Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-04 / 260. szám
1986. november 4., kedd NÉPÚJSÁG Igazgató van, intézménye nincs Lesz-e csabai „tégla kettő”?! Az elmúlt nyáron kelteződött a hír: a megyei tégla- és cserépipari vállalat békéscsabai Kulich Gyula Művelődési házát „megvette” a megyei tanács; azt használatra a Békés Megyei Művelődési Központnak adta át. Lapunkban is megjelent a rövid interjú az „új gazda” egyik vezető tisztségviselőjével a tervekről, elképzelésekről. Az új szárnyra kap, a régi azonban a földön marad — szokták mondani. A bizony nem éppen bizalomgerjesztő jelenről és a — talán sejtető — jövőről beszélgettünk a „földön maradt”, vagyis egyelőre csak papíron létező „új” téglagyári művelődési ház igazgatónőjével, Vörös Sándornéval. — Sokan a dolgozóink közül még ma sem tudják, mi is történt valójában. Igaz, a vezetői döntés végigfutott minden vállalati demokratikus fórumon. Sajnos, az a hétköznapi gyakorlat: hiába tárgyalták a legkülönbözőbb testületek, a gyárak dolgozói, volt közönségünk mégsem tud róla. Bizonyos ellenérzést is keltett a döntés: az emberek úgy vannak vele: az elmúlt években eny- nyi és ennyi órát társadalmi munkáztam szabad időmben, hogy végre „rendezett” legyen a „téglagyári kultúr”, aztán most eladták a fejünk fölül... Pedig az ok egyértelmű és megérthető. Mivel a vállalat I. számú gyára megszűnt, illetve megszüntetés alatt áll, ezzel együtt a fűtési-világítási rendszert is le kell építeni. Vagyis a csökkentett „energiaháztartásban” aránytalanul túl nagy cikket vágott volna ki a művelődési ház. Elkülönítése aránytalanul nagy költségbe került volna. Mindezek fedezését csakis a vállalat jóléti-kulturális alapjából tudták volna megoldani. S mivel a művelődési ház világítása és fűtése egy évben százezer forintos nagyságrendű, aligha lett volna elképzelhető, hogy ezt így megoldhatták volna. Nem volt, nem lehetett miből — más kára nélkül! S azt sem lehet eltitkolni, hogy a művelődési ház jelentős körzeti munkát végzett. Felvetődik a kérdés: a vállalat miért fizesse a ja- minaiak művelődésének költségét akkor, amikor az ezért felelős állami szervezet nem nyúl igazán a zsebébe? — Mindezek mellett nem egy gazdaságpolitikai döntés is született, amelyek már nemcsak a volt művelődési ház elviekben biztosítottnak látszó működését kérdőjelezik meg, hanem gazdálkodási szempontból is a változást bizonyítják ... — Tudomásom szerint nem kis munkával a vállalat áttért az úgynevezett piacorientált gazdálkodásra. Ez önmagában nagyszerű, az itt dolgozók érdekeit is anyagi vonatkozásokban szolgáló döntés volt. Ez persze azt is magával hozta, hogy gomba módra szaporodtak és szaporodnak a vgmk-k, megnőtt a túlóra aránya ... Jószerével semmi szabad idejük nem marad a téglagyár dolgozóinak. — Akkor, amikor manapság a kultúra fogalmát kiteljesedett értelmében használjuk, aminek alapvető része a munka kultúrája is.. — Meg kell érteni a vállalat vezetését! Számukra az a legfontosabb, hogy egyrészt a követelményeknek eleget tegyenek, másrészt, hogy a dolgozók anyagi természetű igényeit megpróbálják kielégíteni. Termelni kell! — Tehát akkor Békéscsaba térképéről egyszer és mindenkorra töröljük a téglagyári művelődési házat? — Szó sincs erről! Ha úgy tetszik, csak odébb költözünk. Az úgynevezett II-es gyárban levő, megszűnt bölcsőde épületét jelölték ki erre a célra. A szakszervezeti könyvtár a nyáron már oda költözött. Sajnos, az épület nem egészen alkalmas egy közművelődési létesítmény befogadására. Hogy mást ne „ ... Gomba módra szaporodtak a vgmk-k, megnőtt a túlóra aránya, jószerével semmi szabad idejük nem marad a téglagyár dolgozóinak .. mondjak, a mellékhelyiségek „mérete” 2-3 éves gyermekek kiszolgálására alkalmasak ... — Mikor lesz alkalmas az új feladat ellátására? — Innen, a régi „téglából” 1987. december 31-ig kell kiköltöznünk ... — Addig „albérletben" élnek? — A Megyei Művelődési Központ itt rendezte be a technikai jellegű bázisintézményét. Valóban jól kijövünk, segítenek ők is. Több volt kiscsoportunkat átvették, így például a társkeresők klubját is, amely az egyik legnépszerűbb. A nyugdíjasklubunk is itt működik. A „tégla” megyeszerte arról volt nevezetes, hogy rockkoncerteket rendezett. Nos, november elején lesz a búcsú: utoljára a mi rendezésünkben lesz a V Moto Rock országos turnéjának megyei koncertje, amelyre — kopogjam le?! — már szinte minden jegy elkelt... — A téglagyári művelődési háznak nemcsak ennyi klubja, köre volt az elmúlt években! — A tervek szerint az új helyünkön négy klub befogadására alkalmas termet tudnak majd kialakítani. A magnósklub — tudomásom szerint ma egyetlen a megyeszékhelyen — és az ifjúsági klub most Csipkerózsika-álmát alussza ... Holmija összepakolva a raktárban pihen .. .A díszítőművészkörünk — a vállalat nyugdíjasaiból áll a tagsága — például a különlegesnek nevezhető helyzet ellenére él. Tudomásom szerint egymás lakásán jönnek össze. Október elején a dunaújvárosi országos kiállításon a huszonnégy benevezett munkájuk közül tizennégyet kiállításra érdemesnek tartott a zsűri. Ami, ugye, nem éppen rossz arány egy amatőr csoport esetében !... A nyugdíjasklubról pedig már szóltam. Nos, mind a négy — ha elkészül — az új helyen kap majd otthont. — Gondolom, terveik között más is szerepel... — Most szervezünk egy olyan csoportot, amelynek tagjai a szinte hetente megrendezésre kerülő játszóházak „játékmesterei”. Főleg pedagógusokból állna ez a csoport. Nekünk lehetőségünk van arra, hogy azokat az embereket, akik különböző kismesterségek, a játék- készítés területén valamit érdemben tenni tudnak, ösz- szefogjuk, segítsük. Ezt a csoportot — pontosabban szolgáltatásait — majd szeretnénk felajánlani a megye közművelődési programjainak színesítésére is. — Ne vegye sértésnek a kérdést: mit csinált a művelődési ház nélküli művelődésiház-igazgató az elmúlt hónapokban? — Ugyan nem szívesen válaszol az ember ilyen kérdésre, de... — nos, azért volt mit csinálnom kolléganőmmel együtt. A vállalat sportpályájától kezdve a „régi helyet” is számítva, volt programunk. Noha az a bizonyos objektív helyzet úgy hozta, hogy ideiglenesen néz nélkül maradtunk, erőnkből tellően azon vagyunk, hogy lehetőségeinkhez mérten kulturális-közművelődési, s nem utolsósorban minél több szórakoztató jellegű programot szervezzünk — elsősorban a vállalat dolgozóinak. (nemesi) KÉPERNYŐ A televízió műsorajánlata ezen a hétvégén változatosabb a megszokottnál. Kinek mikor volt ideje képernyő elé ülni, választhatott a legkülönfélébb műsorokból, filmekből, televíziós játékokból. Pénteken Szomory Dezső Hermelin című színművének televíziós változatára szántam időt és jói tettem. A híres író 1916-ban bemutatott színpadi műve a televíziós változatban is élt és hatott. Üjra kétségtelenül bebizonyosodott, hogy Szomory mestere a színpadi technikának, hogy eredeti tehetség, pompázatos nyelve, összes magyartalansága együtt, magyarul hallgatva különös, burjánzó, zengzetes, a legalkalmasabb az összetéveszthetetlé- nül szomorys világ bemutatására. Ebben a Hermelinben is az író a középpont, a felfokozottan lobogó szenvedélyű, önimádó és kicsinyes író (Máté Gábor kissé hangosra szerelt alakításában) és a nők, akik ájultan nézik, követik, szeretik. és hagyják el sorban, mert így teljes az élet. Látható, hogy a játék a kaposvári színház társulatára van építve, s ez a társulat kitűnő. A címszereplő, Bósti Juli frivol és esendő egyszerre, az éppen lelépő gazdasszony és szerető (Lázár Kati) sokszínű, a cselédlány pedig (Pogány Judit) a játék egyik legemlékezetesebb alakítása. Érdekes, hogy mennyire megragadja a nézőt ez a Hermelin, és közben milyen jó mosolyogni is a sok, esendő művészallűrön, mely a mindig másnapi élet kelléke, nem több. (Gothár Péter rendezte, pompásan eltalálva Szomory stílusát.) Telefere Ez volt a szombat választott műsora — többek között. Vitray nyitottsága, humora és letagadhatatlan kérdezőkészsége ezt a Teleferét is a néző figyelmének központjába emelte. Pedig látszólag egyre kevesebbet csinál, ali-alig avatkozik be az interjú alakulásába, alanyai mégis elmondanak mindent, ami számunkra érdekes lehet. Bevezetője sem volt akármilyen: egymásnak homlokegyenest ellenkező leveleket olvasott fel az előző adás különös- személyiségű adományozójáról. Emlékeznek bizonyára: a majd épülő Nemzeti Színházról van szó, ehhez adott magasabb összegű dolláradományt egy hölgy, aki Magyarországról indult és kikötött az Óceánon túl, és van is mit a tejbe aprítania, feltéve, ha szereti a tejet. Nos, Vitrayt ezért az interjúért sokan támadták, de sokan meg is védték, mondván: mindenkinek szíve joga adományozni, és az adományokért általában köszönet jár... Nemzeti Színház! Vajon mikor és hogyan? Vajon menynyit érnek az eddig befutott adományok akkor, amikor az építkezést végre el is kezdik? A Telefere egész ideje alatt ezen gondolkoztam. Hogy nem kezdték-e túlságosan korán a nagy meghirdetést, amikor még sehol semmi ? Hogy nem kellene-e többet beszélni róla (ha már kitaláltuk ezt a gyűjtést) és olyan közadakozást szervezni, mely nem a „csurran-cseppen, az is jó” alapállást szentesíti, hanem igazi tettekre sarkall. Ügy tűnik, nincs egészen eldöntve, hogyan is szeretnénk? Ez pedig nem használ az ügynek. (s. e.) Kameraközeiben Harminc éve történt fl november 7-i ünnepi műsorok A nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján a Magyar Televízió is mindig jelentkezik néhány különleges, az alkalomhoz illő műsorral. Ebben az évben is így van, és most ezek közül hívjuk fel a figyelmet kettőre. November 6-án, este 20 óra 05 perckor az 1-es programban láthatjuk a Leningrad! kaleidoszkóp című műsort. Bednai Nándor adott részletes felvilágosítást: mit takar a Leningrádi kaleidoszkóp cím. — Az ötlet abból adódott, hogy többen — így Sugár András. Darvas Máté, Várszegi Károly és jómagam — az évek során nagyon sokszor forgattunk a Szovjetunió különböző városaiban és Leningrádban. Most tehát eljátsszuk, hogy találkozunk egy leningrádi szállodában és visszaemlékezünk. Emlékeink megelevenednek. Ez a keretjáték, és visszaemlékezéseinket „bejátszások” szakítják meg — ez a műsor. Sok régi ismerőssel találkozunk — meséli Bednai Nándor. — Arkagyij Rajkinnal sokszor dolgoztam odakinn és idehaza is. Jó barátom Ilja Rahlin, neves leningrádi muzsikus, az ő színházának műsorából is látunk re- vüképeket, artistákat, paródiát, énekeseket. Szerepel a műsorban a világhírű Kirov Balett, a Don Quijote és a Hattyúk tava egy-egy részletét mutatják be. Ugyancsak jó barátom Oleg Bászi- lasvili, a ' Drámai Színház egyik vezető művésze, akit a többi között az Őszi Mara- ton című filmből ismerhet a magyar közönség. A neves drámai színész ebben a műsorban énpkel, táncol, egy ugyancsak híres prózai színésznővel, Alicia Frejndlich- hel. A másik műsor, amelyre felhívjuk a figyelmet, az Aurora címet viseli, november 7-én lesz, este 20 órakor, az 1-es programban. A 30 perces műsort a tévé irodalmi osztálya készítette, az összeállítás irodalmi eszközökkel akarja megmutatni, hogyan éltek az emberek a forradalom előtti Oroszországban, falun és városon, hogyan érlelődött a forradalom. A műsorban Biok, Jeszenyin, Vinokurov, Ahmatova, Rilszkij, Majakovszkij verseinek részleteit, valamint Alekszej Tolsztoj írását hallhatjuk neves színészek tolmácsolásában. Az elhangzó művek között játékfilmrészleteket láthatunk neves orosz és szovjet rendezők — például Dovzsen- ko, Eizenstein, Dziga Vertov, Pudovkin — műveiből, és egy archív dokumentumfilmen megjelenik Lenin. A forradalom kitörését az Aurora ágyújának tüze jelzi, és utána még egy Maja- kovszkij-vers hangzik el. (erdős) II szolnoki „Kossuth Rádió” műsorkrőnikájábői Kilenc évszázadot meghaladó múltja során Szolnok több ízben volt történelmi sorsfordulók színhelye. 1849- ben Damjanich tábornok seregeinek győzelme a dicsőséges tavaszi hadjárat nyitányát jelentette, 1919-ben a Tanácsköztársaság utolsó hidfőjeként állt ellent a magyar kommünt eltipró antant intervenciósoknak. Harminc éve, 1956 novemberében pedig „történelmi tény, hogy a szorongatott Magyar Népköz- társaság forradalmi erői innen hirdették meg az ellen- támadást a szocialista Magyarország győzelméért. E város népe büszke lehet erre.” Kádár János szavai, melyeket 1969. október 30-án mondott a „szolnoki Csepel”, a MÁV járműjavító-nagycsarnokában, a megyei tanácsháza épületében elhelyezett márványtáblán olvashatók. Ez a patinás épület, több más objektummal együtt a budapesti Köztársaság téri pártszékház véres ostroma után a Szolnokon megszerveződő új forradalmi központ megalakulásának, első intézkedéseinek és működésének színterévé vált. S ezért e városból indulhatott el a Magyar Rádió második újjászületése — olvashatjuk az 1958-as Rádióhallgatók könyvében —, miszerint november 4-én véget ért az éter kalózainak pünkösdi királysága is. Budapesten még harcok dúltak, amikor a szolnoki stúdióból felhangzott a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány, Kádár János felhívása a néphez. A stúdió azóta már nyugalomba vonult technikusa, Kövér Gyula és a szerkesztőség megbízott vezetője, Demcsák Katalin (később évekig a rádió Levelezési Rovatának vezetője) kapta kézhez illetékes helyről azt a magnótekercset, melynek tartalmát, a kormány nyilatkozatát a magyar dolgozó néphez, addigra már részben megismerhette az ország népe, ugyanis az először a hajnali órákban hangzott el. A szolnoki szerkesztésű Kos- suth-műsor, vagyis az országos főműsor az 539 kilo- hertzes frenkvencián az esti óráktól jelent meg az éterben, s ezt követően három napon át ez volt a kormány szócsöve és legfontosabb kommunikációs eszköze. A műsorkrónika fennmaradt dokumentumait áttanulmányozva megállapítható, hogy a rendkívüli időkben a program is rendkívüli volt. A kormány sűrű felhívásai, közleményei, a sok száz üzenet közvetítése viszont épp azt célozta, hogy a rend helyreállhasson, az élet a normális kerékvágásban megindulhasson. A Kádár János vezette MSZMP Szolnokon Szabad Nép elnevezéssel adott ki lapot november 13-ig, terjesztése a szovjet csapatok segítségével repülőgépről történt, a munkákat Andics Erzsébet, Béréi Andor és Friss István irányították. A szolnoki „Kos- suth”-rádió is az általuk szerkesztett és ellenőrzött híranyagot kapta, ezeket olvasta be Demcsák Katalin és Varga Viktória (utóbbi a Szolnok Megyei Néplap közelmúltban elhunyt pártrovatvezetője). Ez alatt a három nap alatt a stúdió napi húsz órányi adást sugárzott. Kemény próbatétel volt ez fizikailag is. Az erkölcsi helytálláshoz pedig erőt adott legalábbis két momentum. Az egyik: a szolnoki munkások máig is történelmi ereklyeként őrzik azt a kéziratos levelet, melyet Kádár János — még mint Nagy Imre kormányának tagja — 1956. október 30-án a tomboló ellenforradalom közepette küldött a Parlamentből Szolnokra: „Fogjanak össze minden őszinte, jó szándékú magyar hazafival a rend helyreállításában, az élet alapját képező munka megindításában. Megszabadulva a múlt salakjától, bízzanak a kommunista eszme hívei a jövőben. Az igaz eszmét tiszta eszközökkel fogjuk szolgálni és a szocialista Magyarország győzni fog! Kádár János.” Ez a levél a szocializmushoz hű és a nehéz napokban is helytálló emberek körében nem maradt titok, erőt és bizalmat kölcsönzött a jövőhöz. A másik: miután a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november 3-án Szolnokon megalakult, annak elnöke november 4-én, vasárnap az esti órákban a városi pártbizottság Beloiannisz u. 22. sz. alatti székházában egy viszonylag szűkkörű pártaktíván találkozott a forradalmi fellépést támogató és az együttműködést vállaló kommunisták csoportjával, köztük Kálmán István megyei első. Szekeres László városi másodtitkárral. (Utóbbi szervezte meg a pártőrséget, s vált annak parancsnokává). Erről a résztvevők személyes vallomásai alapján Berecz János így ír Ellenforradalom tollal és fegyverrel c. könyvében: „Kádár János tájékoztatta a résztvevőket a kialakult helyzetről, az új kormány megalakításáról, céljairól, és ekkor szinte hihetetlennek tűnő optimizmussal beszélt a kibontakozás lehetőségeiről. Az oldott légkörre, az elv- társias hangulatra jellemző, hogy a részt vevő kommunisták sok-sok feltett kérdése közül jó néhány Kádár János elvtársnak az ötvenes években elszenvedett meghurcoltatására és börtönéveire vonatkozott. Ezekre is nyíltan válaszolt, hangsúlyozva: az egyéni sérelmeket is csak a szocialista törvényesség és rend helyreállításával lehet orvosolni.” És