Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-28 / 50. szám
1,987. február 28., szombat o íznauKtitöA Vésztői Körösmenti Termelőszövetkezet vezetőségének Indítványára háztáji integrációban csirkenevelő-telep épült, azzal a céllal, hogy a tsz-tagok jövedelmét növelje. A telep egyidőben százezer csibe nevelését biztosítja, és évente mintegy öt-hatszázezer darab kibocsátására alkalmas. A létesítmény saját erőből készült, kalákában épült — ehhez azonban segítséget nyújtott a takarékszövetkezet, épületenként kétszáz-, az OTP három- százezer forint hitel biztosításával. A Füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet gesztorsága alatt működő telepre tegnap, február 27-én megérkeztek az első csibék Fotó: Sz. M. Élénk előszezoni forgalom Az utazási irodák tapasztalatai szerint az idén a szokásosnál jóval többen vesznek részt a téli-tavaszi időszakra, előszezonban meghirdetett külföldi utazásokon. Vonzóak a holt szezonban indított utak mérsékelt árai, s az utazási kedv növekedésében közrejátszik az is, hogy az idegenforgalmi cégek a korábbinál gondosabban készültek fel, s az igényeknek jobban megfelelő kínálatot állítottak össze. Az Ibusz a tavalyinál csaknem egyharmadával magasabb előszezoni forgalmat könyvelhet el. A meghirdetett utak többsége gazdára talált, sőt egyes programokra a nagy érdeklődés szerint pótcsoportokat szerveztek. Különösen sikeres volt a Szovjetunióba meghirdetett kedvezményes utazás, melyben több mint ezer magyar turista vett, illetve vesz részt. Tanácsülés Telekgerendáson Tótkomlóson A Telekgerendási Községi Tanács február 27-én, délután tartotta soron következő ülését. Elsőként Gyebnár János tanácselnök számolt be a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két tanácsülés közötti végrehajtó bizottsági munkáról. Az első napirendi pontban Fabuly László, az ideiglenes bizottság elnöke értékelte a családi események társadalmi megünneplésével kapcsolatos tanácsi feladatokat. Itt hangzott el javaslat-a házasságkötő-terem korszerűsítéséről, az anyakönyvvezetők számára „munkaruha" biztosításáról, a házasság- kötések művelődési házban történő lebonyolításáról, a községi szinten megtartott társadalmi ünnepségekről, valamint arról, hogy a következő koordinációs megbeszélés egyik napirendi pontjaként tárgyalják meg a közösen rendezett társadalmi ünnepségek megtartásának lehetőségét. A második napirendi pontban Nagy János, a szakigazgatási szerv vezetője számolt be a szakigazgatási szerv munkájáról, ezután pedig az 1987. évi pénzügyi tervek megállapítása következett. A tanácsülést Gyebnár János tanácselnök zárta, a tanács 1987. évi munkatervének elfogadtatásával és a bizottságok munkatervének bemutatásával. —cs —e Közgyűlés az Unióméi Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban, tegnap, pénteken tartotta jubileumi közgyűlését az Unior Ipari Szövetkezet, ahol Szabó Géza, a szövetkezet elnöke számolt be az elmúlt 30 év tevékenységéről és a tavalyi gazdasági év eredményeiről. Bevezetőjében megemlékezett az alapító tagokról, akik 1957. április 9-én hozták létre a szövetkezetét. Nehéz körülmények között dolgozhattak három évtizeddel ezelőtt az alapító tagok. A továbbiakban az elnök részletesen elemezte az elmúlt három évtized változásait, a modern, korszerű technológiát, új létesítmények létrejöttét. Ezt követően a tavalyi eredményeket ismertette. Százhatvannyolc millió forintos árbevételt értek el, s ez 22 százalékkal magasabb az 1985-ös évinél. Nyereségük 7 millió 900 ezer forint, ami 27 százalékkal haladja meg az előző évit. Emelkedett a dolgozók kereset- színvonala és tavaly elérte a 71 ezer forintot. Befejezésül az 1987-es feladatokról adott tájékoztatást az elnök. Az idén 152 milUó forintos árbevételt, és 8 millió forint nyereséget terveztek. Ezt követően elismerések, kitüntetések átadására került sor. Ketten kapták meg az OKISZ elnöksége által adományozott „Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést. V. L. Jogerős ítélet a gyulai karatebotos ügyében Tegnap a Gyulai Megyei Bíróságon dr. Berndt Ádám büntetőtanácsa előtt befejeződött a karatebottal támadó Hajdú Árpád bűnügyének tárgyalása. Mint ismeretes, Hajdú 1986. október 8-án éjjel betört a gyulai Faház büfébe, ahonnan ellopott egy karton cigarettát. Távozás közben észrevette őt a szolgálatát teljesítő rendőr. Hosszas üldözés, dulakodás következett: Hajdú karatebottal, úgynevezett nuncsa- kuval támadott a rendőrre, aki végül ártalmatlanná tette a veszélyes bűnözőt. Az első fokon lezajlott két tárgyaláson a tárgyi bizonyítékok és a szakértőig vélemények játszották a főszerepet, mivel a bűncselekménynek nem volt szemtanúja. Valamennyi álláspontot figyelembe véve és azokat mérlegelve, az első fokú bíróság felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt találta bűnösnek Hajdú Árpádot és — nem jogerősen — 5 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, valamint 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett. A másodfokú bíróság tegnapi ülésén az első fokú ítéletet helybenhagyta, miután megállapította, hogy az megalapozott és törvényes. A vádlott terhére róható súlyosbító körülményeket kiegészítette azzal, hogy a különös visszaesést megalapozó előző bűncselekményén kívül négy alkalommal követett el hasonló jellegű, erőszakos cselekményeket, illetve hogy a sértett többszöri felszólítása ellenére hosszas, kitartó, jogellenes magatartást tanúsított. Az ítélet jogerős. L. E. Küldöttek és meghívott vendégek népesítették be február 26-án, csütörtökön délután Tótkomlóson a Komló éttermet. Ugyanis itt tartotta küldöttgyűlését a Tótkomlós és Vidéke Takarékszövetkezet. Sávolt Mihályné, a szövetkezet elnöke bevezetőül szólt arról, hogy 1957-ben Tótkomlóson — megyénkben elsőként — megalakult a takarékszövetkezet. Majd így összegezte a 30 éves múltat: „Volt, amikor nagy léptekkel, máskor kisebbekkel haladtunk, de összességében mindig előbbre jutottunk. Következett ez a szövetkezeti rendszer nyitottságából és a lakosság nagyfokú bizalmából.” Ezt követően a múlt év eredményeiről adott számot. Többek között arról, hogy a működési terület nyolc településén élő 26 ezer 600 lakos közül 1986. végén már csaknem 12 ezren vallották magukénak — mint tagok — a Tótkomlós és Vidéke Takarékszövetkezetet. Közben a részjegyállomány összege meghaladta a 12 millió 600 ezer forintot. A betétállomány 1986-ban 21 millió forinttal növekedett. Így az év végi mérlegben 258 millió 383 ezer forintos betétállományról adhatott számot az igazgatóság. Különböző célú kölcsönt tavaly 58 millió forint összegben folyósított tagjainak e pénzintézet. Ezen belül is figyelmet érdemel az a 14 millió forint, amit a kisgazdaságok fejlesztésére, illetve a további csaknem 13 millió forint, melyet hosszúlejáratú kölcsönként vett fel a tagság. — Balkus — Csak összefogással épülhet fel az okányi óvoda Amikor felmérték a lakosság véleményét a település- fejlesztési hozzájárulás fel- használásáról, Okányban a legtöbben az óvodaépítésre szavaztak. A már elkészült tervek szerint, körülbelül tíz millió forintba kerülne az építkezés. A község anyagi forrásaiból ennek jó ha a felére telik. Legalább ennyi múlik a lakosság társadalmi összefogásán. A jelek szerint az okányiak készek a tevékeny részvételre. A községi KISZ-bizottság nagyszerű kezdeményezéssel járul hozzá az óvodaépítési akcióhoz. A múlt héten sorsjegyeket, úgynevezett „téglajegyeket” adtak ki, amelyeknek bevételét az alapozásokra fordítanák. Tízezret már ki is nyomtattak a karcagi nyomdában és elkezdték árusításukat a község több helyén. A nyereményalapot a község üzemei ajánlották fel; a helyi Haladás Termelőszövetkezet 12 ezer, a Mezőbe- rényi Faipari Ktsz 10 ezer, a Körösmenti Áfész és az Okányi Vadásztársaság 5-5 ezer forint értékű nyereménytárgyakkal járult hozzá az akcióhoz, de jelentős az óvodai és az iskolai szülői munkaközösségek és a helyi takarékszövetkezet anyagi támogatása is. Kedvcsinálóként a nyereményeket a falu kirakatába már ki is állították. A múlt hét óta közel 2 ezer téglajegyet már el is adtak. Remélhetően egyre több okányi ember izgulhat majd május 1-jén, hogy a kiválasztott szerencsés kezű kisóvodás mit húz ki az értékes tárgyak közül, az okányi sportpályán megrendezendő sorsoláson. Ez a társadalmi megmozdulás, teljes sikere esetén is mindössze kétszázezret hoz a tízmillióból. Vajon milyen forrásai vannak még a községi összefogásnak? A kérdést Fekete Zoltánnak, az okányi KISZ-bizottság titkárának tettem fel. — A község KlSZ-alapszer- vezeteinek több mint 130 tagja nem tudta le a dolgát a sorsjegy-akcióval. A továbbiakban társadalmi munkákra is készen állunk valamennyien, amire csak szükség lesz. Bízom abban, hogy tetteinkkel, közös megmozdulásainkkal növeljük a KISZ társadalmi megbecsülését, tekintélyét. Tudomásom van továbbá igen értékes és nagy jelentőségű felajánlásokról. A Mezőberényi Faipari Ktsz helyi telepén dolgozók ígéretet tettek, hogy az óvodaépület tetőszerkezeteinek a famunkáit elvégzik. A Körösmenti Áfész faüzemének dolgozó kollektívája pedig azt ajánlotta fel, hogy az öszes nyílászáró szerkezetet elkészíti, szintén társadalmi munkában. * * * Az elmondottakhoz csak annyit fűzünk hozzá, hogy ilyen szellemben a kisebb települések is léphetnek nagyot, szűkös helyzetben is. Ügy tűnik, Okányban lesz óvoda!!! Megfelelni a magasabb követelményeknek irta: dr. Lovász Matild, a megyei pártbizottság titkára n szocializmus építésének több mint négy évtizedes gyakorlata alapján ma már az állampolgárok többsége előtt nyilvánvaló, hogy gazdasági-társadalmi haladásunk nagymértékben attól függ, hogyan tudja a párt betölteni vezető szerepét? Képes-e a dolgozók alapvető érdekeinek megfelelő politika kialakítására, elfogadtatására, fel tudja-e sorakoztatni maga mellett mindazokat, akik tenni, cselekedni akarnak annak megvalósításáért? A párt politikájának formálásában és végrehajtásában szerepük van a párt vezető testületéinek, alapszervezetéinek, pártcsoportjainak, az egyes párttagoknak. Ezért igen lényeges kérdés annak a vizsgálata, hogy a párt összetétele, a tagfelvételi munka, és a pártból való kikerüléssel megvalósuló öntisztulás hogyan szolgálja az előttünk álló feladatok megoldását. A megye párttagságának összetétele összességében tükrözi a lakosság szociális összetételét. Békés megyében 1986. december 31-én 35 827 párttag volt, 0,37%-kal több, mint az év elején. Az alapszervezetek 1093 főt vettek fel, ezen belül a korábbi éveknél több nőt és munkást, valamint szellemi foglalkozású dolgozót. Ugyanakkor kevesebb a felvétel a szövetkezeti parasztság és a fiatalok közül. A megyei párt-végrehajtóbizottság a közelmúltban tartott ülésén behatóan elemezte a pártépítés helyzetét, a pártból való kikerülés okait, és felhívta a figyelmet: a változó gazdasági-társadalmi körülményekhez jobban igazodó tevékenységre van szükség a pártmunka minden területén, a párttaggá nevelésben is. Az MSZMP Központi Bizottsága 1986. november 20-i — a gazdasági munka javítására holott — határozata a gaz- dasági-politikai-társadalmi szférában egyaránt gyorsabb, ütemesebb szemléleti és cselekvési változásokat sürget. Az előttünk álló feladatok sikeres végrehajtásához hozzátartozik az is, hogy a pártalapszervezetek keressék meg és készítsék fel a párttagságra mindazokat, akik az átlagnál többet képesek és hajlandók tenni munkaterületükön és a közéletben. A dolgozókban kialakult egy értékrend arról, hogy milyen típusú embereket szeretnének a kommunisták soraiban látni. Ezért feltétlenül szükséges, hogy az alapszervezetek, a pártcsoportok jobban figyeljenek oda az ifjúsági szövetségben, a szakszervezetben, a szocialista brigádokban példamutatóan helytállók, a legjobbak kiválasztására. Legalább ennyire fontos az is, hogy a tagfelvételi követelmények minőségi növelésével egyidejűleg váljon általánossá a feladatok megoldásán keresztül való nevelés, s hogy a pártban már bentlévőkkel szemben is következetesen érvényesítsék a nagyobb minőségi követelményeket. Nem tekintjük megfelelőnek azt, hogy az új párttagok közül minden negyediknek már több megbízatást is adtak, ugyanakkor nőtt azoknak a száma, akiket még nem láttak el konkrét, személyre szóló feladatokkal. Sokan és sokat hivatkoznak arra, hogy a gazdasági nehézségek következtében az emberek nem szívesen áldozzák fel szabadidejüket társadalmi munkára, mert életszínvonaluk megőrzéséhez (esetleg emeléséhez) a fő munkaidőn kívül is dolgozniuk kell. Ezt tudomásul véve is, a pártnak elemi érdeke, hogy mindig megtalálja azt a progresszív erőt, amely a politika kidolgozásában és végrehajtásában többet és távolabb lát az átlagosnál. A jelen és a jövő számára is fontos, politikai jelentőségű a fiatalok nevelése, legjobbjaik felkészítése a párttagságra. Ezt jelentősen befolyásolja a pártszervezetek ifjúságpolitikai munkája — ezen belül a KISZ pártirányítása — az, hogy körükben milyen a politikai nevelőmunka hatékonysága, a KISZ tevékenységének színvonala. Különösen a pályakezdő fiatalok esetében érzékelhető, hogy akkor vonzódnak a kommunisták közösségéhez, ha úgy látják, hogy az felvállalja gondjaikat, segít azok megoldásában. A jövőben is törekszünk a 18—26 év közötti fiatalok, főként a szakmunkások, a műszaki, agrár- és közgazdász-értelmiség és a számítástechnikában dolgozók megnyerésére. A tanulók közül a középiskolában, a szakmunkásképzőben kimagasló tanulmányi eredményt elérők és a közösségi életben példamutatók felvételére számítunk. Amikor az egyéni boldogulás nehezebbé válik, s a társadalmi haladás érdekében a pártszervezeteknek sokszor népszerűtlen döntéseket kell hozniuk, akkor természetes, hogy többen kikerülnek a pártból. Ilyen körülmények között az alapszervezeteknek nagyobb energiát kell fordítani arra, hogy meggyőzzék tagságukat, vállalják a párt politikája melletti kiállást, a példamutató részvételt a határozatok végrehajtásában. A múlt esztendőben csökkent a kizártak, jelentősen nőtt a töröltek és emelkedett a kilépettek száma. A pártból való törlések fő oka a szervezeti élet elhanyagolása (a pártrendezvényeken való részvétel hiánya), az átjelentkezési, illetve a tagdíjfizetési kötelezettség elmulasztása volt. A kilépettek elhatározásukat többnyire betegségükkel, családi okokkal magyarázták, de előfordult egyéni sérelemre való hivatkozás, esetenként a politika egyes kérdéseivel való egyet nem értés, vallásosság is. A párttaggá nevelés kritikája is, hogy a pártból kilépettek és töröltek 16%-a 1980 óta került felvételre. Ennek oka, hogy nem készítették fel őket alaposan a párttagsággal szemben támasztott követelményekre, kevés volt az ismeretük a párt munkájáról, és a felvétel után sem 'az alapszervezet, sem az ajánlók nem kísérték figyelemmel fejlődésüket. A párttagság szociális és életkor szerinti összetétele, valamint eszmei-politikai, cselekvési egysége szorosan összefügg egymással. Az előttünk álló feladatok most azt igénylik, hogy a megnövekedett követelményeknek megfelelő, egységes, cselekvő és mozgósító alapszervezetek dolgozzanak Békés megyében is. Az emberek nagy részét ugyanis az alapszervezetekben folyó pártmunka hatásai érik elsősorban. Ezért a párt tevékenységének továbbfejlesztésében a következő időszakban is az alapszervezeti munkát tekintjük a döntő láncszemnek. A politikai, mozgalmi jellemvonások erősítése hozhatja közelebb a pártonkívülieket a kommunisták közösségéhez. A pártépítő munkában a kiválasztás szélesítésére, az újonnan felvett párttagok fokozatosan növekvő feladatokkal való megbízására, az egész párttagsággal szemben támasztott követelmények emelésére van szükség. P. A.