Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-19 / 15. szám
NÉPÚJSÁG 1987. január 19., hétfő Vasúti kedvezmények Előszállítás, rakodási verseny Üres vagonok a békéscsabai teherpályaudvaron Fotó: Szőke Margit A vasúti áruszállítások során szinte állandó probléma a szállítási igények egyenetlensége. Ez különösen az év második felében okoz számottevő nehézséget. A szegedi vasútigazgatóság esetében például az év második részében a mezőgazdasági termények betakarítása, továbbá a vállalatok és üzemek szállításainak fokozódó üteme tovább növeli az amúgy is nagy szállítási feladatokat. Indokolt tehát, hogy azon árukat, amelyek jellegüknél, természetüknél fogva nincsenek szoros időhöz kötve, már az év első felében elfuvarozzák. A MÁV Vezérigazgatósága az energiatakarékos vasúti fuvarozás fokozására és a szállítóeszköz-kapacitás jobb kihasználására január 1-től március 31-ig előszállítási akciót hirdetett. Ennek lényege, hogy a kedvezménybe bevont áruféleségek (kavics, homok, kő, mész. cement, salak, aszfalt, bitumen, műtrágya, mésztartalmú talajjavító anyag, ipari fa, bányafa, beton és vasbetonáruk, építőanyagok, égetett agyagból tégla) belföldi fuvarozásánál a fuvardíjat 20 százalékkal, tűzifa esetében 10 százalékkal csökkentik. A kedvezményt a vasút automatikusan, előzetes megállapodás nélkül adja. Természetesen e szezonális fuvardíj alkalmazása azt is jelenti, hogy ugyanezen áruféleségek fuvardíját október 1. és december 31. között 20, illetve 10 százalékkal felemelve számítják. Az előszállítással együtt vasúti rakodási versenyt is hirdettek, amely szintén január 1-től március 31-ig tart. E versenyben mind a feladó, mind az átvevő fuvaroztatók áruszállításait szervező dolgozói vehetnek részt, akik az előírt feltételek teljesítése esetén céljutalomban is részesülnek. S még egy vasúti kedvezménnyel kapcsolatos hír: azok a fuvaroztatók, akik a szocialista országok egymásközti forgalmában áruikat konténerekben adják fel, jelentős kedvezményben részesülnek, ha az elmúlt év I. és II. negyedévéhez képest több konténert raknak meg. G. J. Az időjárás nehezítette a közművelődési munkát is A rendkívüli, hideg és az utak állapota bizony feladta a leckét a közművelődésben dolgozóknak is. Három intézményben érdeklődtünk, helyt tudtak-e állni a mostoha időjárás ellenére? A Békés Megyei Jókai Színházban Csicsely Pálné, a szervezőiroda vezetője tájékoztatott. — A január 13-i egri vendégszereplés elmaradt, ám szerdán, 14-én Szentesen bemutattuk az Elvámolt nászéjszakát. Odafelé még csak- csak haladt az autóbusz, de vissza ... Húsz kilométer/ órás sebességgel utaztunk az utat beborító jégpáncélon csúszkálva. Nem csoda, hogy éjjel kettő körül értünk haza. A másnapi, hódmezővásárhelyi útra már nem vállalkoztunk, és hozzánk sem jöttek el a szegediek a Három cilinderrel. — Az elmaradt előadást mikor láthatja a békéscsabai közönség? — A jegyeket visszaváltottuk, de a szegediek békéscsabai vendégjátékára azért még sort kerítünk. Hogy mikor? Azt az újságban tesz- szük közzé. * * * Az Országos Filharmónia Békés megyei kirendeltségének vezetője, Ambrus Zoltánná bizakodással néz az új hét elé: — Bízunk benne, hogy ezen a héten már nem jelent olyan nagy gondot előadásaink megtartása. Az elmúlt héten január 12-re hirdettük meg Gregor József és Zempléni Mária dalestjét, melyet, sajnos, nem láthatott a közönség. Két ifjúsági előadásunk maradt még el, melyeket e héten szeretnénk pótolni. — Az ária- és dalest új időpontját kitűzték már? — Igen, március 16-án lesz az előadás, melyre a megváltott jegyek természetesen érvényesek. — E héten milyen terveik vannak? — Hétfőn este a megyei könyvtár zenei részlegében Alföldy Boruss Eszter (fuvola), Sin Katalin (gordonka), Csontos József (zongora), Nagy Csaba (oboa) és Tóth István (hegedű) hangversenyére várjuk a közönséget. Emellett két ifjúsági hangversenysorozat is kezdődik e napon, 11, illetve 8 előadással. Remélem sikerül mind megtartani. * * * A Békés Megyei Mozi üzemi Vállalat igazgatóját. Dán- kő Pált is megkérdeztük, hogyan telt az elmúlt hét? — A tüzelőt szerencsére időben biztosítottuk, ám még így sem sikerült sok esetben felfűtenünk a nagyobb mozitermeket. — A rossz útviszonyok mennyire befolyásolták a vetítéseket? — Csak egy-két esetben fordult elő, hogy a filmszállítás miatt nem a meghirdetett alkotást játszottuk. Ilyenkor, aki kérte, visszaváltottuk a jegyét. Nehéz helyzetben voltak a műszakiak, a vándorvetítők, de igyekeztek feladatukat így is ellátni. Áramkimaradás miatt Okányban nem tudtunk egy előadást megtartani. Mindehhez persze hozzátartozik, hogy a mozilátogatókat is otthon tartotta a zord időjárás. — Egyedül az Elfújta a szél című filmet nem fújta el a szél? — Azt nem. N. A. Hócsata hősökkel és hősök nélkül V ége a nagy küzdelemnek. Legalábbis reméljük, hogy vége. Az élet lassan visszatér normális medrébe. A kormány is mérleget vont: köszönetét mondott mindazoknak, akik e rendkívül nehéz napokban helytállásukkal, derekas munkájukkal segítették a rend fenntartását, illetve helyreállítását. Nem lehet tagadni, alaposan próbára tett bennünket a múlt hét. S legyen becsületünkre mondva, a lakosság többsége felelősséggel viselte a lezúduló hó terheit. A tömegkommunikációs eszközök .jóvoltából hősök is születtek. De hát ez egy ilyen ország. Rendkívüli helyzetekben mindjárt a hősöket keresi. Itt több mint természetes az, ha valaki egyszerűen csak végzi a dolgát, lelkiismeretesen, odaadással, a mindenkori helyzethez alkalmazkodva. Persze voltak derék emberek, a sofőrök, a Ferihegyi reptér forgalmát biztosítók, a távvezetékeken dolgozók és mások, közöttük olyanok, akik a televízióból ismerőseink lettek: a buszvezető, aki nem hagyta ott a hófúvásban a járművét, mentve a fagytól a milliós értéket, meg a csataszögi traktoros, akire három nap után akadtak rá (vajh’ addig miért nem hiányzott senkinek), de közéjük sorolható az újságból megismert bodaj- ki Kiss Lajos, aki a dunántúli hóviharban is kilenc kilométert gyalogolt, hogy beérjen a munkahelyére. Természetellenes, amit cselekedtek? Aligha! Vagy ha mégis az, akkor valami baj van az értékrendünkkel. S akkor tényleg csodaszámba mennek az olyan példák, mint az egyik leginkább hó sújtotta megyénkben működő Rábáé — már megint a Rába (! ?) —, ahol 70 százalékos volt a megjelenés a munkában. Ám ahogy nincsenek csodák Győrben, úgy másutt sem, a szokásostól eltérő körülmények között sem. Adjuk magunkat. Sikereket érünk el és vereségeket szenvedünk. Igaz, a kudarcok ilyenkor szembetűnőbbek és jobban fájnak. Mint most is, a hősies hócsata idején. Visszalapozva az elmúlt hét híradásaira, kiderül, hogy 30—40 cm hó hullott az országra. Ez ugye nem rendkívüli még akkor sem, ha csikorgó hideggel párosult és tomboló 6zél hordta, fújta ezt a térdig érő havat. Mégis, az ország egy része megbénult, a fővárosban csődöt mondott az ellátás. Jó lenne a természet orvtámadására fogni mindent, de nem lehet. Legyünk tárgyilagosak: a meteorológiát sokszor szidtuk melléfogásaiért, okkal, ám most igazán egy rossz szavunk nem lehet rá. Előrejelzése szinte órára pontos és megbízható volt. Az országot, s azon belül Budapestet nem érte váratlanul a hó. Szemünk előtt lopakodott be városainkba, falvaink- ba. Váratlan támadásról beszélni tehát aligha lehet. Ennek ellenére már vasárnap este sejteni lehetett a tv-ből, rádióból azt, ami keddre virradóra nyilvánvalóvá vált: a főváros nyugalma gerinctörést szenvedett, a fejetlenség jelei mutatkoztak. Pedig — az MTI jelentése szerint — azonnal hozzáláttak a hóeltakarításhoz: hétfőn 105 gép és 200 hómunkás dolgozott az egész fővárosban (miközben több ezer alkalmi munkás is nehezen birkózott volna meg a sok hóval). Közben — legalábbis a tudósítások jóvoltából — egyre-másra születtek a hősök: a pékek, a szállítók, a közlekedésszervezők és mások. S ettől a pillanattól kezdve összekeveredtek a dolgok. Nem lehetett tudni, kiket avatott hőssé a rendkívüli helyzet, és kiket a fejetlenség. Mert az utóbbiról is kaptunk képet. Megdöbbenve néztük például a képernyőn a kenyérért és a tejért folytatott tülekedést (igaz, szombaton este ugyanilyen elképedéssel hallottuk a megmaradt, pontosabban a hizlaldáknak maradt kenyérhalmazról és tejfolyamról szóló híradást) és a valóban hősi küzdelmet az ellátás biztosításáért. Csak éppen arról felejtettek el beszélni, hogy mi okozta a kenyér- és tejsokkot. Bár a sorok közül ez is kiolvasható volt: a kis üzletekbe nem tudtak élelmiszert szállítani — így megrohanták az ABC-ket —, mert az utcákban valóságos hótorlaszok voltak. A járdá. kon is, mert azokat sem takarították. Miközben azon tűnődöm, hogy miként „ülteti le” egy főváros ellátását a járdatisztításért felelős házfelügyelők nemtörődömsége, egyre csak az jár az eszemben, mibe kerül ez a fejlettebb országokban már korszerűtlen „minden napra friss kenyér” rögeszme, s mikor lesz hajlandó megfelelő áron, megfelelő minőségben tartós kenyeret forgalomba hozni a sütőipar. Közben feltűnnek előttem a mifelénk gyakori tanyák, ahol tízezrek élnek, ilyenkor, a hóból való kiszabadítás legkisebb esélye nélkül. Sajnos, többségében idősek. És túlélik — már évtizedek óta túlélik — a nagy hideget, meg a nagy havakat is, egyetlen zokszó nélkül. Igaz, három-négy napos kenyerük kopogása nem hallik a kerítésen túlra. Az általános kenyérhiánynál és a közlekedési gondoknál is megdöbbentőbbek voltak azok a jelenségek, amelyek morális gyengeségünkre utalnak. Ilyesmiről beszélt a Budapesti Tejipari Vállalat egyik gépkocsivezetője is, amikor azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy szörnyű volt a fővárosban közlekedni, mert hol itt, hol ott kellett kiásni az elakadt tejeskocsit, de „még a lapátolásnál is szörnyűbb volt, amikor az áru átadásánál le kellett számolni a tejestasakokat”. Igaza van a „pilótának”, csak az a baj, hogy ebben a fagyos, kegyetlen időben jött rá arra, hogy mennyire fájdalmas az, ha a bizalom, s vele egy valamikor általános morál kivész üzleti kapcsolatainkból. Gyanítom, napról napra veszett el ez a bizalom olyannyira, hogy már drámai helyzetekben sem pislákol melengető lángja. Ilyenkor képed el az ember, menynyire túlbiztosítottuk viszonyainkat. Hűvös hajnalokon a megyén keresztül utazva sokfelé látni kis üzletek reggeli nyitásra váró ajtaja előtt ládákban tejet, tejfelt, s más tejterméket. Számolatlanul, átvételi elismervény nélkül. Lehet, hogy a bizalom utolsó mgekövült szigetének kell tekintenünk ezeket a küldeményeket? De ne bántsuk a fővárost, hiszen értek bennünket kudarcok vidéken is. A főközlekedési utak például egyik pillanatról a másikra járhatatlanokká váltak. Főleg az Ml-esen, az M7- esen és az M3-ason nem sikerült fenntartani a rendet. Heroikus küzdelemről, az emberek és a járművek mentéséről kaptunk drámai híreket. Szívszorongva lestük a jelentéseket, és közben azon tűnődtünk, hogy milyen ország az, ahol a legfőbb közutak forgalmát napokig nem tudják helyreállítani. Ott vagy nem készültek fel a télre, vagy nincs elegendő gép. Akár ez, akár az, a történteken el kell gondolkodni. Addig is, emlékeztetőül a Magyar Hírlap szerdai tudósítása az M7-es autópályáról: „Odabenn (egy csárdában — a szerk.) a jó melegben a hókotrók és hóekék kezelői a tv-híradó második kiadását nézik, színesben, nagyképernyőn. Azt mutatják éppen, hogyan küszködnek a téllel kollégáik szerte az országban. Ök nem. Az öt munkagépből estére négy bedöglött.” Az ötödik vezetőjét — mert kocsija elakadt — később kimentették. A vasúttal sem volt több szerencsénk. Legalábbis nekünk, a Budapest —Békéscsaba vonal innenső végén élőknek nem. Igaz, a MÁV a hócsata első napjaiban úgy nyilatkozott, hogy a fő irányokba naponta legalább három vonatot (reggel, délben, este) közlekedtetnek. Csak tudnánk mire alapozták az optimizmust, amikor hétfőn a Békéscsabáról reggel hat óra körül indított vonat 15 órás idegőrlő vánszorgás után ért a fővárosba. S bár a hét közepén valamennyire normalizálódott a helyzet, a vasúton belüli információ alig javult. Egyszerűen senki nem tudta megmondani, hogy ez a bizonyos naponkénti egy- egy vonat pontosan mikor indul el Békéscsabáról, illetve a Keletiből. Arról már nem is beszélve, hogy aggódó hozzátartozóknak nem tudtak felvilágosítást adni, hogy meddig jutott a vonat, illetve, hogy éppen hol tart. És mi, jámbor utasok, még azt gondoltuk, hogy a legfontosabb személyszállító vonatok fel vannak szerelve a legalapvetőbb hírtovábbító eszközzel, mondjuk telefonnal. Azt már csak félve merem szóvá tenni, hogy a nagy fejetlenségben elfelejtették élelemmel megpakolni a vonatok büfékocsijait. Voltak azért komikus mozzanatai is ennek a heroikus küzdelemnek. Ilyen volt például az, amikor egy közönséges kereskedelmi felhívást — ne vigyék visszaváltani az üvegeket Pesten — az ország életét szabályozó operatív bizottsági intézkedések sorában mondott be a rádió. Békéscsabán pedig a városgazdálkodási vállalat csütörtökön (a havazás ötödik napján!) keresett hómunkásokat és a hirdetésben még azt is beleírta, hogy a jelentkezők vigyenek magukkal lapátot. .. Miközben e sorokat írom, a rádióban egy pesti asszony mond köszönetét a somlójenőieknek. Elakadt egy busznyi néppel, és a falu befogadta őket, szállást adott, meleget csinált váratlan vendégeinek. Sőt — meghatottságtól átitatott csodálkozással mesélte az asszony — a falubeliek ennivalót hoztak, kenyeret, kolbászt, szalonnát, kinek mi volt otthon. Talán a hír hallatán most tapsolni kellene, és melegen üdvözölni Somlójenő derék lakosságát. Ám inkább szomorú vagyok, mert attól félek, hogy ez a kis dunántúli falu a segítőkészség szimbólumává fog válni. Pedig én még olyan orsaágban születtem négy évtizede, amelyik csupa Somlójenőből állt. Ahol természetes volt az, mi most kivételesnek tűnik. Lehet, hogy nem az ország változott, hanem mi távolodtunk el egymástól, olyannyira, hogy már csak ilyen emberpróbáló időben vesszük észre — immár csodálkozva — a szeretetet, a segítőkészséget. Valószínű. Vége hát a hócsatának. Azzal vigasztalom magam, hogy a kudarcokból is lehet tanulni. Mindenesetre, az isten óvjon bennünket a katasztrófáktól. Legyen mindig rend és nyugalom Magyarországon. Ehhez vagyunk hozzászokva. Ehhez van kellő szervezettségünk és tűrőképességünk. M ost pedig bízzunk abban, hogy az „újjáépítés” majd jobban fog menni. A lemaradások, a munkaidő- és termelési kiesések pótlása. Lehet, hogy közben hősök is születnek. Bár azzal is beérnénk, ha mindenfelől olyan helytállásról lehetne tudósítani, amilyet a Központi Bizottság novemberi határozata remél, s amilyen ezt az országot valaha jellemezte. Jó lenne, ha végre elhinnék, hogy szörnyű törékeny ez a mi jólétünk. S hiába lesznek nagy felajánlások és még nagyobb nekifeszülések, ha nem változik a közmorál, ha felemás győzelmeinkben is csak a hősökre figyelünk. Árpási Zoltán Magyar vállalatok bemutatkozása külföldi kiállításokon Januárban és februárban a Hungexpo szervezésében több hazai vállalat mutatja be exportkínálatát külföldi kiállításokon. A Hungarocoop január 18- tól 21-ig önálló textilipari és ruházati bemutatóval jelentkezik Duhajban. Hat magyar termelő' vállalat kollekcióit vonultatja fel abban a reményben, hogy sikeres szereplés estén más Arab-öböl menti országokban is újabb exportlehetőségeket sikerül felkutatni. Az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó El-Fudzseira- ban először megrendezendő nemzetközi élelmiszeripari kiállításon a Hungaroseed képviseli a magyar exportőröket. A vállalat elsősorban vető- és étkezési magvakkal vesz részt a január 22—29. között megtartandó kiállításon. A Hungaroseed — a Seedinvesttel közösen — egy másik mezőgazdasági kiállításon is megjelenik, melyet a svédországi Malmőben február 5. és 8. között rendeznek meg. A két vállalat vetőmagvakat és különféle facsemete-fajtákat kínál a svéd nagyvárosba látogató üzletembereknek. Az Egyesült Arab Emírségek és Svédország mellett ebben az időszakban az indiai Űj-Delhiben is rendeznek élelmiszeripari kiállítást. Ezen a nemzetközi seregszemlén az Élgép vesz részt, amelynek a termékeit az indiai piacon már jól ismerik. A vállalat több úgynevezett állványos kismalmot exportált indiai partnereinek. Ezek a berendezések — bár szerény teljesítményűek, de működésük igen egyszerű, gyorsan üzembehelyez- hetők — számos helyen nagyban segítették a helyi élelmiszer-ellátási goifdok enyhítését. Az Élgép most konténerekbe szerelt malmokat kíván szállítani az indiai kontinensre. Emellett takarmánykeverő berendezéseket, magtisztító gépeket, és egy új konstrukciójú malmot Is eladásra kínál a január 25- től február 3-ig tartó nemzetközi élelmiszeripari kiállításon.
