Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-16 / 39. szám
o 1987. február 16., hétfő „Portré” egy MSZBT-tagcsoportról Még mindig a pult mögött Az elképzelés az volt, hogy Kolarovszki Mihálynéról, a Békéscsabai Konzervgyár MSZBT-tagcsoportjának ügyvezető elnökéről készítünk portrét. Hogy mégsem ez kerekedett ki beszélgetésünkből? Az ok egyszerű: számára természetesebb volt, hogy elsősorban az MSZBT-munkáról szóljon, azokról, akik segítik e tevékenységében. — A megyében szinte az elsők között, 1971-ben alakult meg tagcsoportunk — kezdte a visszaemlékezést a legelején Kola- rovszkiné. — Magam is a Szovjetunióban végeztem, így természetes volt, hogy engem választottak ügyvezető elnöknek. Jó, hogy így történt, mert bátran mondhatom, azóta is szívügyem a két nép közötti barátság elmélyítései A szocialista brigádokra alapozva akartuk megismertetni a vállalat dolgozóit a szovjet emberek életével, eredményeivel, munkájával... És már sorolja is, miként váltak valóra az elképzelések. Hagyománya van a konzervgyári dolgozók körében a vetélkedőknek. Ha központi, vagy megyei kezdeményezés nincs, akkor maguk rendeznek a baráti néppel kapcsolatosan házi vetélkedőket. Amennyire lehetőségük van, ápolják a penzai csokoládégyárral létrejött testvérkapcsolatot is. A nagy távolság miatt csak keveseknek adatott meg, hogy barátaik vendégszeretetét élvezzék, ám a levelek jönnek-mennek a hírekkel: mi történt a testvérüzemben? — Ha szovjet delegáció érkezik? Nem nehéz mozgósítani a dolgozókat, jönnek szívesen, készen a baráti beszélgetésre. S hogy látogató érkezik bőven, bizonyítja az a tanácskozóterem, melyben azokat a tárgyakat mutatják be, melyeket a Szovjetunióból érkezettek hagytak itt ajándékba, emlékül. A Magyar—Szovjet Barátság Szocialista brigád — mivel az elmúlt évben a brigádok helyett munkahelyi közösségeket hoztak létre az üzemben — megszűnt, ám tiszteletbeli tagjukkal, a szerdobszki óragyár már nyugalmazott igazgatójával azóta is tartják a kapcsolatot. Kolarovszkiné a tagcsoport naplóját is előkészítette e beszélgetésre, melyben fotók, levelek, dokumentumok egész sora bizonyítja, nem könnyű felsorolni, mi mindent tettek a tagcsoport jó hírének öregbítése érdékében. A megemlékezésekre, koKolarovszki Mihályné Fotó: Kovács Erzsébet szorúzásokra mindig készséggel mozgósították tagjaikat. A volt ösztöndíjasoknak is rendeztek már találkozót. — Jó volt a diákévekről elbeszélgetni. Még fotókiállítást is rendeztünk az egykor készült képekből. Mint magánember sem feledkezett meg a tanulóévek idején szövődött barátságokról. A fiát is kivitte azóta, hadd lássa az országot, ahol az édesanyja tanult. Hangját lelkesedés hatja át, amint a tervekről beszél. Most készül a munkaterv, s az eddig elért eredmények köteleznek . .. — Szerencsére vannak támogatóim e munkában. Az ügyvezető elnökségi tagokra mindig számíthatok. A pártalapszerve- zet vezetősége is folyamatosan figyelemmel kíséri, segíti a munkánkat. Már csak ezért is érdemes ismét az idén is megújulnia a barátsági munkának. Nagy Ágnes Vegyépszer-csövek a tengizi építkezésre A napokban megkezdődik a Vegyépszer salgótarjáni gyárában annak a 4200 tonnányi csőnek, csőrendszernek az elkészítése, amelyet a Tengizben épülő kőolajfeldolgozó létesítmény üzemeiben használnak majd fel. A Vegyépszer — a tengizi magyar építkezés fővállalkozója —, a Chemokomplex Külkereskedelmi Vállalat és a Lurgi, Litwin és Lavalin cégekből alakult konzorcium a közelmúltban írta alá a szerződést Budapesten. A mintegy 26 millió francia frank értékű megállapodás alapján a magyar nagyvállalat alvállalkozóként, végez csőelőregyártást a francia— kanadai konzorciumnak. Az első, 800 tqnnányi szállítmányt április 15-ig kell útnak indítani Ten’gizbe, ahol a csöveket magyar szakemberek szerelik össze. Novák Pált nemcsak egész Békéscsaba, de a környék is jól. ismeri. Régen kezdte a kereskedőpályát, és még mindig a vevők szolgálatára áll. Hatvan éve van a szakmában, s ez önmagában is ritkaság, hát még az. hogy ezt az időt a pult mellett ugyanabban az épületben töltötte el. S a cég neve mindig fogalom volt. A Kulpin, az Állami Áruház, majd a Centrum ... Közben a vezetők is cserélődtek, ő azonban most is ott van az áruház méterosztályán, pedig másfél évtizede nyugdíjas. — Hetenként kétszer, hétfőn és szombaton dolgozom — mondja —, és bejárok segíteni a szezonvégi kiárusítások idején, vagy ha egyéb nagy munka van. Szívesen jövök, hiszen nincs olyan zuga az épületnek, amihez nem nőttem hozzá. Gyerek voltam, amikor ide kerültem, s az egész életem itt telt el. — Könnyű vagy nehéz volt bejutni Kulpinékhoz? — Inkább nehéz, de engem, mint kisgyereket, ismert az egyik Kulpin lány, s azt mondta: Palikám, ha nagyobb leszel, majd hozzánk jössz. S úgy is lett 1927-ben, amikor még be sem töltöttem a tizenöt évet. Addig is dolgoztam én már, mert szükség volt a keresetemre. Rosszkor születtem, 1913-ban, a másik évben kitört a háború, édesapámat elvitték, s nem is jött többet vissza. Édesanyám özvegyen nevelt kettőnket, úgyhogy én már a második elemi után nyaranként a csemetekertben dolgoztam. — Hogyan kezdte a pályát? —- Először kifutó voltam, aztán három évig tanonc, majd később segéd lettem a szép és nagy üzletben. Volt ott méter- és divatáru, konfekció, szőnyeg, lakástextil, mint egy áruházban, csak cipő és műszaki cikk nem. Híres üzlet volt, még Gyuláról is átjártak vásárolni hozzánk. — Ott aztán mindent meg lehetett tanulni? — Meg. tetőtől talpig. És volt is kitől. A cégtulajdonosok is dolgoztak, és ott voltak a híres segédek: Fábián, Stein, Rózsa... Rend, fegyelem, s rengeteg szebbnél szebb áru. s ami a legfontosabb, mindennek a vevő a központja. Ha nem lett volna rá hajlandóságom — de volt —, -akkor is meg kellett tanulni: mindig a vevő- ,nek van igaza. S az a jó kereskedő, csak az tud megélni, aki úgy tud eladni, hogy a vevő olyan elégedetten hagyja el az üzletet, hogy máskor is ide jöjjön vissza. — Es ha kevés az áru, vagy nincs az, amit keresnek? — Később volt ilyen helyzet — a háborús világban kezdődött —, akkor mást, de olyat kínáltam, ami helyettesítette 'azt, amit kerestek. Erőltetni azonban sohasem szabad a vásárlást, a figyelmet felhívni és beszélgetni annál inkább, hiszen mindenki azt szereti, ha foglalkoznak vele, a vevő meg különösen. A pénzéért el is várja'. Novak Pál (Fotó: Fazekas Ferenc) — Akkor is, ha úgy visznek valamit, mint a cukrot? — Én akkor sem tudtam más lenni, pedig volt idő, mikor arra kellett vigyázni, egyféléből egy személy ne vegyen sokat. A háború utáni feketézés idején, amikor még kategorizálás is volt: típus-, közérdekű és szabad áru különböző áron. Például a típuskanavász volt a legolcsóbb, s ebből négy méternél többet nem adhattunk. Udvariasan, de meg kellett akadályozni, hogy egyesek fölvásárolják, s aztán drágán továbbadják. De hát ez olyan régen volt, hogy a közönség már nem is emlékszik rá. Azóta már van minden bőven. — Konkurencia is? — Hogyne. Mióta a nagyáruház, aztán meg a Skála megnyílt. Most újra szerepet játszik, ki fnilyen kereskedő. Jó-e a beszerzés, jó-e az eladás? Mert hiába van az egyik, ha hiányzik a másik, a szakma csak a kettővel teljes, így lehet produkálni. — A konfekcióipar fejlődése, meg az, hogy könnyebb a kész holmit megvenni, és a drága fazondíjak nem ártottak a méteráruknak? — Szerencsére nem. Mindig vannak, akik ragaszkodnak a csináltatott ruhákhoz, öltönyökhöz, kosztümökhöz. És nagyon sokan varrnak maguknak. Jóval többen, mint valaha. — Sok fiatal felnőtt a keze alatt? — Bizony jó páran a hosszú idő alatt, s mindig örömmel adtam át mindazt, amit tudok, hisz nekem ez a hivatásom. Soha nem esett nehezemre, mindig jókedvvel csináltam, szörnyű lett volna, ha nem tehetem. — Pedig nem könnyű egész nap talpon lenni. Hogy bírta lábbal? — Jól. sohasem fájt. S amúgy sem volt baj az egészségemmel, csak négy éve műtötték. Addig, vagyis az ötvenhat munkaévemben összesen-két hónapot voltam táppénzen. — Meddig áll még a vásárlók szolgálatára? — Ezt az évet szeretném végigdolgozni. Aztán, mert már csak eljár fölöttem az idő, többet kéne pihenni a feleségem társaságában, s a kertben dolgozgatni. És többször kiülni a város végi kis házunk elé — mint szoktam is jó időben —, és beszélgetni a szomszédokkal. S onnan visszagondolni a hat évtized munkára. Vass Márta Híradósok, képernyőn innen ..Tíz év az úton” Kerek évfordulóval — immár a tizedikkel — a hátuk mögött vannak jelfn estéről estére a tv-híradó valamelyik kiadásában, tudósításaikkal, riportjaikkal engedve bepillantást három megye — Bács-Kiskun, Békés és Csongrád — életébe. Sokak számára azonban még ma is tisztázatlan a „státuszuk”. Rendszerint a televízió körzeti stúdiójával azonosítják őket. Persze tévesen. A legszembetűnőbb különbség mindjárt a „felállásban” van. Szerény, mindössze 3 tagú stábukkal (ha szükséges, plusz még egy világosítóval) hol kétkedést, hol meg csodálkozást váltanak ki egy-egy forgatásuk helyszínén. (Ennyien is képesek „csinálni" televíziót?) 0 „katasztrófa” operatőr * Egy dolog azért stimmel, a tv-híradó szegedi tudósítóinak is a megyeszékhelyen, egész pontosan a Korpndi u. 7. szám alatt van a szerkesztőségük. A legegyszerűbb Izgalmas kihívás A tv-h íradótól mi nézők azt várjuk, hogy gyorsan, pontosan, hitelesen, a lényeget elmondva, lehetőleg sok mindenről informáljon bennünket. Amit hallunk, látunk, legyen érdekes, sőt, ha a téma úgy kívánja, tetszetős is. A tudósitói stábnak1 minderre 40-50 másodperce, esetleg egy vagy másfél perce van. Nagyon ritkán és csak indokolt esetben fordul elő, hogy kétpercnyi időt engedélyeznek számukra egy-egy téma bemutatására. Bárki kipróbálhatja, mit tud elmondani ennyi idő alatt. Ä híradósok történéseket, eseményeket, véleményeket sűrítenek e mikroidő-inter- vallumba. Ha az újságiró- szakmán belül beszélhetünk magasiskoláról, akkor ez az. ' A hét vidéki stáb szerkeszmegoldásnak tűnt, hogy e helyen beszéljünk meg randevút a stáb tagjaival. Ritka és kivételes alkalom: nem másokról, önmagukról beszélnek. tő-riporterei közül Jurányi Anna az egyedüli nő. Vele indult, 1976-ban a szegedi szerkesztőség „pályafutása”. Újságíróból lett tévés. Az utóbbi években mind gyakrabban tűnik fel műsorvezetőként is a képernyőn. — Leginkább a mentősökéhez tudnám hasonlítani a munkánkat — mondja. — Mindenütt ott vagyunk, ahol jelentős esemény történik, s amiről feltétlenül tájékoztatni kell a nézőt. Egy-egy téma mélyebb elemzésére nincs lehetőségünk. Számomra mindig izgalmas kihívás egy-egy riport, interjú elkészítése: elsősorban rajtam múlik, hogy a rendelkezésre álló rövid időben minden lényeges információ elhang- zik-e. Különösen jó érzés, amikor az ember azt tapasztalja; munkájával segített másokon, vagy hogy jó ügyet szolgált. Gondolok itt például a játékautomatákkal kapcsolatos riportunkra vagy a vásárhelyi Rostás gyerekek szemműtétjének az esetére. A felkészüléshez tartozik az operatőrrel való előzetes munkamegbeszélés is.. Hiszen, ha a mondandó és látottak nincsenek szinkronban, a legizgalmasabb téma is jócskán veszít hatásából. Fodor Balázs operatőr 23 éve jegyezte el magát a kamerával. Külsősként kezdte Kecskeméten, majd Miskolc következett, s negyedik éve S bár a kulturális és egészségügyi témák állnak hozzám legközelebb, egyéb területeken is valamelyest otthon kell lenni. Elengedhetetlen, hogy bármiről. legyen is szó, felkészülten érkezzünk a forgatásra. dolgozik Szegeden. „Kataszt- rófa”-operatőrnek is nevezik a szakmában. Nem véletlenül. — Miután Miskolcra kerültem — emlékezik — jött a nagy árvíz. Alighogy elkezdtem Szegeden dolgozni, kitört a hóvihar. Két éve, amikor a magyar kulturális hetek alkalmából Varsóban Az állandóan úton levő forgatócsoportnak szüksége vap egyfajta „köldökzsinórra”, ami összeköti őket a napi eseményekkel. Valami ilyesmi a szerepe a szerkesztőségben posztoló műsorszervezőnek, aki reggel 8 órától délig számtalan telefonbeszélgetést bonyolít le. Állandóan téma után kutat, s ha megvan, „leszervezi” a forgatást, a nyilatkozótól a villanyszerelőig. — Lényeges, hogy jó kapcsolatokat építsen ki az ember, mert csak így jut érdekes, izgalma^ témákhoz — mondja Hornyák Éva műsorszervező. — Rendszeresen olvasni kell a napi sajtót, a 3 megyében megjelenő újságókat, azonkívül nyitott szemmel és füllel kell járni. Mondhatom, ez alatt a 10 év alatt egyetlen fontosabb eseményről sem maradtunk le. Szeretnénk, ha ez továbbra is így lenne, ezért kérünk mindenkit, akinek jó téma- javaslata, ötlete van, ami közérdeklődésre tarthat számot, jelentkezzen vele nálunk. Akár személyesen, . akár telefonon a (62) 54-544- es számon. A híradó szegedi tudósítói havonta átlag 16 riportot, tudósítást készítenek. Az elmúlt évi, összesen 210 anyaggal rekorderedményt értek el, s ezzel egyedülállóak a vidéki stábok között. Kimagasló munkájukért kaptak már fesztiváldíjat, több ízben jutalmazták őket nívódíjjal. Legutóbb a Híradó megújulásáért járót vehették át. Csorba Mária A szegedi stáb tagjai (balról jobbra): Hornyák Éva, Jurányi Anna, Hódi József és Fodor Balázs (Fotó: Pintér József) Munkatárs lehet a néző es átlagot számítva, évente 0 ezer kilométert vezetek - mondja. — Emlékezetes forgatáok ? — Nemcsak nekem, hanem ízt hiszem mindannyiunk- íak felejthetetlen esemény a 34-es hóvihar. Szeged ha- árában a katonák csak saját elelősségünkre engedtek to- 'ább. Makóig jutottunk el, itt aztán elakadtunk a nagy lóban. Végül sikerült ki- zabadítani a kocsit és elké- zült az „anyag”. A másik miékezetes forgatásunk a üzesgyarmati «gázkitörésnél olt. Egy »hétig tartózkodunk a helyszínen, talpig lajban. Közben Szegeden lármás ikrek születtek. Ter- nészetesen azonnal hazajöt- ünk, hogy erről is tudósít- uk a nézőket. Majd ismét issza a gázkitöréshez. forgattunk, tűz ütött ki a helvi nagyszínházban. — Egy ilyen, „programon kívüli” eseményre hogyan reagál a híradó operatőre?' — Azonnal a helyszínre mentem, megelőzve a lengyel kollégákat is. Közben Anna megszerezte a szükséges információt. A tudósításunkat még aznap este. a második kiadásban láthatták a nézők. A gyorsaság nélkülözhetetlen ebben a szakmában és persze a jó csapatmunka is. A „csapat” harmadik tagja Hódi József gyártásvezető. Ö készíti a hangfelvételeket, jelentős adminisztrációs munkát végez és nem utolsósorban ő „kormányozza” a stáb gépkocsiját. Nemcsak munkaköre, „szenvedélye" is a vezetés. — Havi 5 ezer kilométe-
