Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-05 / 3. szám
ISST, január 5., hétfő o EZH23B23 A ködös téli reggelen csontig hat, kezünket-arcunkat megdermeszti a nyirkos, hideg levegő. Jólesik a meleg Nagybánhegyesen Krnács Pál takaros házának kicsiny konyhájában, ahol nem csak a kályha melegít, még inkább a ház lakóinak emberszere tete, barátsága, a 80. életévüket jócskán túlhaladott házaspáré, akik az idén ünnepelték gyémántlakodalmukat. Szép, tiszta tekintetükből sugárzik a jóság. Egyszerű, hétköznapi ruhát viselnek, a konyha öreg bútorai sem hivalkodók, mégis úgy érzem magam, mintha ünnepségre érkeztem volna. Öröm itt ülni, csendesen elbeszélgetni, emlékekben kutatni. Dobozok, borítékok kerülnek elő. Régi párttagsági könyvek gondosan összekötve, jelvények, kitüntetések, oklevelek, érmék. Mozgalmi munkájukért, csakúgy, mint a fizikai helytállásért, sok elismerést kaptak mindketten. Megsárgult, régi fényképek az ifjú korról „vallanak”, s ahogy teltek az évek, homlokukra egyre mélyebb barázdát szántott az élet „ekéje”. De kisimulnak a ráncok, amint előkerülnek a gyerekek fényképei. Névadókat, ballagásokat, esküvőket, katonai eskütételeket, megannyi hétköznapi és ünnepi eseményt örökítettek meg a lencsék. A szeretet megszépíti az életet, letörli a könnyeket, enyhíti a kínzó fájdalmakat. Márpedig Krnácsék nagy tiszteletben és szeretetben élnek. — Három fiút neveltünk — magyarázza az édesanya. — Szegeden, Békéscsabán és Mezőkovácsházán laknak. Az unokák, dédunokák száma 22, s megszületett az első ükunoka is. Őszinte szerete- tüket lépten-nyomon érezzük. Gyakran hazajönnek, de soha nem üres kézzel. A menyeim napokra ellátnak minket ennivalóval minden héten, a ház körüli teendőkben is segítenek. Ügy szeretnek minket, mintha édes gyermekeink lennének. Persze a szeretetet nem lehet csak várni, adni is kell. — Őszintének kell lenni mindegyikhez. Mi soha nem tettünk és nem teszünk különbséget közöttük, így nincs irigység. Az ajándékot is igazságosan, egyformán adjuk. Frissen érkezett, négyoldalas, géppel írt levelet mutat. „Kedves, szeretett anyuka, apuka!” — olvasom a megszólítást. A meleghangú levél végén szerető gyerekeik, unokáik stb ... küldik csókjaikat, dátum, hogy mikor érkeznek legközelebb. — Nehéz időket éltünk, most sokkal könnyebb lenne felnevelni a három fiút — magyarázza a ház ura. — De nekünk ez a sors jutott. Mindig az elődök példáját tartjuk szem előtt. Szegény sorsú, de igazságszerető, becsületes és dolgos emberek voltak. Mi is így akartunk élni. Nagyapám a pákozdi csatában mutatott hősiességéért kapott Kossuthtól kitüntetést, apám direktóriumi tag volt. Évekig illegalitásba kényszerült, halálra keresték Horthy pribékjei. Tizenhat évesen léptem be az 1919- ben alakult Ifjúsági Körbe. Később a szakszervezet, majd a párt következett. Munkásmozgalmi tevékenységemet 1929-től ismerték el. Urasági cseléd, summás voltam én is, mint az apám. — És a felszabadulás után? — Kaptunk két hold földet. Nagyon boldogok voltunk. De nem csak a föld művelésével törődtünk: alapító és vezetőségi tagja voltam a kommunista pártnak. Agitáltam az embereket, segítsünk magunkon, tegyük még szebbé, jobbá életünket. 1949-ben megalakítottuk a Zalka Máté Tsz-t. A 19 tagból csak kettő volt párton- kívüli. Lassan szaporodtunk, de sokat dolgoztunk. A Dob- sa-féle birtokból kaptunk 160 hold földet, meg egy tanyát, ahol magunk építettünk aklokat, fiaztatókat, ketreceket. Áprilisban alakultunk, azonnal összeadtuk a vetőmagot. Szántottunk, vetettünk, kaszáltuk a szénát, herét, kapáltunk, arattunk, ősszel is rendbe tettünk minden munkát, pedig az első esztendőben jóformán társadalmi munkában dolgoztunk. Osztás csak a következő évben volt. — De mondj már te is valamit — unszolja kedvesen asszonyát — hiszen te mindenben mellettem voltál. — Keservesen éltünk, az igaz. Még rágondolni sem jó. Én az MNDSZ-t szerveztem, ott voltam az első kongresszuson is. A földművesszövetkezet igazgatóságában dolgoztam. A férjem munkakönyvére írták.be az én egységemet is, ezért nem tudom pontosan, mennyi volt az én részem az első években. Akkoriban mi, asszonyok meszeltük az ólakat, istállókat, irodákat. A nehéz időkben hét évre elmentem takarítani az iskolába, óvodába, hogy mindennap kenyeret tudjak adni a gyermekeimnek. Ott is minden meszelést és egyéb nehéz munkát mi, nők végeztünk. Emellett kijártam a mezőre is. — Az ’56-os események a mi életünket is megzavarták kissé — emlékezik Pali bácsi. — Pedig én mint őslakos mondom: Nagybánhegyesen mindig békességben, egyetértésben éltünk magyarok, szlovákok, régi családok és betelepítettek. Ez a nép szorgalmáról volt híres. ■— Mi már megöregedtünk, de nagyon örülünk, hogy jól élnek az emberek. Sokat fejlődött a Zalka Máté Tsz. Én 64 évesen mentem nyugdíjba, de hét évet még ráhúztam. A Zalkában minden idős embernek adnak munkát, aki még bír, vagy akar dolgozni. Kell is a munkaerő, itt a nagy tejüzem, a zöldségtermesztés, állattenyésztés stb. Az időjárást be kell kalkulálni, ezért a gépek, a szállítójárművek soha nem lehetnek üzemképtelenek. Az jó, hogy a fiatalok közül sokan fóliáznak, állatot hizlalnak, kell az élelem a népgazdaságnak. Csak arra vigyázzon a vezetőség, nehogy a nagy háztájízás a közös rovására menjen, aminek létrehozásáért, fejlesztéséért mi, öregek oly sokat tettünk. — És a nyugdíj? — Lehetne több is, de mi nem panaszkodunk. Kettőnknek 6231 forintot hoz havonta a postás. A háztájiban már nem bírunk dolgozni, a kukoricajárandóságot hozzuk haza. Ügy érezzük: a községben tisztelnek, becsülnek, nem beszélve a gyerekeinkről. Így aztán elviselhető az öregkor. Ary Róza Erre a zöldségesből majdnem kitört a nevetés, és gyorsan beültette a lányt a kocsiba, ő meg elhelyezkedett a kormány mögé, miközben odaszólt a háziaknak: „Lehet, hogy később jövök haza.” Aztán kihajtott az udvarról, és a lánynyal pukkadozva néztek össze, mint két csínytevő. Majd a lány azt mondta, hogy jól kivágta magát szállásadói előtt. Ilyen ötlete csak egy jó kereskedőnek lehet. — Másként aligha boldogulnék — nyugtázta az elismerést a zöldséges. — De ezt hagyjuk, Giziké. Inkább arról beszéljünk, milyen nyakéket szeretne viselni? A lány most már látta, a zöldséges belehabarodott, s felvillant benne, hogy talán kihúzhat mást is belőle, ha már nyakéket emleget. Mert egy nyakék nem filléres dolog. És szerénykedve szólt: „Ugyan már, Miszlai úr! Hiszen jóformán alig ismer.” — Érzem én, Giziké — hajolt a lányhoz —, hogy mi valamilyen sugallat révén találkoztunk. A lány kuncogott egyet, s úgy szólt, mintha Miszlai Benő szavai elbűvölték volna: „Talán a tópartra is sugallat vezetett minket, hogy romantikus helyen találkozzunk.” Erre a zöldséges kissé lehúzódott az országúiról a kocsival és leállította. Aztán átfogta a lány vállát, s azt súgta neki, hogy ne hívja őt úrnak. — Egymás közt — mondta aztán —, bensőségesebben hal- lile. a keresztnevem, Gizikém. A lány hirtelen a füle mögé igazította a haját és hamiskásan szólt: „Ezer éve vártam ezt, Benőkém!” A zöldséges erre gyengéden megszorította a lány kezét, aztán elindította a kocsit. * * * A lány mindig fintorgott, amikor megérintette a zöldséges, csakhogy ő nem vette észre, mert ilyenkor a kábulattól se nem látott, se nem hallott. De a lánynak tetszett ez az állapot, mert ilyenkor bármit említett meg neki, hogy szeretné megvenni, Miszlai Benő nyomban karon fogva vezette az üzletbe. És mire letelt a két hét az üdülőben, Varga Gizellának nemcsak a hazulról vitt utazóbőröndje telt meg ajándékokkal, hanem még újat is vett. Mert az arany karkötőn, nyakláncon kívül cipőt, ruhát is be kellett pakolnia, mielőtt hazaindultak. És még egy világos lemberdzseket is az udvarlójának, aki régen szeretett volna már venni ilyet. De erről Miszlai Benő nem tudott, mert egy alkalommal, a magának választott ruhával csomagoltatta be a boltban. Miután útra készen álltak, mind a ketten a Ladába ültek be. A lány szabódott ugyan, hogy visszafelé is megvan a vonatjegye. De Miszlai Benő azt mondta neki, hogy csak nem hagyja vonaton döcögni, amikor a mezőváros pár kilométernyire fekszik az ő lakhelyétől. Ütközben meg kiokoskodta magában a lány, .hogy úgy állítja be a dolgot az anyja előtt, mintha Miszlai Benő szívességből hozta volna haza. Még került is egy kicsit, hogy ne kelljen neki a vonaton tplongania. Mert az üdülési szezonban nagy a forgalom. De aztán megkönnyebbült, amikor otthon benyitott a szobába, mert üzenetet talált egy cédulára írva az asztalon: „Ne ijedj meg, hogy nem találsz itthon. Nagynénéd rábeszélt, hogy ráérek hazajönni egy héttel később. Hát valahogy majd megleszel. Anyu.” . S nyomban az villant fel benne, milyen jó, hogy így történt, nem kell magyarázkodnia az édesanyjának. Hiszen csak azért ment a rokonokhoz arra az időre, amíg ő nyaral, mert özvegy, és nem akart egyedül maradni. S azután, hogy Miszlai Benő bevitte utána a csomagokat, kisietett a konyhába és kávét tett fel főni a gáztűzhelyre. Majd újra a szobába ment, s az asztalra két feketekávés csészét készített ki, meg kanalat és mokkacukrot, miközben arra gondolt, hogy majd csak elmegy a zöldséges, miután megisszák a kávét. És megint a konyhába sietett ki, hogy azonnal bevigye a kávét, mihelyt megfő. S most már csak az járt az eszében, hogy talán belátja Miszlai Benő, neki el kell raknia most a holmiját, aztán meg beáztatnia a szennyest, mert este mosna. Valamelyik nap pedig, miután bezárják a ruházati boltot, kivasalja a tiszta, száraz ruhát. Vitte is aztán gyors léptekkel a szobába a kávét, amint kicsurgott, és teletöltötte a csészéket. Miszlai Benő meg kényelmesen előredőlt a fotelban, hogy cukrot tegyen a csészéjébe, de ekkor hirtelen a szívéhez kapott és úgy dőlt hátra, mint egy teli zsák, amikor eldöntik. Az at'ca meg falfehérré vált. Ekkor felberregett az előszobában a csengő, és Varga Gizella kétségbeesve rázta meg Miszlai Benő vállát, hogy még ott hal meg! A csengő meg újra felberregett, s akkor villant fel benne, hogy a kulcs a zárban maradt, és akárki láthatja, hogy itthon van valaki. Ügyhogy nem tagadhatja le magát: és bármi lesz, ki kell nyitnia az ajtót! S újra megrázta Miszlai Benő vállát, aki most gyengén fellélegzett és halkan szólt: „Vizet”. A lány erre kifutott a konyhába és pillanatok múlva már nyújtotta a poharat a zöldségesnek, aki közben valamelyik zsebéből előkotort egy tablettát, s a vízzel lenyelte, mert hirtelen nem jutott az eszébe, hogy az orvosa, ilyen esetben, a nyelve alá ajánlotta tenni a nitroglicerin- tablettát, ahol hamar szétbomlik és gyorsabban hat. A lány eközben könyörgött magában: „Istenem, csak nehogy itt haljon meg.” Most már harmadszor berregett fel a csengő, és Varga Gizella kifutott az előszobába. S amint kinyitotta az ajtót, az udvarlója, Cserepes Péter toppant be, s felpaprikázva szólt: „Talán van valaki nálad!?” A lány hirtelen fölocsúdott, s azt mondta, hogy a nagybátyja van náluk, aki éppen a csengetés közben lett rosszul, és vizet vitt neki. A fiú erre megenyhük, s halkan szólt, hogy ő akkor átszalad a fűszerüzletbe és orvosért' telefonál. — Ne, ne menj! — húzta vissza a fiút a lány. — Most már jobban érzi magát. Aztán hirtelen átcsapott az üdülésre és azt mondta: „Hoztam neked lemberdzseket.” — Mutasd! — villant fel az örömfény a fiú szemében. A lány pedig megfogta a fiú karját és odasúgta neki, hogy másnap menjen el hozzájuk, úgyis egyedül lesz. De ideje sincs most kibontani a csomagokat, mert törődnie kell a nagybácsijával, hogy mihamarabb rendbe jöjjön, és hazamehessen. A fiú megadta magát és elbúcsúzott. Miután a lány visszament a szobába, Miszlai Benő szorongva kérdezte tőle, hogy ki csengetett? Mert az fordult meg a fejében, hogy ezen a vidéken is szokott felvásárolni árut, s ha valamelyik ismerőse így látná meg Gizivel, akkor a felesége hamarosan megtudná a turpisságot. De megnyugodott, mivel a lány azt mondta neki, hogy a szomszédjukat keresték. — Akkor én megyek is, Giziké — állt fel aztán a fotel karfájára támaszkodva a zöldséges. — Majd jobb körülmények közt felkereslek. A lány színlelt mosollyal búcsúzott tőle. S amikor becsukta utána az előszobaajtót, a kezét összekulcsolva a magasba emelte és halkan mondta: „Hála az égnek, elmentél. De nem is teszed be ide a lábad!” Új baromfiexportőr, a Hungavis Január elsejével megkezdte tevékenységét a Baromfi-külkereskedelmi Közös Vállalat, a Hungavis, amely januárban 20 ezer tonna baromfihúst exportál. Arra számítanak, hogy már a gazdálkodás első évében 5-6 százalékkal több baromfiipari terméke* * juttatnak el a külpiacra, mint amennyi a baromfiágazat 1986. évi exportja volt. A közös vállalat, amelyet 18 baromfi- és egy tojásfeldolgozó üzem alapított, évente 220—240 ezer tonna baromfiterméket értékesít külföldön: A konvertibilis elszámolású piacokon — Nyugat- Európában, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában — 1987-ben 100 ezer tonna baromfihúst és feldolgozott árut, továbbá ezer tonna libamájat, s mintegy 2500 tonna tollat szándékoznak eladni. Tervezik, hogy exportálnak Angliába, a skandináv* államokba és Japánba is. A szocialista országokba az idén mintegy 130 ezer tonna baromfiterméket küldenek; ennek kilenctizedét a Szovjetunió vásárolja meg, ám jelentős tételeket küldenek Kubába, az NDK-ba és Romániába is. A Hungavis tervei között szerepel, hogy a termelő vállalatokat nagyobb mértékben bevonja a külkereskedelmi üzletek előkészítésébe. Az üzemek képviselői is részt vesznek majd az üzleti tárgyalásokon, ami természetesen a termelő vállalatok szakembereitől is bizonyos kereskedelmi felkészültséget követel meg. Ennek megszervezésében a külkereskedelmi vállajat szükség szerint támogatja őket. A vállalat az eddigieknél is jobb minőségű, versenyképesebb áruk előállítására ösztönzi a baromfifeldolgozó üzemeket; ebben maga is segíti partnereit. A feldolgozó üzemi gépek jelenleg nehezen beszerezhető alkatrészeit és kisebb részegységeit például importálja, illetve lízingügylet keretében biztosítja számukra. A baromfivágóhidak soron következő rekonstrukciójához gépek, gépsorok behozatalát tervezik. A tartósabb piaci kapcsolatok kiépítése érdekében kooperációs szerződések kötését szorgalmazza a Hungavis a külföldi vásárlók és a hazai üzemek között. A Hungavis fővárosi székhely- lyei működik; a Külkereskedelmi Minisztérium felügyelete alatt. A közös vállalat igazgató tanácsának elnökivé Sztupa Lajost, a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatóját, vezérigazgatóvá Jásdi Istvánt választották. Nyugdíjasokról — nyugdíjasoknak 11 szeretet megszépíti az életet
