Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-13 / 37. szám
1987, február 13., péntefc Egy jó „nem”, egy rossz „nem” és egy jó-rossz „igen” Az elmúlt év őszén jelent meg egy cikk a Heti Világ- gazdaságban a magyar filmgyártás és a filmforgalmazás jelenéről, bizonyos kormányzati elképzelésekről. A méltán népszerű folyóirat alapos elemzésének egyik végkicsengése az volt: az évi kétharmad milliárdos forgalmazási ártámogatást mindenképpen csökkenteni kell. Nos, ez a cikk és az elmúlt fél évben történt más hazai „filmes” esemény nem kevés találgatásnak adott táptalajt. A legnépszerűbb művészeti ág dolgairól beszélgettünk á Békés Megyei Moziüzemi Vállalat igazgató- helyettesével, Panyi Mártával. Jegyáremelés — Az ország különböző részeiről érkeznek olyan hírek, hogy hamarosan megemelik a mozijegyek árát. Ezt azzal indokolják, hogy a moziüzemi vállalatoknak is a gazdaságosságra kell törekedniük. Nőnek a költségek, a bevétel meg vagy stagnál, vagy csökken is. Önök terveznek áremelést? — Nem! A jogszabályok értelmében 3 és 50 forint között lehet ma egy mozijegy ára. Megyénkben az alsó határt tíz forintban szabtuk meg, s ez is korábban történt. A maximális 50 forintos jegyárat is csak ritkán alkalmazzuk. Persze mindezt az alaphelyárakra kell érteni; ezen belül bizonyos helyárövezeteket módosítottunk, illetve átcsoportosítottunk. Mindezek ellenére a jövőben is megtartjuk rosi tanácsi vb-ülésen a megyeszékhelyen végzett tevékenységüket elemezték. Mint már évek 0taf most is szóba került egy új mozi lehetősége. Olvasóink számára is nyilvánvaló, hogy meggondolatlan lépés volt a Brigád mozi szanálása és az is, hogy a Szabadság nagyon nehezen, teljesítőképességének határához érve tudja csak szolgálni a lakosság igényeit. Lesz tehát új mozi Békéscsabán? — A mai napig nem született olyan döntés, amelyből erre lehetne következa korábbi kedvezményeinket. A diákok és a sorkatonai szolgálatot teljesítők bérletrendszerében egy jegy 6—10, az ovimozi jegye pedig 5 forintba kerül. A nyugdíjasok a mindenkori helyár felét kell hogy fizessék. Azzal is egyszerűsíteni akartuk helyzetüket, hogy a nyugdíjszelvény mellett igazolásul a személyit is elfogadják a pénztárakban. Új mozi Békéscsabán — A közelmúltban megtartott egyik békéscsabai váMozinézegető Beszélgetés Panyi Mártával, a megyei moziüzemi vállalat igazgatóhelyettesével Holler László képei Orosházán Holler László Hófúvás című képe A művészet jelenléte mindennapi életünkben rendkívül fontos, hiszen .olyan összefüggéseket tár fel számunkra, amelyek által világlátásunk lényegibb lehet, ezáltal pedig egész magatartásunkat befolyásoló fényezővé válhat. Tárlatok sokasága ilyen vagy olyan módon éppen ezt a célt is szolgálja. Egy iskolai galéria pedig magáraikéi! vállaljon olyan dolgokat is, mint a tendenciózus irányítás, vagyis megmutatni olyan fontos dolgokat, amelyek egy felnövekvő nemzedék számára példázatos kell legyen. Holler László képeivel a Táncsics Iskolagalériában — bár divatos téma manapság — a természethez való felelősségteljes vissza- találást sejtet. A XXI. századhoz mindinkább közeledve úgy válik ez igazán felelősségteljessé, hogy nem csupán a magunk viselkedéskultúrájába kell beépüljön a természet védelme, hanem az elkerülhetetlenül mind többet elhódító ember technokrata szemléletét is meg kell változtatni, -hogy a természet törvényei szerint humanizáljuk a tájat. Holier László képei pedig éppen azért fontosak lehetnek, mert egy, a természettel harmóniában élő ember üzenetei jelennek meg ecsetje nyomán. Olajképek és grafikák adják a kiállítás anyagát. A tárlat most a szokásostól eltérő, hiszen az anyag nagy* sága miatt a paravánokra húsz olajkép került, a grafikák pedig a tárlat idején az iskolai rajztanítás folyamatába épülnek be, azaz témájuk, technikájuk, kompozíciójuk milyenségét órai munkán vizsgálják a diákok. A Hódmezővásárhelyen élő rajztanár, aki a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett oklevelet, 49 éves. Életfelfogását képei tükrözik. Témája leginkább a természet, annak változásai, s bár az évszakok megvá-- lasztása hordozhat szimbolikus jelentést, amely az ember élésére utal, avagy az emberi létkérdéseket is megfogalmazhatja: mint az elmúlás avagy a harmonikus élet. Holler László a részletek megfigyelésének festője, de ez a részletezés a belülről fakadó igény, az egyedi dolgok megmutatásának igénye. Mert úgy igaz, hogy az egyedi dolgok megőrzésével lehet miénk csak az egész. Erről tanúskodnak a Hófúvás, az Irtás, a Napraforgó, /a Téli színek, a Téli Tisza, a Reggel és a Tavasz. Dömötör János írja Holler László gyöngyösi tárlatának megnyitójára: „Művei nyugalma, „belső békéje’ mindannyiunk számára fontos dologról szól festői eszközökkel: helyre kell állítanunk kapcsolatunkat a legősibb közegünkkel, a természettel.” FQlöp Béla tetni. Lett volna egy lehetőség, amely a vállalattól független okok miatt elveszett. A Tanácsköztársaság úti szolgáltatóház nőifodrász-ré- sze eladásra került. ígéretet kaptunk rá, hogy mi lehetünk a . tulajdonosai' és itt kéttermes kamaramozit, valamint egy videotermet alakíthatunk ki. Ezzel egyrészt némiképpen tehermentesíthettük volna a Szabadságot, másrészt a művészfilmek, a filmtörténeti ritkaságok iránt érdeklődőknek teremthettünk volna otthont — még ebben az évben. Mind építészeti, mind műszaki Szempontból ideális lenne ez a hely. S mi több: 10, millió forintot kaptunk volna a megyei tanácstól, a belső átalakításra pedig nekünk volt 5 milliónk. Végül is iroda céljaira vásárolták meg a hatalmas belmagasságú termeket ... ‘ — Marad tehát a Szabadság és alkalmanként az ifjúsági házban működő bemutató klubmozi? — Nemrégiben minden mozinkra — a saját tulajdonú épületekben és a bérleményekben üzemelőkre egyaránt — gazdasági számításokat végeztünk az 1986. évi mutatók alapján. Kiderült, hogy az ifjúsági házban megtartott minden egyes előadásunk néhány forint híján 1700 forintos ráfizetéssel zárt. Azt hiszem, mindenki beláthatja, hogy ez így nem folytatható. Attól pedig elzárkózott az intézmény vezetése, hogy az évről évre emelkedő bérleti díjat csökkenthessük. így azt a dönitést hoztuk, hogy megszüntetjük az ifjúsági házban működő bemutató klubmozit. Ugyanakkor a sorozatainkat folytatnunk kell, amit csak a Szabadságban tudunk elhelyezni. — A napi négy előadásnak köszönhetően a legmasz- szívabb székek is két év alatt tönkremennek! Egy szék pedig több mint ezer forintba kerül! Ha napi öt-hat előadást tartanak a Szabadságban, az még nagyobb romlással jár! — Sajnos, nem a vállalat tehet arról, hogy nincs más lehetőség! Kismozik lövője — Térjünk vissza az említett gazdasági számítások- ra. Gondolom, nemcsak a bemutató klubmozi tartozik a ráfizetésesek kategóriájába. — Nem, de előtte hadd mondjak néhány, az adatok értelmezéséhez szükséges tényt. Vállalatunk központi árkiegészítést kap; ha úgy tetszik, minden eladott mozijegyre állami támogatás jár. Nos, ennek összege 1986- ban 25 millió 600 ezer forint volt. A könnyebb érthetőség kedvéért .a dotációt is vegyüli majd figyelembe. A másik szempont, hogy a mozik zöme nem a vállalat tulajdona; általában művelődési házakban működnek, annak fenntartójától, a helyi tanácstól béreljük. Ezért egy kódrendszer alapján kiszámított bérleti díjat fizetünk a terem, a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségek használatáért. Ennek összege eléri az évi 4 millió forintot. Az egyik legnagyobb ráfizetéssel üzemelő mozink a körösnagyharsányi volt; egy előadáson átlagban 30 néző volt, s 1400 forint volt vetítésenként a veszteség. A mozit meg kellett szüntetnünk. Hasonló sorsra jutott a gá- bortelepi is; itt az átlagos nézőszám 15—20 között mozgott ... Többet nem zártunk be, hanem például az előadásszámot csökkentettük. Ebből következik, hogy arányosan csökkenteni szeretnénk a bérleti díj összegét is. Például Zsadányban kettő helyett egy vetítés lesz hetenként, mivel egy előadás ráfizetése 750 forint volt vagy Méhkeréken is, ahol 677 forintot kell vetítésenként pótolnunk. Mondhatom Hunya példáját, ahol több mint ezer forint az előadásonként! veszteségünk a heti egy-egy vetítésen. A helyi tanácsot arra kértük, hogy ne fizessük az évi 15 ezer forintos bérleti díjat sem. De mondjak egy váro^ si példát is. A békéscsabai Terv mozi használatáért az Ingatlankezelő Vállalatnak évi 121 ezer forintot fizetünk, a dotáció^ is számítva, előadásonként 1361 forint a ráfizetésünk. Szeretnénk megvásárolni az épületet; erről egyelőre nem sok biztatót tudok mondani. — Gondolom, még hosszasan lehetne folytatni azoknak a moziknak a sorát, amelyek bevételükből költségeik töredékét sem tudják fedezni. Kérem, említsen jó példákat is! — Ilyen a már említett békéscsabai Szabadság mozi; a nyereségesen üzemelők között az első: előadásonként tavaly 1902 forint többletet hozott. Az orosházi Béke mo. zi 531-et,. annak ellenére, hogy évi 140 ezer forint bérleti díj is terheli, vagy a szarvasi mozi, aminek használata több mint félmillióba kerül. Nyereséges a gyulai Petőfi, a gyomai és hz orosházi Partizán mozi is; itt az épületek is a mi tulajdonunk. Feltétlenül ki kell emelnem a csupán szombatonként 2 előadást tartó békéscsabai Lencsési-lakótelepi mozit is, amely ugyan csak 80 forintokat eredményez előadásonként, de ez is nagy dolog. 'Nagy' hiszen az iskola egyik folyosóján megbúvó helyet inkább csak vetítőnek, mintsem mozinak lehet nevezni. — Körösnagyharsányban és Gábortelepen akkor többet nem láthatnak mozifilmet az ott élők? — Erről szó sincs! A gazdasági kényszer hozta ezeket az intézkedéseket. Amennyiben a település biztosítani tudja a feltételeket, s mondjuk egy-egy filmre kellő számban kíváncsiak, vállaljuk annak levetítését. (nemesit Reklámügyben, őszintén Többet ér a pénznél?! Kicsit gyanús, ha valaki mindig csak panaszkodik. Ha sajnáltatja magát. Felmerül a gyanú, hogy ezzel kedvezményeket, amúgy őt meg nem illető előnyöket szeretne szerezni. Bár manapság szinte mindenki panaszkodik. Sokan joggal, indokokkal alátámasztva. És még többen együtt, közösen. Kollektiven. Sőt, ágazatok, szakmák, közös hivatást magukénak tudó csoportok is. A kakofóniából évek óta ki- hallatszik a népművelők hangja ... A sirámok siráma... Hogy reklám nélkül nem megy, azt régen tudjuk. Aztán volt egy időszak, amikor hittük, mégis sikerülni fog. Nem jött be. Hirtelen előrángattuk az idejemúlt régieket, mert az is több volt a semminél. A sokéves kihagyást azonban nem lehet néhány avitt geggel bepótolni. Nap mint nap érezzük, látjuk, halljuk; tapasztaljuk ennek vadhajtásait. Alkalmasságait is. A közelmúltban néhány nagyobb köz- művelődési intézmény vezető népművelőinek egy kérdést tettek fel: ha ma a költségvetésen túl utólagos elszámolásra kapna például kétmillió forintot, mit kezdene vele, mire költené? A kérdezettek szinte elnémultak. Ök, akik korábban minden adandó Tehetőséget felhasználtak arra, hogy a közművelődés tarthatatlan anyagi helyzetére felhívják az „illetékesek” figyelmét. Aztán sok-sok perc után bizonytalan „talányokkal kezdett mondatok sej lettek föl. Nem részletezem, a lényeg az volt, hogy részben olyanra költötték volna a pénzt, ami vagy már folyamatos művelődési forma volt, de eleddig valahogy nem teljesedett ki, vagy részben a mai körülményekéi1 figyelmen kívül hagyva luxusberuházásokra szánták. (Igaz ugyan, a kérdésben benne volt: csak tartalmi munkára lehet gondolni...) De térjünk vissza a válaszadók első hányadára. Azokra, akik a hirtelen megnövekedett anyagi erőt jószerével kudarcuk takarására, kivédésére, ellentételezésére akarták felhasználni. Aztán az újabb kérdések után kiderült: hiába a jó ötlet, hiába a társadalmi igény okos szolgálata, ha a közönséghez nem jut(hat) el az induló művelődési folyamat híre. Mert kérem ma, hazánkban ismeretlen fogalom a közművelődési reklám. Nincs! Pedig ha valaminek, hát ennek a bornak bizony kellene a cégér! Nem biztos, hogy egy jó népművelő ugyanakkor avatott kezű grafikus is. Pedig általában annak kell lennie. Mármint olyan értelemben, hogy magának kell megrajzolnia a plakátokat, ő kiáltja ki a faluban a lármafa segítségével a következő programot, ő tekeri a stencilgépet (ha véletlenül van) és így tovább. Vagy különböző „sumákszámlákat” állíttat ki, hogy el tudja könyvelni a szórólap, a géppapírméretű papír nyomdaköltségét. Aztán eljön az esemény estéje, kezdődne a nagy költséggel indított tanfolyam első foglalkozásának órája és ötöd-, tized-, huszad- annyian sincsenek, mint ahány emberre számítani lehetett. Ez a csőd. Személyes és közösségi, anyagi és erkölcsi. A visz- szavonulásnak utat nyitó nagy kudarc. Aztán egy-két nap múlva nyílik az ajtó, csöng a telefon: tessék mondani, miért nem szóltak, hogy ez meg ez van? Nem hallottunk róla! A népművelő belemarkol szíve táján az ingébe, aztán mond valami mentegetődző közhelyet. És közben mást gondol... Hiszen ő kitette a megállítót, megrajzolt húsz plakátot, kétszer kínlódta el a szpíker szerepét a hangosbemondónál. Sőt, vagy negyven embert telefonon fel is hívott! Csak hát a megállító táblája mellett volt még öt, az ő dilettáns plakátját senki nem méltatta figyelemre, sőt a hirdetősök talán még meg is büntették és nyomtatottat ragasztottak rá, a lármafa pedig akkor sugározta recsegőn a hangját, amikor banán érkezett a boltba és töltött palackok a gázcseretelepre. Hogy mindenünnen a konkurrencia leselkedik rá, azok, amelyek élelmesebbek, tettrekészebbek — profibbak .'.. Tudok oíyan megyét, ahol valamennyi művelődési ház és intézmény összefogott, nyomdát alapított, külön reklámszakemberük is ván (könnyű kigazdálkodni a bérét, ne legyünk farizeusok!), és azóta lényegesen jobb lett a helyzet. Kevesebb a kudarc. Pedig a pénz nem lett több. S még azt is tegyük hozzá: azóta ott a népművelők is kevesebbet panaszkodnak ... , (—silá—)
