Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

o 1986. december 13., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Egy 19. századi újkígyósi paraszt krónikaíró Az elmúlt években egy­más utái> láttak napvilágot a különböző népi önéletírások, a népi alkotók egész sora vált ismertté. Ök voltakép­pen egy műfaj felfrissítői, s a mai igényekhez való al­kalmazói. Elődeik azok a pa­raszt krónikások, akiknek a zöme a XIX. század elejétől kezdve jegyezte le naplósze- rűen a gazdálkodásról, a társadalmi valóságról, az idő­járásról, a világ rendkívüli természeti eseményeiről ké­szült megfigyeléseit, szemé­lyes tapasztalatait. Az adat­szerű dokumentumok nem­egyszer érzelemgazdag vallo­másokat, őszinte véleménye­ket is tartalmaznak. Kevés jelent meg belőlük. A szerencsés véletlen játéka, hogy egy újkígyósi paraszt- ember, Rákóczy János napló­jának részleteit még az éle­tében, 1865-ben az akkori Képes Újságban közreadta a község népéletéről szorgosan tudósító Györgyösi Rudolf. Újkígyós — mint tudjuk — telepes község, 1814-ben kötött Wenckheim gróf 40 évre szóló szerződést 100 vállalkozó dohánykertésszel. Azonban máig sincs véglege­sen tisztázva, pontosan hon­nan érkeztek. A legtöbb szerző szegedi, bánáti szárma­zásúnak tekinti őket. Saj­nos,. Rákóczy János naplójá­nak megjelent részei sem árulják el, honnan jött a család, holott a napló bizo­nyítja, hogy Rákóczy János édesapja már 1755-től írta a feljegyzéseket. A paraszti írásbeliségnek ez a műfaja is tehát nemzedékről nemze­dékre öröklődött. S ha a Rá­kóczy család Szegedről, vagy a környékéről érkezett, ez a korai parasztnapló a város művelődési kisugárzását is jól tanúsítja. Rákóczy János kurta ön­életrajzában őszintén és meg­hatóan vall öregkori elgyen­güléséről és erős, deli ifjú­koráról. Milyen tömörítő alkotóképességet és bölcs vi­láglátást tükröz ez a pár sor! Érdemes az egészet idéz­ni és elolvasni: „Magamról írok. Én, öreg Rákóczy Já­nos születtem 1787. 21. feb- ruárius. Közönséges alkotású ember voltam, ép, egészséges 20 éves koromtól 40 éves ko­romig. Ha nem volt kivel (magam), 1 köböl búzát a kocsira feltettem, a kocsirul magas pallatokra felvittem. 154 font nehézségű ember voltam, jó fülem, jó szö- möm volt, közönséges érte­lemmel bírtam, írást, köny­vet pápaszem nélkül olvas­tam, egész 77 éves koromig, de azon 77-ik évemben egy­szerre elveszett a szemem látása, úgyhogy pápaszemen se láttam; fülem hallása, úgyhogy közönséges beszédet hallottam, de nem értettem. Az eszem feledékeny lett. Minden erejem, járásim megszűntek az eddig valótól. Kedves barátim, így fizet az embernek a hosszas élet. Rajtam történt. Kígyóson, ■ 1864. februárius 22-én lép­tem 78-ba. ör. Rákóczy Já­nos.” Ezt a tiszta, józan szemlé­letet tolmácsolják a feljegy­zései is, melyek sokrétűek, hitelesek. Az országos, a he­lyi, az egyéni adatok tény­szerűek. de az odavetett sza­vak az írójuknak a világban való jártasságáról vallanak, aki felismeri a tényekben rejlő összefüggéseket, ame­lyek rendre befolyásolják parasztsorsát. Tulajdonkép­pen azokat az országos je­lentőségű adatokat jegyzi le, amelyek közvetlenül érintik az ő és paraszttársai gazda­ságát, gyarapodását, életét. Megtudjuk, hogy 1796-ban készült az első „bankópénz Magyarországban”, s hogy 1810-ben a devalváció követ­keztében megötödölték úgy, hogy „100-ért 20-at” adtak. 1830-ban állított első ízben katonákat az alig megala­kult község. Négyen voltak: Puskás János, Bánfi Pál, Budai János, Hetényi Má- . tyás. 1831-ben a falut elér­te a kolerajárvány is. Vi­szonylag kevesen haltak meg, csupán öten. Feljegyzi, hogy a szabad­ságharc bukása után, 1850- ben eltűnt a réz- és az ezüstpénz, mindenütt csak bangót (bankót) adtak. Fi­gyeli a szomszédos helysé­gekben történteket, azonnal felírja, hogy Csaba 1845-ben „várossá lett végképpen”. Ekkor váltotta meg magát valóban a város. A gazda szemével figyeli a rendkívüli időjárást is: „1820-ban volt nagy szá­raz tél, mégis bő termés volt” — írja. 1854-ben a fér­gek nemcsak a dohányt, ha­nem a kukoricát és a babot is kirágták. Megörökíti, hogy 1829—30-ban 20 hétig állt a hótakaró: november 11-én esett le, és csak április 1-én olvadt el a hó. Feljegyzi a csodás esemé­nyeket is: 1823-ban a gyer­tyaszentelő napján Gyulán kővé vált a kenyér Szűcs Mihály uramnál. Hódmező­vásárhelyen. „megmeredt” egy káromkodó ember. Fel­írja azt is, hogy mikor vet­te a házát, a pej csődörét, mikor tanúskodott Wenck­heim végrendelete írásakor, s hogy 179 lakodalomban volt násznagy. Nyílt, jellegzetesen pa­raszti világlátású embert is­merünk meg az adatokból, akit egyformán érdekelnek a saját és a világ ügyei. Kár, hogy nincs kezünkben a tel­jes napló, de így is hasznos ismereteket tudtunk meg egy parasztcsalád 110 évéről. Dr. Krupa András Elhangzott a Magyar Rádió Kis magyar néprajz sorozatában 1986. szeptember 7-én. A reneszánsztól napjainkig Kiállítás az európai grafika remekeiből A Szépművészeti Múzeum csaknem százezer lapot számláló gyűjteményéből új kiállításán hatszáz év leg­híresebb műveit mutatja be, a figyelmet csak a csúcstel­jesítményekre összpontosít­va. Az elmúlt évek során a grafika legfontosabb kor­szakaival ismertette meg a látogatót a reneszánsztól napjainkig^- Voltak nagy si­kerű tematikus kiállításai is, mint a hézagpótló Biblia világa sorozat. Az érzékeny grafikai lapok, metszetek, rézkarcok, lithográfiák nem bírják ki a hosszú ideig tar­tó világosságot, színük las­san eltűnik, ezért a kincse­ket érő művek csupán né­hány hónapig láthatók, utá­na visszakerülnek hatalmas tárlódobozaikba. Ezért ün­nepi élmény az az időszak, amikor újra tanulmányozha­tók. A gyűjtemény páratlan gazdagságára utal, hogy a legnagyobb művészek csak­nem hiánytalanul képviselve vannak, gyakran több mű­vükkel is, hála az elmúlt századok finom érzékű gyűjtőinek. Az európai sok­szorosítóművészet legna­gyobbjainak pedig — Dürer­nek, Callotnak, Rembrandt­nak, Goyának, Daumiernek, sőt Toulouse-Lautrec-nek — 'csaknem teljes életműve a kutatók rendelkezésére áll. Hiányok természetesen, mint minden nagy európai múze­umban, itt is vannak. így hiányzanak például a színes rézkarc legnagyobb mesteré­nek, Hercules Seghersnek a művei. A legnagyobb hiá­nyok - azonban a huszadik századi mesterek műveiben tapasztalhatók, melynek oka elsősorban az első világhá­borút követő pénzhiány. Ma pedig ezek a lapok alig pó­tolhatók, csillagászati áron lennének csak hozzáférhetők. A modern grafikai anyag csupán gz utóbbi évek gyűj­téspolitikájával került elő­térbe, ennek legújabb ered­ményei már kiállításra is kerültek, láthatjuk Braque kvalitásos monotípiáját, Max Pechstein, Salvador Dali, Léger, Ozenfant grafikáit. A sokszorosított grafika nagy jelentősége abban áll, hogy a látogatók olyan mű­vészek stílusát is megismer­hetik, akik műveikkel a magyarországi múzeumok festmény- és szoborgyűjtemé­nyeiben egyáltalán nem vagy pedig kisebb jelentőségű művekkel vannak képvisel­ve. A grafikák történeti sor­rendben követik egymást, így a művészettörténet nagy kor­szakainak jellegzetes voná­sai szinte kitapinthatóak. A rézmetszés a XV. szá­zad elején az ötvösök köré­ben alakult ki. A század utolsó harmadára már művé­szileg egyenrangúvá vált a festészettel. A német késő­gótikus festészet kimagasló alakja, Martin Schongaueraz ámvékolás technikájának tö­kéletesítésével a rézmetszést teljes értékű művészi kifeje­zési eszközzé fejlesztette. Ha­tása nemcsak a német, ha­nem az olasz művészekre is kiterjedt. Mária élete soro­zata e műfaj korai remeke. Az első, nagy művészet színvonalán álló olasz met­szetet Antonio Pollaiuolo, a firenzei reneszánsz sokolda­lú mestere készítette, aki öt­vös is volt. Andrea Man­tegna, az olasz reneszánsz egyik legkiemelkedőbb mes­tere, hét metszettel gazdagí­totta kora grafikusművésze­tét. A későgótikus német mű­vészet forradalmi átalakító­ja, Albrecht Dürer a való­ság tanulmányozásával, az ideális arányok és formavi­szonyok kutatásával, vala­mint a metszettechnika tö­kéletesítésével, a hangula­tok visszaadásával a grafika óriásává nőtte ki magát. A Szent Jeromos dolgozószo­bájában című lapja — a Lovag, a halál és az ördög, valamint a Melankólia című művekkel együtt — a sok­szorosított grafika csúcstel­jesítményei közé tartozik. A Dürer művészetéből kiindu­ló Hans Baidung Grien a német grafikát a drámai expresszivitás irányába fej­lesztette tovább. Lucas Gra- nach, Albrecht Altdorfer, a dunai iskola képviselői mű­veiken az ember és környe­zete összhangjának, a sze­replők érzelmi megnyilvá­nulásainak éreztetésére tö­rekedtek. A németalföldi festők ke­vésbé érdeklődtek a grafika műfaja iránt. Kivételt képez Lucas van Leyden, aki vir­tuóz rézmetsző volt. A spa­nyol művészek közül a Ná­polyban dolgozó Ribera egyike az elsőknek, akik a fény-árnyék hatásokat, a kü­lönféle anyagok felületi tex­túráját valószerűen, anyag- hűén ábrázolták grafikai la­pokon is. Rézkarcok már a XVI. században is készültek, sajá­tos stílusuk azonban csak a XVII. században alakult ki, amikor új, a festőiséget hangsúlyozó lapjaikkal min­den más sokszorosító techni­kát háttérbe szorítottak. Kü­lönösen Hollandiában ért el a műfaj magas művészi fo­kot, a festészet egyenrangú társa lett: Legnagyobb, má­ig felülmúlhatatlan mestere Rembrandt, aki szüntelenül kísérletezett e technikával. Lapjain a különféle eljárá­sokat kombinálta. Gyakran festői problémáit is először rézkarcban oldotta meg. Legfontosabb kifejezőeszköze festményeihez hasonlatosan a fény-árnyék ellentéte, ez­zel teremtett atmoszférát, hangulatot. Egyik főműve, a drámai, ún. Százforintos lap (Jézus betegeket gyógyít) a kiállítás egyik nagy látvá­nyossága. A XVIII. századi grafika legnagyobb teljesítményei az olasz művészek nevéhez fű­ződnek. A velencei Tiepolo és Canaletto élet- és tájké­pekkel új műfajt teremtet­tek. Különösen Canaletto volt rendkívül népszerű egy- egy jellegzetes velencei rész­letet bemutató mesteri vá­roslátképeivel, amelyeket a lagúnák városától elragadta­tott külföldi látogatók is szívesen vittek haza útiem­lékül. Ma már rekordárakat érnek el az aukciókon Pira- nesinek az antik Rómát áb­rázoló művei. Piranesi a vá­roslátkép műfaját új utakra vezette. Romantikus stílusa fantasztikus kompozíciókban keltette életre a XVIII. szá­zadi díszletművészet trükk­jeivel ábrázolt ókori romo­kat. A spanyol Goya sorozatai kora társadalmának döbbe­netes, szimbolikus kritikái. A XIX. század kedvelt sokszorosító eljárása volt a lithográfia, melynek a fran­cia Daumier és a századvé­gen pedig Toulouse-Laut­rec voltak messzire ható képviselői. Daumier soroza­taiban maró gúnnyal osto­rozta az uralkodó rendszer képviselőit, a polgári köz­társaságért harcolt lapjaival. Toulouse-Lautrec, a nyomo­rék gróf, a színes lithográ­fia legnagyobb mestere pedig a századvég művészvilágát ábrázolta üde, dekoratív színfoltokból komponált, utolérhetetlen szépségű lap­jain. Századunkban leginkább Picasso neve forrt össze a grafikával. A Szépművésze­ti Múzeum néhány kivétele­sen Szép lapját birtokolja a század első évtizedéből. Brestyánszky Ilona Albrecht Dürer: Apokalipszis lovasok Varsa Zoltán: Ősz ez az ősz az utolsó is lehetne ... didergő álmok és emlékek között piacolva, lélegzetem párálló bokrai rejtőztetnek még a közelgő fagy elől. az árvaság évada jön, tetovált célkörök villannak rajtam, seb hátán seb s az utolsó virágokon már virágzik... halálos sebek .. .1 miféle arcot viseljek a nagy elszámoláshoz? hogyan s kiknek köszönjek? kapkodó, sápadt fények között hátrálva a jelenből emlékezem a szerelemre, csöndjeit s viharait becézem újra, kihalt terein kószálva meg-megállok, jelre, üzenetre lesve, halott igék a hó alatt. szobor-szerelemek, gyönyörűségem emlékművei. fagyott tekintetükben arcom zúzmarája, utolsó üzenethez lehullva jeltelen, törékeny, puha hóra karcolgatom nevem ... Rembrandt: Faust

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents