Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-30 / 306. szám
Negyvenéves a Malév „Légből kapón” riport Ferihegyről A II. világháború pusztításai nyomán megsemmisült Magyarország valamennyi repülőtere, szinte nem maradt egyetlen repülőgép és repülésirányító berendezés sem. Megrongálódtak a vasúti pályák, a hidak és a közutak is — ezért Budapest és a vidéki városok között lelassult az összeköttetés. A közlekedésben, az ország vérkeringésének beindításában nagy szerep várt a repülőgépre. Ehhez azonban külső segítségre volt szükség ... fl Li-tíH a Tü-ia A Ferihegyi régi repülőtér főépületének egyik irodájában videomagnóról peregnek az események. Fekete-fehér filmkockák tudatják, hogy 1946. március 29-én írták alá azt a magyar—szovjet légügyi egyezményt, amellyel létrejött a Magyar—Szovjet Légiforgalmi Részvénytársaság, a Maszovlet. A Szovjetunió adta a LI—2 típusú repülőgépeket, repülési irányító- és hírközlő berendezéseket, a szakembereket, s 1946. október 15-én elindult Budaörsről a Maszovlet első két, menetrendszerű járata Szombathelyre és Debrecenbe. Később bekapcsolódott a vonalhálózatba Szeged, Győr, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kaposvár, Zalaegerszeg és Nagykanizsa is. 1950. május 7-én átadták a Ferihegyi repülőteret, amely akkoriban Közép-Európa egyik legkorszerűbb légikikötője volt. A következő filmsorok már az 1954. november 25-i ünnepélyes pillanatokat mutatják. Ekkor írták alá Moszkvában azt az államközi egyezményt, mely alapján a Szovjetunió átadta a Magyar Népköztársaságnak a Maszovlet szovjet részesedését, s megalakult az önálló magyar légitársaság, a Malév. Üj járatok indultak, új országokkal bővült Magyar- ország „légi kapcsolata”. Már 1973-nál tartunk: ekkor érkezett meg a Malév új utas- szállító gépe, a TU 154-es, amely mindmáig az elsődleges típus. Már színes a kép, a zene is modernebb: 1985. november 1-én átadták Ferihegy 2-t, az új forgalmi épületet... Külföldi utasok mosolyognak a kamerába, s dicsérik a Malév szolgáltatásait, a kényelmet, a gyorsaságot, a pontosságot... A videomagnó kikapcsol, a tévé sistergő képernyőjét vendéglátóm, Kormos Emese, a Malév pártbizottság agitá- ciós és propagandaosztálya titkára kapcsolja ki. — Nincs sok időnk! — mondja —, ha van valami kérdése, akkor azt majd útközben tegye fel! Röpke négyórányi időt kaptam, hogy egy riport erejéig körülnézhessek a Malév mintegy ezer hektárnyi területen fekvő objektumán. Süríi ködben lék nélkül Az 1984-ben átadott TU 154-es szimulátor épületében Laskai Csaba szakmérnök fogad. A csarnokban egy TU 154-es lefűrészelt pilótafülkéje áll, az ablakai előtt hatalmas vetítővászon. A mellette levő teremben pedig egy amolyan „nagyanyám- korabeli”, konyhaszekrénynagyságú láda, rajta több száz kapcsoló, műszer, tekerő, kijelző, lámpa és fogantyú. — A szimulátor a vészhelyzetek gyakoroltatására és a pilóták képzésére, átképzésére szolgál — meséli Laskai Csaba, látva hozzá nem értő, kíváncsi tekintetemet. — A már „hajózó” pilótákat minden évben hat alkalommal gyakoroltatjuk. Beülnek a fülkébe, s mi innen, kívülről befolyásoljuk a „repülést”, nekik a botkormánynál ülve ezeket a vészhelyzeteket kell kivédeniük. Több mint másfél száz hibát tudunk előállítani: például egyszerre leáll három hajtómű, vagy beragadnak a fékszárnyak, esetleg nem nyílik ki az egyik futómű, meghibásodott a pályavezérlés... A vásznon látható képet is lehet változtatni. Lehet sűrűbb, vagy ritkább köd. Nem történhet olyan hiba, aminek elhárítására pilótáink ne lennének felkészülve. Bepréseljük magunkat * a szűk fülkébe. Az előttünk feszülő vásznon még mozdulatlan a felszállópálya képe. — Megmutatom magának, hogyan kell elindítani a TU. 154-est! — mondja szimulátor-tanárom, s csak kapkodom a fejem: — hidraulikanyomás, fékszárnytáplálás, vezérsík, sugárfékkarok, oxigéncsap, gázhőmérő, szivaty- t.vú, rezgésmérő... — s még nem is tudtam lejegyezni, mi mindent kell felkattintani, bekapcsolni, ellenőrizni a hajtóműindítás előtt. Látszólag minden kész a „felszálláshoz”, de a gép csak zúg, ám nem „indul”. — Valahol a „hibagyárban” lehet a baj — vakarja a feje búbját Laskai Csaba, s még egyszer átnézi a műszerek sokaságát, ám a szimulátor biztosan titkolja a hibát. Ki kell szállnom, nincs időm megvárni az „indulást”, s magára hagyom a fiatalembert a hibával együtt. Még szerencse, hogy . nem élesben történt a dolog ... „Dthénos stuvik” Átsétálunk csinos földi kísérőmmel a légi kísérők — maiévesen szólva a „stuvik” — épületébe. Itt most csak üres női öltözőket találunk, stewardessek sehol. A folyosó falán táblák, rajtuk hirdetmények. „Athé- nosok, figyelem! A görög üzletek nyitva tartása megváltozott ...” — adja hírül az egyik cetli. Jó ezt (is) tudni annak, aki utazva dolgozik és vásárol... — gondolkodom el, miközben egy csinos, szőke „stuvi” köszön rám. Nem szalasztóm el az alkalmat — bemutatkozom, s máris csattogtatom a golyós- toliamat. Borréti Krisztinának nincs sok ideje, fél óra múlva már a milánói járat utasait kell kiszolgálnia. — Hat éve dolgozom a Malévnál, négy évig jegykezelő voltam, majd egy háromhónapos tanfolyam után repülőre szálltam. " — Mi a teendője egy utaskísérőnek felszállás előtt? — No, írja gyorsan! Sorolom: ellenőrizzük a fedélzet tisztaságát, és hogy a felszerelés megfelel-e az előírásnak. Megnézzük, hogy helyén van-e a tűzoltó palack, a gyógyszerláda, megvannak-e a fogasok, függönyök, üléshuzatok. Ellenőrizni kell a vészkijáratokat, hogy van-e víz a mosogatótartályban, át kell venni az élelmezőszoi- gálattól az ellátmányt, a poharakat, evőeszközöket, satöbbi ... — Bizonyára sok helyen megfordult már, melyik ország a legszebb? — kérdezem. — Óh, nincs nekünk időnk városnézésre! — nevet Krisztina. — Mondja, járt mostanában Athénban? — Nem. Miért? — néz rám kérdőn. — Csak azért, mert úgy tudom, hogy a görög boltok nyitva tartási ideje megváltozott ! — Koszi! — kacsint rám, s elsiet az öltöző felé... Brífingelni is kell Kormos Emese siettetne, de még egy felirat kelti fel figyelmemet. A Breefing-iro- dában Tóth Györgyné szorgoskodik egy telexgép és egy diplomatatáska között. — Ez a brífingelés — magyarázza — azaz itt állítjuk össze a légi utaskísérők dossziéját. Ebbe kerül a bemondókönyv, amely tudatja a stewardessekkel, hogy melyik járaton mikor, mit kell közölni az utasokkal beszálláskor, felszállás előtt és után, leszálláskor, kedvezőtlen időjárás esetén, vagy kényszerleszálláskor. A táskába teszem még a napidíjelszámolást, a vízumkérő A Ferihegy 2 utascsarnoka Ferihegy 2-re érkező járatok Arrivals Ferihegy 2 íw' fr» TI”. “ ass*“*"“' IftShJ Üdvözöl és tájékoztat a korszerű kijelző rendszer Fotó: Lónyai László lapokat, a vámpapírokat, s az utaslistát, amiről meg-: tudhatják, hogy kik vannak a fedélzeten. A telex most dobja ki a holnapi zürichi járat utas- listáját. — Nézze csak az utas neve előtt álló betűkódokat! Az INF-jel csecsemőt, a WCHC tolókocsis utast. a VIP pedig nagyon fontos személyiséget — általában diplomatát, művészt, írót, politikust stb. — jelent. Ezt a listát megkapják a társosztályok, így például a Catering is, ahol az élelmet készítik elő. Ez alapján tudják, hogy például egy csecsemőnek szendvics helyett bébipapit, s pezsgő helyett tejecskét kell csomagolni az útra... Kocsiba szállunk és máris gurulunk új helyszínünk felé, a nemrég felépült hangárokhoz, amelyekről Kormos Emese többek közt annyit tud, hogy ezekből nem lóg ki a javításra beállított gépek fara, s hogy a tervezett négy hangár közül csak kettő készült el. Fűtik a betont Az 1-es számú hangár jelenleg üres. Állok a közepén, s a nyakamat tekergetem, miközben Csereklyei Pál szakmérnök magyaráz nem kis büszkeséggel: — Ide kérem minden gép befér, a Jumbo kivételével. Az épület 53 méter széles, 63 méter hosszú, a kapumagasság 17 és fél méter. A hangár és a kapu előtti betoh is fűthető, az utóbbi azért, hogy télvíz idején ne fagyjon be az angol gyártmányú elektromos harmonikaajtó» A mennyezeten hő- és füstérzékelők vigyáznak a biztonságra. Tűz esetén pedig az automaták percenként 10 ezer liternyi habot okádnak a tűz fészkére... A másik hangárban egy TU 134-est találunk kibelezve, körülállványozva. A gép melletti pádon egy szerelőruhás férfi görnyed munkája fölé. Közelebb érvén, kicsit elmosolyodom: a szétboncolt TU egyik ablakkeretén lévő rozsdafoltokat próbálja emberünk egy kis — amolyan vízfestékes —ecsettel, piros festékkel eltüntetni. A szerelő azonban komoly, hisz minden munkafázist egy naplóban kell feltüntetnie, s ha a javítás kész, akkor az okmányt alá is kell írnia. S ezt a papírt öt évre elteszik, azért, hogy ha valami meghibásodik, ne adj’ isten baleset történik, akkor öt évre visszamenőleg meg tudják állapítani, hogy azt a bizonyos alkatrészt ki. mikor javította. Újra kocsiba ülünk, s máris száguldunk a „ferihegyi úton” a távolban magasodó, két lábon álló új forgalomirányító toronyhoz. Az út mentén a kopasz bokrok között egy rozsdásodó, fradi- színű, különleges formájú autóbusz dacol az időjárás— Nem tán az Ikarusz reptéri busza? — fordulok Kormos Emeséhez. , -1- De igen. Tudja, nem vált be. A konstrukció nagy hibája, hogy a csomagoknak együtt kell haladnia az utasokkal. Ez pedig a kialakult repülőtéri ütemnek sehol sem felel meg. A csomagok, bőröndök és az utasok minden légikikötőben külön- úton jutnak.el a repülőgéphez. .. Akik a levegőbe beszélnek Járművünk a torony mellett fékez. Itt a „puszta” közepén már kellemetlenül fúj a fagyos téli szél. Nyolc emelet magasan dolgoznak a repülésirányítók. Általában tízen vannak egy műszakban — reggel 7-től este 7- ig. A csupa üveg. hangszigetelt kalitkában. egyszerre azonban csak négyen vigyázzák a reptér forgalmát. Két- óránként váltják egymást, hisz ez a munka nagyon fárasztó, egy pillanatnyi kihagyást sem enged meg. Amíg Hajdufi Tiborra, az egyik repülésirányítóra várok, körbenézek. A telexgépből üzenet jön. Belekukkantok. A szöveg első sora így szól: „NNN 2 C. 2 C. 4 pa. 049 1215”. Meg sem próbálkozom a megfejtésével. Furcsa, idegen szavakat hallok a hangszórókból, a zöld képernyőjű monitorokon érdekes rajzolatok. — Ez á gurítóradar monitora — mondja Hajdufi Tibor, aki még csak 26 éves, s máris a Malév „legmagasabb posztján”, a toronyban teljesít szolgálatot. — Itt a reptér térképe! —, s mutatja nekem az utakat, a gurulópályákat, és rajta a repülőgépeket jelző foltokat. Valami okos kérdésen töröm a fejem, de hiába készültem az előző hetekben „Malévből”... — Az micsoda? — bökök a másik monitorra, amin számomra megfejthetetlen számok és betűk tömege villód- zik. — Ez a képernyő jelzi a meteorológiai információkat, a szélirányt, a szélsebességet csomóban, a széllökést és a hőmérsékletet. Hajdufi Tibor bocsánatot kér, de vissza kell ülnie székébe. Valamit mond a mikrofonjába, pötyögtet a monitor előtt lévő számítógépen, majd letépi a telexpapírt. Odalenn a távolban egy repülőgép lódul neki..., felemelkedik, s lassan eltűnik a távolban. A bosszú leszálló- pályán színes fények gyulladnak ki. Nemsokára kezdődik a második műszak... A magyar polgári légiközlekedés nemrég ünnepelte újjászületésének 40. évfordulóját. Hornok Ernő
