Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-23 / 69. szám

1987. március 23., hétfő NÉPÚJSÁG — Lapszél ---------­P őréink Hol vagyunk már kérem „A fülemile”-joggyakorlat- tól, amikor a bíró ily sza­vakkal hozhatott törvényt: ... / Jobb felől üt / ne­kem fütyül, / Bal felől üt, / s nekem fütyül:" A mai joggyakorlat ilyesmit nem ismer, a Legfelsőbb Bíró­ság és az ügyészi szervezet hivatása magaslatán áll. Csak mi, az állampolgá­rok nem tudunk régi be­idegződéseinktől szabadul­ni. Híres pörösködő nép voltunk, s ma sem panasz­kodhatunk. Az Országgyű­lésen elhangzott ugyanis, hogy évente rendszeresen produkáljuk a 160 ezer polgári pert. Csúnyát mon­dott rám a szomszéd? Irány a bíróság! A jó testvérek pedig — szüleik elhunyté­val — bizony nem tudnak becsületesen, kulturáltan megegyezni, jobb szeretik, ha a bíróság előtt forgat­hatják ki egymást az örök­ségből. Persze a polgári perek magas számának van egy jó oldala is: eljutottunk odáig, hogy van mit örö­kölni, s ez ugyebár örven­detes dolog. Az viszont már nem, hogy az amúgy sem olcsó hagyatéki eljárás he­lyett, régi magyar virtus­ból, inkább — az érzelme­ket is szétromboló — pö- rösködést választják sokan. A nemzetközileg is jó he­lyezést nyújtó válóperek számáról már szólni sem érdemes. Pörösködünk tehát, ütre- hütre. Csoda-e hát, ha nem bírják követni ezt a nagy, nemzeti játékot a bírósá­gok szuflával. No, odáig még nem jutottunk, mint hajdanán, hogy tíz-húsz évig elhúzódjon egy vagyo­ni per, de ha így haladunk, bizony ifjú korban kell el­kezdeni a pörösködést, ha életünk derekán a végére akarunk jutni. Persze nem mindig mi vagyunk a bűnbakok. Egy újnak már aligha mondha­tó jelenség is közrejátszik a bíróságok leterhelésében. Arról nem igen szólnak a régmúltat megörökítő kró­nikák, hogy egy-egy várúr beperelte volna az építőket, mert slendrián munkát vé­geztek. Az ugyanis akkor természetes volt, hogy a mesterek évszázadokra szó­ló műveket alkottak. Ma pedig egyre szaporodik a lakásszavatossági perek száma. Penészednek az új lakások, a fürdőszobacsem­pék hangos robajjal zuhan­nak alá már néhány hónap múlva, a falak repedeznek, a festékek peregnek. Ma már Anonimusok készítik a lakásokat, alvállalkozók tucatjai, s nincs aki nevé­vel fémjelezze az elkészült munkát. Pedig a lakásárak kifizetésére lassan „holto­miglan” szerződést köt a tulajdonos az OTP-vel. A törvényesség helyzetét megvitató Országgyűlést érdemes volt figyelemmel kísérni. Egy-egy megállapí­tás, statisztikai adat sokat elmondott arról, hogyan élünk, hogyan változunk. Ezek szerint nincs okunk a melídöngetésre. A fiatalok kábítószer-fogyasztása nőtt, durvábakká váltak az élet és a testi épség elleni bűn- cselekmények, megjelent a fegyveres rablás, szaporo­dott a közvagyont megdézs- málók száma. Valamit azért nem értek. A gyerekek az iskolában csak a szépet, a jót hall­ják. (Talán éppen ez is a baj, mert nem az életre, hanem egy álomvilágra ké­szítjük fel őket.) Azért egy aprócska dologról igyek­szünk megfelejtkezni; a család és a társadalom fe­lelősségéről. Ahol szintén akad számon kérni való, de ehhez nem a pörösködést kellene választani. És nem is az örökös megbeszélés, értekezés, elméleti eszme- futtatások ezreit. Van egy egyszerű szó erre: cselek­vés. Annak érkezett el az ideje... B. Sajti Emese-ben láttuk, megkérdeztük: Mi lesz a tartás használatba vett telkek sorsa ? Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka megvitatta, majd pedig elfogadta a földről szó­ló törvényjavaslatot. A haza szerves részének, legfonto­sabb termelési eszközünknek a tulajdonáról, használatáról, hasznosításáról, forgalmáról és védelméről hozott rende­letet a törvényhozó testület. Az átfogó törvény egyik je­lentős pontjáról, a telkek tartós használatba adásáról riportot láthattunk tegnap este a televízió Hét című műsorában. A megyei helyzetképről Kiss. Sándort, a Békés Me­gyei Földhivatal vezetőjét kérdeztük meg: — A tartós használatba adott területek két nagy cso­portra oszthatók. Elsőként azokat a kiskert jellegű in­gatlanokat említeném — ezek száma a jelentősebb —, amelyek mezőgazdasági ter­melésre alkalmasak ugyan, de nagyüzemi megművelé­sük nem lehetséges. Igen nagy a kereslet irántuk, és egy-egy közkedvelt helyen magas az áruk is. — Mely telkekre kisebb az érdeklődés? — Azokra a földterületek­re, . melyek elsődlegesen la­kásépítési célokra is alkal­masak. Nem vonzó olyan he­lyen felépíteni a közel egy­millió forint értékű házat, amelynek a telke nem lehet az épület tulajdonosáé. Ugyanakkor az utóbbi idő­ben a tartós használatba ve­hető telkek korábban kedve­ző vételárai is nagyon ma­gasra emelkedtek, a közmű- vesítési költségek miatt. — A tartós használatba vétel ellenértéke és a hason­ló adottságú ingatlan ára kö­zött szinte már alig volt kü­lönbség. .. — Igen, és nem is érte el eredeti célját a rendelet, azaz, hogy a kisebb jövedel­mű állampolgárok kedvezőbb feltételek mellett juthassa­nak telekhez. — Mi történik a jelenleg tartós használatban lévő tel­kekkel? — A tartós földhasználat, mint jogintézmény megszű­nik és a telkeket meg lehet vásárolni, de ez nem köte­lező. A bérlő választhat, hogy megvásárolja, vagy továbbra is bérli a földterületet. En­nek lebonyolítására várható­an a közeljövőben Minisz­tertanácsi rendelet jelenik meg. (bacsa) Kétszázezer tonna termény A Békés Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vállalat legnagyobb körzeti üzeme a mezőkovácsházi: tizennégv termelőszövetke­zet és a Mezőhegyesi Mező- gazdasági Kombinát a kör­zeti üzem partnere. Évek óta 200 ezer tonna fölötti a felvásárolt termény. 1986- ban például 204 ezer tonna búzát és kukoricát vásárol­tak fel. Exportra több mint 56 ezer tonnát értékesítet­tek. Vasúton 141 ezer 390 tonna terményt szállítottak, 56 százalékkal többet, mint az előző esztendőben. összeforrott, többségében fiatal szakembergárda dol­gozik a körzeti üzemben, aki a csúcsidőben szívesen vál­lalja a szombat-vasárnapi munkát. Így a nagy meny- nyiségű búza, kukorica fel­vásárlása, tárolása és to­vábbszállítása nem okoz gondot. a. — ÜJ HENGERSZÉKET he­lyeztek üzembe a szarvasi Plasztolusz Ipari Szövetke­zetben. Ezzel a műanyag- hulladék feldolgozása bő­vült, a korábbinál 80 szá­zalékkal több szigetelősza­lagot gyártanak. — A SZEGHALOM és Vi­déke Takarékszövetkezet fennállása óta az eddigi leg­jobb eredményt érte el az elmúlt évben. Nyereségük mintegy 11,5 millió forint, a betétnövekedés 55 millió fo­rint volt. 1987-re további nö­vekedést terveznek, melyet elsősorban a banki tevé­kenységi kör bővítésével és a kiegészítő szolgáltatások eredményességének fokozá­sával kívánnak megvalósíta­ni. — ZENEKARI bemutatóra kerül sor a Békési Zeneis­kolában március 23-án 17.30 órakor. Fellép többek között a Vésztői Nagyközségi Ta­nács ifjúsági fúvószenekara, a Békési Városi Művelődési Központ Tilinkó zenekara, valamint a Bélmegyeri Mű­velődési Ház és a Fáspusz­tai Nevelőotthon furulyaze­nekara. „Iskolabank” Gyomaendrődön Az Endréd és Vidéke Takarékszövetkezet — sok más mellett — sajátjának mondhatja a fiatalok körében kifej­tett takarékosságra nevelést is. Nemrég a gyomaendrődi 1-es számú iskolában jártunk. Az „iskolabank” — ahogyan a tanulók nevezik — önálló egysége a takarékszövetkezetnek. Működését 'a gyomaendrődi kirendeltség felügyeli. A szóban forgó betétgyűjtő pénztárnak már 170 tagja van. A kisdiá­kok betétállománya meghaladja a 72 ezer forintot. De ami különösen említést érdemel: a betétgyűjtéssel járó teljes ügyintézést a diákok által megbízott társak intézik, példás ügyességgel. Kép, szjjveg. Balkus Imre Orosháza Befejeződtek a Kossuth-napok Hagyomány már, hogy minden év március 15-e környékén az intézmény névadójára emlékeznek a Kossuth-napok rendezvény- sorozatában Orosházán, a mezőgazdasági szakközépis­kolában. Az elmúlt héten, szerdán a rövid ünnepélyes megnyitó után Fekete Sándor igazgató átnyújtotta a kulcsot Cza- barka Jánosnak, az intéz­mény diákigazgatójának, je­lezve, hogy a következő na­pokban a fiatalok irányítják az intézmény munkáját. Pa- vuk János, az iskola tanuló­ja emlékezett meg ezt köve­tően a névadóról, Kossuth Lajosról. Az intézményben folyó sportmunkában kiemel­kedő eredményeket ért el a II A. osztály csapata, így ők nyerték el a Kossuth Ku­pát, amelyet Schmidt Jenő testnevelő tanár nyújtott át a diákoknak. Délután osztá­lyok közötti sportversenye­ket tartottak, majd este a diákcentrumban a hódmező­vásárhelyi Promenád dixie­land együttes hangversenyét hallgatták meg a fiatalok. Másnap, csütörtökön fordí­tott napot tartottak, délelőtt diáktanárok oktattak, dél­után folytatódott az osztá­lyok közötti sportversenyek sorozata, majd 3 órakor „Az ismeretlen József Attila” címmel Tihanyi Péter, a Debreceni Csokonai Színház művészének műsorára került sor. Este a diákcentrumban tréfás vetélkedőt rendeztek. Pénteken, március 20-án délelőtt osztályok közötti kulturális vetélkedőt tartot­tak, az egyéni Ki mit tud-on 15-20 fiatal mutatta be tu­dását. Délután dr. Bondár András főorvos szexuális fel- világosító előadását hallgat­hatták meg a diákok. A Kos­suth-napok programja a diákcentrumban discóval zá­rult. y. Békéscsabai szövőszék a budapesti Lidó Kávéházban A budapesti belvárosi szállodalánc Lidó Kávéházá­ban március 20-án minden­féle ünnepélyes külsőség nélkül Békés megyei kiállí­tás nyílt. A Budapesti Ta­vaszi Fesztivál keretében 13 Békés megyei ipari szövet­kezet egyhetes időtartamra termékbemutatót rendez. Nővé Zoltán, a Kiszöv mű­szaki osztályának vezetője elmondta, hogy főként há­ziipari szövetkezetek mutat­koznak be a külföldi ven­dégsereg előtt, de a kiállítók között van a Szarvasi Vas- és Fémipari, továbbá a Szi­rén, valamint a Mezőberényi Műszaki Szövetkezet is. Ér­dekessége a Lidónak a Csa- baszőnyeg szövőszékes rész­lege, ahol a külföldiek élet­szerűen láthatják a szövést régi gépekkel folytató, mai mesterek munkáját. A termékbemutató egy hé­ten át látható. Kedden, március 24-én a Budapesten működő Békéscsabai Baráti Kör tagjai, Békéscsaba és a megye vezetői találkoznak a Lidóban rendezett Békés megyei termékbemutatón. D. K. Nyári időszámítás Egy hét múlva kezdődik Egy hét múlva, március 29-én, vasárnap kezdődik az idén a nyári időszámítás, és szeptember 27-én ér véget. Az órák mutatóit március utolsó vasárnapján 2 órakor kell előre igazítani 3 órára. Nálunk és Európa-szerte ilyenkor a legkisebb a tö­megközlekedési eszközök for­galma, tehát az időváltás nagyon kevés utast érint. Kedvező, hogy a kontinen­sen minden ország egyszerre kezdi a nyári időszámítást, s ezért átmenetileg sem lesz eltérés a nemzetközi jára­tok menetrendi időpontjai­ban. Az óraigazítás nem érinti a MÁV, a Volán és a Ma- hart menetrendjében feltün­tetett időpontokat, a Malév új nyári menetrendje pedig a nyári időszámítás első nap­ján lép érvénybe. A nyári időszámítás célja, hogy a nappali világosság jobb kihasználásával villa­mos energiát takarítson meg a gazdaság. Az órák átállí­tása nélkül ugyanis ezekben a nyári hónapokban megkö­zelítően 130 ezer kilowatt­órával több villamos energi­át fogyasztana az ország. Tisztul a Sebes-Körös A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság legújabb vizsgá­latai szerint a Sebes-Körös vizének elszíneződése, koráb­bi opálos színe megszűnt, a víz tisztább. A fonalas gom­ba országhatáron túlról való levonulása még tart, de a Anyakönyvi hírek GYOMAENDRÖD Házasságkötés: Rabi Éva (Ecsegfalva) és Ta- podi Mihály Sándor (Bucsa). Születések: Polónyi Sándor és Beinschróth Ilona leánya Anita, Hegedűs László és Faragó Margit leánya Anita Margit (Hunya). Vass Zsigmond és Somogyi Etelka leánya Anikó (Dévaványa). De­ák Márton és Feke Katalin fia Tibor (Dévaványa). Halálesetek: Vaszkó János. Martinék Imre, Polányi Menvhértné Hanyecz Ilona, Dávid Mátyásné Rumun Anna. Dutkon Gyuláné Lát- kóczki Julianna, Izsó Béla László. Szujó László. Szurovecz szennyezés csökkenő irány­zatú. A folyó fenoltartalma a szokásos mértékűre csök­kent, s mérséklődött az am- móniumtartalom is. A víz­ügyi igazgatóság szakemberei továbbra is folyamatosan vizsgálják a folyó vizének minőségét. István, Mile Elekné Kázmér Má­ria (Dévaványa). SZEGHALOM Házasságkötések: Kerekes Ildikó és Brücher György. Szabó Gyöngyi és Ba­log Zsigmond, Kiss Erika Erzsé­bet (Okány) és Otrosinka And­rás (Okány). Születések: Elek Zsigmond és Czigla Éva leánya Ildikó. Diós Ferenc és Földi Erzsébet leánya Nikoletta (Dévaványa), Farkas Károly és Bak Ildikó leánya Adrienn Na­tália (Vésztő). Halálesetek: Molnár Lajosné Sztanyik Má­ria Erzsébet, özv. Földvári La- josné Kovács Terézia. Ombodi Zsigmondné Boconádi Ágnes (Körösladány), Hőgyes Sándor (Okány). Jenei Lajosné Lázár Zsuzsanna (Vésztő). Marton Sándor (Zsadány). MA: EMŐKE NAPJA A Nap kél 5.43 — nyugszik 17.59 órakor A Hold kél 2.43 — nyugszik 10.10 órakor ÉVFORDULÓ Huszonöt évvel ezelőtt, 1962 márciusánban ezen a napon ült össze a nők lesze­relési világkonferenciája, hogy megvitassa a teljes és általános leszerelés problé­máját. idűiArás Végre igazi, kellemes, kora ta­vaszi hétvégének örvendezhe­tett megyénk lakossága. Szom­baton több mint 10 órányi nap­sütés mellett 8. 9 fokig melege­dett a levegő. Vasárnap a de­rült, szélcsendes éjszakán még erős volt a lehűlés, a talaj kö­zelében néhol —6 fok alá süly- lyedt a hőmérséklet. Többfelé dér is képződött. Napközben egy közeledő mediterrán ciklon felhörendszere fokozatosan be­borította az eget, ám a felhőzet csak lassan vastagodott, így is­mét több órán át sütött a nap, a hőmérséklet 10 fok körül ala­kult megyénkben — kaptuk a tájékoztatást Zsíros Györgytől, a Békéscsabai Meteorológiai Állo­más ügyeletesétől. Várható időjárás az ország területére ma estig: csak kevés napsütés valószínű, ugyanakkor többfelé lehet kisebb eső. Meg­élénkül a keleti, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérsék­let fi és 11 fok között várható. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható, a tele- Q£f| fonszámunk: fcf"OOU Hírügyeletes: Ungár Tamás — ENGEL-TEVAN ISTVÁN grafikusművész kiállítása nyílik meg március 23-án a Békéscsabai 2. Sz. Általá­nos Iskolában. A kiállítást az 1987-es pedagógiai napok keretében rendezik. — A BÉKÉS MEGYEI Gyógyszertári Központ Ga- lcnusi laboratóriumának dol­gozó-' igen sok újító ötlettel segítik saját munkájukat, s ezzel a megye gyógyszerel­látását. Többek között a Chi- noin Gyógyszergyár termé­keként gyártanak Pulsotyl- cscppet, s különféle gyógyí­tó kenőcsöket és injekció* kát. — NYOMDÁBAN VANNAK az 1988. évi naptárak kézi­ratai. Jó előre gondoskod­nak arról, hogy a lakosság és a különböző cégek, vál­lalatok időben beszerezhes­sék a naptárakat. A kiadó célja változatlan: minél szé­lesebb körben megismertet­ni a népszerű, vagy kevésbé ismert művészeti alkotáso­kat, hazánk legszebb tája­it, építészeti alkotásait, mű­kincseit. — A BÉKÉSI Mezőgazdasá­gi Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola Moszkva Rádió baráti klubja foglal­kozást tart március 23-án 18 órakor. Vendégük ez alka­lommal Magyart Béla alez­redes, a Magyar Népköztár­saság kiképzett űrhajósa. — BOLDOG SZÜLETÉSNA­POT címmel ad műsort március 24-én a Békéscsa­bai Vasutas Művelődési Központban Halász Judit és a Bojtorján együttes. — volAn-közlemény. a kö- rös Volán .személytaxijainak vi­teldíjai március 23-án 0 órától átlagosan 20 százalékkal emel­kednek. A viteldfj a taxióra ál­tal mutatott összegtől a gépko­csikban elhelyezett átszámítási táblázat szerint változik. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigaz- gatóság közlése eszerint a 12. iátékhéten 5 találatot 1 fogadó ért el. nyereménye 7 019 781 Ft. 4 találatos szelvénye 80 fogadó­nak volt. nyereményük egyen­ként 87 747 Ft. 3 találata 6290 fogadónak volt. nyereményük egyenként 1116 Ft. A 2 találatos szelvények száma 182 083. ezekre egyenként 39 forintot fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents