Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-11 / 35. szám
o 1987. február 11., szerda Hó alatt, hó felett Kötegyánban Viszonylag jó úton, néhány hóbordán át bukdácsolva lehet eljutni Köte- gyánba. — Szerencsések vagyunk a Petőfi Tsz-szel — magyarázza a tanács vb-titkára, Balogh Jánosné. — Jött ez a nagy hó, s ők mindjárt kint voltak az úton, eltakarították egészen Sarkadig. Így itt a világ végén egy percig sem voltunk elzárva az országtól. — Milyen volt az ellátásuk? — Észre sem vettük, hogy a tél bármiben is hátráltatta volna a lakosság ellátásáért felelős Sarkad és Vidéke Afészt. A kenyér, a tej mindennap menetrend szerint érkezett, a Zöldért, a Fü- szért sem hagyott ki járatot. — Nekünk csak a tv okozott problémát, amikor hozta, hogy Budapesten a kenyérellátás akadozik — mondja Pallag Sándorné, az ABC pénztárosa. — Megrohantak bennünket, s mindenki spájzolt. Amikor másnap jöttek, és látták, hogy újra itt a friss kenyér, láttam a kissé szégyenlős arcokat. Azután a harmadik napon már visszaállt a forgalom a régire. — Hallottam a rendőrség körzeti megbízottjától, hogy ebben a zimankós, hóeséses időben egy-két embernek volt kedve randalírozni. Mi a véleménye erről? — Minden falunak megvan az ilyen embere — mondja Baloghné. — A jó- múltkorában egyet eltemettünk; gondoltuk, megszakad a szól. Tévedtünk. Ezek az emberek újratermelődtek, s azt várják, hogy a rendőr utasítsa őket rendre. A civil figyelmeztetésnek, legyen az a tanácselnök, nem engedelmeskednek. Akkor gondban voltunk, mert a körzeti megbízott éppen nem tartózkodott idehaza. Nem vitatkoztunk az illetővel, azután látta, senkire sincs hatással, abbahagyta. — Doktor úr! Hallottam, hogy ön Szegedről származott Kötegyánba. Hogyan érzi magát itt? — Már 7 éve élünk itt a feleségemmel. Jól érezzük magunkat. Érzem az orvosnak kijáró bizalmat, szerete- tet. — Az utóbbi időben volt-e több dolga? — Ha a hidegre gondol, akkor igennel válaszolok. A szokásosnál több helyre hívtak ki, főleg olyan idős emberekhez, akik abban á havas, csúszós időben és úton féltek elindulni a rendelőbe. Különben semmi különös eset nem volt. Minden gondot megbeszéltünk, és azután ment minden a régi kerékvágásba — mondja dr. Deák Ferenc körzeti orvos. A postán régi ismerősként fogad Kádár Ignác hivatal- vezető. Néhány szót váltunk a hideg, havas napokról, s azt mondja, hogy a posta munkájában fennakadás nem volt. A járat menetrendszerűen jött, s vitte a küldeményeket. A kézbesítés is zavartalan volt. Egy épülettel arrább a takarékszövetkezet. Az ügyfelek szinte egymásnak adják a kilincset. Nagy a forgalom. Nagy Dánielné nyugdíjas már éppen elmenőben volt, amikor megkérdeztem. — Hogyan volt megelégedve a téli ellátással? — Volt mindenünk. Nem szenvedtünk hiányt semmiben, még a hóban sem. Igaz, egynémelyik ház elől nem lapátolták el, jó magas volt, élvezet volt benne térdig járni. A gyerekkoromat juttatta eszembe. Akkor jézuskát csináltunk benne, és meg is hemperegtünk. Most már nyugdíjasok vagyunk, ilyesmire még csak nem is gondolunk. Szórakozásunk is volt. Néztük a tv-t, azután meg mint a megszállottak, vásároltunk. Amikor másnap, meg harmadnap megjött a tej, meg a kenyér, bánkódtunk, mert nem a frisset ettük, hanem a szikkadtat. Mi vidéki nyugdíjasok nem dobhattuk a kukába, mint a pestiek. Tudja, amit főztünk, megettük. Kutzera Miklósné, a takarékszövetkezeti kirendeltség vezetője a takarékos köte- gyániakat dicséri. — A faluban 1800-an laknak, Ojszalontán pedig majdnem 200-an, s a 22 milliós betétet tavaly 5 millióval növeltük, 1 millióval nagyobb összeggel, mint 1985-ben. — Milyen eredménnyel forgatják a kölcsönállo- mányt? — A kistermelés segítésére tavaly 600 ezer forintot folyósítottunk. Nem volt többre igény. Annak örülnénk, ha többen kérnének ilyen célra segítséget. — Ránk is férne — kapcsolódik a beszélgetésbe Fazekas László, a Petőfi Tsz háztáji ágazatának vezetője. — Sajnos, az állattartók érdekeltsége átrendeződött. Tavaly 3436 hízott sertés termelését integráltuk a háztájiból, az idén 2600-ra szerződtek. A Gyulai Húskombinátnak szállítunk. — Miért csökken a sertéshizlalás iránti érdeklődés Kötegyánban? — Az okot én abban látom — magyarázza —, hogy sokan azt hiszik1, a parasztnak csak annyi esze van, mint ahogyan azt 40 évvel ezelőtt tartották. őszintén meg kell mondani, hogy az utóbbi hónapok intézkedéseivel a sertéshizlaláson elérhető hasznot tovább csapolták. Most már a sertéshizlalás még csak a családi perselyhez sem hasonlítható. Azután újítani kellene az állományon is. Tavaly kértünk 150 kocát, kaptunk 40-et, ezek egy része pigmentált, nem olyan minőségű, mint amilyenről beszélnek. De nem is úgy fialnak, mint szeretnénk. Hízóból kiemelt és bebúgatott kocákat kaptunk. Amelyik koca nem fordult vissza, csak négyet, ötöt fialt. Miért nem lehet ide vagy máshová is jó hírű törzstenyészetből származó kocákat juttatni, amikor megfizetjük azt! Vagy itt van a takarmányellátás. A kocák elfordulnak a vályútól, otthagyják a takarmányt. De hát mi hiába beszélünk, jelzünk, bennünket nem hallgatnak meg, a vállalat pedig csak- a magáét hajtogatja. — A minősítéssel hogyan vannak megelégedve? — Egyáltalán nem megnyugtató a kialakuló helyzet. Balogh Imre vágótehenét Gyulán teljesen elkobozták. Két hét múlva értesítették az esetről. Üthettük bottal az egész nyomát. A legfájdalmasabb ebben az, hogy ott azt hiszik, mi elhisszük ezeket a dolgokat. A múltkoriban kaptunk egy súlycsökkentő kobzást azzal, hogy a tehén vemhes volt. Kérem, mielőtt felvásároljuk a jószágot, az állatorvos megvizsgálja. Ha vemhes, nem engedi vágóra. Hát ezért fordulunk el mind jobban tőlük. Ha nem kapunk becsületes szolgáltatást, elál- lunk az útjukból, más piacot keresünk, és találunk is. Tavaly 6000 süldőt adtunk el Nyírmadára. Az idén tízezret szállítunk. Tudja, miért oda? Mert ott meghallgatnak bennünket, értékelik a munkánkat és elfogadható árat fizetnek. Kötegyánt a hátrányos helyzetű települések közé sorolták. Valóban ebbe a kategóriába tartozik? Ebben testület döntött igen sok szempont alapján. Nem lehet szándékunk tőlük ezt a jogot elvitatni, hiszen innen hajnalonként több százan eljárnak dolgozni Békéscsabára és Gyulára. Autóbuszjáratok és a MÁV Piroska-, meg kolbászvonata — a járatokat így hívják — utasokkal mindig tömve van. Kevés a kocsi, sokan kényelmetlenül, állva utaznak a napi műszak ledolgozása után. — A kényelmesebb utazás biztosításához nem is egyszer kértünk segítséget, de Kötegyán messze van onnan, ahol ilyesmiben állást foglalnak — mondja Balogh, né, a vb-titkár. — De Szabó Bálinték a postán már meghallgatnak bennünket. Szervezzük is a telefont. Talán őszre vagy jövőre bekötik a községet. Mi már szép summát be is fizettünk. A művelődési háztól néhány méterre egy épületre felírták, öregek Napközi Otthona, öregek Klubja. Aki az épület túlsó végén ide belép, meglepődve áll, mert egy hosszú munkatermet lát varrógépekkel, mosolygós lányokkal, asszonyokkal. A Gyulai Szabók Ipari Szövetkezet kötegyáni telepén 23- an dolgoznak Ladányi Jánosné vezetésével. — Hogyan úszták meg a téli napokat? — Munkával. Nálunk nem volt termeléskiesés. — Hallottam, szombatonként is dolgoznak. — Persze hogy dolgozunk. A szövetkezet többletmunkát vállalt, így januárban kettő, februárban pedig négy szombaton itt leszünk bent. Mi a piacról élünk, akkor kell dolgoznunk, amikor munkát adnak. Most kaptunk, meg is fizetnek bennünket, Jövünk és csináljuk. Tőkés bérmunkáról van szó. Ha segíthetünk, miért ne segítsünk az ország valutabevételeinek gyarapításában. Ha már a helyi ipari tevékenységeknél tartunk, megemlítjük a Petőfi Tsz faüzemét és seprűkötő részlegét. Jelenleg 40-en dolgoznak ebben a két ágazatban. Dolgozhatnának 100-an is, de ehhez munkahelyteremtő beruházásra lenne szükség. Ha viszont növelnék az itt foglalkoztatottak számát, kevesebb eljáró dolgozó lenne Békéscsabára, Gyulára. A tsz le is mondott az ilyen irányú elképzelésről. Arról viszont nem, hogy a mező- gazdasági termelés feltételeit tovább javítsa. Ehhez igen jelentős állami támogatást is kap. A VII. ötéves tervben 81 millió forintot költenek a növénytermesztés alapfeltételeinek javítására, és a meliorációra. Az eddigi 70 százalékos állami támogatást 80 százalékosra emelték. 1990- re a szövetkezet egész területén — 4500 hektáron — befejezik ezt a nagy fontosságú munkát. — Ha mindazt megírja, ami a mi számunkra olyan kedves, hagyjon helyet a következő gondolatnak is — mondja búcsúzáskor Baloghné. — Nagyon örülünk annak, hogy* Kötegyánt Űjsza- lontával rövidesen kövesút köti össze. A két község tanácsa közös, de ide csak Méhkeréken át vezet onnan az út. Azért is közvetlen szeretnénk megoldani az ösz. szeköttetést, mert az újsza- lontai határt is a mi szövetkezetünk műveli. A másik pedig az ivóvíz. Van két elapadt artézi kutunk. Állítólag a szűrő tönkrement benne, cserélni kellene. Nincs gyűlés, ahol ezt a jó ízű vizet ne kérnék az emberek. Ha lenne vállalkozó, szeretnénk rendbe tétetni a kutakat. Dupsi Károly daság, meg hogy az állam pénze nem arra való, hogy a termelőszövetkezetek könnyelműen elherdálják. — És te? — Mondom neki, hogy a tisztelt illetékesek éppen harmadjára dolgoztatják át velünk a pályázatot, hogy fél éve már mást sem csinálunk, mint számolunk oda-vissza. A nyugati partner meg, akivel a vásáron félig-meddig megegyeztünk a gép szállításában, már telefonon érdeklődött, mert kedvezményt is adna, ha vállalkoznánk a referenciaüzem szerepére. Meg hogy azt reméltük: az új termést már magunk csomagoljuk. — Erre ő? — Mintha a falnak beszéltem volna. A főkönyvelő cinkosan elmosolyodott. — Gondoltam. — És ennek te örülsz? A főkönyvelő arca még titokzatosabbá vált. — Ide figyelj, amíg te oda voltál, én itt készítettem egy dossziét a kukoricalisztüzemről. — Teheted is ad acta, én befejeztem! — Várj! Ma három asszony is volt itt, hogy van-e már felvétel az új üzembe. S akkor nekem hirtelen eszembe jutott a volt csoporttársam... Az elnök a homlokára csapott. — A szomszédból! — Most nevezték ki nemrég. Egyre szélesedő mosollyal bámultak egymásra. Az elnök nevetni kezdett. — Hát persze! Hogy miért nem is jöttél rögtön ezzel?! Fölugrott. Kirohant. Üveggel, meg két pohárral jött vissza. Kivörösödő arccal koccintottak. — Fogjunk össze legalább mi, ötletemberek! — veregette meg a főkönyvelő vállát. A főkönyvelő boldog volt. A harmadik üveg vörösbor után az' elnök intett a pincérlánynak, hogy nyisson föl még eggyel a pesti vendégnek. Az hirtelen kiegyenesedett, felibe hagyta a nótát, és elengedte a főkönyvelő nyakát. — Nem, nem, köszönöm gyerekek, nagyon aranyosak vagytok, de mennem kell! — Ugyan, kérlek, rendezve a szállásod is! A vendég felállt, nyakkendőjét igazgatta. — Nem, nem, gyerekek. De ha mindenáron jók akartok lenni hozzám, egy kis kolbászt... Tudjátok, olyan jó hazait... A főkönyvelő spiccesen göcögött. — De utoljára komám, mert ha tényleg elintézed nekünk a hitelt, megszűnik a kolbászüzem. A vendég komoly képpel válaszolt. — Megígértem, nem? Az elnökhöz fordult: — Ezt meg nevezd már ki elnökhelyettesnek! Megérdemli. Az elnök bólintott. A búcsúzkodás hosszan tartott a vadászház előtt. Végre bekerültek a csomagok is a Lada farába, a főkönyvelő meg a pesti vendég még egyszer összeölelkezett. — Egy jó kis téli vadászatra is meghívhatnátok! — kiáltott még ki az induló kocsiból. — Ne félj — harsogta az elnök —, meglesz az is! Az új üzemet a következő nyáron avatták. Az új elnökhelyettes pesti barátjának főnöke vágta át a szalagot, aki egy héttel azelőtt a köjálosok okvetetlenkedését is leszerelte. Az avatóünnepség hajnalig tartott. Az elnök nem emlékezett rá, hogy*került haza. Arra ébredt, hogy sötét van a hálószobában. A családja tegnap utazott le a téesz balatoni nyaralójába. Holnap ő is utánuk megy. Ráfér. Tegnap vette észre, hogy remeg a keze. Fölkelt, bekapcsolta a tévét. Valami pénzembert faggatott a riporter. Közben megszólalt a telefon. Elképedve szorította füléhez a kagylót. — Ellenem?... A NEB-hez?... Micsoda?. .. Hűtlen kezelés... Na elmennek a...! Lecsapta a hallgatót. A pénzember éppen azt mondta: — Tévhit, hogy nincs pénz. Van pénz. Csak ötlet nincs, kérem. A gazdasági vezetőknek nincs fantáziájuk. Az elnök fölkapott egy csomagot az asztalról, a képernyőhöz vágta. A kettéhasadt tasakból k?fröccsenő kukoricaliszt púderként borította be a készüléket... Kőváry E. Péter Családi tervezők szövetkezete A kedvezőtlen időjárású 1986- os esztendőben is ösztönzőnek bizonyult az az egyedülálló munkaszervezési és jövedelemérdekeltségi rendszer, amelyet a Baranyában gazdálkodó Bel- várdgyulai Közös Üt Tsz alkalmaz: a családi tervezés rendszere. A szövetkezetben dolgozó ötszáz család minden év elején tervet készít saját tevékenységére vonatkozóan, éppen úgy, mint a nagyüzem. A terv tartalmazza a munkavállalás, a várható kereset és kiadás, az eladásra szánt háztáji termékek és az igényelt takarmányok stb. adatait. Ezekre épül rá azután a közös gazdaság terve. A családi tervezés céljára külön nyomtatványt készítettek, s azt egyeztetés után aláírja az illető szövetkezeti tag is és a munkahelyi vezető. Így egyfajta megállapodás jön létre, amely mindkét felet egyformán kötelezi. A családoknak szabályszerű folyószámlájuk van a termelőszövetkezetben, arra vezetik rá a keresetüket. Év közben csupán annyi pénzt „emelnek le” róla, amennyi folyó kiadásaikhoz szükséges, a többit bent hagyják, s azt a nagyüzem forgatja, használja a közösség javára. Nem kell viszont készpénzzel fizetniük, ha például takarmányt vásárolnak, valamilyen munkát vagy szblgáltatást kérnek a gazdaságtól, arra fedezetül ott van a folyószámla. Az elmúlt évben az egy főre jutó nyereség 14,3 százalékkal haladta meg az előző évit. Az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat felvételre keres — baromfifeldolgozó, daraboló-, csomagolóüzemébe, valamint vörösáru-, ételkonzervgyártáshoz: női segédmunkásokat — hűtőházi rakodáshoz: férfi segédmunkásokat Felveszünk továbbá: — gépkocsivezető (E—D kategória) — gépkocsikísérő — lakatos — kőműves — elektroműszerész — gépjárműszerelő munkatársakat. Munkát vállaló dolgozóknak magas színvonalú szociális ellátást biztosítunk: — üzemi étkeztetést — igény szerint gyermekük részére óvodai elhelyezést — vidéki dolgozók részére saját gépjárműveinkkel munkásszállítást. Érdeklődni részletes felvilágosítás iránt a vállalat igazgatási és munkaügyi osztályán lehet. OROSHÁZA, OKTÓBER 6. U. 8. TELEFON: 46/125-ÖS MELLÉK. Orosháza
