Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-17 / 245. szám

1986. október 17., péntek HiZUllUKTlltj Akiket még az ég is megsirat I. rész NDK-ban jártak a békésiek Koncert a barátság jegyében Za-ka, za-ka, za-katol a vonat... A magyar—cseh határt már jócskán elhagy­tuk, hamarosan Csehszlová­kián is átrobogunk, s attól kezdve csekélyke német tu­dásunkból élhetünk teljes nyolc napon keresztül... Decinben, ha Rumcájsz- szal, a tv-bő; ismert kedves mesefigurával nem is talál­koztunk. szerencsénk volt: hamar túlestünk a vámvizs­gálaton, s kiváló hangulat­ban folytathattuk utunkat az utolsó átszállás helyszí­nére, Drezdába. Második napja voltunk úton, de az ötvenfős társaságon — a Békési munkáskórus tagjain és a művelődési központ Ti- linkó zenekarának kis mu­zsikusain — egyáltalán nem látszott a fáradtság. Minden percet kihasználtak, míg a Gerába induló vonat meg­érkezett. Ki csak a hatal­mas állomáson nézett körül — akadt látnivaló ott is bő­ven —, ki távolabb merész­kedett, s végigsétált a pom­pás szökőkutakkal díszített Prager Strassén, hogy leg­alább a város új arcából lásson valamicskét... És már indult is a vonat végső úticélunk felé ... Wer­ner Hartmann, a wünschen- dorfi fúvószenekar vezetője kedves szavakkal üdvözölte a békésieket, az Elsterperle étteremben, aztán hamar megnyugtatott minket: né­hány perc és „apukáink, anyukáink” — vagyis a vendéglátó családok képvi­selői — megérkeznek, hogy elkalauzoljanak minket ott­honukba. Honfoglalás . Még e|y utolsó nekiru- kaszkodás — hisz csak a szerencsésebbekért jöttek gépkocsival —, s bőröndök­kel megrakodva indulunk a világ négy tája felé, vendég­látóinkhoz. Fáradtak va­gyunk, de oda se neki, hisz az ötezer lakosú, festői völgykatlanban elhelyezke­dő kis település máris sé­tára csábít. Csak a csomag­jainkat tehetnénk már le! Ez a néhány lépés a legne­hezebb. mégsem panaszko­dik senki. Domokos Laci még most is gyengéden emelgeti. Sacit, a böhön nagy bőgőt. Vigyáznia kell rá — még a kusettban is külön fekhely dukált a ké­nyes hangszernek —, ne­hogy baja essék, hisz Saci nélkül hogyan is léphetne dobogóra ? Lemosni az út porát, ez az első, aztán aki csak te­heti, indul ismét: sötétedé­sig még jut idő egy kis sétára. Csak a betegeink — mert az is akad köztünk, nem egy — kúrálják otthon magukat. Az előadásig rendbe kell jöjjenek, hisz a kórus vezetője, Kökéndy József, nem véletlenül csi- títgatta a vonaton a jóked­vű társaságot — csak mód­jával az énekléssel! —, ha­marosan elérkezik a szín­padra lépés ideje is. A csillagos ég alatt Jéna. Kelet-Thüringia egyik legnevezetesebb tele­pülése: történelmi hely, ipa­ri centrum és egyetemi vá­ros. Egy teljes napot szá­nunk rá, ami itt-tartózko- dásunkhoz képest sok. ám a látnivalókhoz képest nagyon kevés. Itt, Jénában hozta létre 1846-ban műhelyét Kari Friedrich Zeiss, Ernst Abbe fizikussal. Egyszerű mik­roszkópokat állítottak össze, javítottak. Ottó Schott 1884- ben hívta életre azt az üveggyárat, melynek termé­kei megfeleltek a pontos matematikai számítások szabta igényeknek, s az 1920-as évekre már a világ legjelentősebb optikai üze­mének számított a jénai Zeiss Művek. Gyártási pro­filját azóta nagymértékben bővítették. A lencsék, mik­roszkópok. asztronómiai be­rendezések mellett számos orvosi műszert állítanak itt elő... Mindezt az Optikai Mú­zeumban körülnézve tudjuk meg, ám nem csupán a gyáróriás történetével, ha­nem mai termékeivel is megismerkedhetünk. ' Sőt! Még ki is próbálhatjuk őket. Betegből orvos és or­vosból beteg lesz pillanatok alatt, mikor ki végzi a szemfenékvizsgálatot. De lá­tunk itt mikroszkópokat, melyeket a legkülönfélébb műtéteknél használnak, meg­nézhetjük a speciális ka­merát, melyet itt Jénában építenek a Föld űrfényké­pezéséhez. Nagy érdeklődés­sel kukucskálunk a geodé­ziai műszerekbe, s mi sem természetesebb, mint az, ha hatalmas látcsövekkel szem- lélgetjük a káprázatos gyűj­temény darabjait és egy­mást. Ahhoz azonban már nem kell látcső, hogy messziről meglássuk az Óvárosban nemrég felépült hatalmas toronyépületet, melyben Jé­na egyeteme, a Friedrich Schiller Universität székel. Ez lesz tehát a „kályha”, melytői elindulunk, s mely­hez bárhonnan visszatalá­lunk ebéd előtti ‘városnézé­sünk során. Kell is egy biz­tos pont, mert a hangulatos utcácskáknak, az üzletek tömkelegének senki nem tud ellent állni. Az Óváros fő­terén színpadot ácsolnak, sátrakat állítanak... Nagy a sürgés-forgás, vásári a hangulat. Nem. nem a mi tiszteletünkre zászlózták fel Jénát, ahogy a csoport egyik tagja viccesen megje­gyezte, hanem a város ala­pításának 750. évfordulójára készülnek. A Zeiss Planetáriumról erre az útra készülve azt ol­vastuk, hogy a világon a maga nemében egyedülálló. Csoda hát, ha nagy izga­lommal vártuk a délután? S most elérkezett az idő, ülünk a kényelmes fotelekben, és bámuljuk a csillagos eget. Almási Gyöngyire. •, kórus talán legfiatalabb tagjára oly nagy hatással van az imitált éjszaka, hogy lassan elbóbiskol. Mások, akik megelégelik, hogy egy árva szót nem értenek a német szövegből, csendben kioson­nak, s más Planetárium, a Planetárium presszó felé veszik útjukat... Weimar „Kedves békési baráta­ink! Sok szeretettel köszönt­jük önöket Wünschendorf- ban, s kívánjuk, hogy pár nagyon kellemes napban le­gyen részük. A következő programot állítottuk össze az önök részére:” — s jón a gazdag kínálat. E lapocs­kát megérkezésünk napján, október 1-én kaptuk, s az­óta ez a csoport kiskátéja, útvonalakkal, időpontokkal teleírva. És hogy milyen programot ígértek vendéglá­tóink péntekre? Weimart! Robog velünk az autó­busz a művészetek városa felé. ám előtte útba ejtjük a hírhedt buchenwaldi kon­centrációs tábort, amelyet a fasiszták 1937 nyarán hoz­tak létre. 56 ezren pusztul­tak el itt, 32 nemzet fiai, közöttük Emst Thälmann, a német munkásmozgalom vezére. Az embertelenség áldozataira emlékezünk. Megkoszorúzzuk a Buchen­wald emlékműnél a Ma­gyarország nevét viselő pi­lont. A hátunkon a hideg futkároz, miközben a Him­nuszt énekeljük. Rájuk em­lékezünk, honfitársainkra, akik itt lelték halálukat. Az emlékművet a tömeg­sírok helyén állították fel. Az utolsótól, a legnagyobb- tó] lépcsős feljáraton me­gyünk az 50 méter magas harangtoronyhoz, előtte megcsodáljuk a Fritz Cre- mer alkotta szoborcsoportot, mely a foglyok 1945 áprili­sában kitört felkelésének ál­lít megrázó erejű emléket. A kórus énekel. A ha­rangtoronyba virággal beté­rők megállnak, s hallgatják a rögtönzött koncertet. Csak utána helyezik el az emlé­kezés virágait... Sok időnek kell eltelnie, mire ismét a megszokott, jó hangulat keríti hatalmába a társaságot. Weimar segít feledtetni nyomasztó élmé­nyeinket. A Goethe Nemzeti Múzeumot keressük fei elő­ször. A nagy költő 47 esz­tendőt töltött itt. Rohamléptekkel múlnak a szűkre szabott órák. Igen, Weimarra egy hét sem len­ne elég. A Theáter-platzon a Német Nemzeti Színház klasszicista épületére, s az előtte álló Ernst Rietschel által 1857-ben alkotott Goe­the- és Schiller-szoborra csak rácsodálkozni van időnk, aztán mindenki elin­dul, hogy maga fedezze fel az ezer arcú város sok cso­dáját. Néhányan a Liszt­házhoz vesszük az irányt. 1869-től 1886-ban bekövet­kezett haláláig élt itt nagy zeneköltőnk. A ház földszin­ti részét múzeumnak ren­dezték be, itt nézelődünk megilletődve: a dolgozószo­bában. ahoi a zongora áll, s az íróasztal, melyen annyi halhatatlan mű született. A hálószobában, ahol Liszt nap mint nap megpihent. Az ebédlőben, ahol étkezett, s a hajdani személyzeti szobá­ban, ahol levelei, sétapálcái, magyar útlevele kapott he­lyet ... (Folytatjuk) Nagy Agnes Szoborcsoport Buchenwaldban Fotó: piavecz Pál Október 26-án: Talpalatnyi föld Zenék és nemzedékek konfliktusa Bán Frigyes-sorozat a televízióban DisG-jockey a stúdiószínházban A tizenhét évvel ezelőtt elhunyt háromszoros Kos- suth-díjas rendező filmjei­ből indít sorozatot televízi­ónk. Bán Frigyes meghatá­rozó egyénisége volt a fel- szabadulás utáni filmgyár­tásnak, akinek nevéhez fű­ződik a ma már méltán filmtörténeti jelentőségű Talpalatnyi föld. Katonának készült, húsz­éves korában mégis a film­művészet vonzásába került, és annak különböző terüle­teit megjárva jutott el a rendezésig. Volt felvételve­zető, segédrendező, vágó, forgatókönyvíró. önálló ren­dezéssel 1939-ben mutatko­zott be (Mátyás rendet csi­nál). A felszabadulásig ti­zennégy sikeres filmet for­gatott, köztük egy Háry Já­nos adaptációt és Az 5-ös számú őrház című filmet. 1948-ban készítette Szabó Pál írásából a Talpalatnyi földet. „A paraszti világ olyan mélységeit tárják fel a szereplők (Mészáros Ági, Orbán Viola, Lehotay Ár­pád, Vízvári Mariska, Egri István, Bánhidi László stb.), melyre természetesen csak a felszabadulás után nyílt al­kalom, mikor nemcsak az elnyomott szegénységet, ha­nem a paraszti élet rétege- ződését, egymás között fe­szülő indulatait is érzékel­tetni lehetett... Szirtes Ádám huszonhárom éves volt, második éve járt a fő­iskolára, mikor Góz Jóska azóta legendássá vált szere­pét megkapta. „Szirtesben szerencsésen egyesültek azok a külső és belső adottságok, amelyeket a szerep megkí­vánt” — írta Veress József A magyar film három év­tizede című kiadványban. Munkája ma is klasszikus értékű. Első nagy realista alkotásunk, amely hűen áb­rázolja a magyar falu éle­tét, és magával ragadó len­dülettel örökíti meg jobb sorsra hivatott fiatal hősé­nek, Góz Jóskának vergődé­sét. Későbbi filmjei közül meg kell említeni Móricz Űri murijának filmváltoza­tát, a megváltozott paraszti élet problémáival foglalkozó Tűzkeresztséget, a romanti­kus Rákóczi hadnagyát és a mulatságos Felmegyek a miniszterhez címűt, amely a falu szocialista fejlődésének újabb állomását mutatja be csípős szatírában. Október 26-án a Talpalat­nyi földdel indítják a Bán Frigyes rendezői munkássá­gát bemutató sorozatot. A válogatásban további kilenc film szerepel: Az Úri muri, a Csendes otthon, a Rákóczi hadnagya, a Császár paran­csára, a Semmelweis, a- Sze­gény gazdagok, a Rangon alul és a Kár a benzinért. A bemutatások sorrendje nem követi a filmek elkészülté­nek sorrendjét, a válogatás inkább a műfaji sokfélesé­get tükrözi. Hisz történelmi filmet, életrajzot, regény­adaptációt, vígjátékot, tár­sadalombíráló alkotást és szatírát egyaránt találunk a felsoroltak között. Bán Fri­gyes alkotásai közül nem egy fesztiválokon is siker­rel szerepelt, így a Talpalat­nyi föld 1949-ben Marianske Lazneban (ott volt a Kar­lovy Vary-i fesztiválokat megelőzően a szemle) mun­kadíjat kapott. A Semmel­weis 1950-ben Karlovy Va- ryban a legjobb életrajzfilm díját nyerte el. Külön öröm, hogy a soro­zat filmjeiben számos köz­kedvelt, rég látott, esetleg már rég hallott színész já­tékát élvezhetjük. Mészáros Ágit, Lehotay Árpádot, Zenthe Ferencet, Makláry Zoltánt, Apáthy Imrét, Bara Margitot, Benkő Gyulát, Su­lyok Máriát, Ráday Imrét, Kibédi Ervint, Pécsi Sán­dort és Major Tamást lát­hatjuk sok más kitűnő szí­nész között. A Bán Frigyes filmjeiből válogatott sorozatból tehát elsőként a Talpalatnyi föl­det vetítik október 26-án délután 14.05 órakor a tele­vízió 1-es programjában. (erdős) Talán soha nem kötődött a zene annyira egy generá­cióhoz, annak mindennapjai­hoz, mint a hatvanas évek­ben. A fenyegetett békében, hazugságok közé cseperedő beat-nemzedék, igazságkere­ső és eszményeket kiizzító lázadását hordozta a nagy korszak zenéje. Állásfoglalás, világnézet, világérzés volt benne. De mi lett az egykori tartalmakkal, értékekkel ma? A mai diszkók zenéje lé­lektelenné, üressé vált. Mint­ha a mindenéjjeles hódolói­nak gondolkodása és érzés­világa is ilyenné válna. Nem is csoda, ha a fogyasztás má­niáját állandóan szugerál- ják, bombázzák beléjük. A sokkoló zajözönben pár percre sem foganhat meg egy épkézláb emberi érze­lem; az idióta reklámok, a cinikus szellemesség mind­untalan szétszaggatnak min­dent. Vajon mit értenek meg az előző generáció egykori szenvedélyéből, zenemitoszá- ból a mai tinik? Mi törté­nik, ha a diszkók emberte­lenségében egy régi lemez­lovas fellázad ? A Békés Megyei Jókai Színház klubszínházában mutatták be október 14-én, kedden délután a Disc-joc- key című egyfelvonásos da­rabot, elsősorban tizenéves közönség előtt. Nem apák és fiuk szembekerüléséről szól a Monori Balázs, a színház új művésze által összeállított monodráma, hanem a húsz év előtti és a mai fiatalok konfliktusáról. Társadalmi­lag is talán a legizgalma­sabb kérdéseket feszegeti a játék. A Monor Kapor hang­játékából, itt és most szituá­cióra átírt monodráma né­hány keretszereplővel, kis­számú közönségnek, közelről teszi fel, olykor fájdalmas nosztalgiával, olykor felzak­latva a kérdéseket. A válasz a nézőkre vár... Igazi mai vitadarab. Úgy tetszik, ezzel, még az ódzko­dó, mai tiniket is vitába le­het csalni. Ajánljuk hát jó szívvel, ifjúsági kluboknak, művelődési házaknak, ahol mai témákról szeretnek gon­dolkodni, vitázni — mai és tegnapi fiatalok. Az egyórás műsort külö­nösen emlékezetessé tette Monori Balázs színészi tel­jesítménye és a parádésan szerkesztett zenei montázs. Az .igazi drámai konfliktus kifejtése hiányzik a játék­ból, de azt ki-ki rekonstru­álhatja magában, utólag. (pleskonics) Fotó: Kovács Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents