kon­doros és Nagyszénás között a kákafoki csatorna hídjának ja­vítása miatt mától március 31- ig félpályás lezárás van érvény­ben. A változást táblák jelzik. Értesítjük a t. Lakosságot, hogy Békéscsaba. Újkí­gyós részére épített 2d kV-os vonalat. valamint Gyula. Csikosér zárt­kert (Kertész és társai) részére épített kisfesz, hálózatot 1987. március 27-én feszültség alá helyezzük. A létesítményeken el­helyezett tárgyak érin­tése életveszélyes és ti­los! Démász, Békéscsaba Ma délután két órától alsó tagozatos gyerekek serege né­pesíti be a békési mozi nézőterét. A 2. számú általános is­kola 5. a osztálya mutatja be Petőfi Sándor János vitéz cí­mű művét, amelynek forgatókönyvét és dalait osztályfőnö­kük, Gellén Jánosné állította össze. A gyerekek tanítónőjük irányításával októbertől készülnek a produkcióra, amely már egy alkalommal nagy sikert aratott. A mai előadáson zsűri is értékeli a gyerekek szereplését. János vitézt felváltva játssza Püski Gábor és Kiss Anikó, Iluska Bagó Márta. A nagy lelkesedéssel játszók sorában külön is figyelhetünk Ktss Márk, Tóth Attila és Nehéz Győző szerepjátszására Fotó: Szilágyi András

Next

/
Thumbnails
Contents