Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
1986. november 7., péntek NÉPÚJSÁG Telefoninterjú Moszkvából V. V. Menysov filmrendezővel „Megtalálni az elvesztett kapcsolatot” könnyű most sorra számba venni eredményeinket, hiszen tíz év nagy idő, s a tagcsoport minden évben csaknem hiánytalanul valóra váltja terveit. Kiállításokról beszélgetünk, s arról, miként 'gyarapítják tudatosan az iskolai könyvtár állományát úgy. hogy minél több könyvet találjanak a fiatalok a Szovjetunióról. S még ezzel sem elégednek meg. Több, mint ötven példányban járatják a „Szovjetunió” című folyóiratot, s a kollégiumban hamarosan nyelvi lemezeket is hallgathatnak a diákok. — Jelvényeket, Lenin-bé- lyegeket gyűjtünk — sorolja tovább az eredményeket az iskola igazgatója, Kelló István, aki most, beszélgetésünk vége felé érkezett meg. Órája volt. — Tervezzük, hogy jövőre meghirdetjük az osztályok közti tantermi, dekorációs versenyt. A gyerekek bemutathatják hobbijaikat, levelezésüket a szovjet fiatalokkal. Szóval bizonyára sikere lesz ennek a versenynek is. Lehetőség van a személyes kapcsolatok kialakítására, hiszen rendszeresen fogadnak olyan Expressz-cso- portokat, melyek a Szovjetunióból érkeznek. Ilyenkor elbeszélgetnek velük, bemutatják az intézetet, talán azt a hatalmas MSZBT-jelvényt is, melyet — technikai iskoláról lévén szó —, a fiatalok készítettek egy május 1-i felvonulásra. Nagy Zoltánná párttitkár, aki végighallgatta beszélgetésünket, egy meghívót tesz az asztalra. November 7-én a Barátság Házába hivatalosak, ahol átvehetik az MSZBT Aranykoszorús Plakettjét, munkájuk elismeréseként. Nem kis dolog, ám, mint búcsúzóul elmondják, még most sem elégedettek: — Szeretnénk egy testvér- iskolával felvenni a kapcsolatot, ám nem tudjuk merre induljunk, kihez fordulhatnánk segítségért ez ügyben? Pedig ez lenne az igazi! A személyes kapcsolat, a tapasztalatok kicserélése ... Nagy Agnes A világon, így hazánkban is a Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmje tette ismertté Vlagyimir Valentyinovics Menysov nevét. Az 1939-ben született Menysov igen nehéz körülmények között, többszöri próbálkozás után jutott csak be 1965- ben a filmművészeti főiskolára, ahol színészdiplomát kapott. Később, 1970-ben megszerezte a rendeződiplomát is. Először mégis inkább mint filmszínész vált ismertté a Szovjetunióban. 1973-ban elnyerve az ösz- szövetségi filmfesztivál nagydíját. Első önálló rendezése, az 1977-ben nálunk is bemutatott Kegyetlen tréfa című film. a Szovjetunióban nagy feltűnést keltett, majd az Oscar-díjat és az igazi világsikert a Moszkva nem hisz a könnyeknek című film hozta el számára. Most, a novemberi szovjet filmek fesztiválján ismét értékes, figyelemre méltó alkotással jelentkezett Menysov, a Szerelem és galambokkal, amelynek hazánkban már eddig is szép közönségsikere volt. Ez a film adta az ötletet, hogy felhívjuk a rendezőt moszkvai lakásán, aki készségesen vállalkozott az interjúra. * * * — Jó estét kívánok, Vlagyimir Valentyinovics! Magyarországról hívom, egy megyei napilap, a Békés Megyei Népújság szerkesztőségéből. Hazánkban most kezdődött a szovjet filmek fesztiválja, s az ön filmje, a Szerelem és galambok igen sok néző tetszését megnyerHz Dranyplakett várományosai MSZBT-tagcsoport a gyulai szakmunkásképzőben Minikiállítás az intézmény könyvtárában Fotó: Kovács Erzsébet te. Olvasóink szeretnének többet megtudni munkásságáról, ezért, ha ilyen késő esti órán vállalkozik rá, készítenénk önnel egy rövid telefoninterjút. — Innen Moszkvából hivott föl? — Nem, Magyarországról, Békéscsabáról. — Ó, akkor nagyon szívesen. — Talán kezdjük a rendezői pályafutásával. Kit tart mesterének ? — Először a filmművészeti főiskolát végeztem el, akkor figyelt fel rám Mihailo- uics Romm, aki a rendezőszakon később tanárom és tanítóm lett. Ez volt életem legúagyobb szerencséje, és rendezői pályámon tőle tanultam a legtöbbet. — Akik látták a Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmjét, s most, a Szerelem és galambokat, egybehangzóan állítják, hogy ön az egyszerű emberek „költője”, aki reálisan látja hibáikat, de ugyanakkor meg is bocsát nekik, fel is oldoz- za őket. Filmjeiből sugárzik az egyszerű emberek iránti szeretet, bár olykor ironiA gyulai Munkácsy Mihály Ipari Szakmunkásképző Intézet könyvtárában a három első éves fiatalember — Kóczi József, Pintér Lajos és Madár István — papírlap fölé hajolva dolgozik. Tesztlapokat töltenek ki. Segítségül egy-egy kérdés megválaszolásához a „Szovjetunió” című lapot hívják. Mert itt, a gyulai szakmunkásképző intézetben szívesen vesznek részt a fiatalok az effajta erőpróbákon, a vetélkedőkön. Most éppen azt készülnek eldönteni az iskolában, „Ki tud többet a Szovjetunióról? * * * — Évek óta részt vesznek diákjaink a „Ki tud többet a Szovjetunióról ?” vetélkedőn. Az idén is negyven csapatunk verseng a november 10-i iskolai döntőn a továbbjutásért. Mindezt Osztroluczki István, az iskola MSZBT-tag- csoportjának egyik elnökségi tagja mondja el, majd elbeszélését .ezzel folytatja: — Az idén szovjet irodalmi vetélkedőt is hirdettek, azon hat csapatunk indul. Ám ez csupán egy mozzanata annak a munkának, melyet a két nép barátsága érdekében tesz a tagcsoport. Novemberben, a szovjet filmhét idején teljes házat vesznek meg egy-egy vetítésnél. Évente egyszer, minden osztályban a baráti nép bemutatását szolgálja egy osztályfőnöki óra. Hol a köztársaságokkal, hol Lenin életével, és sorolhatnánk még, mi mindennel ismerkedhetnek így meg a diákok. Szemléltetőeszközről, filmről a tagcsoport gondoskodik. — Az MSZBT központi filmtárától kölcsönzünk ilyenkor — veszi át a szót a másik ügyvezető elnökségi tag, Szöllősi Ferenc —, de nemcsak ők, és a Szovjet Kultúra Háza segíti munkánkat. Itt, a nevelőtestületben is mindenki szívesen részt vesz rendezvényeink lebonyolításában Az intézetben több mint tíz esztendeje jött létre az MSZBT-tagcsoport. Nem Jelenet a Szerelem cs galambok című filmből kusan. mulatságos helyzetekben ábrázolja őket. — Nagyon jól határozzák meg munkáim lényegét, rá- érezve a mondanivalóra. Örülök neki, mert akkor nem hiába dolgozom. — De úgy vélem, Vlagyimir Valentyinovics nemcsak a szovjet emberekről és emberekhez szól, hanem általában az emberekhez. Hogyan látja: helyesen élünk mi. emberek? — Meggyőződésem, és ebben hiszek is, hogy több a jó az emberekben, mint a rossz. Munkáimban arra törekszem, hogy a saját érzéseim és meglátásaim kifejezzék a nézők érzéseit, gondolatait, s ha kilépnek a mozi kapuján, azt mondják, igen, ez igy van, mi is így érezzük. Tehát a jó és rossz is kell találkozzon bennünk. — Sokat hallunk arról, hogy a Szovjet Filmművészeti Szövetségben forró hangulatú vita folyik az irányításról, magáról a szervezeti felépítésről és természetesen elméleti kérdésekről. Mi a véleménye, mi most a szövetségben a legfontosabb feladat? — Ez a vita nem újkeletű, már régóta folyik. S talán nem is annyira vita, mint inkább a viszonyok, a helyzet tisztázása. A szövetségünk most tettekben is aktívabbá vált. Ahogyan az egész országban küzdenek a jobb minőségért, a kapcsolatok javításáért, a gazdasági élet szerkezetének átalakításáért, ugyanúgy nekünk, a filmművészetben alkotóknak, dolgozóknak is változtatni kell, ahogyan az egész kulturális szféra is változás előtt áll. Elsősorban a művészeti élet irányítói és az alkotók között kell megjavítani a kapcsolatot, és a művészet tömegkapcsolatain szükséges változtatni. Most úgy állunk, hogy „sikerült” lerombolnunk ezt a kapcsolatot, amit újjáépíteni sokkal nehezebb lesz. — Milyen témán dolgozik most? —' Már kigondoltam egy témát, tervem tehát van, de mint már mondtam, én színész is vagyok, s most, ebben az évben fejezek be egy forgatást. Ha ezzel elkészültünk, és élek, nekilátok az új filmemnek. De erről még korai lenne beszélni... — Moszkvában hogyan fogadták a filmjét? — Elégedett lehetek. Negyvenöt millióan látták. — Fiatalokkal néztem együtt ezt a filmjét. Nagyon tetszett nekik, amit azért hangsúlyozok, mert bizony időnként elég gyenge szovjet filmeket is vetítünk, s ezért nehéz becsalogatni a moziba a fiatalokat. — Ez nálunk is országos probléma, a mi gondunk is. A szövetségben erről többször is beszéltünk. Változtatni kell és fogunk is. — "Gratulálok az új filmjéhez. — Nevetett rajta, igaz? — Nagyon sokat, de gondolkozni is kellett, s bevallom, egyszer el is sírtam magam, vígjáték ide, vagy oda. — Ez az, ez a legfontosabb! Egy kicsit nevetni, egy kicsit sírni, egy kicsit gondolkodni. Éppen ez volt a célom a filmmel. Ez tehát olyan „kölcsön" volt részemről, ami úgy látom, máris megtérült. . . — Olvasóink nevében további jó egészséget kívánok Vlagyimir Valentyinovics- nak, magunknak pedig egy újabb Menysov-filmet. Köszönöm az esti telefoninterjút. — Adja át üdvözletemet a magyar nézőknek, akiknek minden jót kívánok, Moszkvából! B. Sajti Emese Stílusgyakorlatok Mühelykiállítás a gyulai Kotlán Múzeumban A képzőművészeti világhétre készülve a Kohán Múzeum „mobil” folyosóján — vagyis azon a néhány méternyi kiállítási területen, ahol gyakrabban cserélődnek a képek — augusztus vége óta Kohán néhány olyan kréta- és temperaműve látható, amely vagy régen, vagy még egyáltalán nem szerepelt kiállításon. Természetesen nagy meglepetéseket nem hoz egy újabb rendezésű Kohán-ki- állítás, hiszen 1968-tól lényegében folyamatos a bemutatás, és sorra is került szinte valamennyi alkotói periódus, műfaj (olajfestmény, viasztempera, rajzok, vázlatok), és a különböző stíluskísérletek is. A mostani, 20 képet bemutató sorozatból is (és az egész életműből) kiválik az a két női pasztellportré, amelyek erősen a szimbolizmus és a szecesszió jegyeit viselik. A rajzos, finom tónusú megoldás (képünk), és a kissé misztikusba hajló hangulat — e portrék jellemzői — talán zavarba ejthetik a Kohán művészetét jól ismerőket.. E művek becslésünk szerint a ’30-as évek elején, legfeljebb közepén készülhettek, s nyilvánvalóan nem csak stílusgyakorlatról van szó, hanem a húsz-egynéhány éves, Párizsból hazatért festő útkereséséről. Az expresszív lendületű tájképek és portrék, a konstruktív szerkezetű művek már egyértelműen simulnak a „jellegzetes” Kohán-művekhez. (Pl. Parasztasszony, Akt, Dózsa). Van a képek között egy olyan vázlat, mely fölött — ismertsége révén — könnyen átsiklik a látogató szeme. Ez a „Gond” című táblaképeknek egy kb. 30 cm-es, színes előtanulmánya. Rajta van ceruzával a nagyításra szolgáló négyzetháló, de a nagyteremben levő, 1964-es „Gond” mégsem pontos másolata. Több okból került most kiállításra ez a kép. Egyrészt azért, mert a „nagy" kiállítás — több szempont mellett — úgy van felépítve, hogy érzékelhető legyen az a Kohánra jellemző tény, hogy egy-egy téma évtizedeken át visszatérően foglalkoztatta. Ezért szerepel a „Gond” című képekből is kettő, egy korai olaj, és egy késői viasztempera. Másrészt a most harmadikként látható tanulmány nemcsak a téma alakulásának jobb megfigyelését teszi lehetővé, hanem e pontos vázlat arról is tájékoztat, hogy a nagy lélegzetű, elementáris erővel festett műveket milyen gondos és alapos érlelő folyamat előzte meg. Ilyen, vagy hasonló kérdéseket felvető kiállításokat szeretne létrehozni itt a továbbiakban is a Kohán Múzeum, hogy a valóban monumentálisnak ható, főműveket sorakoztató állandó kiállítás mellett a váltakozó műhelykiállítások is segítsék értelmezni az életművet látogatóknak és szakembereknek egyarán. Ibos Éva
