Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
1986. december 31., szerda NÉPÚJSÁG Kérünk egy sztorit! Egy sztorija mindenkinek van — vélekedtünk —, hiszen annyi minden történik velünk és körülöttünk egy év alatt! Apró-cseprő dolgok, bosszúságok és örömök, valljuk be őszintén, olykor kárörömök is, komikus helyzetek, jól sikerült tréfák, ugratások, tévedések és félreértések, esetleg kellemetlen szituációk. „Kérünk egy sztorit!” — kerestük meg ezzel a kérdéssel ezúttal azokat, akikkel a hétköznapokon rendre találkozhatunk, akik ismeretlen ismerőseink: a postás, az orvos, a tv-szere- lő, a vámtiszt, a fodrász, a kereskedő, a taxis, a rendőr, a pincér. Epebántalmakkal küszködő beteg tördeli a kezét a dombiratosi körzeti főorvos rendelőjében, — Doktor úr, az orvosságtól, amit fölírt, még rosszabbul vagyok. Nem bírom szedni, pedig már úgy is megpróbáltam, ahogy az uram mondta, leszedtem az ezüstpapírt, úgy nyeltem, akkor viszont borzasztóan rossz az íze. A főorvos hümmög, a fejét csóválja, és ki keresteti a beteg kartonját, ami szerint betegének a görcsök ellen — kúpot rendelt. Elnémult a telefon, hívják a szerelőket. Egyikük a készüléken bütyköl, társa indul a családi ház padlására, a vezetéket veszi szemügyre. Aki lenn maradt, vár egy darabig, aztán ő is feldübörög a padlásföljárón. — Pista, mit szöszmötölsz? Kész vagy? — botorkál a félhomályban. — Itt vagyok! — érkezik valahonnan, furcsa hangon a válasz. — De hol a nyavalyába, haladjunk már! — mereszt- geti emez a szemét, aztán becsukja. Földbe gyökerezik a lába, elönti a veríték. A sarokban — nem látomás, valóság — ott egy koporsó, emelkedik a fedele, és egy kéz kalimpál — csípőfogót csattogtatva. A következő kis történetet a szeghalmi Gelka egyik szakemberétől hallottuk: — Fiatal, kezdő kollégám egy új színes tv antennáját ment szerelni. Elvégezte a munkát, bekapcsolja a készüléket, az 1-es műsor rendben, de a 2-es az istennek sem jön be. Izzad, mindent megpróbál, aztán a végén kisüti: biztosan a ház előtti gesztenyefa a bűnös, az árnyékol. A gazda hümmög, vívódik, de csak rászánja magát, és a szomszédok segítségével kivágja a fát. Ifjú kollégám ismét kimegy — hiába. A 2-es csatornán csak nem jön be az adás. „Gyere, mérjünk már egy antennajelet, mert most már elképzelni sem tudom, mi van evvel a tv-vel.” — Hív engem is segítségül. Kimegyünk, nézem a tv-t, hát szovjet készülék, amibe nincs beleépítve az a szerke- áet, aminek a segítségével a 2-es műsort lehet nálunk venni. Szereltünk bele átalakítót, rögtön lett 2-es műsor. Csak az a szegény gesztenyefa ... A gyulai határátkelőhely vámőrparancsnoka olyan folyékonyan beszél törökül, mintha évtizedeket töltött volna hazájukban. Honnan a nyelvismeret? — Miután itt sok török lépi át a határt, ahhoz, hogy megértsük egymást, rávitt a kényszerűség a nyelvük megismerésére. Vettem a fáradságot, és egy véletlen folytán megismert magyar állampolgártól török nyelvleckéket vettem. Hitem szerint olyannyira megtanított, hogy nekivágtam az alapfokú nyelvvizsgának. Örömmel újságoltam neki, hogy sikerült a vizsgám. Egy mondatával lehűtötte jókedvem: — Az sem tudott törökül, aki magát levizsgáztatta ... mert vegye tudomásul, hogy nyelvet jól megtanulni csak az, ágyban lehet... Mit mondjak? Azóta is csak a „konyhanyelvet'' beszélem. A megyeszékhely egyik fodrászüzletében, a Kinizsi utcaiban készül a női frizura. A kedves vendég izgatottan nézi az óráját, elégedetten a tükörképét, közben pedig mesél, beszél, csicsereg egy végiében. Megszárad a hajlakk, kapja a kabátját, irány az ajtó! A fodrásznő megértő mosollyal szól a fizetés nélkül távozó, feledékeny vendég után: — Elnézést kérek, de még nem adtam joda a vissza járót! Jól megtermett férfi melltartót keres az áruház fehérneműosztályán. — Milyen méret legyen? — próbál segíteni az eladó. A férfi néz jobbra, néz balra, mint aki hasonló „méretű” hölgyet keres. — Erős a hölgy, akinek a melltartót veszi, vagy vékony? — faggatják tovább. Végre.,kicsit irulva, kicsit pirulva megszólal a férfi: — Nem hölgynek lesz... Más: öreg néni a bébiosztályon bugyigumit kért. Miután a rövidáruosztály szemben volt, a kereskedő mutatta, menjen oda, ott kapja meg. Mire a rövidáruoszA jósnőnél Rövidesen veszélybe kerül egy féltékeny férj miatt. OtuctC '- /Rajzolta: Óta Reisinger/ tályra ért, már gumibugyit kért. Erre az ottani kolléganő visszaküldte, ahol persze megint csak bugyigumi volt a kívánság ... Szó, mi. szó, mire kiderült, hogy tulajdonképpen mire lenne szüksége, már az ő türelme is, meg a kereskedőké is elfogyott ... és akkor még ő háborgott, hogy milyen boltosok azok, akik ide-oda küldözgetik őt. .. A taxisofőr meséli: — Az egyik kollégámnak beszóltak, hogy a Skála elé kérnek egy kocsit. Ez talán mindjárt másnap volt, amikor az ifjúsági áruház helyén, itt Békéscsabán megnyílt a Skála. Tehát nem nagyon volt ismert az átváltozás a köztudatban. A kolléga nagyon készségesen — a nagy pénz reményében — felgördült a pesti Skála elé. Gondolhatja, milyen lelkiállapotban érkezett haza — pénz és utas nélkül... A megyei rendőrkapitányság ügyeletesszobájában csend honol. Most nincs panaszos, nincs telefoncsörgés. A szolgálatban lévő főtörzsőrmester apró sztorikat mesél: Egyik este szól a telefon. — Halló! Rendőrség? — Igen, tessék! — Jöjjenek, segítség! — Ki maga és honnan beszél? — Honnan, honnan? A sarokról ! — De melyik sarokról? — Majd meglátják, ha kijönnek. Csak siessenek már! — kiáltotta a panaszos, és lecsapta a kagylót. Mai napig sem tudjuk, hogy hova kell sietnünk! No. és a másik sztori: Kollégámmal ellenőrzésen voltunk a városban, és jártuk a szórakozóhelyeket. A Kék Macskában egy régi „ismerősünk” az asztalra borulva aludt. Megráztuk: — Alszol, Pista? A férfi felriadva tiltakozott: — A fenét alszom, jógázok! Azóta Jógás Pista a neve. — Pincér, ez mégiscsak felháborító, csótány van az ételben! — tolja el a tányért a gyomaendrődi étterem vendége. Előkerül a szakács, a fejét csóválja. — De uram, hiszen ez egy pirított vöröshagymadarab! — Csótány, ha mondom, nézze csak meg közelebbről! — köti az ebet a karóhoz a vendég. A szakmai önérzetében mélyen sértett szakács előbb mondani akar valamit, aztán inkább a tettek mezejére lép, és gyorsan bekapja a vita tárgyát képező falatot. Lejegyezték: Béla Vali és Tóth Ibolya Nem híres emberek mondták j A „Libresse" intim betétet ■ sose tévesszük össze egy ka- : landregény második köteté- • vei! Bár mind a kettő egy ; új fejezet kezdete. * Egy nő számára az örege- : dés biztos jele, ha egy szép • napon a férje „bocikám” he- ■ lyett „tehénkém"-nek kezdi i szólítani! * Nagyot változott a világ : negyven év alatt! Ma már • az új krumpli sem a régi. i -agy • — Ebben a kisvállalkozásban nagy dolgok vihetők véghez! Rajz: Varró Sándor Apró, mint hirdetés Parasztfelkelésekhez csörgőórák érkeztek. (Budai Nagy Antal u. 2.) • A Vereckei szoros környékéli elvesztettem rövid szőrű, rövid- fülű. rövidlátó, vöröses-tarka al- vezéremet. Mögkeresném, de nem töhötöm. Az értesítéseket éberen figyeli Almos, megbízott ügyintézőm. Sárkányrepülő-oktatást vállalok. Dugovics Titusz, Bástya-sétány 77. • Milánó melletti építkezéshez kubikmunkára Vörös brigádokat felveszünk. Megegyezés bérezés szerint. Igazgatói kinevezésem alkalmából ezúton üdvözlöm sógoraimat, komáimat és jóbarátamiat. Ami a tudósításokból kimaradt Ha az újságíró örömteli eseményről ír, a hangulatot nem ronthatja félreérthető kiszólásokkal, még akkor sem. ha azokban igazság fogalmazódik meg. A következő néhány történet igaz. De ettől még az események másnapján megjelent cikkekben aligha kaphattak volna helyet ezek a kis sztorik. Pedig a kép talán teljesebb lett volna, mégse ... Az év utolsó napján azonban megszabadulhatok titkaim egy részétől. * * * A nagyközség óvodája határidőre elkészült. Az ünnepélyes átadáson az előzményekről faggattam a tanácselnököt. Ö hüszkén és részletesen számolt be az elmúlt évben rohamléptekkel végzett munkáról. Csak egy valamit nem érintett, ami nélkül — tudtommal — ez az ovi sem állhatott volna. Rá is kérdeztem: — És a társadalmi munka? — majd így folytattam: — Ügy emlékszem, a tanács pénze nem volt elég ... A tanácselnök zavarba jött. De azért rábólintott: — Igen, az is volt... — Milyen értékben és kik segítettek? — érdeklődtem tovább. A kérdezett most már egyre kínosabban érezte magát: — Erről nem kéne írni. — Ugyan miért nem? — Végül is elég volt a pénzünk. — Az óvodára? — ... Sőt, még arra is, hogy kijavítsuk azt, amit a társadalmi munkások elrontottak. * * * Egy országos szervezet értekezletet tartott megyénkben. Sosem hallottam róluk, de nevük sokat ígért. Kiérkeztem a helyszínre, tudakozódtam, de bárhogy igyekeztem megérteni, mi a szervezet célja, az értekezlet értelme, a hallottak úgy mentek keresztül rajtam, mint kiszáradt homoktalajon per- metnyi harmat. Átlátva, mekkora Szaharában vagyok, a szünetben odaléptem a szervezet rendkívül megnyerő vezetőjéhez, s feladtam neki a leckét: — Ha ön egy rendkívül tehetséges újságíró lenne, mit írna erről az értekezletről? — tettem fel a tájékozatlanságomat tejesen leleplező kérdést. Beszélgetőpartnerem elmosolyodott, szárnyszegett cselemen, de azért szép lassan tollbamondta, mit kellene írnom. Másnap meg is jelent, el is felejtettem volna, ha ismerősöm meg nem állít: Szerelmi vallomás közben nem illik orrot törölni. Piszkálni még kevésbé. — Mondd már meg. az a szervezet, amiről tegnap írtál, mire jó, mert én meg nem értettem ebből a cikkből. — Te se?! — szorítottam meg kezét szokatlan melegséggel —, akkor jól van. mert mindeddig azt hittem, csak én vagyok gyengeelméjű. * * * A kiállításmegnyitóra any- nyian jöttek, mint egy futballmeccsre. Ez az érdeklődés azonban nem a kiállító művésznek szólt, hanem annak, aki a tárlatot megnyitotta. Miután a tömeg egy része cipőkanállal bezsúfolta- tott a terembe, a két művész, a „Nagy” és a „Kicsi” elindult a zegzugos folyosón a terem felé. Mielőtt beléptek volna, a „Nagy” odaszólt a „Kicsi”-hez. — Te, hogy is hívnak téged? A „Kicsi” cseppet sem meglepve megadta a választ. Aztán beléptek a terembe, s a „Nagy” belefogott a megnyitóba: — Örömmel jöttem tehetséges barátom (teljes név) 'bemutatkozására... * * * Bár a szónok papírból dolgozott, a beszéd remek volt. Olyannyira, hogy írni sem igen volt alkalmam. Az ünnepély után odaléptem hozzá, és gratuláltam, aztán elkértem a beszédet, hogy hadd idézzek belőle a másnapi cikkben. A szónok vonakodott, hogy nem kéne, meg írjak inkább valami másról, elég a beszéd tartalmát néhány mondatban ösz- szegezni. Én meg csak nem engedtem szándékomból, s dicsértem az elhangzottakat, a gondolatok újszerűségét és rendjét, a megfogalmazás kerekségét, már-már irodalmi értékeit. No, és hivatkoztam arra, hogy este van már, s legfeljebb egy órám maradt megírni az ünnepséget. Győzködésem végül is eredménnyel járt. — Aztán, mikor olvassa, ne lepődjön meg semmin, és főleg ügyeljen a javításokra — mondta búcsúzáskor mosolyogva a szónok. A szerkesztőségben (aztán az első pillanatban kiderült, miféle „betyárság” miatt szerénykedett. Beszédét 5 évvel ezelőtt írta. Az évszám és az ezzel összefüggő adatok tizenhétszer voltak javítva. Persze, jobb egy minőségi beszéd kétszer, mint egy csapnivaló egyszer. Egy valami viszont elgondolkoztató: amit 5 éve mondott, az az idén js aktuális volt. S tartok tőle, hogy jövőre is az lesz ... Ungár Tamás ❖ BÉKÉSLAPOS új címert kap. A dinamikusan fejlődő városi jogú tanyaközpont címere két mezőre osztott pajzs lesz, melynek felső részén zöld mezőben rózsaszínű, fogaskerékfejű, kalászlábú ember szunyókál békésen, a pajzs alsó felében pedig sárga síkság jelképezi a település laposságát. <> A JÁRDAÉPÍTÉS megyei versenyében idén Pusztabár- merremész lett az első. A község győzelméhez az is hozzájárult, hogy a megyei tanács útpályázatából épített burkolt pusztabármerremészi főutcát vékony szeletekre vágták, s az így kapott „pántlikákat” kihúzták a kukoricásba (mert hogy máshol már nem volt hely). Az előbbiekkel összefüggő adat, hogy Pusztabármerremészen fogy a legkevesebb cipő és a legtöbb Dacia féltengely. ❖ 80 ÉVE HAZASOK. Bé- késkívánon tegnap köszöntötték 80. házassági évfordulója alkalmából a Tót házaspárt. 21 gyerek, 99 unoka, 237 dédunoka, 891 ükunoka köszöntötte az ágyban fekvő vén szüléket. A 95 éves Tót néni újra anyai örömök (és ürömök) elé néz. Az ünnepségen megjelenő hozzátartozók és vendégek kiváncsi kérdésére Tót bácsi sokat sejtetően csak ennyit mondott: nincs lehetetlen, csak tehetetlen. HIBAJAVÍTÁS!. SlKFÉLHÁZÁN — ellentétben korábbi híradásunkkal — nem szedik a meggyet fedeles kosárba. Mint a síkfélházi és másikfélházi közös tanács elnöke elmondta, a két faluban felmegy a legény a fára, a meggyfa tetejére, oszt / lerázza a meggyet-makkot, te meg babám szedjed kapkodd rózsás kötényedbe. <$> RENDŐRSÉGI HÍR. Több olvasónk telefonált, hogy miért nem írunk a körös- károsi villanyborotvás gyilkosról. Áldozatainak száma a hozzánk érkezett bejelentések alapján az elmúlt három hónapban elérte a huszonegyet. Csaknem minden olvasónk úgy tudja, hogy a köröskárosi rém zsákba varrva akasztja fel középmagas szomorú fűzfákra egyetlen suhintással levágott fejű áldozatait. Mint a rendőrségtől megtudtuk, e híreszteléseknek semminemű alapjuk nincs, ilyen esetek nem történtek megyénkben. A rendőrség egyben kéri a lakosság segítségét annak az ismeretlen tettesnek a kézre- kerítésére, aki Köröskáros környékén azzal szórakozik, hogy éjszaka középmagas szomorú fűzfák mögül ki- ugorva ráordít a kivilágítat- lan kerékpáron közlekedő és hiszékeny emberekre, valahogy így: „Zsákod van-e, mert én vagyok a köröskárosi villanyborotvás gyilkos, akit a rendőrség hiába keres, mert nincs!”
