Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PUJSAG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES 0 MEGYEI TflNÚCS LAPJA 1986. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT Ara: 2,2* forint XU. ÉVFOLYAM, 228. SZÄM Centenáriumi ünnepség Gyulán Ma, szeptember 27-én ünnepi megemlékezést tartanak Gyulán az önkéntes Tűzoltó Egyesület megalakulásának századik évfordulóján. Az ünnepi program az egész napot átöleli. Reggel 6 órától zeneszóval ébreszti a város lakóit az önkéntes tűzoltózenekar, 10 órakor rajzverseny kezdődik a műve­lődési központ előtt, délután 2 órakor nyitják meg az emlékülést a városi tanács dísztermében, amelyen zász­lóavatásra is sor kerül. Az ünnepi közgyűlés után em­léktáblával jelölik meg az ÖTÉ régi székházát. Este a SZOT-üdülőben bállal zárul a nap programja. Ülést tartott az Elnöki Tanács Tanácskozott a HNF megyei bizottsága Pénteken ülést tartott a Népköztársaság Elnöki Taná­csa. Losonczi Pál elnök tájé­koztatta a testületet a közel­múltban a Szíriái Arab Köz­társaságban — Háfez Asz- szadnak, az Arab Újjászüle­tés Szocialista Pártja főtit­kárának, a Szíriái Arab Köz­társaság elnökének meghívá­sára — magyar párt- és ál­lami küldöttség élén tett hi­vatalos, baráti látogatásáról. Megbeszéléseiken Losonczi Pál és Háfez Asszad a ha­gyományos barátság és köl­csönös megértés légkörében véleménycserét folytatott időszerű nemzetközi kérdé­sekről, megkülönböztetett fi­gyelemmel a közel-keleti helyzetre. Kölcsönösen tájé­koztatták egymást országaik helyzetéről és feladatairól. Az Elnöki Tanács a tájé­koztatót egyetértéssel tudo­másul vette. A testület — megtárgyalva a Minisztertanács előterjesz­tését — törvényerejű rende­letet hozott a házadóról. Az új szabályozásnak az a fő célja, hogy az eddigi gya­korlathoz képest egyszerűbb és arányosabb köztehervise­lés alakuljon ki. A fizetési kötelezettség a lakásban együtt lakó személyek szá­mához, továbbá a lakásva­gyon gyarapodásához és ál­laga megóvásához igazodóan, rugalmasan változik. A jog­szabály hatálya a személyi tulajdonban lévő, vagy ilyennek tekintendő lakásra terjed ki. 1987. január else­jén lép hatályba a házadóról szóló törvényerejű rendelet, s végrehajtásának részletei­ről pénzügyminiszteri ren­delettel intézkednek. Az Elnöki Tanács határo­zott a fegyveres erők napja alkalmából adományozandó kitüntetésekről, kinevezések­ről, továbbá bírákat mentett fel és választott meg, majd egyéb időszerű kérdésekről tárgyalt. Több előadója és sok hoz­zászólója, véleményezője volt tegnap a HNF megyei bi­zottsága által tartott ülés té­máinak, s az ezekhez kap­csolódó szóbeli kiegészítés­nek. A KISZ és a HNF együtt­működésének tapasztalatait, s a további feladatokat is­mertető előterjesztéshez, amelyek előadója Szikszai Ferenc megyei népfronttitkár volt, Varga Sándor megyei úttörőelnök szólt hozzá, hangsúlyozva az ifjúság köz- életiségre való nevelésének jelentőségét. Többek között indítványozta, hogy az isko­latanácsokban kapjanak he­lyet az úttörőcsapat-, a KISZ- és a diákönkormány­zat képviselői is. Voltak, akik a felnőttek példamutatásá­nak, a fiatalok reális meg­ítélésének szükségességére, továbbá a közéleti tevékeny­ségbe való nagyobb arányú részvételére hívták fel a fi­gyelmet. Az elhangzott ja­vaslatokat, véleményeket a megyei HNF-titkár össze­gezte. Az időskorúakról való ál­lami és társadalmi intézmé­nyes gondoskodás megyei helyzetéről, a tennivalók meghatározásáról dr. Panko­tai István, a Társadalombiz­tosítási Igazgatóság vezetője és Oláh Miklósné, a HNF megyei alelnöke tájékoztat­ták a bizottságot. Az anyag­gal kapcsolatban ár. Varga Imre, az SZMT titkára, va­lamint ár. Varga Erzsébet, a megyei tanács egészség­ügyi osztályának képviselője szintén kifejtették vélemé­nyüket. A kérdésekre adott válaszokat, javaslatokat, ész­revételeket értékelve, az ülés levezető elnöke kiemel­te: a középtávú szociálpoli­tikai tervek kidolgozásakor, a feladatok meghatározása­kor — beleértve a népfront tennivalóit is — szükséges figyelembe venni a statiszti­kák által jelzett helyi sajá­tosságokat és a mindenkori körülményeket. Az egyházak hatékony segítséget nyújtot­tak és nyújtanak az idős emberek helyzetének javítá­sához, erkölcsi támogatásá­hoz, illetve lelki gondozásá­hoz. Az állami szociális se­gélyezések alkalmával te­kintettel kell lenni a társa­dalmi ellenőrzéssel összefüg­gő követelményekre is. A HNF megyei bizottsá­gának tegnapi ülése a beje­lentésekkel ért véget. * —y —n A békéscsabai Uni verzál Áruház kirakatában több képújság-játékprogram hir­deti egy közelgő nagyszabású ifjúsági rendezvénysorozat eseményeit. A négy, számító- gépes program hívogatja a közönséget a szeptember 29- től október 6-ig tartó békés­csabai ifjúsági hét műsorai­ra, de versenyben is állnak egymással. A KISZ Békés­csabai Városi Bizottsága ál­tal hirdetett pályázatra je­lentkezett középiskolások közül a legjobbaknak, szak­mai zsűri egy személyi szá­mítógépet ítél oda. Szeptember 29-én, hétfőn kora délután kezdődnek az események. Laktanyalátoga­tások, honvédelmi rajver­senyek és lövészverseny mel­lett, három helyen rendez­nek politikai fórumot. A Kner Nyomdában, az iskola­centrumban, majd a Len- csési étteremben Pálfy Jó­zsef, a Magyarország című hetilap főszerkesztője áll az érdeklődő fiatalok rendel­kezésére. A fiatal amatőr képzőművészek pályázatának eredményhirdetését és a dí­jazottak kiállítását 16 órakor nyitják meg a Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőházban. Nicaraguái szolidaritási es­tet rendeznek kedden, szep­tember 30-án este a Korzó téren (rossz idő esetén az ifjúsági házban). Október 1- én és 2-án vidám, játékos diákvetélkedőket rendeznek a „Vándor-kukáért” és a „Hepe-hupa-kupáért”. Meg­rendezik a pályakezdő dip­lomások városi fogadását és a fiatal műszakiak és köz­gazdászok tanácsa találko­zóját. Október 3-án, pénteken kezdődik a „Zenit ’86” című többnapos zenei ifjúsági ta­lálkozó. Ennek keretében hazai és külföldi kórusok és zenekarok adnak hangver­senyt, baráti találkozókat, sétálóutcái parádét és to­ronyzenét rendeznek. Az ifjúsági héten sok szí­nes program ígérkezik. Lesz tájfutóbajnokság, gépkocsi­vezető-verseny, bemutatkoz­nak a megye rock-zenekarai. Különösen érdekes progra­mok várhatók október 6-án, a város felszabadulásának évfordulóján. Színes látvá­nyosság lesz a Mesterek ut­cája és sokakat érdekelhet a Staféta-show, amely az Ifjú Kommunista című lap utód­jának munkatársait és neves vendégeiket mutatja be. Kiszöv elnökségi ülés Szarvason Féléves teljesítmények év végi várható eredményei Hazautaztak a budrióiak P. A. Megújulóban az úttörőmozgalom Az Ipari Szövetkezetek Békés Megyei Szövetsége ki-» helyezett ülést tartott dr. Sümeghy Csaba elnökletével a Szarvasi Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezetben tegnap, szeptember 26-án. Az elnökség tagjai meghall­gatták dr. Bori Györgyi tit­kárságvezető beszámolóját az elnökség első félévben ho­zott határozatainak végre­hajtásáról, majd ugyancsak ő az elnökség munkájáról számolt be a két küldöttköz­gyűlés között eltelt időszak­ról. Az érdemi téma az ipari szövetkezetek első féléves gazdálkodásáról, szövetkezet- politikai munkájáról, az év végi teljesítményekről szóló prognózis volt. Oncsik And­rás, a közgazdasági osztály vezetője megfogalmazta, hogy három ágazat kritikus hely­zetben van jelenleg. A tex­tilipari üzemek közül a Gyomaendrődi Kötőipari és a Mezőberényi Textilipari Szövetkezet küzd termelési, eladási gondokkal. Csökkenő létszámmal, kisebb teljesít­ményeket értek el az év el­ső felében, ám az elnökség egyetértett abban, hogy a rossz piaci körülmények mellett a kritikus helyzetbe került szövetkezetek eseté­ben munkaszervezési és sze­mélyi gondok is mutatkoz­nak. Ugyancsak nehéz hely­zetben van a háziipar, illet­ve a faipar. A féléves mér­legeredmények, az érdekelt­ségi alap vizsgálata azon­ban arra enged következtet­ni, hogy év végén csak né­hány szövetkezetben kell az Okisz-hiteleket átütemezni, érdekeltségialap-hiánnyal számolni. Követelményként fogalmazódott meg a ter­mékszerkezet korszerűsítése, az innovatív készség gyorsí­tása, az üzletpolitika javí­tása, a megyén belüli terme­lési együttműködések gyara­pítása. A gondot az jelent­heti, hogy éppen azokban a szövetkezetekben, ahol mind­ezek megvalósítása követel­mény lenne, ott nem ren­delkeznek ehhez megfelelő anyagi alapokkal. Éppen ezért több elnökségi tag ja­vasolta, hogy a nehéz hely­zetben levő szövetkezetek változtassanak szervezeti formát, amely a kedvezőbb adózási feltételekkel módot nyújtana arra, hogy a fejlő­dés ezekben a szövetkeze­tekben se álljon meg. Egyéb­ként a bejelentések között éppen a nehezebb helyzet­ben. levő üzemeknek a Ki­szöv kölcsönös támogatási alapjából anyagi segítség- nyújtásra is mód nyílik. Még e témakörben foglalt állást az elnökség abban, hogy a Kiszöv fokozottabban segítse és támogassa a gon­dokkal küzdő kollektívákat. Dr. Tóth János, a megyei tanács ipari osztályának ve­zetője fogalmazta meg, hogy a bajlódó szövetkezetekben többnyire fellelhető a szak- emberhiány. llovszky Lajos, a megyei pártbizottság gaz­daságpolitikai osztályának munkatársa pedig hasonló­képpen megerősítette abban a Kiszöv elnökségét, hogy a tartalmi munka korszerűsí­tése mellett élni kell a szer­vezetkorszerűsítés adta lehe­tőségekkel, a kisszövetkezet­té alakítással. A Kiszöv el­nöksége a hozzászólásokkal és kiegészítésekkel elfogad­ta az első félévi eredmé­nyekről, az év végi várható gazdasági fejlődésről szóló beszámolót. Ezt követően az elnökség a szarvasi Szirén és a Békés Megyei Szolterv szövetkezetek beszámolóját fogadta el, majd a bejelenté­sek között elhangzott, hogy október második felére hív­ja össze az elnökség a Ki­szöv küldöttközgyűlését. Sz. J. Amint arról már beszá­moltunk, a hét elején hi­vatalos testvérvárosi delegá­ció érkezett az olaszországi Budrióból Gyulára. A házi­gazdák gazdag programmal várták a vendégeket. A me­gyei tanácsnál dr. Kertész Márton, a végrehajtó bizott­ság titkára is fogadta az olasz vendégeket, akiket dr. Számi István gyulai vb-tit- kár kísért el Békéscsabára. Baráti megbeszélésen töb­bek között mindkét fél jó­nak ítélte az elképzelést, hogy a budriói—gyulai test­vérvárosi kapcsolatot bővít­sék megyeivé. Ami a dele­gáció munkaprogramját és tapasztalatait illeti: nagyon kedves találkozásuk volt a Mágocsi utcai óvodásokkal, akik műsorral kedveskedtek a messziről jöttéknek. Tet­szett a népművészeti és há­ziipari szövetkezet sok szí­nes terméke: a kancsók, a köcsögök, szőttesek, ezekből jut majd az otthoniaknak is. Többen megpróbálkoztak, ki­sebb-nagyobb sikerrel a Munkácsy Tsz-ben a lovag­lással is. Pihentető volt a szanazugi séta, a fürdés a Várfürdőben, tanulságos a húskombinátbeli látogatás. Pénteken, szeptember 26- án érkezett el a búcsú nap­ja. A délutáni órákban az Erkel Művelődési Központ előcsarnokában dr. Takács Lőrinc tanácselnök, valamint az olasz delegáció vezetője, prof. Montebugnoli Guido nyitotta meg az olaszországi kisvárost bemutató fotókiál­lítást, majd megtekintették a tiszteletükre rendezett mű­sort. Ezt követően írták alá az emlékeztetőt, amelyben meghatározták a következő két év feladatait. Ennek szel­lemében tovább szélesítik a két város közötti több mint két évtizedes testvéri együtt­működést, fokozzák a turis­taforgalmat, a különféle de­legációk cseréjét. A delegá­ció ma, szombaton hajnalban utazott haza. „Találjon az úttörőcsapat minden tagja egyre több ér­deklődésének megfelelő, szá­mára megújulást jelentő le­hetőséget mozgalmunkban. A közösségi játékok, az egysé­ges próbarendszer épüljön be intenzívebben napi mun­kánkba. Közösségi program­jaink szolgálják jobban köz­vetlen környezetünk megis­mertetését, megszerettetését. Fordítsunk nagyobb hang­súlyt a 13-14 éves korosztály mozgalomba történő intenzí­vebb bevonására, ezen fia­talok KISZ-taggá nevelésé­re. Fejlesszük érdekképvise­leti tevékenységünket. ..” Többek között ezeket a célkitűzéseket olvashattuk a Békéscsabai Városi Úttörőel­nökség írásos beszámolójá­ban, a fejlesztés főbb irá­nyai címszó alatt. S hogy feladat akad még bőven, er­ről győztek meg minket azok a tegnap délutáni hoz­zászólások is, melyek a me­gye első területi úttörőveze­tői konferenciáján hangzot­tak el Békéscsabán, az ifjú­sági ház nagytermében. Az úttörővezetők VIII. országos konferenciája óta három esz­tendő telt el, s most, a IX.- re készülve jelentős eredmé­nyekről is beszámolhattak a városi elnökség írásos anya­gában, s a hozzászólásokban, melyekből csak néhányat idézünk fel. Hangyási Lajos, az Újkf- gyósi Általános Iskola úttö­rőcsapatában bevezetett szakrajrendszer előnyeiről. Fejes Mihály — aki a Bé­késcsabai 2. Számú Általá­nos Iskolából érkezett —, az újszerű táborozási formáról beszélt. Széplaki Endréné amellett, hogy szólt a gyer­mekek »művészeti nevelésé­ről. még meg is énekeltette a konferencia résztvevőit. Szaszák Györgyné szülőtár­sai nevében emelkedett szó­lásra, segítökészségükről biz­tosítva a hallgatóságot. Hoz­zászólását azzal zárta: „csak hívjanak, s mi megyünk”. Ám nemcsak a szülőkre szá­míthat a mozgalom, hiszen mint dr. Virág László, a vá­rosi tanács művelődési osztá­lyának vezetője elmondta, a jövőben számíthatnak az út­törővezetők a nemrég meg­nyílt tanítóképző hallgatóira is, Dr. Szemenyei Sándor, az MSZMP városi bizottságá­nak titkára elismeréssel szólt arról, hogy a legutóbbi úttö­rővezetői országos konferen­cia megújulási törekvései valóra váltak. Gondolatait így zárta: „A gyermek célja és ne eszköze legyen a moz­galomnak.” Kulcsár Edit, a városi KISZ-bizottság első titkára az MSZMP és a KISZ váro­si bizottsága, Varga Sándor megyei úttörőelnök pedig a megyei úttörőelnökség véle­ményét tolmácsolta a városi elnökség munkájáról. A hoz­zászólásokat Kalmár Zsolt városi úttörőelnök összegez­te. A konferencia írásos be­számolóját, a szóbeli kiegé­szítéssel, az összefoglalóval és a határozati javaslatokkal a 105 küldött egyhangúlag el­fogadta. A területi konferencia vá­lasztásokkal ért véget. Váro­si úttörőelnök Hajtman Ildi­kó lett. akit a megvei úttörő- elnökségbe is delegáltak. Vá­rosi elnökségi tag dr. Novák Pál, Sellei Zsuzsanna. Zsó- tér Ilona. Tóth Balázs. Vár­ná Sándorrá. Szák Kocsis Páter. Kovács Attilávé és Fejes Mihály lett. Végül az úttörővezetők mgeválasztot- ták az október 25-én meg; rendezésre kerülő megvei konferencia városi küldötteit. N. A. B. O. I Csigamarás Pfauter-esztergagépen, a Hajtóművek és Festő­berendezések békéscsabai gyárában Fotó: Szőke Margit Békéscsabai ifjúsági hét

Next

/
Thumbnails
Contents