Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-10 / 290. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1986. DECEMBER 10., SZERDA Ara: 1,80 forint XL1. ÉVFOLYAM, 290. SZÁM Élénkebb verseny, szigorúbb gazdasági feltételek Tanácskozott a Mészöv küldöttközgyűlése Szállításra vár a szarvasi Plastolus Ipari Szövetkezetben a népszerű társasjáték. Ebből a termékből a kereskedelem rendelését az utolsó darabig teljesítették ■ Fotó: Fazekas László Hz oktatási törvény bevezetésének tapasztalatai Mintegy 70 küldött gyűlt össze tegnap, december 9- én Békéscsabán a vasutas művelődési házban, hogy részt vegyenek a Mészöv küldöttközgyűlésén. Az eseményen először Tanai Ferenc, a szövetség elnöke fűzött szóbeli kiegészítést az Írásos- beszámolóhoz, amely Békés megye fogyasztási, takarék- és lakásszövetkezeteinek ez évi munkáját elemezte és számot adott az elnökség második félévi tevékenységéről. Az előadó hangsúlyozta: megyénk fogyasztási szövetkezetei élénkülő piaci verseny és szigorú gazdálkodási feltételek között dolgoztak. Az eddig elért eredmények alapján várhatóan teljesítik a legfontosabb célokat. Az elnökség értékelése szerint az áfészek gazdálkodását az országos átlagot meghaladó árbevétel-növekedés és többségében nyereségemelkedés jellemezte. A tervezettnél jobban növekedett a nagykereskedelmi, a felvásárlási és az ipari árbevétel. Az év 11 hónapját alapul véve a 'bolti kiskereskedelem árbevétele 7,6, a vendéglátásé 5,1 százalékkal emelkedett. A kistelepülések és a peremkerületek vegyesboltjai több mint 20 százalékkal növelték bevételüket. Ebben az A megyei szállítási bizottság — amelynek tevékenységéről szóló napirendi vitájában részt vett Takács Béla, a Közlekedési Minisztérium munkatársa — lényegében a megyei tanács végrehajtó bizottságának javaslattevő szakmai testületé. Fontos feladata, hogy elősegítse a személyi és áruszállítással kapcsolatos központi elhatározások végrehajtását, a közlekedéspolitika területi megvalósulását. Munkájában kiemelkedő helyet kap a fuvarpiac figyelemmel kísérése. területi felügyelete. A bizottság — amelynek 25 tagja van — éves munkaterv alapján dolgozik. Ennek keretében megvitatta többek között a helyi közlekedésben bekövetkezett tarifaváltozás tapasztalatait, értékelte az utasforgalmi esztendőben a korábbi évekhez képest szerényebb ösz- szegeket fordítottak beruházásra. A fejlesztés azonban így is folyamatos. Átadták többek között a felújított Kondorosi csárdát, a gyulai Százéves cukrászdát. Élelmiszerboltot nyitottak Békéscsabán, Kamuton, Kertészszigeten, Békésszentand- ráson és Dévaványán. Ugyanakkor ABC-kisáruház építését kezdték meg Orosházán, Békéssámsonban és Medgyesegyházán. A takarékszövetkezetek betétállománya az utóbbi két hónapban 125 millió forinttal nőtt, igy a 200 milliós tervet 30-40 százalékkal túlteljesítik. Örvendetes, hogy az építési kölcsönök összege megduplázódott. Az eddig elért eredmények alapján eleget tudnak tenni a különböző pénzügyi kötelezettségüknek és kisebb fejlesztésekre is jut a nyereségből. A lakásszövetkezeti ágazat tevékenysége is bővült. Az építési munkák jól haladnak. A korábbinál nagyobb ütemű a garázs- és üdülőépítés is. A szövetkezeti lakások, különösen Szarvason és Gyulán esztétikusak, a környezetük rendezett. A karbantartások feltételeinek a javítása viszont a jövő feladata. változásokat, tárgyalt a közületi gépjárművek kihasználtságáról, a közületi autóbuszok üzemeltetéséről. A megyében 419 különböző gazdasági szervezet üzemeltet személygépkocsit, autóbuszt vagy áruszállító járművet. A tehergépkocsik kihasználtsága elfogadható, a közületi autóbuszok üzemeltetésében gondot okoz, hogy sok a különböző üzemeltetők által azonos útvonalon kevés utassal közlekedtetett járat, a napi üzemóra-teljesítmény nem haladja meg az 5-7 órát, kihasználtságuk időszakos, sok az állásidő. Vizsgálta a bizottság a közlekedésbiztonság helyzetét is, s megállapította, hogy különösen az ittas vezetés okoz sok balesetet. Értékelte a megyei közutak állapotát, valamint a vasútfejlesztést. Ez Az elnökség legutóbbi ülésén elemezte az áfészek és a takarékszövetkezetek VII. ötéves tervét. Megállapította, hogy a legtöbb helyen körültekintően, alaposan számba vették az igényeket és a lehetőségeket, odafigyeltek a helyi sajátosságokra. Ennek ellenére javasolták: a két szövetkezeti ágazatban az igazgatóságok vizsgálják meg a terveket, ha kell módosítsanak. Mindenekelőtt kívánatos, hogy az árbevétel emelkedése igazodjon az országoshoz, jobban növekedjen a vegyes iparcikkek forgalma és a tőkés export. Nagyon fontos feladat, hogy a fejlesztési tervek összhangban legyenek a reális pénzügyi lehetőségekkel. Egyes takarékszövetkezetek elgondolásai is kiigazításra szorulnak. Néhol a betétnövelési előirányzat olyan alacsony, hogy az a kamatok tőkésítéséből teljesíthető. Jellemző: a takarékszövetkezetek a tervidőszak végére 600 millió forintos kölcsönállományt irányoztak elő. Nem vették kellően figyelembe a hosszú lejáratú építési kölcsönök folyósításával kapcsolatos lehetőségeket. A továbbiakban a november 14—15-én megtartott X. Szövosz-kongresszus munkáját, jelentőségét, határozautóbbi keretében folyik a Szajol—Lökösháza vasútvonal átépítése — évenként átlagosan 13 kilométer felújítással — Békéscsabáig a tervidőszak végére befejeződik. Két híd, a gyomai és a vésztői átépítése várható a VII. ötéves tervben. Foglalkozott a bizottság a hír- és távközlés fejlesztésének tapasztalataival, hetedik öt- _ éves tervi lehetőségeivel. A testület a beszámolót . elfogadta. A végrehajtó bizottság 1986. december 18-ára ösz- szehívta a megyei tanácsot. Az ülés napirendjei a következők lesznek: tanácshatározatok végrehajtása, ezen belül a tanácsi szervek családpolitikai tevékenysége; a megyei tanács 1987. évi gazdasági előirányzatainak meghatározása. a helyi tanácsok gazdálkodási szabályozóinak megállapítása; a tanácsi koordinációs bizottság 1984. decemberi állásfoglalásának megvalósulása a Békés megyében működő tanácsi szervek munkájában; Békés Megye Tanácsa és szervei szervezeti és működési szabályzatának módosítása; bejelentések, interpellációk. A tanácsülés — mint mindig — most is nyilvános. S. F. II Magyar Jogászszövetség választmányi ülése Dr. Antalffy György elnökletével tegnap ülést tartott a Magyar Jogászszövetség választmánya. Megvitatták és elfogadták a napirendre tűzött előterjesztéseket: a szövetség elnökségének beszámolóját az 1986. évi tevékenységéről, továbbá azt a programot, amely az 1990- ig terjedő időszakra körvonalazza az MJSZ feladatait munkájának továbbfejlesztése érdekében. A tanácskozáson, amelyen felszólalt dr. Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, megjelent dr. Markója Imre igazságügyminiszter, dr. Szilbereky Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész is, az elnökségi beszámolót dr. Nagy László, a Magyar Jogászszövetség főtitkára ismertette. A választmányi ülésen kitüntetéseket is átadtak. Tegnap a Parlamentben ülést tartott az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága. A testület a Belkereskedelmi Minisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium 1987. évi költségvetésének tervezetét vitatta meg, illetve az élelmiszer-kiskereskedelem idei fejlődéséről s az ezt érintő, jövőre tervezett intézkedésekről tárgyalt. Az 1987. évi népgazdasági terv a belső fogyasztás szinten tartását irányozza elő. A Belkereskedelmi Minisztérium írásos tájékoztatója szerint ezzel összhangban kell gondoskodni a jövő évben is a lakosság kiegyensúlyozott áruellátásáról. A közellátás szempontjából fontos termékeknél elengedhetetlen a kínálat javítása. Az élelmiszer- és húskínálatnál a már kialakult színvonal fenntartásával lehet számolni. A termelői kapacitások bővülésének eredményeként néhány területen Az MHSZ orosházi városi vezetőségének december 9-i, tegnapi tanácskozásán Móricz József titkár értékelte az 1986. évet, majd ismertette az 1987-re szóló feladattervet. Egyebek között megemlítette, hogy a fő célkitűzések megvalósultak a különböző szakterületeken: így a vezetésben és az irányításban, az agitációs és propagandamunkában, a képzésben, a tömegsportban, valamint a gazdálkodásban. A honvédelmi nevelés programjának végrehajtásában jelentős helyet foglalt el az általános és középiskolákban az úttörő- és ifjúgárdák, továbbá a KlSZ-szerve- zetek segítése. Figyelemre méltó az is, hogy nőtt az MHSZ erkölcsi és anyagi elKöpeczi, Béla művelődési miniszter az oktatási törvény bevezetésének tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatót tegnap a Néprajzi Múzeumban. Mint azt a miniszter elmondta, a törvény célja és szelleme, így az iskolák várhatóan több tartós, féltartós tej, étolaj, csomagolt zsír kerül a boltokba. A központi intézkedések és a vállalatok jobb munkájának hatására javult az élelmiszer-kiskereskedelem jövedelmezősége. Ez a működési feltételek stabilizálásához. illetve kisebb mértékű javulásához elegendő, a korábbi években keletkezett elmaradás megszüntetéséhez azonban további intézkedések szükségesek. , A környezet- és természetvédelem, valamint a településfejlesztés jövő évi terveit és lehetőségeit, a tanácsok ezzel kapcsolatos feladatait vitatta meg a Parlamentben szintén tegnap az Országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal írásos tájékoztatója kiemeli: a középtávú terv környezet- védelmi feladatainak előkéismerése. Az eredmények közé tartozik, hogy a létszám stabil. A több mint 1700 aktív és pártoló tag összesen 35 szakosztályban tevékenykedik, s 450 társadalmi aktíva támogatja a cél elérését. Az összetett honvédelmi versenyen 8500-an, a honvédelmi kupa lövészversenyén pedig 34 ezren vettek részt. Az MHSZ városi titkára ezután külön is szólt a testületek, klubok ez évi teljesítményéről. Majd hozzátette: bebizonyosodott, hogy a két szakbizottság önállóan is alkalmas dolgozni. Kiemelkedő szerepet töltött be Benczúr Pál nyugállományú alezredes, Újvári Pál ny. őrnagy, Kiss Horváth Sándor ny. százados és Szalai Istbelső demokratizmusának, a pedagógusok önállóságának, a nevelőtestületek jogkörének szélesítése a pedagógusok nagy részének egyetértésével találkozott, ám ennek szervezeti, irányítási megvalósítása, a módszereinek tisztázása még számos kérdést vet fel. szítése, beruházásainak indítása megfelelő ütemben halad. Folytatódik az arra érdemes területek védetté nyilvánítása. A környezet- szennyezés káros hatásainak megfigyelésére jelenleg Győrött, Pécsett, Miskolcon, Szegeden és Debrecenben épül környezetvédelmi mérőállomás. A hulladékszeny- nyezés káros hatásának megelőzése, illetve csökkentése érdekében szigorodik a műszaki és jogi szabályozás. A zaj- és rezgésvédelmi követelmények megtartásának elősegítésére olyan termékkatalógus összeállítását tervezik, amely a hazai termékek akusztikai és vibrációs jellemzőit tartalmazza. A tanácsok jelentős összeget fordíthatnak környezet- védelmi célokra, köztük a Balaton vízminőségének védelmére és a dél-alföldi települések egészséges ivóvíz- ellátására. ván ny. törzszászlós. A két városi honvédelmi klub vezetése egységes és önállóan látja el a teendőket. A három középfokú oktatási intézmény közül a szakmunkásképző teljesíti legjobban a tennivalóit az MHSZ- munkában. Az üveggyárban viszont sokkal nagyobbak a lehetőségek annál, mint amit jelenleg kihasználnak. A hét községben működő honvédelmi klubok között szintén akadnak olyanok, amelyek több-kevesebb sikerrel dolgoznak. A tájékoztató befejező részében a városi titkár az 1987. évi programtervet ismertette, majd hozzászólások, vélemények hangzottak el. —y —n (Folytatás a 3. oldalon) Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága December 18-án megyei tanácsülés Békés Megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága — Gyulavári Pál megyei tanácselnök vezetésével — december 9-én, tegnap ülést tartott. A napirendek a következők voltak: — vb-határozatok végrehajtása, — a megyei szállítási bizottság beszámolója tevékenységéről, — a decemberi megyei tanácsülés előkészítése, — bejelentések. Országgyűlési bizottságok tárgyalása Orosháza Értékelték az MHSZ idei tevékenységét