Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-17 / 296. szám
I 1986. december 17., szerda Főpróbán a klubszínházban Az író és a rendező a főpróba szünetében Fotó: Gál Edit December elsején volt az ősbemutatója Békés Pál Pincejátékának a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A darab újabb premierje december 18-án lesz a Jókai Színház klubjában. A rendező Szegvári Menyhért, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője. Zalaegerszeg után és Békéscsaba előtt, a főpróba zsúfolt estéjén rövid ajánlást kérünk az írótól és a rendezőtől. Milyen műre, milyen előadásra számíthat a klubszínház közönsége? Békés Pál: — Kicsit tájékozatlanul nézek még itt a dolgok elé, először látok próbát, -Jiera tudom, hol tart a játék. De annyi ‘ bizonyos, hogy más típusú előadást várok, mint amit Zalaegerszegen láttam. Remélem, hogy ebben az előadásban jobban érvényesülnek majd a darab általam elképzelt és igen fontosnak tartott groteszk elemei. Szegvári Menyhérttel a kapcsolatom egyébként nem új keletű. Szegény Lázár című vígjátékomat, amelyet Rozgonyi Ádámmal közösen írtam, Szegvári állította színpadra Pécsett 1984 áprilisában. A Pincejáték a negyedik darabom. Egv gyerek-, egy félig gyerekdarab, majd a vígjáték után, amelyre már jellemzőek voltak a. fanyar felhangok, ezt a fanyar, groteszk drámát tartom eddigi írásaim közül a legkomolyabbnak, a legkeményebbnek, a leghasználhatóbbnak, ha úgy tetszik, ez nőtt legjobban a szívemhez. Szegvári Menyhért: — Azt hiszem, inkább groteszk játékról, groteszk drámai játékról van szó, mint drámáról. De mindenképp a fanyar felhangokra helyezném a hangsúlyt; ez az ugyanis, ami Békés Pálra oly jellemző. S itt kötődnék az íróhoz. A mi generációnk így látta, szenvedte át a történelmet, ahogyan a Pincejá- ték hőse, Zoltán éli át. A darabról annyit fontosnak tartok előre elmondani, hogy a magyar történelem közelmúltjával foglalkozik, de a tankönyvektől nagyon eltérő szemszögből érinti az eseményeket. Történelem alulnézetben, így is fogalmazhatnánk. Ugyanakkor persze utónézetben is, mivel mi már csak írott anyagból ismertük meg a történteket. Vagy abból, amit elmeséltek nekünk. Csakhogy nem mindenki ugyanazt és nem ugyanúgy mesélte. Zoltán, amikor lemegy fáért a régi bérház pincéjébe — elromlott a fűtés és a menyasszonyát várja —, ott a múlttal, régi idők menekültjeivel találkozik. A legidősebb szereplő az 1. világháború katonája, az időben utolsó a kubai rakétaválság korából való. A Pincejáték premierje december 18-án lesz a klubszínházban. Zoltánt Árdeleán László játssza, fontosabb szereplők: Szentirmay Éva Já- szai-díjas, Lengyel István, Somody Kálmán, Tamás Simon és Dariday Róbert. <-n) Művészet minden napra Zahorán Mária kiállítása------------------------1 ü \h Nehéz újat írni Zahorán Mária alkalmazott grafikus munkáiról, akinek kiállítása december 30-ig látható a békéscsabai Munkácsy Múzeumban „Az én műhelyem" című sorozatban. Terveivel, munkáival folyamatosan találkoztunk az utóbbi években, nemcsak „helyükön”, a mindennapi gyakorlatban, hanem kiállításokon is. (1982-ben a gyulai Vármúzeumban volt önálló kiállítása, de közben mindig részvevője volt az alkalmazott grafikai biennáléknak és a művésztelepi kiállításoknak is.) Munkáinak korrektsége és a nyomdai háttér ismeretéről tanúskodó pontossága, mértéktartó, de választékos ízlésének elismerése és dicsérete mindegyik, a témával foglalkozó cikk témája volt már. S az ő munkássága kapcsán még csak annak a kesergésnek sincs helye, hogy ipar és művész, megbízó és művész nem talál egymásra, mert a kiállítás anyagából — most is — látható, hogy itt nincsenek tel- jesületlen vágyálmok, csak konkrét munkák. Pl. a Békés megyei Körös autóbuszok hónapok óta az általa tervezett emblémával futnak. Ha valakinek alkalma van megfigyelni más megyebeli buszok emblémáit, meggyőződhet róla, hogy egyik sem ilyen tömör és esztétikus, mint a „miénk”. A két hullámzó sáv tökéletesen fejezi ki a mozgás dinamikáját, emellett a látszólag egyszerű forma jól megkülönböztethetően jelöli meg ezeket a buszokat. Külön érdekesség, hogy a kiállításon több emblématerv is látható, így Amerre a madár se jár... Látogatót mindig várnak a fáspusztai gyerekek Samu Imrénét épp telefonálás közben találom az Orosházi Üveggyár számviteli osztályán. A Varga Jenő Szocialista Brigád vezetője a bélmegyer-fáspusztai nevelőotthon igazgatójával beszél, időpontot kér, hogy mikor mehetnek a brigád tagjai meglátogatni a gyerekeket: — Bármikor? Jó, akkor előtte még üzenünk! —, s már teszi is le a kagylót, ne várasson sokáig. — Gyereknap előtt történt: megbeszéltük, hogy felvesz- szük a kapcsolatot a nevelő- otthonnal. Az elhatározást tettek követték. Felhívást intéztek a gyár brigádjaihoz, segítsenek ők is pénz-, játékfelajánlással. Harmincöt kollektíva reagált a felhívásra. Az otthon „kinőtt” játékok is a nevelőotthonba induló mikrobuszba kerültek. Megmosdatva, új ruhába öltöztetve várták a bemutatkozást. .. — Aki ott volt, és látta a gyerekek arcát — mondja Saimu Imréné —, tudja, e kapcsolatot tovább kell fejleszteni. Kirándulni szeretnénk vinni őket, most karácsonyra a gyár Darvas-brigádja szánkókat készít nekik. .. Szóval amit tudunk, segítünk. A kastély parkjában szokatlan csend honol. Csak néha rezzen a fák didergő ága, amint egy-egy megriadt madár elrebben zúzmaraesőt szórva a hívatlan látogatókra. — Filmvetítés van — magyarázza odabent a nagy csend okát a bélmegyer- fáspusztai nevelőotthon igazgatója, Dankovszky Ákos. — Ilyenkor minden gyerek a vetítővászon előtt ül... Lám, jókor jöttünk, most senki nem zavar minket a bezsélgetésben — nyugtázom jóleső érzéssel —, s belevágok a közepébe: — Itt, az intézet bejáratánál még az aszfaltútnak is vége szakad. Alaposan el vannak zárva a külvilágtól, az emberektől az itt élők. Erre még a madár se jár — mondhatnánk, ha Dan- kovszky Ákos nem épp az ellenkezőjét bizonygatná. — Gyerekeink között legalább tizenöthek vagy nincs családja, vagy meg sem ismerné apját, anyját, olyan ritkán látogatnak el hozzá, örülünk, ha egy vállalati kollektíva felkarolja vala- melyikőjüket. S van ilyen közösség több is. És sorolja. A nagyszénási Bem József brigádot említi először, akik még Eleken, óvodás korukban kezdtek patronálni néhány apróságot. A gyerekek azóta felcseperedtek, Fáspuszátra kerültek, hatodikosok, de a nagyszénási brigád még mindig csak hozzájuk, ehhez az osztályhoz ragaszkodik. — Hol eljönnek két nap társadalmi munkára, hol előáll egy kocsi: „Na melyik gyereket nem vittük még el?” — s már ültetik is be a jelentkezőt, s viszik „haza”. Ha testvére van a ki- választottnak? Mehet az is, miért ne, hisz úgy teljes az öröm. Szeretem ezt a jókedvű társaságot, szenzációs, ahogy istápolják ezt az osztályt. A nagyszénási példa nem egyedülálló, akadtak követők bőven. A Hidasháti Állami Gazdaság Lenin brigádja, a békési Kosárfonó Háziipari Szövetkezet Petőfi brigádja, vagy e szövetkezet körösladányi részlegének dolgozói. .. Körösladányból egy másik közösség, a helyi tsz tésztaüzemének dolgozói is több közös programot szerveztek a gyerekeknek. Az orosháziakról is szó esik, hisz a Varga Jenő brigád nem az egyetlen, mely segítő kezet nyújtott az üveggyárból. — Kaszai Tündét, aki azóta már Fótra került. a pénzügyi osztály ma már nem létező brigádja patronálta. Balogh Mónit és Balogh Zsoltot is az üveggyáriak látogatták, vitték rendszeresen. .. Aztán a múlt évben jelentkezett a Varga Jenő brigád, melyet Samu Imréné irányít. Mennyi mindent jelentenek ezek a kötődések! Hozzák, viszik a gyerekeket. Máskor pénzt ajánlanak fel táborozásra, erre-arra... Olykor játékokat hoznak. Minden gyereknek külön valamit, ami csak az övé. Mert annak a babának, kisautónak van csak nagy tisztessége ! — Tudja, az a helyzet — folytatja elbeszélését az intézet igazgatója —, hogy bizony az úgynevezett diákjólétre fordítható összeg egyre szűkösebb. A ceruza, a füzet, a táska kell. Min tudunk hát spórolni? A játékokon. Ezért is örülünk, ha ilyesmit kapunk. S hogy mit jelent a gyerekek számára ez a kapcsolat? Mindent. Különösen, ha nincs családi háttér. Olykor fölér azzal, hogy jön anyám, vagy apám... Mert a fontos az. hogy van kitől levelet, csomagot kapni, hogy van kihez elmenni karácsonyra... — Biztonságot jelent, ha valaki gondol rájuk odakint, a kastélyon, a hatalmas parkon túl is. S ha megszakad e kapcsolat — motoszkál bennem az aggodalom —, hisz a patronáló közösségekben is nagy a mozgás, jön- nek-mennek az emberek... — Igen — mondja az igazgató —, ez is előfordulhat. Nos, az ilyen élmény egy időre szinte nevelhetetlenné teheti a gyereket. ÁllaVidó sértődésben él, becsapottnak érzi magát. Ezért is mondjuk mindig, ha új vállalkozók akadnak: csak úgy kezdjenek hozzá, ha kitartanak a választott gyerek, vagy gyerekek mellett. Az imént felsorolt munkahelyek közt is van, mely egy idő óta nem hallat magáról. Reméljük, előbb-utóbb ismét jelentkeznek, mert a gyerekek nem felejtették el őket... És ők? — marad a levegőben a kérdés, mert odakint mozgolódás támad, vége a vetítésnek... „Fényképezés lesz” — terjed futótűzként a hír —„itt vannak az újságtól”. És mindenki siet, fésülködik, átöltözik, ám csak néhá- nyan, a szerencsésbbek kerülnek a gép 'lencséje elé: Rócz Erzsi, kedvenc macijával, Erdei Gabi a kisautóval, amit ő rakott össze, a mosolygós Faragó Sanyi, akit nem patronál senki, és még néhány harmadikos... Közben elbeszélgetünk, összebarátkozunk. Nehéz megválni tőlük. Szerencsére felmentő csapat érkezik: a békéscsabai Sebes György Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola egyik osztálya. Amíg a Télapóműsor tart, hazaindulok. Csak az igazgatótól búcsúzom el. Így könnyebb... Nagy Ágnes Dél-lengyelországi útijegyzetek (3.) a néző maga is megítélheti a választást. A kiállítás más felfedeznivalót is kínál. Kiderül még, hogy Zahorán Mária tervezte az egyik leg- ízlésesebb, kapható karácsonyi csomagolópapírt, s az ő tervei alapján készült a libamáj konzervcsalád csomagolása is. Zahorán Mária egyszerre két munkahelyen dolgozik, Békéscsabán a Kner Nyomdában és Hódmezővásárhelyen. Fogadott városa is bőven ellátja munkával, és ez kölcsönös nyereség városnak, művésznek egyaránt, mert az itt látható Csongrád megyei kulturális témájú plakátok, meghívók és oklevelek irigylésre méltóan szépek és igényesek. Mennyi gondot okoz, amikor az elismerést oklevéllel is nyomatékosítani szeretné egy vállalat, intézmény, s a papírboltokban található, sokszor sematikus megoldású oklevél éppenséggel nem emeli a kitüntetés ünnepélyességét, csupán „van”. Igaz, a néhány napos aktualitással biró, vagy csupán informáló nyomtatványokra nem jut pénz, így hiábavaló az ostorozása a házi tervezésű és kivitelezésű — olykor ugyan olvashatatlan — stencilezett papíroknak, de a hosszú távon használható nyomtatványok nagyobb költségráfordítása biztosan kifizetődő. A szép plakát, vagy meghívó nemcsak „flanc”. Az igénytelen propagandaanyag arra is alkalmas, hogy jelentéktelenné szürkítsen rendezvényeket. A kereskedelmi csomagolás fontosságáról pedig már'közhelyszámba megy mindennemű eszmefuttatás. Sokféle, és különböző területekre tervezett művek láthatók még a kiállításon, de felsorolásuk helyett érdemesebb megnézni őket. mert ennek a műfajnak igazi műhelye a kiállítás. Nem csupán az elvont, gondolati alkotómunkába enged bepillantást. hanem a gyakorlati megvalósítás fázisairól is képet kapunk. I. £. Gyorsforgalmi úton robog Mercedesünk. Dombok, tűlevelű erdők szegélyezik az utat. A 45 év körüli pilótánk, Stanislaw Baran a legjobb magnószalagjai között keresgél. A visszapillantó tükörben lopva les ránk, s alig észrevehetően elmosolyodik, amint olyan számot talál, ami valamennyiünknek tetszik. Bogus, a tolmács a fejét ringatja, kollégám fütyüli, Stanislaw a kormánykeréken az ütemet veri, magamat meg azon kapom, hogy dúdolom a dallamot. A motor egyenletesen duruzsol, a kellemesen fűtött kocsiból bámészkodunk. Nadrágszíjparcellák mintázzák a domboldalt, apró hegyi falvakat, legelő nyájakat hagyunk magunk mögött. Az egyik házcsoportnál hatalmas fehér pásztorkutya próbál autónkkal versenyre kelni, de csakhamar feladja. Tétován, érthetetlenül bámul a távolodó kocsi után, lehel letét úgy 100—150 méterről is látjuk. Bielsko-Bialáról, erről a 120 ezres, textil- és autóiparáról híres városról nem szóltunk. A város nevének szabad fordítása annyit jelent, hogy fehérebb a fehérnél. A település a Besz- kidek fővárosa, melyet kis folyócska szel ketté, jobb partján épült az óváros, másik partján modern városrész magasodik. A külváros zegzugos utcái az őszi szemerkélő eső ellenére is igen forgalmasak, a sétálóutca kis üzleteiben bőséges az árukínálat. Hangulatos kávéházak csalogatják az embert, az óváros tere a fiatalok kedvenc találkahelye. Az új városrészben mint óriások magasodnak a 10— 15 emeletes lakóházak, melyekben kisebb falunyi ember él. De nem sokáig csodálhattuk a Beszkidek központját, utunkat folytattuk Zakopánéba. Lengyelország déli határa mentén hegyláncok húzódnak, keleten a Bieszczady, majd a Kárpátok hatalmas vonulatához tartozó Tátra, a Pieninek és a Beszkid hegység, nyugaton pedig a Szu- déták. A legkedveltebb, s legismertebb síelő- és kirándulóhely a Tátra, legmagasabb csúcsa Lengyelországban a Rysy — régi magyar nevén Tengerszem-csúcs — 2499 méter. Igaz, e hegy nem tartozik a legnagyobbak sorába, ám ritka szépségű és változatos. A hegyeket járó embernek felejthetetlen látványt nyújtanak a sziklaormok, a vadregényes völgyek, a titokzatos barlangok, a dús erdők, a vadul rohanó hegyi patakok, a vízesések, a tucatszám előbukkanó ki- sebb-nagyobb hegyi tavak. A Tátra hatalmas csúcsaitól övezett völgykatlanban terül el a közel harmincezres lélekszámú Zako- páne, melyet gyakran neveznek Lengyelország téli fővárosának. A hegyi vasutak, síliftek és az elsőrangú téli sportfeltételek révén itt már novembertől májusig hódolhatnak kedvteléseiknek a | Útban a kasprovy csúcsra
