Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-18 / 297. szám

1988. december 18., csütörtök Gál Edit képösszeállftása­..... ,ii H ANGSZÓRÓ Még két hét és elkiáltom magam: január, február, itt a nyár! Addig viszont, borongós esteken, jólesik behúzódni kuckóm mélyére, s egy csésze forró tea illatába burkolózva olvasgatni, vagy rádiót hallgatni. Ha hétfő, akkor rádió, így történt ezen a héten is. Bocsánat Se tánc-, se illemtanórákat nem látogattam, de tudom, nem illik mások szavába vágni vagy ha véletlenül mégis megesne ilyesmi, bocsánatot kell kérni. Ügy tűnik, a Rá­diónapló legutóbbi vendégei nem sokat törődnek effélék­kel, mert oda se hederítve, hogy a másik is mondja a ma­gáét, egyszerre ketten, hárman is szónokoltak. Parlagi mó­don beszélő barátom mondaná róluk: „Nyomják a só­dert”. Pedig bizonyára tanult, művelt emberek, szakmájuk szerint politológus, szociológus, pszichiáter, akik megszok­hatták a közszereplést. Mégis, ha a mikrofon közelébe ke­rülnek, olyan beteges közlési vágy vesz erőt rajtuk, hogy hallgató legyen a talpán, aki bírja a szózuhatagot. Sokat is markolt és természetesen keveset fogott a műsor, amikor a magánkonfliktusainkat igyekezett felvillantani. A mexi­kói fociszerepléstől (te jó ég, meddig lehet még rágódni ezen a „világrengető” témán?) a nyugdíjasok elnyomoro- dásáig, valós és kiagyalt feszültségeket idéztek. Unalma­san, érdektelenül. Mivel nem szokásom az önkínzás sem­milyen formája, csak a kíváncsiság tartott a hangszóró előtt: hátha oda tudok figyelni egy értelmes mondatra. Ezek a percek is eljöttek, a műsor vége felé, amikor Szo- kolai Sándor’ beszélt lelkesen, magával ragadón, hogy lám, itt van körülöttünk az élet, a meg nem ismételhető, va­rázslatos utazás, vegyük észre a .szépségeit. Nyugodtabb léptékkel, mégis intenzíven lehetne élni, szomjazva a cso- > dára, minden titkok titkára. Környezetünk hálójában Képtelen vagyok félelemben élni! Pedig éppen elég ri­asztó dolog vesz körül. Például sokat autózom, de télen is azzal az elhatározással ülök a volán mögé, hogy ködös, csúszós úton úgy kell vezetni, mintha köd lenne és síkos­ság. Jó volna, ha mások is hasonló elvet vallanának. Városi forgalomban, ha az autóbuszok bűzétől szédelgek vagy az országutakon, amikor kimustrálásra megérett füstölgő ko­csimatuzsálemek pusztítják az egészségem, néha arra gon­dolok, meddig fajulhat még a környezetszennyezés? Senki nem érezheti felmentve magát saját felelőssége alól, mert amit ma elrontunk, rossz lesz az utódainknak is. Mondom és írom mindig, ha alkalom adódik: vigyázzunk, amíg van mire vigyázni! Soha rossz szót nem mondtam még semmi próbálkozásra, amely ezt a felmérhetetlenül fontos ügyet szolgálja.' Ezért is ajánlom mindenki figyelmébe Egyed László Környezetünk hálójában című új sorozatát, amely­nek első része éppen a közlekedésről szólt. (Andódy) Dél-lengyelországi útijegyzetek (4.) A Tátra vidékén hosszabb időt töltött Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin is. 1912 júniusában érkezett Krakkó­ba, majd Zakopánétól né­hány kilométerre, Bialy Du­na jecben egy tátrai paraszt­házat bérelt, ott élt. A szo­bákban ma is ott állnak az eredeti bútorok: a faragott támlájú székek, a faágyak, asztalok, padok, zsámolyok, a padlón kézi szövésű kis szőnyegek. A pitvarból balra nyílik a hálószoba, jobbra Nagyezsda Krupszkaja édes­anyjának szobája, mely mö­gött a konyha van. A ház ma múzeum. A Bialy Dunajecbe költö­zés nem szakította félbe Le­nin politikai munkásságát. A Tátra-alji kis faluban ép­pen olyan sokat dolgozott, mint korábban. Eleven kap­csolatot tartott fenn az oroszországi forradalmárok­kal. Számos utasítást, leve­let. felhívást juttatott el hoz­zájuk, a szomszédos falu, vagyis Poronin postájáról. A posta melletti panzióba — ma múzeum — Lenin min­den alkalommal betért, ahol A pororini Lenin múzeum Sebes folyású patak a Tátrában műnél gyakran rendeznek idegenforgalmi rendezvénye­ket, ünnepségeket. A csehszlovák—lengyel ha­táron a Javorina és Lysa Polana közúti határátkelő a tátrai nemzeti park szélén fekszik, az öt tó völgyében. Igaz, csak a nevében szere­pel az öt tó, valójában mint­egy 200 különböző nagyságú természetes tavacska húzó­dik meg a hegyekben — ma­gyarázza Tadeusz, a hegyi, vezető. Személygépkocsival a park széléig lehet menni, autóbusszal, néhány zloty be­fizetése után csaknem a helyszínig utazhatunk. De kár lenne a buszban marad­ni! A látvány az egy-két ki­lométernyi gyaloglásért több­szörösen is kárpótol. Erdő- rengeteg, zúgó patakok, víz­esések — ez utóbbit itt Dör- mögőnek becézik — tisztá­sok, a felhőket fésülő - bér­cek. Valamennyi együtt és külön-külön is az ember szemének, lelkének gyönyö­rűséget ád. No, és az út vé­gén a tó! Meredek sziklák között valóban tengerszem a 850 méter hosszú, 56 méter több fontos tanácskozást is tartottak. A megbámult patinás fa­ház a maga nemében szinte páratlan. A poronini és a Bialy Dunajec-i múzeumot minden évben több tízezren keresik fel. A poronini mú­zeumnál lévő Lenin emlék­széles és átlagosan 51 mé­ter mélyítő, ami a tátrai ta­vak között az ötödik legmé­lyebb. Partján körbe gya­logút vezet, a víz sötétkék, amit mélysége ad. A part mentén, az újratalálkozás reményében, a vízbe dobott pénzérmék, mint halpikke­lyek csillognak. Tadeusz Szemüveges fiatalember a hegyi idegenvezetőnk, aki a Tátrában született, s már kisgyermekkorában beba­rangolta a hegyeket. A he­gyi vezetők és idegenvezetők vörös pulóverét viseli, bal karján két, egy centiméteres^ fehér csík fog közre egy ké­ket. Zakopane környékén mintegy 250-en vannak, kö­zülük 20-an főállásban dol­goznak. — Mi kell ahhoz, hogy va­laki hegyi vezető legyen? — Ismerje a vidéket, jói tudjon síelni, megfelelő fizi­kummal rendelkezzen,« nem utolsósorban szeresse a ter­mészetet — miközben meg­tudom még: síversenyző volt, 1960—64 között összetett ered­ményei alapján a hazai rang­sorban mindig az első tfz kö­zött szerepelt. — Sok a munkájuk? — Van. A nyáron csak Za­kopane környékén 18-an vesz­tették életüket a hegyekben. A ködben eltévedtek, a jeges útról szakadékba zuhantak. Télen gyakori a lavinaomlás, szinte mindennap ki kell va­lakit ásnunk a hó alól. — Sok gondjuk van a ma­gyar turistákkal?-r Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna velük problémánk. — A hegyi idegenvezetést, a mentést meg lehet tanul­ni?-r Igen! Mi sem bizonylt­ja jobban, hogy van egy fő­állású magyar bajtársunk, rá­adásul olyan fiatalember, aki az Alföldön született. — Mit tanácsol az Ideláto­gatóknak? — Egy itteni, tátrai köz­mondással válaszolok: „Tisz­teld a hegyeket, s ők is tisz­telnek téged.” Készül a karácsonyi bejgli

Next

/
Thumbnails
Contents