Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-08 / 6. szám
1987. január 8,, csütörtök NÉPÚJSÁG Párbeszéd híján fellángolnak az indulatok Miért nem akartak a jóból jobba menni? AZ ELŐZMÉNYEK. Hogy jól értsék történetünket, néhány fontos adatot újra felidézünk. A békéscsabai, új belvárosi iskoláról lesz szó, illetve nem is róla, hiszen jövendő léte csak kiindulópontja volt az indulatok fellángolásának, a csatározások helyszíne valójában a békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskola volt. Ahonnan három osztályt irányítottak volna át az új iskolába. Az ok érthető: szeptember 1-el átadják az új iskolát, amit bizony be kell népesíteni. Az új iskola ének-zene és német nyelvi tagozatos lesz. A városi tanács művelődési osztálya a benépesítés érdekében igyekezett körültekintően eljárni. Az érintett általános iskolák igazgatóival többször is megvitatta a lehetséges megoldásokat. Így a 2-es számú iskolából az összes ének-zene tagozatos osztály átkerül a belvárosiba, s emellett még nyolc tanulócsoport. A 3-as számú általános iskolából is három osztály megy át, s ezen felül még egy korrekciós osztály. A József Attila Lakótelepi Általános Iskolából pedig mindössze egy leendő hatodik osztály. E három iskolában nagyobb zökkenők nélkül folyt le az átirányítás. A belvárosi iskolához közel lakó szülők még örültek is neki, hiszen nem akármilyen körülmények közé kerülnek így a gyerekeik. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy jó- néhány osztály tanítójával, tanárával együtt kerül át, ami jelentősen csökkenti az átállással, iskolaváltással járó zökkenőket. TÖRVÉNYSZERŰ VOLT. hogy a Szabó Pál Téri Általános Iskola első osztályában fellángoljon a vita. A körzet messze van a belvárostól, a gyerekek még kicsik, és az iskola, ahol az első évüket töltik, nem nevezhető éppen korszerűtlennek. Megsejtették ezt az átirányításban érdekelt szakemberek is, amihez persze nem kellett nagyobb jóstehetség, csak például felülni a -1-es autóbuszra, vagy kimenni a piacra, ahol eleget lehetett hallani a szülők álláspontjáról. Az első osztályban december 2-án így alakult igen viharosra az első — átirányítással kapcsolatos — szülői értekezlet. Előzetesen levelet kaptak a szülők, amelyben értesítették őket. hogy az átirányítás részletesebb megbeszéléséről lesz szó, s aki nincs ott, azt úgy tekintik, hogy elfogadja- az átirányítást. A szülőknek egy nyilatkozatban kellett az igent vagy nemet kimondani. Illetve, a nem mellé indokló levelet írni, amelyben kifejtik, miért nem fogadják el az átirányítást. Ez a kis iromány fellebbezésnek, vagy kérvénynek is nevezhető, amelyet az adott iskola igazgatója bírál el. Ezen a pró és kontra, szívélyes hangulatúnak nem nevezhető szülői értekezleten e sorok írója nem volt jelen, ám az indulatok tovább- hullámzásának már tanúja volt a városi pártbizottságon, valamint egy rendhagyó szülői értekezleten a Lencsési Étteremben, végül pedig a második szülői értekezleten, az iskolában. A SZÜLÖK ÉRVEI érzelmi és logikai szempontból is helytállónak bizonyultak. Igazuk volt abban, hogy túl kicsik még a hétéves gyere- kék az önálló utazáshoz — aminek a körülményeit fölösleges lenne ecsetelni, any- nyira rossz —, aztán abban is igazuk volt, hogy ha elégedettek a gyerekek és szülők a jelenlegi iskolájukkal, még csak vonzerőt sem jelenthet számukra az új iskola. Ugyanis a Szabó Pál tériben van uszoda, jó a napközis konyha, a kicsinyek szeretik tanítóikat, e két csoportnál alacsony az osztálylétszám, és — tekintve, hogy speciális tantervű német nyelvoktatásra kiválogatott csoportról van szó —, a nyelvtanulás ebben az iskolában is biztosított számukra. Érveltek azzal is, hogy a gyerekek többségének; van, vagy lesz testvére a jelenlegi iskolában, s a szülőnek nem mindegy, hányfelé rajzanak szét napközben a gyerekeik. AZ ISKOLA ÉRVEI is érthetőek voltak. Köztudott ugyanis, hogy a lakótelep két iskolája túlzsúfolt, mindkettőben váltakozó tanítás folyik, s a Szabó Pál téri iskolában a „tervezett” 840 gyerek helyett 1346 tanul. Ebből következik, hogy ha nem sikerül az osztályok számát csökkenteni, akkor a jelenlegi kettő mellett még egy évfolyamot érint majd a két- műszakos oktatás. Ez okból fogadta el az iskola vezetése hogy egy leendő második, harmadik és negyedik osztályt átirányítsanak a belvárosi iskolába, holott maguk sem tartották ideális megoldásnak. (Ideális az igazgató által évek óta szorgalmazott helyi tanteremépítés lenne.) Arra viszont maguk sem gondoltak, hogy ez a — nagyobb közösség érdekeit szolgáló — kényszerű megoldás ilyen ellenállásba ütközik. A VÉGEREDMÉNY is megszületett. A múlt év december 16-án megkérdezték az első b. osztály szülőit újra, ugyanazzal az eredménynyel. Aztán még aznap este az első a. osztályt is, ott is mindössze — beköltözés miatt — egy szülő írta alá az átirányításba történő beleegyezését. Januárra megszületett a döntés — sok-sok munka, győzködés, vita és idegeskedés után —, hogy a Szabó Pál téri iskolából nem megy csak a leendő harmadik és negyedik osztály, a leendő második marad. Az igazgatónak azonban mégis megoldást kellett keresnie a két- műszakos oktatás növekedésének a megakadályozására. A döntés úgy szól, hogy ösz- szevonással csökkentik a hat jövendő második osztályt ötre. SOKFÉLE TANULSÁGOT le lehet vonni ebből a vihart kavaró ügyből. Először is talán azt, hogy még mindig nem tudunk higgadtan érvelni, vitatkozni. Ez esetben a szülőkre is, és a másik félre is érvényes. De számolni kell az emberek fokozott érzékenységével és jogaik határozottabb érvényesítésével is. (Ez az első fordulóban sajnos, nem így történt.) A legfontosabb tanulság mégis az, hogy időben fel kell mérni a Uj magyar zenetörténet A háború utáni magyar- országi művelődéstörténet egyik jellegzetes mozzanata, hogy csaknem teljességre törekvő, összefoglaló jellegű munkák születtek a különböző művészeti és tudományos ágazatokban. A magyar zene történetét összefoglaló tudományos igényű munka azonban mindmáig hiányzik ezeknek sorából. A hetvenes évek elején Szabolcsi Bence kezdeményezésére azután megkezdték a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében az anyaggyűjtést a hatalmas munkához. Jó néhány magyar zenetörténeti kiadvány jelent meg már a korábbi években is, inkább csak a népszerűsítés, mint a tudományos teljességre törekvés igényével. Annál is inkább így volt ez, mivel a magyarországi zenetörténetnek szinte a legutóbbi évekig akadtak alig feltérképezett vagy éppen téves megítélést elszenvedő területei. A készülő ötkötetes reprezentatív kiadvány mindezeket igyekszik felderíteni, pótolni. A Magyarország zenetörténete című munka, amelynek első kötete várhatóan 1987. karácsonyára jelenik meg, öt zenetörténeti korszakra osztva tárgyalja majd a mindenkori Magyarország zenei életét. Az első kötet közel fél évezredet tekint át, megközelítően Buda elestéig, 1542-ig tárgyalja a hazánk területén született és hangzó zenei anyagot, rávilágít természetesen a muzsikálás igényének, lehetőségeinek társadalmi körülményeire. E korszak középpontjában a magyar gregorián zene áll, amely éppen a készülő hatalmas munkához végzett kutatások során nyert — főként Rajeczky Benjamin nagy értékű tudományos tevékenysége révén — a korábbitól eltérő, újfajta megvilágítást. Sokáig uralkodott ugyanis az a felfogás, hogy hazánkban a XVI. századot megelőző időkben nem volt említést érdemlő zenei élet. E felfogás elsősorban arra épült, hogy a középkortól magyar nyelvű zenei emlékünk nincs, a gregorián pedig, amely latin nyelvű — vélték akkoriban — nemzetközi, s ezért nem tartozik a magyar zenetörténet vérkeringésébe. Jelentősek azok a tudományos eredmények is, amelyek a kiadvány következő köteteihez végzett kutatások során kerültek napvilágra. A második kötet, amely a XVI. és XVII. századi magyarországi zeneműveléssel foglalkozik, főleg a városok zenei életét, a fejedelmi, főúri zenét és az iskolai nevelést tárgyalja. A levéltári kutatások nyomán feltárult kép alapvetően átformálja a városi zenélésről eddig vallott felfogásunkat, hiszen a második kötet szerkesztője, Zsigmond-korabeli töredék. A kotta feletti sorban magyar nyelvemlék: a „Krisztus fütámada” című népének kezdő sora Bárdos Kornél, számos szlovákiai horvátországi, erdélyi levéltár anyagát dolgozta fel, amelyek mindeddig — miként a középkori levéltári anyag is — rejtve maradtak a kutatók és a nagy- közönség előtt. Feltáratlan marad azonban még mindig az egykori török hódoltsági terület zenei élete. Ugyancsak a városi, valamint a főúri zeneélet a témája a harmadik kötetnek, amely a XVIII. századdal foglalkozik. Esterházy Pállal és persze Haydn korával eddig is sokat foglalkoztak, ám éppen ezek fénye homályo- sította el azoknak a kismestereknek a tevékenységét, akik a kor azonos zenei köznyelvét beszélték (ezt a zeHANGSZÓRÓ Nem vicc! Ennyire közel a szilveszterhez bizonyára sokan valamiféle tréfás-gunyoros műsort vártak szombaton délután a Kossuth adón, még akkor is, ha Vicsek Ferenc szerkesztő Nem vicc! című műsorát először szerdán sugározták. De az óév utolsó napján aligha akadt hallgatója ennek a mindennapi botorságokat kipellengérező, szatirikus műsornak, így szombaton az újdonság varázsával hathatott. A műsor az új esztendőben sem veszítette el aktualitását, hiszen — a hallgatók segítségével készülő összeállítás — mindennapi életünk fonákságaiból táplálkozik. Ez pedig kiapadhatatlan forrásnak bizonyul. . . Fölösleges lenne felsorolni a műsorban elhangzottakat, ám arról már érdemes lenne szólni, hogy a Nem vicc! című adásnak a Szovjetunióban is van testvérműsora, a Szatirikus mikrofon. E műsorból idézték is a „Kaktuszdíjas” történetet, ami kétségtelenül lepipálta a honi műsorban elhangzott, magyar botorságokat. Az elképesztő dolgok, amelyekről ez a műsor igen szép csokorra valót mutatott be, megérdemelnének nálunk is valamiféle díjat. No és azt is, hogy kicsit keményebben szóljanak róluk a riporterek. Mert nem biztos, hogy a hibák elkövetői a tapintatos feldolgozásból értenek. Ügy vélem, lehet szigorúbban és némi kommentárral ellátva is szólni egy-egy különösen kirívó esetről. Mondjuk vitriolba mártott mikrofonnal. . . Színről színre Rendszeres hallgatója vagyok a Magunkat ajánljuk című műsornak, mert pergő, színes és őszinte. Szombaton délután a „világot jelentő deszkákat” választotta Színről színre című műsora témájául Bányai Gábor szerkesztőműsorvezető. S a különböző színeken is egy témára koncentrált riporterkollégáival, mégpedig az értékre. Így vált sokszínű műsora mégis egységessé, az egyes riportok pedig egymással összefüggővé. Szó volt az operett halódásáról, a műfaj válságáról, ami ahhoz képest, hogy évtizedek óta halódik, mégis él és virul. Csak egyet kell nagyon komolyan vennie annak, aki operettet visz színpadra, hogy játsszon benne nagy egyéniség. Ám — derült ki a műsorból — hiányoznak e műfaj nagy egyéniségei. (Bár Molnár Gál Péter szerint utódjaink majd visszasírják operettügyben ezt a mai helyzetet is.) Sztárok, „kasszamágnesek” hiányáról szóltak, s válaszként egy ifjú sztárt állítottak a mikrofon elé, Pasqualetti Gergőt, aki már a szilveszteri műsorban is szót kapott. A gyerek-színésszel készített interjú — a megkérdezett c*zin- tesége miatt — a műsor egyik legelgondolkoztatóbb darabja lett. A könnyed hangnem a fölösleges intellektuális gőg bírálatával folytatódott, amikor Gáspár Margit, az Operettszínház egykori igazgatója — mintegy korábbi elmélkedéseit folytatva — a mese, a szórakozás iránti igényben vélte megtalálni Isaura elsöprő nemzetközi sikerét. Mint mondta: az Isaura giccses film volt, de oda kellett figyelni rá. S ezzel a műsor máris eljutott a kulturális demokrácia kérdéséhez, amelyben az embereknek joga van a problémamentes szórakozásra is, s ezt az igényt ki is kell elégíteni. Persze nagy baj nincs nálunk a kulturális igénnyel, legalábbis egy külföldi így látja: mégpedig Lamberto Gar- delli. Ö nemzetünk komoly zenei műveltségével nagyon elégedett. (Lám-lám mit jelent a madártávlat...) A műsor — az értékek vizsgálatánál — fokozatosan jutott el a könnyebb műfajtól a komolyabbig, így az Operaház helyzetéhez, amelyet nagyon reálisan értékelt — bizalmat szavazva a fiataloknak — Petrovics Emil igazgató. A neves zeneszerző igen kemény ítéleteket mondott ki, amit kulturális életünkben ideje lenne megfogadni. Biblia S ha már az értékekről esett szó. Ide tartozik a világ- irodalom egyik nélkülözhetetlen alapműve, a Biblia is. Bozó László rendező jóvoltából vasárnaponként meghallgathatjuk végre Mózes öt könyvének dramatizált változatát. Mégpedig gyönyörű nyelvezeten, a Károli-féle fordításban. Az irodalmi élmény mellett — ne szégyelljük kimondani, hiszen generációk nőttek fel a Biblia ismerete nélkül — kultúrtörténeti hézagot is igyekszik pótolni a sorozat. Magam is tanúsíthatom, hogy a Biblia ismerete nélkül milyen kínkeserves dolog a magyar és világirodalom nagy alkotóinak műveit értőn elemezni. Gondoljunk csak Babits, Ady vagy éppen Dante munkásságára! örvendetes tehát a Magyar Rádió e legújabb vállalkozása, már csak azért is, mert mindezt ízléssel, szerénységgel és színvonalasan teszi. S ezt a célt jól megértette a kitűnő színészgárda is. B S. E. n Müvelfidéskutató Intézel tervei közoktatás területi igényeit. Kétségtelen, hogy a nagyobb lakótelepeken gondolni kell a migrációra, vagyis a lakosság áttelepülésére más, főként családi házakba. Ez így*van a József Attila lakótelepen is, ahol az idősebbek helyét újabb és újabb kisgyermekes szülők foglalják el, s ennek hatása érződik az iskolákban. A tanteremépítésre tehát továbbra is szükség lesz. Aztán el lehet töprengeni egy beruházás elhúzódásán is, mert a belvárosi iskola esetében erről van szó... Ám arról a gondok közepette sem szabad megfeledkezni: hogy örüljünk az új iskola felépülésének, hiszen mindnyájan gyarapodunk általa. Még akkor is örülni ilr lik, ha benépesítése némi gonddal, küszködéssel jár. A vita érvei között sok minden elhangzott. A felügyeleti szerv dorgálta a szülőket, hogy nincs bennük elég kötelességtudat. Hogy napi kényelmi szempontok miatt elfelejtkeznek a gyerek távolabbi érdekeiről. (Bár ez az érv a szóban forgó két első osztály esetében nem volt igazán megfelelő.) A szülők pedig — a városi buszközlekedésről alkotott lesújtó véleményük mellett — annak adtak hangot, hogy nem annyira általános, mint középiskolára, gimnáziumra lenne ennek a városnak szüksége, nosza hát, alakítsák át a belvárosi iskolát középiskolává. Az elhangzott érvek mindegyikében volt igazság. A baj csak az, hogy mindenki a másikra mutogatva fogalmazta meg. Mégpedig egy olyan vitában, amelyikben végül is senki sem győzött. Mert egy harmadik megoldás született, amivel már korábban is lehetett volna számolni. A belvárosi iskola sem esett kétségbe, hiszen a hiányzó jövendő második osztályba, amely német nyelvi előkészítős lesz, bárki jelentkezését fogadják. S megr oldásnak ez sem rossz. Ügy hívják: önkéntesség. B. Sajti Emese netörténeti korszakot szokás gyűjtőnéven a bécsi klasz- szicizmus korának nevezni), s akiknek a vállán jutottak tovább még az olyan nagy egyéniségek is, amilyen Mozart volt. A legkevesebbet egyelőre a kiadvány negyedik, a romantikát feldolgozó kötetének anyagáról tudunk mondani, mivel itt is a nagy egyéniségek elhomályosító, de egyben ellentmondásosnak is bizonyult kisugárzása sokáig akadályozta a tisztánlátást. Ezért várható, hogy ezt meg fogja előzni a Magyarország zenetörténete ötödik, XX. századdal foglalkozó kötete — amely szintén sok új, de — éppen mert mai zenéről van szó — még kiforratlan tudományos anyaggal lesz gazdagabb az eddigi feldolgozásoknál. A készülő munkához hasonlatos, összefoglaló, nemzeti zenetörténet nem any- nyira elterjedt műfaj a zenetörténet-írásban, ahol inkább a nagy lexikonokra helyezték a hangsúlyt. Nemzetközi viszonylatban tehát nem késtünk el a kiadványnyal. És ha az említett más hazai kiadványaink sorában a Magyarország zenetörténete egyike lesz is az utolsóknak, végre betölti majd azt a pótolhatatlan űrt, amelyet a zene történetével foglalkozó tudományos szakemberek, főiskolai hallgatók, diákok, a magyar zeneiránt érdeklődő közönség mindmáig érzett. Szomory György A kultúra szocialista és nemzeti jellegének vizsgálatát, a kultúra és demokrácia összefüggésének bemutatását tekinti fő feladatának a Művelődéskutató Intézet 1990- ig szóló kutatási programtervében. A fő kutatási irányok mellett az intézet munkatársai vizsgálják a közösségek jellegét, társadalmi szerepét, valamint a kultúra- közvetítő intézmények működését. A művelődéstörténeti kutatások számára is gazdag forrásanyagot nyújt annak az archívumnak a létrehozására, amely úgynevezett életinterjúkat tartalmaz. Az interjú- alanyok olyan személyek, akik nem írták meg, és várhatóan nem is fogják megírni életük történetét, de sorsuk, életútjuk egésze vagy egyes részletei fontos adalékul szolgálhatnak a jelen-és az utókor számára egyaránt. A teljes életrajzok feldolgozása lehetővé teszi az egyes ember és a történelem, az egyes ember és a társadalom kapcsolatrendszerének későbbi részletes elemzését. Az egyéni életpályák mellett fontos területe a kutatásnak a különböző társadalmi osztályok, rétegek művelődési helyzetének feltérképezése. Ennek kapcsán történeti szempontból vizsgálják a műveltségi helyzet ösz- szetevőit, a kultúra szerkezeti elemeit és mindezek alakulását egy konfliktusokkal terhes korszak, az 1945—48 közötti évek forrásanyagai alapján.
