Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-02 / 1. szám
NÉPÚJSÁG 1987. Jwmár fc, péntek Színes konfettipettyek Vidám hangulatban búcsúztattuk az óévet Támogatást kapnak az Szemek II sertésállomány mentesítéséért (Folytatás az 1. oldalról) 80-an szilvesztereztek, az összes forgalom elérte a 100 ezer forintot. Szalonzenekar szolgáltatta a zenét, a fiatalok a videodiszkóban ropták a táncot. Jellegzetes ételeket kínáltak. Alföldi töltött dagadót, orosházi libacombot, tűzdelt göbölypecse- nyét és háromszéki sertésbordát. A vendégek között egy budapesti Cooptourist- csoport is volt. A tombolán hidegtálat, sült malacfejet, pezsgőt lehetett nyerni. A Veszély csárdában szintén telt ház volt, mintegy 140 ember szórakozott. Itt élő malacot sorsoltak ki, a menük között szerepelt magyaros bélszín és böllérpecse- nye. ‘ Szarvason az Árpád Szálloda éttermében, presszójában és a díszteremben együtt szórakoztak a hazai és a külországból jött vendégek. Jugoszláviából ötvenen érkeztek, 200-an pedig hazai vendégek voltak. A szentesi Lézer együttes szórakoztatta a vendégeket, sajnos, a miskolci művészek baleset miatt nem érkeztek meg. ízlett a szárnyasmájjal töltött sertésborda. Az éjfélkor kisorsolt, élő, visító malacot egy szegedi társaság nyerte. Folyt a pezsgő is, 8-10-félé- ből válogathattak a .vendégek. Az orosházi Alföld Szálló éttermében, bárjában négyszázan gyűltek össze, hogy együtt búcsúztassák az óévet és köszöntsék 1987-et. Hajnali öt óráig tartott a mulatság. Volt itt unicum, olasz vermut, import sör és természetesen pezsgő, vörösbor. Az asztalokra tűzdelt szarvascomb került és sült libamáj. A magyar és a jugoszláv vendégek tánczenét, magyamótát hallgathattak. (seres) Készül a malacsült a Korzó étterem konyhájában Fotó: Gál Edit Külpiaci értékesítési lehetőségeinket, közegészségügyi helyzetünket javító, a sertés- tartás veszteségeit jelentősen csökkentő intézkedésekről határozott a Minisztertanács, amikor elfogadta az ország sertésállománya egyes fertőző betegségektől való mentesítésének programját. Hangsúlyoznunk kell. hogy a sertésállományt hosszú évek óta nem károsítja járványos állatbetegség. Bizonyos betegségek azonban számottevő veszteségekkel járnak. Elsősorban az Aujeszky-betegségekről és a leptospirózisról van szó. A betegségek következtében jelentős a vetélések, a halvaszületések száma, a szopós malacok elhullásának aránya. A betegségekkel fertőzött állományban a csökkent teljesítőképesség miatt az indokoltnál nagyobbak a felnevelési költségek. A program elfogadását az is sürgette, hogy jó néhány 9rszág előttünk jár a mentesítésben. Megemlíthetjük itt elsősorban Svájcot, Ausztriát és a skandináv országokat, folyik a munka Dániában, az NSZK-ban és Angliában, nem különben az USA-ban. Több ország már ma is csak olyan állományból vásárol, amelynek mentességéről igazolást tud felmutatni az eladó. Mindez jelzi, hogy a most elfogadott program végrehajtásával előre elháríthatjuk azokat a nehézségeket, amelyek már a közeljövőben állategészségügyi okokból lehetnek exportunk gátjai. A mentesítési program 1987. január 1-én kezdődött meg. Mindazok a mezőgazdasági nagyüzemek, amelyek vállalkoznak erre, fertőzött kocáik egészségesekkel történő cseréjéhez darabonként 2500 Ft támogatást kapnak. Mindazok az üzemek pedig, amelyek betegségtől mentes hízóállománynyal rendelkeznek, az értékesítésre leadott vágósertések minden kilogrammja után 1 Ft felárat kapnak. ▼. I. II statisztikai illeték módosítása A pénzügyminiszter rendeletet adott ki az úgynevezett statisztikai illetékről, amelyet az importált termékek után, a statisztikai költségek fedezésére fizetnek a vállalatok. Az illeték mértéke továbbra is az áru vámértékének 3 százaléka. Változott azonban a minimális összeg nagysága, amely korábban nem lehetett kevesebb ötezer forintnál, még akkor sem, ha az áru értéke csupán néhány száz forint volt. A pénzügyminiszter a statisztikai illeték minimumát most 100 forintban határozta meg. Az intézkedés várhatóan orvosolja a kis értékű termékek importjánál keletkezett pénzügyi feszültségeket. A statisztikai illetékről szóló rendelet a Magyar Közlöny 51. számában jelent meg. Az év emberei Akik valamivel többet tettek... Különböző foglalkozású szakemberektől, vezetőktől kérdeztem: kit tartanak munkahelyükön az „év emberének”, ki tett le szerintük a legtöbbet 1986-ban a közösség asztalára. Ha szavazni kellene, kinek adnák a képzeletbeli zsetont, a saját becsületérmüket? «OOOOOOOOO« Paulik János, a Gyula és Vidéke Áfész elnöke: — Hogy én személy szerint kinek nyújtanám át a zsetonomat? Természetesen soknak adhatnám a több száz ember közül. Mégis, várjon, hadd gondolkozzam egy kicsit... Megvan! Kopá- nyi Lászlónak, a gyulai 4. számú ABC-áruház vezetőjének adnám. Elöl jár a jövedelemérdekeltségű rendszer gyakorlati megvalósításában. A kollégáit bevonja ebbe a munkába, és ami szintén figyelemre méltó: számonkéri a feladatokat. Megy az áru után, nemcsak a megyében, hanem azon kívül is. Ezért is elégedettek a vásárlók az üzlettel. Pedig meglehetősen mostoha körülmények között dolgoznak. Pincében kénytelenek tárolni az áruk egy részét, kicsi az eladótér, a raktár. A forgalom az előző évhez képest 1986-ban 12 százalékkal nőtt, az évi 50 millió forintos eladás önntagáért beszél. El ne felejtsem: a pénzzel is jól gazdálkodik, hiszen az átlagos forgási sebesség 20 nap, amely azt jelenti, hogy ennyi idő alatt cserélődik ki a teljes árukészlet. Egyébként ebben az esztendőben mintegy 360 négyzetméterrel bővítjük az üzletet. Nemes László, a Délalföldi Tégla- és Cser épipari Vállalat 3. számú cserép- és 4. számú téglagyár vezetője: — Az én voksom Molnár Györgyé, aki művezető esz elektroműszerészeknél. Tudja, nálunk az elektromosságnak, az üzembiztonságnak óriási szerepe van. E nélkül nincs folyamatos termelés. Ez a kollektíva a feladata magaslatán áll. A közvetlen termelésirányító alaposan felkészült szakember. Ötletgazdag és kezdeményező, ezenkívül fegyelmet tart. Kiveszi a részét a tanulóképzésből is. Alig 40 éves, de nagy tekintélye van a beosztottai között. Emberi magatartására sem lehet panasz. Jó kapcsolatteremtő képessége van, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy ebben a közösségben kitűnő a légkör. Molnár Béla, a Délmagyarországi Rövid- és Kötöttáru Kereskedelmi Vállalat békéscsabai lerakatának a vezetője: — Én Nagy Tihamérnéra, az adminisztráció vezetőjére adom a szavazatomat. Két indokom van. Az első: a munkájában precíz, megtartja a határidőket, zokszó nélkül helyettesíti a kollégáit. Immár 25 éve, hogy a vállalatnál van, adminisztrátorként kezdte, ismeri A szakma csínját-bínját. A másik: a közösségért mindenre hajlandó. Szakszervezeti főbizalmi, patronálja a nyugdíjasokat. Bárkinek segít ügyes-bajos dolgait elintézni. Úgy érzem, ha nem is mindenki, de a többség szereti és tiszteli. Székely András, a Gyulai Sütőipari Vállalat igazgatója: — Kit is válasszak? Nálunk vannak pékek, szállító- munkások, műszakiak, kereskedők. Az én szememben az „év embere” Fekete Imre pék, a süteményüzem csoportvezetője. Nem csupán azért, mert itt kezdte az életét, az általános iskola befejezése után nálunk volt iparitanuló, többszörös Kiváló Dolgozó. Inkább azért, mert lassan 30 éve áll a forró kemence mellett, mindig éjszaka, amikor mások az igazak álmát alusszák. Kemencemunkás. Mégis volt ideje és ereje arra, hogy képezze magát, végigjárta a ranglétrát, szakmai tudását mindenki elismeri. Jelenleg 20 embert irányít, miközben ott áll a kemence előtt, és vigyázza a másnapi kiflinket, zsemlénket. Társadalmi megbízatást is vállal. Pártcsoportbizalmi és tagja a vállalati küldöttgyűlésnek. Valentinyi Mártonná, a HVDSZ megyei tiktára: — Helyesnek tartom azt a megfogalmazást, hogy az „év embere”. Az kaphatja ezt a címet, aki a legjobbak között. a legtöbb pluszt nyújtja. Én mindenképpen Hőgye Imrének, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szb-titkárának adnám az érmet. Műszaki ellenőr, társadalmi munkában irányítja a szakszervezeti bizottságot. Munkásként kezdte, tanult, ma politikai oktatást vezet, a megyei titkárságunk tagja. A munkaideje nem 8 órából áll, állandóan képezi magát, a magánéletében is példamutató. Az elmúlt évben komoly programot hajtott végre a vállalat a víz minőségének a javításában. Ebben a munkában nagy szerep jutott a szakszervezetnek, elsősorban a végrehajtásra ösztönözték a dolgozókat. Módszereket dolgoztak ki a nagyobb feladatok elfogadtatására, jól együttműködtek a gazdasági vezetőkkel. Az szb-titkár járta a megyét, a szétszórt munkahelyeket, magyarázott, agitált, érvelt, miközben a tagság érdekeit is képviselte. Balogh László országgyűlési képviselő, a Békési Egyetértés Termelőszövetkezet elnöke: — Nagyon nehezett kérdezett. Egy pillanat... Itt van például Baji László traktoros. Rába erőgépen dolgozik. Nem is akárhogyan! Éjjel-nappal, ha esik, ha fúj. Ha kell, harminchatórázik. Tudja, mit jelent ez? Nyáron kombáj nozik, segít a betakarításban. Tizenöt éve ismerem, olyan 38 év körüli fiatalember. Hallatlanul szerény, közvetlen, óriási teherbírású. Ott volt az 1980-as körösi árvíznél. Munkáját elismerik a kollégái és a közvetlen vezetői is. Flender Pál, a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese: — Most töprengenem kellene, ugye? Nem teszem. Tímár Benedekre, a mezőkovácsházi NEB elnökére szavazok, aki január 7-től már nyugdíjas. Több ' mint 20 évig vezette a testületet. Persze, ez még nem minden. Munkájában kiegyensúlyozott, szorgalmas emberként ismertem meg. Mindig a törvény, a működési szabályzat szellemében járt el. Intézkedéseit a segíteni akarás, a becsületesség jellemezte. Sohasem érdekelte, hogy egy- egy ügy kapcsán kiről, milyen beosztású emberről van szó. Kivételek nélkül, igazságosan mérlegelt és döntött. Ügy érzem, ezt az odaadó munkát a felettesei mindenkor elismerték, megbecsülték, amelyet nehéz lesz nélkülözni a jövőben. 4e«eoooo30o< .. .akik valamivel többet tettek! Az „év emberei”. De mennyien vannak az említetteken kívül... Seres Sándor Szilveszteri KÉPERNYŐ A megoldás olyan egyszerű, hogy nem is csoda: majd’ három évtizedig kellett rajta töprengeni. Mármint azon, miképpen is legyen tévés is, szilveszteri is az a műsor, amelyet az év utolsó napjára kínálnak a képernyők előtt ülőknek. Mert mindig is valami más kellett, mint ami a külhoni tévékben van. Ott showmüsorok, filmcsemegék, esztrádműsorok kerülnek sorba, legfeljebb csak ízesítőnek juttatnak közé valami kabaréfélét. Tudjuk, hogy nálunk másképpen alakult. Sejtjük is, hogy miért. Most arra is rádöbbentünk,, hogy a sok-sok éven át nyújtott teljesítmény miért nem nyerte meg igazán a tetszésünket. Nem sikerült elszakadni a rádióörökségtől (-szemlélettől?), a csak mikrofon szívós köldökzsinórjától. Jószerével ez volt az első év, amikor télevíziónk igazi televíziós szilveszterre mert vállalkozni. Egy régebbi forma, a Hétvége (korábbi nevén: körkapcsolásos élő adás) eszközeinek felhasználásával. Ne kerülgessük a lényeget: sikerült nekik! De hát mit is várhatunk el az óév búcsúztatásakor a tévétől? Talán elsősorban azt, hogy a látvánnyal szórakoztasson, hogy görcsöktől mentsen könnyed legyen, s azt is, hogy meg se kíséreljen maga elé láncolni bennünket. Mindez most bejött. Sikerült összeválogatni egy olyan stábot (hosszú lenne mindenkit felsorolni), akik nem tukmálták sem szellemességeiket, sem kínálatukat a nézőre. Találtak egy olyan műsorvezetőt (házigazdát, „sóment”, kon- feranszot — a nem kívánt rész törlendő!) Harcát János személyében, aki minden tekintetben képes ezeket az igényeket kielégíteni. Szépen elosztva adagolták nekünk az év utolsó napján a rövid, zömében érdekes műsorszámokat a helyszíni kapcsolások néha izgalmas dolgokat is megmutató foglalataiban. Közben, mi nézők berendezhettük a lakást az esti vendég- fogadásra, kimoshattuk a gyerek leevett ingét,' stikában begyorsíthattunk a gardróbszekrénybe hajolva a dugi- konyakból... Ezek is belefértek a műsorba. Voltak igén szellemes és kevésbé sikeres mazsolák ebben a gusztusosra sütött tévés családi nagy kalácsban. Mint például Markó Nándor Sztárparádé gyurmafilmen szenzációs tíz perce, a tévések közreműködésével készített reklámok vagy még kora délután Antal Imre „lemezlovaskodása”. Az esti műsornak is talán az volt a legnagyobb erénye, hogy szinte minimális külső segítséggel, a tévés műfajokat ismerő és abban otthonosan mozgó közreműködőkkel készülhetett. S mi több: mindenki máradt annál a bizonyos kaptafánál. Mert ugye egy tévébemondónő ne a manézsban bohóckodjon, s egy külpolitikai szerkesztő ne idomítson galambokat. Úgyis kilógott a lóláb! Most nem, mert nem került sor ilyenre. Ezért maradhatott minden stílusos, kellemes, ünnepi és mégis alkaimian válogatott. S ha ez a tévé-évvége azt is jelenti, hogy a kezdődő új esztendőben is ilyen, de legalábbis hasonló műsorokban lesz (lehet?) részünk, akkor nagyon szép ajándékot kaptunk. Olyan értékeset még ígéretben is, amiért minden elmúlt évi tévés háborgásunkat kép>esek leszünk elfelejteni. Ha ők képesek szavukat tartani. Képük ugyanis van hozzá ... HANGSZÓRÓ Amíg a tévé-szilvesztereket a korábbi években csaksin- fölni volt ildomos, addig a rádió BUÉK-jait jószerével mindig az elismerés illette. Az előzőekben már említettek miatt most valami megváltozott. Nem, nem a rádiókabaré let1 rosszabb, az összehasonlítás alapja változott meg! A három szerkesztő — Farkasházy Tivadar, Kaposy Miklós és Sinkó Péter — legalább olyan dús terítékből állíthatta össze az utolsó nap>on feltálalható menüt, mint korábban. Verebes István, a szóvivő is csak egy évvel lett idősebb, s a hetes szám (ugyanis ez volt sorrendben a hetedik rádiószilvesztere) is köztudottan szerencsés szám. Mégis valami nem volt az igazi. A „nagy generáció”-ban csalódnunk kellett. (Aki nem hiszi, hétfőn este kapcsolja be a rádiót, ismétlik az adást!) A hármas is szerencsés szám. Így három opuszból tevődött össze a BUÉK 1987. Az első nyolcvan perc okozta az első kiábrándulást. Ismét meggyőződhettünk arról, hogy a nagy nevek önmagában még nem garantálják azt, hogy érdekeset és szórakoztatót hallunk. Államtitkár és miniszterhelyettes (aki azóta már tárcatulajdonos), tábornok és rockzenész volt Verebes vendége. Szépen sorban jöttek is a poénok, de aztán le is ültek még egy halovány kis mosolyt sem csalva a szánk csücskibe. Azt sem hiszem, hogyha meredekebb és cikizősebb kérdések lettek volna, érdeklődésünket jobban rabul ejtő válaszokat hallunk. Itt és most a kettő között nincs sok logikai összefüggés... A második „felvonás” azért bizalomgerjesztőbben kezdődött. Egy újabb NÉV-vei, aki ugyan csak tízéves, de hát mégiscsak egy musical fő- és címszereplője. Jól megírt poénok, amelyeket ügyesen adott elő Pasqualetti Gergő. Csak- hát kisgyerek, ló, kutya szerepeltetése szívbe markoló lehet egy filmben, annál kevésbé egy szilveszteri kabaréban... Jött a sok rendfokozatú és beosztású Kállai Ferenc, akinek mindössze annyi szerepet szántak, hogy Vsztics Mátyás négy figurát megszemélyesítő majdhogynem monológjában végszavazzon. Moldova György? Az elsüllyedt Titanic tre- zorméhe a felszínre kerül némi aktualizált tartalommal. És? Talán Nagy Bandó András volt az első ebben a sorban, akinek az osztódó magyar vállalatokról és intézményekről mondott „diagnózisa” felkeltette a figyelmünket. Igaz, kevésbé, mint a tévés „ünnepi megemlékezése” Bartók Béla sajátos elhelyezésű arcképe előtt... Aztán még kettőt hadd említsek. Bodrogi Gyula életszínvonalunk „változásairól” előadott okos és intelligens kon- feranszát és Sándor György humoralista újabb téziseit. Csupán az volt a baj, hogy nagyszerűségük ellenére sem illettek bele a kabaré folyamába. Másságuk miatt elsüly- lyedtek, elvesztek. A kicsit állott habos torta tetejére az idén Hofi Gézát tették fel mogyorónak. Egyben ő volt a harmadik, a befejező felvonás is. Az első pár p>erc izzadságszagú bemelegítését elfeledve, ez volt az egyetlen a rádió szilveszteri műsorában, amin elmosolyogni és röhögni, hahotázni és nevetni egyaránt tudtam... Nemesi László
