Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-24 / 46. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPIA 1987. FEBRUÁR 24., KEDD Ára: 1,80 forint XIÜ. ÉVFOLYAM 46. SZÁM Nyolcmillió nyereség Eredményes évet zárt a Körösi Vízgazdálkodási Társulat Magyar—szovjet vegyes vállalat alakul az energiaiparban A napokban Gyulán az Erkel Művelődési Központ­ban zárszámadó ülést tartott a Körösi Vízgazdálkodási Társulat, amelyen dr. Farkas Miklós intézőbizottsági elnök köszöntötte a résztvevőket. Az elnökségben többek kö­zött helyet foglalt Cserei Pál, az MSZMP megyei bizottsá­gának munkatársa és Antal József, a megyei tanács me­zőgazdasági osztályának ve­zetője. Nánási János igazgató be­számolójában értékelte az el­múlt esztendőben végzett munkájukat. Elsőként arról szólt, hogy a hosszan tartó meleg hatására is ki tudták elégíteni megrendelőik víz­igényét, amely nem volt könnyű feladat már azért sem, mert az öntözőcsator­nákban a vízi növények hi­hetetlen mértékben fejlődtek és leszűkítették a csatornák átfolyási szelvényét. A meg­rendeléses építési munkáik közül a melioráció kivitele­zésének 68 százalékát me­gyénkén kívül végezték, így Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár megyében, örvende­tes, hogy ezeken a helyeken is megrendelőik teljes meg­elégedésére tevékenykedtek, s már az idei esztendőben is megbízást kaptak hasonló munkák elvégzésére. Örömmel szólt az igazgató arról, hogy termelési értékü­ket a tervhez képest 16,7 százalékkal túlszárnyalták, amely a dolgozók jó munká­ját dicséri. Ezt az ered­ményt csökkenő létszám mellett érték el. Nyereségük nyolcmillió forint lett. A beszámolót követően az idei feladatokról volt szó, majd a hozzászólások után a dolgozóknak mintegy fél­millió forint eredményességi jutalmat osztottak ki. — Ormos i — Az Ipari Minisztérium Technová Bankja, öt ma­gyar kutató-fejlesztő válla­lat és egy termelőüzem, va­lamint az energiakutatások­kal foglalkozó szovjet aka­démiai IVTAN Intézet kép­viselői elhatározták: vegyes vállalatot alapítanak az energiaiparban. A vegyes vállalat létrehozásának gon­dolata már másfél évvel ez­előtt felmerült, az egyezteté­sek az Intercooperation Ke­reskedelemfejlesztési Rt. közreműködésével most ju­tottak utolsó szakaszukba. Az energiaiparban alakuló, menedzserjellegű vállalko­zás a hivatalos engedélyez­tetési eljárás után, várható­an a fél év végéig létrejön. A magyarországi székhe­lyű közös vállalat feladata: az energiaiparban alkalma­zott új technológiák, gépek, műszerek fejlesztésében el­ért eredmények gyakorlati megvalósításának segítése, a fejlesztő és gyártó partne­rek összehozása. Az új ter­mék előállítását az innová­ciós folyamaton keresztül végigkísérik, egészen az ér­tékesítésig és az üzembe he­lyezésig. A vegyes vállalat szerződéseket köt majd partnereivel egy-egy gyárt­mány megvalósítására. Az első megoldandó fel­adatokat már kijelölték, ezek között olyan kutatási témák gyakorlatba való át­ültetése szerepel, mint a kő­olaj másod- és harmadlagos kitermelése gőzgenerátorok­kal, új kohászati mérőmű­szerek és irányítórendszerek, szénhidrogén-kitermelő esz­közök és geofizikai műszerek előállításának megszervezése. 0zek a fejlesztések a világ élvonalába tartoznak, csúcs- technológiát jelentenek. A ve­gyes vállalat harmadik piaci értékesítésre is törekszik. A szolgáltatási (árum előkészítése Színházi szakemberek tapasztalatcseréje Hétfőn a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban megkezdődött a színházi szakemberek hagyományos találkozójának első három­napos rendezvénye. A ta­pasztalatcsere-sorozat már­ciusban Nyíregyházán, má­jusban pedig Szegeden foly­tatódik, illetve fejeződik be. A Művelődési Minisztéri­um által szervezett tapaszta­latcserén színházaink művé­szeti titkárai, gazdasági, il­letve ügyvezető igazgatói vesznek részt. Az eszmecse­re fő témája a színház és a közönség kapcsolata. Ennek vizsgálata során a találkozó résztvevői megismerkednek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház által életre hívott úgynevezett beavató színház működésével. Ezt elsősorban a fiatalok számára és kife­jezetten azzal a céllal szer­vezték meg, hogy maga a színház is hozzájáruljon saját értő publikumának kialakí­tásához, neveléséhez. Ezen­kívül bepillantást nyernek a házigazda színház díszlet- és jelmeztervező műhelyé­nek, illetve stúdiójának munkájába, s tájékoztatást • kapnak a fiatal színházi szakemberek és drámaírók részére Zalában már kétszer megrendezett nyílt fórumról. Az országos szolgáltatási fórum előkészítéséről tár­gyalt a Fogyasztók Országos Tanácsának szolgáltatási szakértői bizottsága hétfőn a népfront székházában. A fórumot idén az első fél évben rendezik meg. Az ülésen megvitatták, hogy miként képviselhetné a legjobban majd ez a fórum a szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság érdekeit. Min­denekelőtt úgy — hangsú­lyozták többen is —, hogy a tanácskozás ne váljék csu­pán az állami irányítás és a szolgáltatást végző vállalko­zók közötti párbeszéddé, mert így éppen azok sajátos érdekei nem kapnának han­got, akiknek a képviseleté­ben ezt az országos fórumot tervezik. A fórum elsődleges felada­ta nem az, hogy a szolgálta­tást végzők helyzetével fog­lalkozzon. Ha ezt teszi, ak­kor is fogyasztóközpontú megközelítésre van szükség — hangoztatták a megbeszé­lésen. így tervezik napirend, re tűzni azt, hogy még a je­lentős díjtételemelések sem ellensúlyozták a szolgáltató- iparban a dotáció csökkené­sét, a vállalatok, szövetkeze­tek jelentős része alig ír el nyereséget. Szintén a fo­gyasztást igénybe vevők szemszögéből érdemes tár­gyalni arról is, hogy miért nincs megfelelő piaci ver­seny a szolgáltatást nyújtók között, miért nem harcolnak a megrendelőkért kifogásta­lan, becsületes munkával, gyors vállalási határidőkkel, udvarias kiszolgálással. I A szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta megalakulásának 69. évfordulóján — február 23-án —, tegnap délelőtt koszorúzási ünnepség volt Békéscsabán, a szovjet hősök teme­tőjében. Az emlékműnél a megyei és a békéscsabai városi fegyveres testületek, a Hazafias Népfront, a társ fegyveres testületek, a KISZ, az MHSZ megyei és városi képviselői, valamint az MSZBT-tagcsoportok nevében a tégla- és cserépipari vállalat tagcsoportjának képvi­selői helyezték el a kegyelet és az emlékezés virágait Fotó: Kovács Erzsébet Forrástakarékosság Kedden „Forrástakarékos­ság” címmel háromnapos magyar—szovjet műszaki­tudományos konferencia kez­dődik Budapesten. A ta­nácskozás céljáról és prog­ramjáról hétfőn sajtótájé­koztatót tartottak az Ipari Minisztérium, az OMFB, az MTESZ, az Országos Anyag- és Árhivatal, valamint a KISZ KB képviselői. El­mondták, hogy magyar és szovjet szakemberek 34 elő­adást tartanak, ismertetik a termelési ráfordítások csök­kentését célzó gazdaságfej­lesztési programok eddigi eredményeit, beszámolnak legújabb kutatási eredmé­nyeikről, és a tanácskozáson kidolgozzák a költségek csökkentését szolgáló kétol­dalú együttműködés felada­tait. A mindkét országban megvalósuló kutatásfej­lesztési és gazdaságfejlesztő programok összehangolásá­ra, egymás eredményeinek jobb megismerésére, közös hasznosítására és elterjesz­tésére állandó munkacso­portot hoznak létre a ma­gyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési kormányközi bi­zottság keretében. Á Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet vákuumformázó műhelyében olasz célgépekkel import alapanyagból mű­anyag lámpaburákat gyártanak mintegy félszáz formában, a legkülönfélébb színekben. A lámpaburák jelentős része ex­portra, főként a szocialista országokba kerül Fotó: Szekeres András Még mindig sok a visszaélés Társadalmi ellenőrök értekezlete Tegnap, február 23-án dél­után tartották Békéscsabán a szakszervezeti társadalmi el­lenőrök értekezletét, ahol megjelent Hirka Mihály, a megyei kereskedelmi fel­ügyelőség vezetője és dr. Varga Imre, az SZMT titká­ra. Először Gedó Andrásné összegezte az elmúlt évi munkát. Elmondotta többek között, hogy a 312 ellenőr észrevételeivel, javaslataival védte a fogyasztók érdekeit, segítette a kulturált kiszol­gálás megteremtését. Ezek a társadalmi aktivisták 3386 órát töltöttek az üzletekben, közreműködtek a rendőrsé­gi, a tanácsi és a vállalati vizsgálatok lebonyolításában, összesen 1800 ellenőrzésre került sor, közöttük volt 14 úgynevezett témavizsgálat. A helyi tanácsokkal való együttműködést általában jói­nak értékelte, de több he­lyen nem tájékoztatják a szakszervezeti bizottságot, illetve az SZMT-t az intéz­kedésről, meglehetősen eny­he bírságokat szabnak ki a szabálysértési hatóságok. Be­váltak a vállalatokkal, szö­vetkezetekkel közösen meg­tartott ellenőrzések, viszont Gyulán, Orosházán és Bé­késcsabán nem szívesen mennek portyára a vendég- látóipari vállalat ellenőrei­vel, mivel azok előre meg­adott program szerint dol­goznak, amely magyarul annyit. jelent: a kocsmáro- sok előre tudják, hogy mi­kor érkeznek az ellenőrök, örvendetes, hogy az országos pályázaton Békés megye tár­sadalmi ellenőrei az elmúlt esztendőben a 6. helyezést érték el. Az SZMT elnöksé­ge is rangsorolt, ezek sze­rint kiemelkedően dolgoztak a békéscsabai, a gyulai, a sarkadi, a békési, az oros­házi társadalmi ellenőri cso­portok. Ezután Dékányné Szeme- nyei Márta főellenőr ismer­tette a Belkereskedelmi Mi­nisztérium 1987-es kereske­delempolitikai irányelveit, majd szólt az első félévi vizs­gálati programról. Ezekben a hónapokban összegzik a munkaidőalap védelmére ho­zott intézményi és szolgálta­tási ellenőrzések tapasztala­tait. Megnézik: hogyan hajt­ják végre a szeszes ital érté­kesítésének korlátozásáról hozott rendeletet a kiskeres­kedelemben és a vendéglá­tásban. Feltárják a fogyasz­tók érdekeit sértő szabályta­lanságokat a méterárut for­galmazó boltokban, a kiste­lepüléseken működő élelmi­szerüzletekben, a zöldséges­boltokban, a bútorüzletek­ben. Ellenőrzik a fagylalt ér­tékesítésének körülményeit. A hozzászólók elmondot­ták, hogy még mindig sok a visszaélés a boltokban. Gya­kori a súlycsonkítás, a több­letszámolás, a tudatos meg­károsítás. Orosházán például bajok vannak a kenyér mi­nőségével, a délutáni órák­ban már nem lehet kapni tejet, túrót, péksüteményt. Kevés a diabetikus élelmi­szer. Nincs a városban tej­ivó, ahol meleg kakaót, te­jet reggelizhetnének a diá­kok. Gyulán volt olyan üz­let, ahol 10 ezer forint érté­kű lejárt szavatosságú élel­miszert találtak az ellen­őrök. Medgyesbodzáson és Nagykamaráson a szabály­sértési előadók nem álltak feladatuk magaslatán, hiszen a jegyzőkönyvekben rögzített szabálytalanságok ellenére a bírság kiszabásánál nem vol­tak következetesek, alkudni próbáltak az ellenőrökkel. Kétegyházán immár bevett gyakorlattá vált, hogy a ru­házati bolt ajtajára kiteszik a táblát: áruátvétel miatt zárva, amely eltart olykor egy, másfél napig is. Tót­komlóson és Battonyán a legtöbb vendéglátóipari he­lyen szemrebbenés nélkül kiszolgálják szeszes itallal a fiatalkorúakat. Elszomorító az is: Békéscsabán a városi tanács ellenőrei és a társa­dalmi aktivisták által meg­vizsgált 32 üzlet közül négy­ben délelőtt 9 óra előtt ki­adták a szeszes italt. Az elhangzott kérdésekre, észrevételekre a megyei ta­nács és az SZMT munkatár­sai válaszoltak. S. S.

Next

/
Thumbnails
Contents