Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-22 / 275. szám
1986. november 22., szombat Hittel, szeretettel, következetesen \ D pályaválasztás és a társadalmi presztízs A „dekoráló” tornatanár otthonában A Gábor Áron utcai épület nyolcadik emeleti erkélyéről egy egészen más Békéscsabát látni: felülről ismeretlen még a közeli táj is, és a messzebbi sem tűnik ismerősnek. Pedig ugyanaz a város terül el alattunk, amelyet az előbb még lentről láttunk. A házigazda — Hegedűs József —, a szakmáját szerető testnevelő tanár a 11-es iskolából, aki az esztétikát is sokra tartja, s a gyerekek szépérzékének fejlesztését maga is elősegíti. Ö a „dekoráló” tornatanár ... — így is lehet mondani, mert valóban készítettem jó pár ünnepi dekorációt, egyik a november 7-i 3x4 méteres táblakép — a Téli Palota elfoglalása — kartonra festett életnagyságú alakokkal. Az elgondolásom mindig az, hogy más az ünnepély, ha a tanulók nemcsak hallanak az ünnepről, de látványt is kapnak hozzá, s szinte belehelyezkedhetnek az adott szituációba. S különben is, mi a 11-es iskolában szeretünk ünnepelni, mert formálja a közösséget, s a hazafias és internacionális érzést mélyíti. S ez_ több mással együtt hagyomány lett nálunk. — Huszonkét év nem nagy idő egy iskola életében ... — Nem, de ahhoz elég, hogy hagyományok alakuljanak ki. A közös munkáét mindjárt az elején a helyzet hozta magával, azon frissiben még 1964 augusztusában, amikor összefogtunk a szülőkkel, gyerekekkel az udvart rendbe tenni, a parkültetést elkezdeni, az ajtókat, ablakokat, termeket elfogadható állapotba hozni az első év megnyitásához. De még a rengeteg munka dacára is, csak szeptember 15-e lett a nevezetes dátum. Aztán hamarosan megalakult az úttörőcsapat — amelyet 15 évig vezettem —, s jó közösség lett. Máig emlékezetes az a tárlat, amelyet a magyar—szovjet barátság jegyében csináltak az V. kerületi pártházban együtt az 5-ös és 6-os iskolával. Utána 1968-ban, a város 250. évfordulójára a gyerekek által gyűjtött tárgyakból volt kiállítás a tornateremben, az iskola udvarán pedig ünnepi díszhangverseny, a békéscsabai összesített kórusok felléptével, óriási siker közepette. — Felújítottuk a régi csabai munkásmozgalmi hagyományt is: a kirándulást a Bandika-fához, de ezt is kutatás előzte meg, hogy a gyerekek ismerjék a jelentőségét, s csak aztán kerüljön sor az egész napos majálisra, ahol veterán vendégeink is voltak. A hetvenes évek végén nagy jaminai összefogással készült el a szabadtéri sportpályánk: a nemzetközi méretű kézilabdapálya, a négysávos salakos futópálya, a külön távol- és magasugró- pálya, valamint a függőszerállvány. Bár minden megmozdulást, ami az iskolához tartozást erősítette, számba vehetnénk, s amelyekben a sport, a zene vagy az irodalom dominált ... De egyet még említsünk meg: a farsangokat, a vidámság idején, melyhez a hangulatos termek varázsa is mindig hozzátartozott. — A hangulat mindenben döntő, komoly és könnyed dolgokban egyaránt, s hatása maradandóbb, mint gondolnánk. Tehát egyáltalán nem mellékes, hogy vonzó vagy taszító emléket őriz meg a gyermek, a későbbi felnőtt magában. Ünnepélyről, kirándulásról, túráról, országjárásról, táborozásról, a sportversenyekről, de az úttörőmozgalom hétköznapjairól is. S mindez egy kis romantikával fűszerezve: oly fontos ebben az életkorban. — Hogyan vált ilyenné? — Legtöbbet az orosházi szülői háznak köszönhetek, ahol az édesanyám sokat mesélt, sokat dalolt, ahol apámmal együtt a szépre, jóra neveltek. Majd hozzátette a magáét az iskola. Abban az időben, különösen a felszabadulás után az iskolákban nagyon sokoldalú képességfejlesztés folyt, csak élni kellett vele. Én éltem, haltam a labdarúgásért, de énekeltem, szavaltam is, sőt a tanítóképzőben még ez sem volt elég: festettem és szobrászkodtam. Pedig olyan énekkar tagja voltam, amelyik szerepelt a rádióban, fellépett a kecskeméti színházban, s 1948. március 15- én a félegyházi centenáriumi ünnepen én mondtam el a Nemzeti dalt. És sem akkor, sem később a sportot egy pillanatig nem hagytam abba. — Igaz, hogy már tanított, amikor felvételizett a Színművészeti Főiskolán? — Méghozzá operett tanszakon. Ez 1954-ben volt, egy évre rá, hogy a félegyházi tanítóképzőt — a Darvas József iskoláját — elvégeztem. Elég az hozzá, a sok jelentkezőből végül tizenket- ten maradtunk. Mikor rám került a sor, elmondtam Petőfitől az Egy gondolat bánt engemet című verset, majd elénekeltem, hogy Lement a nap a maga járásán .. . Szegény, drága Sár- dy János volt a bizottság elnöke, s így szólt hozzám: tanító úr, szép pálya a színészi, de nehéz, a tanítói nagyon szép, de nagyon nehéz. Döntse el, melyiket választja. Kértem, hogy döntsön ő, de megint csak engem állított választás elé. Gondolkoztam és pedagógus maradtam. Nem bántam meg. Szerettem, szeretem ezt a pályát és a gyerekeket. — Van különbség a régebbi és a mai gyerekek között? — Moft több a hosszúra nyúlt és több az_.eft:"V-ebb, de a gyerek gyerek maraoi mindig. — Hogyan lehet rájuk hatni? — Emberséggel, őszinteséggel. Partnernek tekinteni őket és példát mutatni nekik. Egyik sem könnyű, még hittel és következetességgel sem, de megéri. Vass Márta Az általános iskolát végző tanulók életük egyik legnagyobb döntése előtt állnak az elkövetkezendő hónapokban. Véglegesen választaniuk kell, hogy milyen középfokú iskolában kívánnak továbbtanulni. Minden családban fontos esemény a gyermek iskola-, illetve pályaválasztása. Sok szülő nagy dilemma előtt áll a jelentkezési űrlap kitöltésekor. A legnagyobb probléma még mindig az, hogy többnyire sem a fiatalok, sem a szülők nem tudják elég határozottan, mit válasszanak. Nem ismerik a szakmák követelményeit és gyermekük adottságait, képességeit. A 14 éves fiatalnak nagyon nehéz eldönteni, hogy milyen munkát szeretne végezni tanulmányai befejezése után, s hogy ehhez melyik középfokú intézményben, melyik szakon tanuljanak tovább. A tizennégy éves gyerek még nem elég érett a pálya- választásra, és ha a szülők is tanácstalanok, az iskolának kell nagyobb feladatot vállalnia az előkészítő munkában. Ez vonatkozik a kibocsátó és a befogadó iskolára egyaránt. A továbbtanulás idején mindig megélénkül az iskola, és a család kapcsolata, de ekkor már keveset lehet tenni. Bár ebben az időszakban többet foglalkozik a pályaválasztással a sajtó is, az ifjúsági szervezetek, művelődési házak kiállításokat, tanácsadásokat szerveznek. Mindezekre nagy szükség van, de nem elegendő az alapos, meggondolt pályaválasztáshoz. Iskolánk, a 611. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet is az egész megyére kiterjedő „Nyílt napokat” szervezett. A tanulók láthatták, hogy milyen vasas-, villamos-, textilszakmák között választhatnak. Ezenfelül választhatják a víz- és csatornaműkezelő szakmát is. A középiskolában lehetőség nyílik az 1987 88-as tanévben az elektro- és az épületgépész (víz-, gáz- és központifűtés- szerelő) szakmák választására is. A látogatáskor a tanulók betekinthettek iskolánk életébe, részben a szakma követelményeibe. Rövidesen elkészül a film, amely bemutatja a képző üzemek életét, a szakma követelményeit. Természetesen mi tudjuk, hogy a jó pedagógiai előkészítés nem lehet kampány- szerű, nem szorítkozhat egy hónapra. Folyamatos és tudatos nevelő munkára van szükség, amelynek a különféle rendezvények csak jó kiegészítői lehetnek. Fontos, hogy a propagandával foglalkozó pedagógusok, pályaválasztási szakemberek, a vállalatok termék- bemutatókat rendezzenek, a munkalehetőségeket ismertessék, és hogy a középfokú iskolákat az általános iskolai tanulók valamennyi korosztálya fokozatosan megismerje. A legjobb, ha a fiataloknak saját tapasztalatuk, élményük van jövő munkájukról. Ezt a munkába való bekapcsolódás lehetőségének megteremtésével lehetne biztosítani. Tudjuk, hogy dönteni több hatás eredményeképpen lehet. Komoly, befolyásoló tényezője a választásnak a különböző pályák társadalmi presztízse, a pályakörök jellemzőinek kellő ismerete, egyáltalán az, hogy mennyire tájékozottak a tanulók és az őket körülvevő felnőttek, elsősorban a szülők, a pályák igazi tartalmáról. a pályára készülés feltételeiről, a követelményekről, a népgazdasági igényekről, az emberek és a pálya fejlődési lehetőségeiről. Fontos mozzanat a helyes választásban ezeknek a követelményeknek az egybevetése a pályát választó gyerekek személyiségjegyeivel, képességeivel, felkészültségeivel, érdeklődési körével. A fentieket figyelembe véve az eligazodásban az iskola azzal segíthet a szülőknek és a gyerekeknek, ha a pályaválasztás előkészítését tervszerűvé teszi, s ebben a családdal állandóan együttműködik. A pályaválasztási döntés megalapozásában, az orientálásban, az előkészítésben alapvető szerepe van annak, hogy milyen indítást ad a család, az otthon a maga sajátos légkörével, a társadalomról, a munkáról alkotott véleményével, saját példájával. munkamoráljával, a társadalmi munkamegosztásban való részvételével, saját teljesítményével. A tanulókkal pedig jobban meg kell ismertetni a valóságot, a reális munkakövetelményeket és lehetőségeket. Vannak szülők, akik túlértékelik gyermekeik képességeit. Az ő illúzióikat megfelelő tapintattal el kell oszlatni. Biztos, hogy minden szülő a legjobbat akarja gyermekének. Ezt a szándékot kell a valóság, a tárgyilagosság talaján formálnunk annak tudatában, hogy a jól választott pályán könnyebb a beilleszkedés, eredményesebb a munka, elégedettebb az ember és az a közösség is, amelyben dolgozik, él. László István igazgató Épül a főiskola Gál Edit képriportja MOZI Első kétszáz évem Valljuk be. Királyhegyi Pál nem tartozik a mindenki által szeretett, kedvelt szerzők közé. Sőt, igazán sohasem tartozott. Ennek'- oka sokrétű; fel- és kiderítése inkább az irodalomtörténet feladata lenne. Az azonban kétségtelen: jelentősége óriási. Nekünk, magyaroknak hatalmas szeletet hasított ki jószerével máig is feltérképezetlen életművével a világ- irodalom könnyedebb tortájából, mint még előtte és utána soha senki. Humorista és színpadi szerző, újságíró és valahol igazándiból közéleti személy (talán így helyénvalóbb: figura) volt egyszerre, bár nem mindig egy időben. Még azt is meg lehet kockáztatni, hogy ő alkalmazta először mindennapi értelemben a groteszket. Keserédes humora önmar- cangolós gúnnyá változott. Erről azonban — s ez semmit nem von le értékéből — igazán nem ő tehetett. Inkább a kivédhetetlen történelem. . . Mindez már sok is egy film alapanyagául. Maár Gyula rendező érthető, bár mégis különös módon mégsem elégedett meg ennyivel; hozzá tett valami meseszerűt. S mindezek összeötvö- zése után elkészítette az Első kétszáz évem című játékfilmjét. Királyhegyi azonos című önéletrajzi regényére alapozva, kitűnő színészeket foglalkoztatva. Egy humorista élete? Nem, nem lehet ez az alcím. S még a műfajra utaló következtetésnek sem lehet az alapja. Kérem, ez nem vígjáték. Nem is groteszk, sőt, nem is filmdráma. Valami másabb- mindezeknél. Amolyan izzig-vérig magyar történelmi parabola. Tragikomikus jielyzeteket felsorakoztató filmepigramma másfél órásra fogalmazva. Ellentétek játéka ez? Néha igen, néha egyáltalán nem. Ékesre csiszolt alkotás, amely semmihez nem hasonlítható. Történetét sok minden miatt nem lehet és nem szabad elmesélni. (Ez utóbbiak közül az egyik: néha krimis a cselekménybonyolítás.) S arról nem is beszélve, hogy a történet egyszerre költői és epikus; megtörtént és megtörténhető ívű. A szépség dala keveredik bele a rettenet halálszimfóniájába. Tiszta szerelemről és unott szeretkezések kesernyés ízéről, nemzetpusztulásról és filléres ügyekről egyformán fontosán és érdekesen mesél a film. Márk Iván operatőr a tőle megszokottat is túlszárnyalva fényképezte a filmet. Azt, amelynek főszerepét Beze- rédi Zoltánra osztották. Ahogyan mondani szokás, mintha beleszületett volna szerepébe. A kezdő színész bizonyára feltörő ívű pályájának meghatározó állomása marad ez a szerep, ez a már-már tökéletes alakítás. Partnerei között olyan nevekkel találkozunk, mint Márkus Lászlóé (hattyúdala volt), Pa- láncz Ferencé, Both Béláé, Garas Dezsőé, Gálvölgyi Jánosé, Kubik Annáé... Valamennyien tehetségük őszinte értékeit nyújtva szolgálták ennek a különös filmnek a sikerét. (Nemesi) Hegedűseknél, vendégségben
