Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
NÉPÚJSÁG 1986. november 15., szombat • • SZÜLŐFÖLDÜNK ír: * mmmmm a wm&^'rsstp*'. ___iái Fotó: Szőke Margit Faszobrászok Nagyatádon A községi könyvtár A helységnév Bodzás utótagja bodzával benőtt helyre utal. A Medgyes névelem pedig feltételezhetően a meggy főnévből származik. Az egykor Arad vármegyéhez tartozó település helyén a múlt század közepén még puszta volt. Fényes Elek az l!151-ben megjelent Magyarország geographiai szótára című munkájában a következőket irta róla: „E puszta is, mint Medgyes haszonbérbe vagyon kiadva, s itten is dohánytermesztők vannak összesen 102-en, lélekszámra 727-en, kath, magyarok. Határa gazdag termékenységű, fekete homokos földdel. Egy harmada gyepföld.’’ A múlt század végi lexikonok nagyközségként említik a Megyes-Bodzás néven jegyzett települést. A falut ekkor (1891) 3718-an lakták, s vasútállomással, posta- és távíróhivatallal, valamint posta-takarékpénztárral is büszkélkedett. Medgyesbodzás népessége 1984. január 1-én 1540 volt. Ahogyan például a német városról. Kölnről kapta a nevét a kölni víz, ugyanezzel a jelentésátvitellel született meg az egykor oly sokak által irigyelt, könnyű- futású homokjáró hintó, a nagyatádi. A somogyi dombvidék rengeteg erdőjének fáit itt, ebben a Rinya-parti kisvárosban tudták a legkecsesebbre, a legmutatósabbra kiszabni, összeszegezni a mesterfogásokat egymástól eltanuló, fiaikra generációkon keresztül átörökítő bognármesterek. A sárga-barna színezésű nagyatádik aztán sorra-rend- re átgördültek az emlékezet országútjára. Tovább hajtotta viszont lombjait az a sok-sok fa. Csak így ott munkált a karokban, kezekben a vágó- és faragószerszámok működtetésének tudománya, amely teret, célt keresett magának a megváltozott körülmények között is. Ami a teret illeti: ez a Ri- nya-patak mentén, egy fák keretezte mezőben kínálkozott, néhány kilométernyire a városközponttól. A cél pedig, ezt úgy fogalmazták meg bő tíz esztendővel ezelőtt, hogy ahol egykor az iparosok teremtettek világhírt, most ugyanott a művészek — jelesül a faszobrászok — csináljanak valami rendkívülit. Kapnak szállást, anyagot, szerszámot. Amit a nagyatádi tanács néhány lelkes munkatársa kiötlött, az a Művelődési Minisztérium, a Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és Somogy Megye Tanácsának a támogatásával hamarosan lakóépületekben, jól felszerelt műhelyekben, majd pedig egy évadról évadra bővülő. táguló, hatalmas szoborparkban testesült meg. Itt egy mesebelien mulatságos ökrösszekér bájosan gömbölyded igavonói, utasai szórakoztatják a szemet; amott egy öklökkel, lángnyelvekkel az égen feszülő talányos szerkezet riogat; odalent, a házak tövénél egy sötét köpenyes férfiú gondosan megmunkált alakja ölelget egy báránykát; odafönt, a terep csúcsán pedig éppen most emeli helyére a legfrissebben elkészült, egyelőre még friss-barnán csillogó totemoszlopot a szolgálatos daruskocsi. És ahogyan más és más hitvallások, művészi elképzelések — s persze anyagismeret, kézművesi tudás — szerint nyerték el végső formájukat e Rinya-parti soka- dalom darabjai, ugyanígy azok is igencsak különböznek egymástól, akik ebbe a hivatalos nevén Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelepbe, mint vendégfogadó közösségbe beleszoktak. A Rinya-parti faszobrászok csapata a mostani évadig ötven főnyire duzzadt fel. Az elbeszélésekből és az igazán szép kivitelű katalógusokból immár nagyon sokfelé tudják, mi és hogyan készül Dél-Magyarországnalc ebben az erdős-ligetes csücskében. Itt ugyanis tényleg Ady József nagy költő-rokonának, Ady Endrének a jól ismert hitvallásához tartja — mert tarthatja — magát mindenki, vallván: „Az én vezérem bensőmből vezérel ...” Hát ezért szerzett ilyen gyorsan ekkora rangot ez a maga nemében páratlan képzőművészeti kezdeményezés! A pompás körülmények közé jó mesterek toborzódtak, s nyárról nyárra, változó ösz- szetételben, de változatlan igyekezettel teszik a dolgukat. A. L. Látla-e már? Bemutatjuk a zalai Zichy-emlékmAzeumot Szántódnál hagyjuk el a balatoni főutat, hogy „Sp- mogyország” dimbes-dombos tájain átutazva megérkezzünk Zalára, ahol szelíd lankák között, évszázadok szinte máig érintetlen csendjében húzódik meg a Zichy család ősi fészke. A régi nemesi família kúriája 1820- ban épült, melynek falai közt látta meg a napvilágot 1827-ben a XIX. szazad legnagyobb magyar rajzművésze, Zichy Mihály. Az ekkor már deklasszálódásnak indult család — a menekítő lehetőségeket keresve — jogi pályára küldi fiait, Antalt és Mihályt. Mihály azonban a rajzművészethez. vonzódik, mestere Ferdinand Waldmüller, akivel itáliai tanulmányutat tesz, s aki beajánlja Pétervárra, a cári udvarba Katalin hercegnő rajztanárának. E státusz döntően meghatározza életét. hisz hosszabb-rövidebb megszakításokkal közel ötven évet tölt itt. Párizsban öt évet él, ahol jelentős közéleti munkát fejt ki a párizsi Magyar Egylet elnökeként. Innen ismét Orosz- szágba visz az útja, közben hosszabb időt tölt Angliában és Grúziában. A császár őfelsége festőművészeként hal meg 1906-ban a finnországi Lahtiban. Holtteste a Kerepesi temetőben nyugszik. íme egy hatalmas életút néhány mondatban összefoglalva. Mindezt Petrus Magdolnától, az emlékmúzeum vezetőjétől tudjuk meg, aki szívesen vállalkozik arra, hogv bemutassa nekünk Zichy életművének itt található darabjait. ■ A múzeum első termében áttekintést kapunk a művész munkáiból, korszakainak egy-egy fejezetéből. Itt láthatjuk az Édesanyja arcképe, a Koporsólezárás, a Skót fáklyatánc, az Auloda- fé, a Bor hatalma, a Szép színe van című képeket, valamint két igen jelentős műve, A rombolás géniusza és A démon fegyverei vázlatait. Sajnos, a képek egy részét a Párizsban akkor divatos bitumennel alapozta, s ezek menthetetlenül pusztulnak. Stílusában a romantikusok felé hajlik, pé- tervári állása azonban megakadályozza abban, hogy festészeti tevékenysége igazán kibontakozzon. Rajzművészként azonb#i kora legki- válóbbjának ismerték el. Ö illusztrálta Az ember tragédiáját, Arany János balladáit, Lermontov műveit, Rusztavelli Tigrisbőrös lovagját. A másik teremben sok érdekes, korabeli fotót láthatunk. A családról, a párizsi Magyar Egyletről (közte Munkácsyval), a szentpétervári lakás enteriőrjéről őrzik a vitrinek a korabeli felvételeket. Itt áll a szobrász, Cyprian Godebski mellszobra is Zichyről. A harmadik terem ízelítő a kor divatjából. Biedermeier és empire bútorok között képeket, fotókat láthatunk a művész családjáról. A negyedik terem a festő grafikai munkásságát mutatja be, Az ember tragédiája, valamint az Aranyballadák kinagyított másolatait láthatjuk a falakon. Következő a könyvtárszoba. A háború előtt kb. 10 000 kötet volt itt, mára 3500— 4000-re apadt a számuk. Görög, latin, német, angol, francia, orosz klasszikusok egyaránt megtalálhatók itt, hisz hat nyelven olvasott eredetiben a művész. A hatodik terem a grúz szoba. Egy évet töltött Zichy Grúziában, amikor a Tigrisbőrös lovag illusztrációihoz készített tanulmányokat. A művész egyben szenvedélyes gyűjtő is volt. Itt gyűjtötte a különleges, elefántcsont, fém, gyöngy ötvözetű bútorait, keleti fegyvereit, ötvöstárgyait, ikonjait, hangszereit. De láthatunk még egy szibériai tunguz-evenki sámánruhát is. Szarvasbőrből készült gyöngyberakással. Végül a művész maga tervezte műtermébe jutunk. A falakon monumentális munkái : a Hulló csillagok, A modern szirén, A daloló szirén. Az áldozat, Bacchus megkoronázása. Láthatunk még itt egy darabból áttörtre faragott indiai teak ülő- garnitúrát, a művész bölcsőjét. rajzasztalát, s egy befejezetlen képet, a cári tisztek egy csoportját ábrázoló színes rajzot. Megköszönjük a tárlatvezetést és sétára indulunk a kúria 19 hektáros parkjának hatalmas fái alatt, hogy őrizzük még néhány percig a XIX. század hangulatát, s elmerengjünk egy kivételes tehetségű művész kivételes életútján. Szabó Gábor Mg ,.y • ...... 11- r r ■ SJkmM ív' a&v fLi'“ 'v~>' ■ HP df •* < Százával pusztulok Több emberöltővel ezelőtt örökölt ügyességgel, kínnal és keservvel emelték őket törekvő, önnön erejükben szentül hivő emberek. Hamar épültek, csupa olcsó, természetben talált anyagból. Távol az emberi közösségektől, egy-egy pusztától elhódított földdarab közepén álltak, mégis a remény fészke volt mindegyik tanya. öröm és bizalom érlelődött a fehér falak között, a rettentő küzdelmek ajándékszüneteiben. Szerelmes összefonódások, gyermekkacajok, karácsonyok, meghitt alkonyi beszélgetések, aszályt követő esők, szüretek, az ablakon át megcsodált-félt, földig hasító villámok. Az élet hol folyt, hol ömlött, hol csordogált, aztán egyszer- csak megállt. A magányossá dermedt volt-otthonok gyorsan megrokkantak. Korosodó testük gondoskodás híján a siralmas elhagyatottság állapotát öltötte fel. Aztán végső ítéletként elhordták belőlük, ami még menthető volt. A szél most már gátlástalanul nyargalhatott az aj- tótlan, ablaktalan helyiségeken keresztül, sodorva port, esőt. havat. A vályog végképp megadta magát. Beszakadt a tető, s a lezuhanó súly lakhatatlanná rombolta a roncsot. Az utolsó stáció is mindig ugyanaz. Gépek jönnek, s szétzúzzák, elsöprik, beszántják a romokat. Porrá omolnak, emlékké válnak a tanyák, mint rég mélyben pihenő megálmodóik. ut Fotó: Fazekas László Schéner Mihály: Ökrösszekér
