Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

1986, október 11., szombat CSALÁD - OTTHON Fogaink sokszínűsége Beszélgetéseink, társalgá­saink folyamán tekintetünk önkéntelenül az arfra, köze­lebbről a szemre, a szájra irányul. Ez a látvány pszi­chésen hathat az egész be­szélgetés menetére, ami le­het pozitív, vagy negatív. Erről ritkábban esik szó, mert ez egy konvencionális forma, annál inkább alko­tunk magunkban egyfajta véleményt a látvány után, ami legtöbbször kihat a be­széd tartalmára is. Dialógus közben megfi­gyelhető. hogy mindenki másként alakítja beszéde közben a száját: hatásosság­ra törekszik a hivatásos elő­adó, egyedien a csevegő-tár­salgó. így alakul ki a nyitott, tiszta beszéd, vagy a zárt, monoton közlés. Pszicholó­giai szempontból ez a be­szédforma fokozott figye­lemkoncentrációt igényel, és így idő előtt csökken a hall­gató érdeklődése. Csecsemőkorban az első él­mény a beszéd és a fogak alakulása. Családi örömként szokták bejelenteni az első fogak megjelenését. Ettől a perctől kezdve már a fogak több funkciót töltenek be, nemcsak a rágásban játszik fontos szerepet, de a beszéd formálásánál, a hangok kiej­tésénél, a mimika kifejezé­sénél és a mosoly kialakulá­sánál is. A gyermek növekedése időszakában lényeges szere­pet tölt be a fogak alakja, formája: ez mintegy a sze­mélyiség meghatározója is lehet. A szabálytalan alakú, vagy helytelen irányban nö­vő fogak esetén a gyermekek olykor csúfolják egymást. Ez a jelenség az alkalmazkodá­si folyamat kialakulásában meghatározó tényező lehet. Beszéd és nevetés közben szája elé teszi a kezét, le­hajtja a fejét, visszafogott­ságot eredményezhet, elvonja figyelmét. A gyermek így csak arra koncentrál, hogy ne vegyék észre hiányos fo­gazatát, ez feszültséget, szo­rongást és hangulati labili­tást idézhet elő. Ezek a moz­dulatok — ha tartósan hat­nak, akkor — kényszer-pót­cselekvéshez vezethetnek, a társai gás rovására. A mechanikus funkciókon kívül fogaink szerepet ját­szanak örömeink kifejezései­nél is; például, öröm esetén csillogó zománcként hat^ szo­morúságnál ajkunk zárt En­nek több összetevője van (testi-lelki-kémiai). Ebben a fázisban is szájunk formája, fogunk látványa kifejezi a kimondatlan, vagy elfojtott érzelmeket. Szokták monda­ni, hogy „fogad csillogása közérzeted kifejezője”. Kiemelt szerep jut az ér­zelmi kontaktusnál fogaink állapotára, mert lehet izgató ingerforrás, de lehet Taszító hatású is. Egy esztétikus száj és fog­sor pozitívan, hat ránk, nem­csak társalgás közben, ha­nem fényképeken is. Szíve­Az USA Atlanta államában működő Centers of Disease Control kutatói 12 fiatal csim­pánzon kezdték el a géntech­nológiai módszerrel előállított AIDS védőoltás kipróbálását. Az oltóanyag az AIDS-t okozó HTIN—III. vírus köpenyének egy töredékét tartalmazza, amelynek meghatározták a ve­gyi szerkezetét, majd előállí­tották a megfelelő gént, hogy a mikroorganizmusba víve ter­melje a megfelelő antigén kö­penydarabot. Dr. P. Fultz, a Californiai Egyetem kutatónője szerint kísérleti állatokon sike­rült már bizonyítani, hogy ez az antigén képes megfelelő vé­dőantitesteket termeltetni. Fultz doktornőnek és munka­sebben figyelünk olyan sze­mély előadására, társalgásá­ra, akinek gondozott, ápolt szája van. Még a vers is szebbnek tűnik, ha olyan egyén interpretálja, akinek a fogazata ép, szép. Közismert tény, hogy a fog nagy megterhelésnek van kitéve. Évtizedeken át tonnákban mérhetnénk azt a táplálékmennyiséget, amit a fognak meg kell őrölnie. So­kan mégsem fordítanak na­gyobb gondot ápolására, gon­dozására, épen tartására: még mindig kevés fogkefe fogy, kopik. Részben ez is hozzájárul a fogak kedve­zőtlen állapotához. A fájdalmakat kevesen tű­rik, ezért is halasztgatják so­kan a fogorvos felkeresését. A fájdalom kialakulása meg­előzhető volna, ha időben többet törődnénk a napi száj higiénével, fogmosással. Óvjuk egészségünket, pszi­chés állapotunkat, mert ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy kulturált formá­ban a csecsemőkortól életünk végéig alkalmazzuk a meg­előzést. Mosolyunk közben jó közérzetet biztosító fogsorral szívesebben köszöntjük egy­mást a találkozások alkal­mával. Dr. Baly Hermina pszichiáter társainaka sikerült eddig 6 csimpánz AIDS-vírus fertőzött- ségét igazolni. A majmok fehér vérsejtjeiböl és csontvelősejtjei­ből sikerült a vírust kimutatni, a mesterséges fertőzést követő egy hét múlva kellő mennyisé­gű ellenanyag is volt. Most újabb 12 csimpánzon próbálják ellenőrizni a védőol­tás hatékonyságát. E célból a védőoltást követően a megfele­lő időben, amikor már kellő mennyiségű ellenanyag terme­lődött, a vírust intravénásán fecskendezik be az állatoknak. Amennyiben valamennyi állat fertőzésmentcs marad, bizonyí­tottnak tekinthető — legalábbis egyelőre csimpánzokon —, hogy a védőoltás hatásos. (Szendéi) Csimpánzokon próbálják az OIOS elleni védőoltást nimaszüret A téli almát akkor szed­hetjük, ha & gyümölcs a fajtának megfelelő nagysá­got, színeződést, illatot már elérte, a mag héjának színe világosbarna-barna, s a gyümölcs a termőrészről vi­szonylag könnyen leválaszt­ható. Az almának ezt az érettségi fokát szedésre érett állapotnak nevezzük. Ta­pasztalt kertészek megfigye­lései szerint-— naptári idő­ponttól függetlenül — a sze- dési érettség legbiztosabb je­le, ha reggelenként a fák alatt teljesen ép, a fajtára jellemző alap- és fedőszínű gyümölcsöket találunk! Köztudott, hogy az érés kezdetén még intenzív a gyümölcs növekedése, majd az érés előrehaladtával egy­re csökken. A téli érésű al­mafajták növekedésére a au­gusztus hónapban, illetve szeptember elején az jellem­ző, hogy szinte hihetetlen mértékben, a naponta bekö­vetkező súlygyarapodás az 1,5 g-ot is elérheti! Termé­szetesen szeptemberben ÉTELRECEPT TŰZDELT PULYKACOMB Két darab pulykacombot kettévágva alsó és felső ré­szére, jól besózva legalább 2-3 óráig állni hagyunk, az­tán bevagdossuk, és megtűz­deljük füstölt szalonna- és almakockákkal. Egy tűzálló tálat vagy tepsit kibélelünk vékony vajszeletekkel, és er­re rakjuk a combokat, s a tetejükre ismét vajszeletké- ket teszünk. Majd az egészet bevonjuk az alábbi masszá­val: két szikkadt zsömlét tejbe áztatunk, kicsavarunk, megsózzuk, borsozzuk, adunk bele finomra vágott zöldpet­rezselymet, és kevés zsíron átforgatjuk, miközben bele­ütünk három egész tojást, és azzal is jól összekavarjuk, majd egyenletesen eligazítva befedjük vele a húst. Az egé­szet fóliával letakarjuk, és egy órán át a sütőben süt­jük. Hosszúra vágott, bő zsírban sült krumplival tá­laljuk. egész október elejéig ez a nagymérvű gyarapodás mér­séklődik, kb. 0,8 g nap mér­tékűre csökken. öreg kertészek évtizedes tapasztalatai szerint a téli érésű fajták az alábbi sor­rendben szedhetők: 1. Jonathán és kiónjai. 2. Starking és kiónjai. 3. Golden dolicieus. 4. Starkrinson, 5. Mutsu. (i. Grarhy smith. Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy egyes fajtáknál, például a jonathánnál a fiatalabb fá­kon gyorsabb lefolyású az érés, mint az idősebb fákon. . A szüretet a szükséges gön­gyölegek beszerzése, a sze­dőedények, szedőállványok beszerzése és a fák alatt le­vő hullott alma felszedése után ajánlatos megkezdeni! Hiába 90—95 százalékban exportminőségű a gyümölcs a fán, ha a szedést nem kel­lő szakértelemmel végezzük, jelentős minőségromlás kö­vetkezhet be. Ezért az al­mát óvatos mozdulattal, a tenyérbe fogva először ol­dalt majd felfelé billentjük, Sültek EMELETES SZELETEK Tenyérnyi nagyságú, csont nélküli disznóhússzeleteket kiverünk, sózunk, és mind­két oldalán forró zsiradék­ban megsütünk. Ahány sze­let a hús, annyi — körülbe­lül egy centis vastagságú — almakarikát sütünk ki zsí­ron és a húsra teszünk, majd mindegyiket megtetéz­zük egy-egy tükörtojással és tűzálló tálra rakjuk. Tíz percre sütőbe dugjuk, hogy együtt az egész átforrósod­jon, majd tejjel finomra ki­kavart krumplipürével tá­laljuk. PÁROLT MARHASZELETEK A vastagra vágott marha­szeleteket kiveregetjük, meg­sózzuk, megborsozzuk és fél­retesszük. Karikára vágott vöröshagymát, fehér- és sár­garépát zsíron pirítani kez­dünk, s mikor a hagyma már hervadt, a húsokra rá­rakjuk, s mindkét, oldalukon hirtelen átsütjük. Felöntjük annyi forró vízzel, hogy el­lepje, két-három babérleve­KERT, HflZTÍll s ha szükséges, kissé meg is csavarjuk. Ajánlatos mutató­ujjunkkal a kocsányra egy kis nyomást gyakorolni, mert így a gyümölcs a megfelelő helyen fog „lepattanni”. A szedés céljára igen al­kalmasak a merev falú sze­dőedények, például a hor­ganyzott bádogvödrök. A sze­dőedényeket érdemes vasból készült ,.S” alakú kampók­kal ellátni, melynek segít­ségével az felakasztható és így a szedés két kézzel vé­gezhető ! A minőség megóvásának az a titka, hogy az almát gondosan, egyenként kell a szedőedénybe, majd a ládá­ba helyezni. Akkor járunk el helyesen, ha a szedést a fán alulról felfelé, illetve kívül­ről befelé végezzük. A gondosan leszedett al­ma értékét, a gazda egész évi kemény munkájának si­kerét a szakszerű minőségi osztályozás, s az időben vég­zett szállítás biztosítja. Dr. Széles Csaba let dobunk rá, s ha lassú forralással a víz elpárolgott, a húst zsírjára sütjük. Tej­fölös tökfőzeléket adunk mellé. ERDÉLYI GOMBÁS FELSÁL A marhafelsált szeletekre vágjuk, vékonyra szétverjük. Jó nagy fej- vlröshagymát megreszelünk, jó sok zöld­petrezselymet és gombát ap­róra vágunk, adunk belesót, őrölt fekete borsot, és bő zsíron megpároljuk,*, aztán a hússzeletekre kenjük. Ösz- szetekerjük, s vagy fonállal vagy hústűvel rögzítjük a te­kercseket, aztán egy lábos­ban egymás mellé rakjuk, s fedő alatt puhára pároljuk, tetejükön a megmaradt hagymakeverékkel. Vigyázva pároljuk, ha már serceg, mindig egy kis vizet vagy húslevest öntsünk rá, hogy le ne süljön. Amikor a hús már jó puha, kivesszük a lábasból, és a levét lefőzzük, majd a húst visszatéve ön­tünk rá annyi tejfölt, hogy elfedje, és hagyjuk felforrni a hússal. Köretnek — meg­tisztított — hajában sült burgonyát adunk hozzá. Vass Mártái AUTÓ — MOTOR Nem kell bizonygatni, hogy a legegyszerűbb fedett fé­szer is mennyire óvja a ko­csit. Talán még jobban is, mint egy nem fűtött, zárt ga­rázs. A fűtetlen, hideg garázs ugyanis védelmet nyújt az ellopás, az összekarcolás, a csapadék stb. ellen, de az őszi-téli időszakban a kocsi­val együtt a hideg garázsba jutó nedvesség nem tud ott elpárologni, így tovább segíti a rozsdásodást. A garázs is épület, ezért építését, majd használatba vételét ugyanúgy engedély­hez kötik, mint a családi há­zét. Ha külön álló — ideigle­nes, vagy végleges — garázst építünk, nem rövid építészeti procedura vár ránk. Ám mi­előtt nekilátunk a hivatalos teendők intézésének, döntsük el, mekkora, és milyen le­gyen a garázs. Lehet olyan „maxi” méretű például, hogy az álló kocsit akkor is ké­nyelmesen körüljárhatjuk, ha valamennyi kocsiajtó tárva van. A minigarázsba viszont pontosan kell beállni, s ab­ban a kocsi előtt, mögött, s jobb oldala mellett csak 0,1—0,2 méternyi biztonságos köz marad. De bal oldalt is csak annyi, hogy a vezető valahogy kioldalazhasson a kocsiból a kétharmad-részéig nyitható bal első ajtón. Fontos tudni, hogy a ga­rázs tetőzete és a tetőszék nem készülhet gyúlékony anyagból (de jó például a csővázas tetőszék, hullámpa­lával.) A garázsajtó nem nyílhat a közterület fölé (te­Garázsépítés hát, ha közvetlenül a járdá­nál a bejárat, az ajtó csak befelé, vagy felfelé nyílhat). Az állandó (tégla, kő) gará­zson egy kifelé nyíló (,me­nekülő”) ajtónak is kell len­nie. Ha tehát a nagy ajtó befelé nyílik, külön kis, ki­felé nyíló ajtó is kell az ud­var felé. Az ajtók valamelyi­kének alján legyen egy mi­nimálisan 0,25 négyzetméter felületű, . ún. „Davy-rács”, azaz drótháló, ami esetleges robbanáskor a nagy nyomás­tól a levegőt kiengedi, de a lángot megfogja. Jó, ha a négy kerék, de legalább a két, motorral ter­helt kerék helyére öt centi­méter mély és két gumiszé­lesség széles ívelt „beálló mélyedést” készítünk. De csak száraz padlózató, fű­tött garázsban, mert a ned­vesben télen a kerekektől leolvadó nedvesség „gumité- pően” befagyhat a mélyedés­be. A padlózatot ajánlatos úgy kiképezni, hogy vezesse ki (vagy gyűjtőaknába gyűjt­se össze) a vizet, olajszeny- nyet stb. A garázs sokkal többet ér, ha szerelőaknával is rendel­kezik. Ha — az előírások betartá­sával — elektromos vezeték és világítás is lesz a garázs­ban, szereljünk fel védőeres vezetékeket és érintésvédelmi falidugaszt is villamos hajtá­sú szerszámaink számára. A garázs fűtése lehetőleg köz­vetett legyen (gőz, etázs), a nyílt láng, vagy izzószál kü­lönösen veszélyes. B. I. Válasszunk egy ÉLŰS Amikor végleg elhatároz­tuk, hogy egy kedves kis ci­cával ajándékozzuk meg csa­ládunkat, felvetődik a kér­dés: milyen is legyen ked­vencünk; fiatal, vagy idő­sebb? Nőstény vagy kandúr? Házimacska vagy netán törzskönyvezett fajtatiszta cicát szeretnénk? Ezeknek a kérdéseknek az eldöntéséhez szeretnénk némi tájékozta­tást és tanácsot adni a le­endő, új macskatulajdono­soknak. Milyen idős legyen? Amikor vásárolni kívá­nunk, gondoljunk arra, hogy a macska 12—15 évet él, de ismerünk közel húszéves „macskamatuzsálemeket” is. Ez idő alatt a macska mind­végig egy család tagja kíván maradni. Felnőtt korban csak nagyon nehezen szók ja meg az új környezetet. Éppen ezért nem szép dolog, ha az egyszer megszerzett cicától megválunk, új gazdának el­adjuk vagy más formában távolít juk el megszokott kör­nyezetéből. A megvásárolt cicának legalább 12 hetesnek kell lennie. Kiegyensúlyozott, ba­rátságos, nyugodt felnőtt macska ugyanis csak abból a kiscicából lesz, amelyik születése után három hóna­pig az anyjával és testvérei­vel együtt élt. cicái! O Házimacska vagy törzskönyvezett? Természetesen nagy kü­lönbség van abban, hogy az ember házimacskát vagy törzskönyvezett fajmacskát szerez. A házimacskát álta­lában ismerőseinktől, bará­tainktól ajándékba szoktuk kapni és ahogy azt a köz­mondásból is ismerjük: „Ajándék lónak ne nézd a fogát!” Más a helyzet a faj­macskák esetében. Ezeket nem kapjuk ajándékba. Érté­kük minőségtől és fajtacso­porttól függően 3000—10 000 forint között van — három hónapos korukban. Az értéktől eltekintve tár­gyilagosan el kell monda­nunk azt is, hogy a környe­zetükben élő házimacskák között is vannak gyönyörű példányok és éppen olyan szeretetreméltó, kedves ba­rátaink lehetnek, mint „ne­mes” társaik. Nehéz választás elé kerü­lünk, ha úgy döntünk, hogy törzskönyvezett fajmacskát vásárolunk kedvencnek vagy tenyésztés céljából. Ebben az esetben előbb ajánlatos egy minősítő macskakiállításra ellátogatni, ahol áttekintést nyerhetünk a választási le­hetőségekről, figyelemmel kísérhetjük a bírók munká­ját, a cicák minősítésének folyamatát. Minden kérdés­ben számíthatunk a Magyar Macskabarátok és Tenyész­tők Országos Egyesülete kö­zép-alföldi csoportjának se­gítségére is. Kandúr — nőstény? A nőstény cica mindig va­lamivel kisebb, mint a kan­dúr. Évente kétszer-három- szor (lakásban tartott macs­ka többször is), általában ta­vaszi és őszi időszakban tü­zel. Egy-egy tüzelés 8—10 napig tart és kb. kéthetes nyugalmi időszak után is­mét kezdődik, hacsak a nős­tény be nem párzik. A kandúr nagyobb testal­katú és barátságosabb (hí- zelkedőbb), mint a nőstény. Ivarérett korban azonban van egy kellemetlen szoká­sa, a „fröcskölés”. Ezért van az, hogy kandúrt lakásban tartani csak nagy áldozatok árán lehetséges. Az is igaz, hogy nem minden kandúr fröcsköl és nem minden idő­szakban azonos intenzitás­sal. A fröcskölési ingert ál­talában a fenyegetettségi ér­zet fokozza, amely a párzási időn kívül a személyes tér megvédését szolgálja. Amennyiben macskáinkat kedvencként tartjuk és nem kívánjuk pároztatni (te-i nyészteni), ajánlatos az ivartalanítás. Ezáltal őket és magunkat is megkíméljük a nem kívánatos szenvedéstől, kellemetlenségektől. Ne gon­doljuk, hogy az ivartalaní­tás kedvezőtlen hatással jár. Ellenkezőleg, a korábbinál is kedvesebbek, barátságosab­bak és nyugodtabbak lesz­nek. Minősítő macskakiállí­tásokon az ivartalanított (kasztrált) macskák külön kategóriában versenyeznek. (Folytatjuk) Rubint Károly D C-vitaminrol Érdekes, hogy csak az em­ber, a főemlősök, a tengeri- malacok és néhány Indiában élő állat — az élő szervezetek többségével ellentétben — nem rendelkeznek olyan enzimrend­szerrel, amely képes lenne a szőlőcukorból C-vitamint előál­lítani. Ezért kell azt a táplá­lékkal a szervezetbe juttatni. * * * Megállapították, hogy a C-vi- tamin szükséges a környezethez való alkalmazkodást elősegítő adrenalin hormon termelődésé­hez: serkenti a szív működését, szűkíti az ereket, növeli a vér cukortartalmát. A C-vitamin részt vesz az idegi ingerek to­vábbítását szolgáló noradrenalin szintézisében is. * * * A C-vítamin nem dopping­szer, de vitathatatlanul hasznos az izmok erőkfiejtésekor. Egy 10 km-es futás során a szerve­zet C-vitamin-készletének 21-37 százalékát használja föl. * * * Sok C-vitamint tartalmaz a káposzta, a burgonya, a zöld­hagyma, a fekete ribizli, a földieper, a sóska, a citrom, a narancs és a citrancs (grape­fruit). Természetes C-vitamin- koncentrátumnak tekinthető a csipkebogyó (100 gramm szárí­tott gyümölcs 1500 milligramm C-vitamint tartalmaz). * * * C-vitamínos oldat készíthető a fenyő tűleveléből, a nyír, a hárs leveléből, áfonyából, fe­kete ribizliből, lucernából és lóheréből. Az egy kg-nyi át­mosott, apróra vágott zöld­masszát üveg- vagy zománco­zott edénybe helyezzük, leönt­jük 1,5-2 liter vízzel, ecettel sa­vanyítjuk (egy liter vízhez két grammnyit adagolunk), lefed­jük és egy napig állni hagy­juk. Ezután gézen átszűrjük. A napi C-vitamin-szükségletet 100 mg-nyi oldat tartalmazza. (Az újvidéki Szivárvány cikke nyomán)

Next

/
Thumbnails
Contents