Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-20 / 299. szám
1986. december 20,, szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET „Gondoskodnunk illett a jövőről...” 150 éve alakult meg a Kisfaludy Társaság Az a hatalmas és áldozatos munka, melyet Bessenyei óta töretlen elszánással végeztek íróink, már a múlt század első évtizedeiben azt eredményezte, hogy kialakult egy nagyjából egységesnek mondható magyar irodalmi nyelv és kultúra, melyet a nemzettudat legfontosabb ösztönzőjének láttak a kor művészeti életének legjelesebbjei. Pest nemcsak gazdaságilag gyarapodott, magához vonzotta a tehetségeket is, akik egyre sürgetőbb szükségét érezték egy nyelvművelő és irodalmi társaság megteremtésének. Kisfaludy Károly körül verődtek össze az új szellemiség kezdeményezői, s 1830- ban bekövetkezett halála után természetesnek látszott, hogy a nemes célt. melyért egész életében munkálkodott, az ő szellemében lesz csak elérhető. Toldy Ferenc, a kiváló irodalomtörténész írta ezzel kapcsolatban: „Az egyes ember halandó, nekünk gondoskodnunk illett a jövőről is; gondoskodnunk, hogy barátunk emlékezete azon túl is intő példakép a jövő nemzedékek legnemesebb erőinek állandó egyesi- tője maradjon azon célokra, melyekre ő a mostoha időkben oly fényesen, melyekre mi derűsebb időkben az ő nevében nem siker nélkül törekedtünk. Felállítottuk 1836 végén a Szépirodalmi Intézetet.” E széptani intézet lett a Kisfaludy Társaság, melynek alapító levele szerint az volt a célja, hogy a „hazának kivált fiatalabb íróit évenkénti jutalmak által a szépliteratúrai pálya gondosabb meg- futására” ösztönözze. E célt lelkesen támogatták a kor nagy írói, közöttük »Vörösmarty Mihály is. Az első közgyűlést 1838-ban rendezték, amely „az Akadémia nagyérdemű másodelnöke, gróf Széchenyi István és más számos mindkét nembeli vendégek fényes koszorújában folyt le.” A következő években a Kisfaludy Társaság pályázatai a magyar irodalom fejlődésének mozgatói voltak, de hozzájárultak a kor színvonalát mértékének tekintő műfordítúskultúra kialakításához is. hiszen’ 1842-ben a Társaság Külföldi regénytár megindítását tervezte, s ebből két év során 24 kötet meg is jelent, s a sikeren felbuzdulva Toldy Ferenc újra meg újra szorgalmazta egy Nemzeti Könyvtár megteremtésének ügyét is. A könyvsorozat 1843-ban indult, 1845—46-ban nyomdába kerültek Csokonai „Minden munkái”, Kis János versei és előkészületben volt Kisfaludy Sándor költeményeinek kiadása is. A Társaság székfoglaló tagjainak előadásai sok értékes új szemponttal gazdagították ezekben az amúgy is lázas években a magyar irodalomszemlélet nyitottabbá válásának ügyét. Erdélyi János 1842-ben a nép- költészetről tartott előadást, s ezzel kezdeményezője lett az új irányzatnak. 1846-ban az első ízben meghirdetett Marczibányi-jutalomra már tíz pályázat érkezett, s ugyanez évben a hazai tárgyú vígeposz jutalmát Arany János nyerte el Az elveszett alkotmány című művével. 1847-ben megindult a Népköltési Gyűjtemény. 1847. január 23-án a Társaság újabb pályamunkák ügyében döntött, s a népies költői beszély kategóriájában egyhangúan a Toldit díjazták, s írója 1848-tól a Társaság rendes tagja lett, mégpedig Erdélyi ajánlására. A szabadságharc vérbefoj- tása után a Kisfaludy, Társaságra is nehéz napok köszöntöttek. Üjraalakulására csak 1860-ban kapta meg az engedélyt. Üj elnöke Eötvös József lett. Az ügyvezető bizottság különös nyomatékkai szorgalmazta, hogy „az ere- • deti idomnak megfelelő” formában megszülessék végre a teljes magyar Shakespeare. Ez a vállalkozás a Kisfaludy Társaság történetének kiemelkedő pontja. 1864-ben, a nagy drámaíró születésének háromszázadik évfordulóján jelent meg az első kötet, a hatalmas vállalkozás azonban még tizennégy esztendeig tartott, s közben számtalan nehézség hátráltatta befejezését. 1861-ben a Társaság tagságát alaposan megosztotta egy ismeretlen szerzőtől származó munka, Az ember tragédiája, melyből Arany olvasott föl részleteket. Az első újságközlemény szerzője még gúnyolódott, mondván, a szerző nem ismeri a helyesírást sem, műve pedig előadhatatlan, Greguss Ágost azonban „titoknoki jelenté- , seben” egy „eddig ... ismeretlen költői nagyság” jelentkezésén lelkendezett. Madách Imre egyébként 1862-ben lett a Társaság tagja, székfoglalóját Az esztétika és társadalom viszonylagos befolyása címmel maga olvasta föl. 1867 a Kisfaludy Társaság történetének is fontos eseménye volt: Eötvös József helyett Kemény Zsigmond foglalta el az elnöki széket, aki nyomatékosan irányította a figyelmet a költészet és a nemzeti lét egymással való kapcsolatára. A Kisfaludy Társaság lelkesen igyekezett hozzájárulni a magyar irodalmi élet megújításához és színesítéséhez, de egyre több szervezeti és gazdasági nehézséggel kellett megküzdenie, s amikor 1879-ben Gyulai Pál lett elnöke, már elszakadt az irodalom központi vérkeringésétől. Beöthy Zsolt egyik ekkoriban kelt titkári jelentésében nem véletlenül foglalkozott azokkal a támadásokkal, amelyek a modern irodalmi törekvések szószólói részéről egyre gyakrabban érték a Társaságot. E támadások csak fokozódtak. Arany János halála (1882) után, s kétségtelen tény, hogy a század első évtizedére a Kisfaludy Társaság már a konzervativizmus egyik bástyájának számított, s ezen az a tény sem változtatott sokat, hogy később tagjai közé fogadta például Kosztolányit és Babitsot is. Hivatalosan 1952-ben szűnt meg, de jelentőségét már korábban elveszítette. Kezdeményezései, a magyar irodalom és a magyar nyelv ügyében játszott fontos szerepe azonban mindenképp az egyik legjelentősebb irodalmi szervezetté avatták, s működésének kivált első szakaszában a társadalmi haladás ügyének is zászlóvivője lehetett. Rónay László Költők otthonában, versek szava mellett Nem tudom, az időnek vannak-e határai, ha vannak, akkor azok valószínűleg valami kifejezhetetlen mélységben érnek véget. Valahányszor útra készülődöm, úgy érzem, mintha időhatárokat készülnék átallépni. November van, a budai hegyek közt ködfoltok bújkálnak, mégsem zord az idő, napfény simogatja a járókelők arcát. Ritka vendég vagyok Budán, ha mégis erre vezet utam, jobbára nem cél nélkül való. Weöres Sándor—Károlyi Amy, a költőházaspár otthona előtt állok. A kerítés, a bokrok, a fák, az ablakok előbukkanó rácsos négyszöge most is ugyanolyan hangulatot tükröznek, mint négy évvel korábban, mikor először csöngettem be a „ház” kapuján, melyről Károlyi Amy saját vallomása szerint annyit álmodozott, hogy végül valóra vált. Minden találkozás egy emberi vállalkozás! „Hiszen annyiféle ember van, és annyiféle fáj nekik” — írja valahol Károlyi Amy. Van aki azt vallja, a találkozásoknál az első benyomás a leghitelesebb. Akárhogy áll is a dolog, bennem minden találkozásról rögzül valami hiteles, kitörölhetetlen képi nyomat. Weöres Sándor jön ajtót nyitni, még mielőtt a zárba illesztené a kulcsot, a kapu rácsa közt rázunk kezet. Míg a ház felé ballagunk, betegségére panaszkodik. Van olyan lélektani pillanat, ami tükröt tart elénk, élménnyé változik. Számomra ilyen élményt jelent, hogy a kellemesen tágas emeleti szobában csendesen beszélgetünk. A valóság feltarthatatlan pillanatai ezek. Maga az a tény, hogy kettőjükkel életünk mindennapi dolgairól is szót váltunk, az írás művészetével foglalkozó emberek örök megújulási készségét bizonyítja. Mindannyian az időbe kapaszkodva élünk, van, aki olyan életmodellt választ magának, aminek megvalósításába beleroppan, van, aki költővé lesz. Károlyi Amy éberen, nyitott emberséggel szemléli a maga körüli világot. Ebbe a költői nyitottságba belefér a csendes derű, a higadt szemlélődés, a megrendülés. Beszélgetés közben főbűnömként az akaratlan költőiséget említem, derülnek, nem ítélnek el érte. Fekete évünk volt, fordítja komolyra a szót a költő háziasszony. Sándor szívinfarktus utáni kímélő életmódja sok pihenést és kevesebb aktív tevékenységet, írást engedélyez. Zsörtölődik. is miatta, vigasztaljuk kicsit. Weöres Sándort nem kell bemutatni senkinek, sokarcú költészetével kitörölhetetlenül van jelen irodalmunkban. Mit tehet, aki egy rövid látogatás ürügyén írni akar „róluk”? Köztudomású dolgokat aligha írhat,*de mi nem köztudomású a költő életében? Egész életük új meg új fejezetekből álló küldetés. A mindennapok megélésében is tetten érhető a költészet varázsa. Igazán csak verseik segítségével juthatunk el az őket körülvevő világba: „ arctalan arccal angyal úszik falon keresztül a szemembe az ágon körte-forma körték j Sándor diót szemel a kertbe ” (K. A). Ma is helytálló a megállapítás, melyet Weöres Sándor egyik korábbi méltatója észrevett, leírt: „Weöresnek valami módon minden nyelvi tényről tudomása van”. (Akkor jutott eszembe, mikor nevem régies alakját idézte.) Album az asztalon, Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben. Album, vallomás a szülőföldről és a folytonosságról. „Miből lesz egy ember, honnan jön és hová megy?” Élő könyv ez, melyben a szereplők „önmagukat mondják”. Talán összegzés is kicsit: „ Itt minden örömbe bogárka vész, a fájdalom mélye tiszta méz. ” (W. S.). A szép album kedves, ajánló soraiktól karácsonyi ajándékká változik kezemben. A szomszéd szobából egy nagy fekete macska óvakodik elő, majd félős sietőséggel megy az öreg sublót irányába. Károlyi Amy szavai jutnak eszembe: „A szobán átment az alkalom, a régen várt...” Az ablakokat novemberi napfény pásztázza. A kölcsönös jókívánságok melegénél búcsúzunk. Ügy érzem, valami melegítő fényt viszek magammal. Már az utcai ajtót húzom be magam mögött, mikor a kaputelefonon utolér Károlyi Amy útravalónak szánt jókívánsága. Történt mindez Ferenchegyen, 1986. november végén. Verasztó Antal !t N Feldmann Tibor: Mártélyi táj E. Kovács Kálmán: Ki mit mond a temetésemen? ZÖLDSÉGES: Salátát, hagymát, retket és babot vásárolt tőlem. Amikor kapott. SAKKMESTER: Változatosság volt a fegyvere, ha jó kedve volt, nem bírtunk vele. ULTIMESTER: Buszmátának vélték a partnerek, a gyengébbeket nem kontrázta meg. PLETYKAMESTER: Mondják, egy nénikéje Sveicban élt, hová tette — mit kaphatott — a pénzt? NAGYMENŐ: Kértem, gründoljunk közös üzletet. Ahhoz nem értek — szólt —, és nevetett. MENESZTETT TISZTSÉGVISELŐ: Rang nélkül is minden lében kanál, míg derékon ragadta a halál. KÖNYVTÁROSNŰ: Tucatjával vitte a könyveket. Egyszer megcsókolt. Talán szeretett. TANÍTVÁNY: Elbűvölően tanított, mesélt, élesztette bennünk a szenvedélyt: „A szenvedély legdrágább földi kincs, kiből hiányzik, abban semmi sincs." BARÁT: Az élet célját másként fogta fel, a barátságot mégse mondta fel. ELLENSÉG: Amit mondott, azt hitte is, Kinevettük: én is, te is. GYERMEKEM: Az életben hány pofont kapott! És sírt, mikor nekem egyet adott. JANI: Nagyapa mindig törődött velem, miért nem súgtam meg, hogy szeretem? AZ ÖZVEGY: Kezembe akadt ez a költemény, de most se tudom, kivel éltem én. I Káldi János: Estike Éjeimben jajdokol a nádas. Zokog a téli szél szüntelen. A falu meghal a holdvilágban. Tépi a fákat a sejtelem. Kusza, bús vázlat az anyai táj. Szivárog a világvégi csönd. Küldi a sors a roppant jégmezőt. És: küldi az örök hóözönt.
